Hannes Böhringer
McClaud õrnagy önuralma*

A westernfilm hõse a cowboy. A cowboy marhákat legeltet, és egy vasútállomásra hajtja a gulyát. Onnan aztán Északra fuvarozzák az állatokat, a nagy mészárszékekre. A marhahajtás, a legelõrõl a vasútállomásra vezetõ út: út a természeti állapotból az államiságba. Miközben a marhákat tereli, a cowboy szembetalálkozik egy szekérkaravánnal. Telepesekkel. Amerikának nincsenek merev határai. Nincs végérvényesen definiálva. Amerika: egy új világ honfoglalása. Az egész világ amerikanizálódik. Az amerikai honfoglalás Nyugat felé tartó vándorút. A végén, a Csendes-óceán partján, Hollywoodból kiindulva aztán az egész világon elterjed a honfoglalás-mítosz, az Újvilág mitológiája. Az új világba történõ bevonulás azonban mindig veszedelmes. Ezért a telepeseknek a szekereikbõl szekérvárat kell alkotniuk. A westernbeli kisváros sem más, mint egyfajta szekérvár, erõdszerû pihenõhely a Nyugatra vezetõ úton. Egész Amerika egy szekérvár, mely bármikor képes mozgásba lendülni és továbbvonulni. A bevonulás az ígéret földjére, Amerikába: út az új világ vadonába. A szekérvárat indiánok fenyegetik. De ott az állandó belsõ veszély is - a barbár állapotok, az erõsebb és kíméletlenebb joga: módos gazdák zsarnokoskodnak szegény farmereken, banditák terrorizálnak rettegõ polgárokat.

A cowboy tehát tereli a marhákat, és találkozik egy veszélybe került szekérkaravánnal. Hátrahagyja az állatok nyáját és az embernyáj segítségére siet. A cowboy az ostromlott szekérvár, Amerika megmentõje. Ahogyan a marhahajtás, úgy ez az oltalom is az átmenetet segíti a természetes állapotokból a törvényes viszonyokba, a vadonból a civilizációba. Ami a gulyának halált jelent a mészárszéken, az a bevándorlók nyájának élet és szabadság. A cowboy feláldozza nyáját, és feláldozza önmagát, minthogy számára nincs hely abban a rendben, amelynek létrejöttéhez hozzásegít. A normál polgári élet nem tûr meg különleges jelenségeket. A westernhõs még seriffként is csak ideiglenesen maradhat meg benne. Így nem tehet mást, mint hogy továbbnyargal, vagy feladva hõsi életét megházasodik, családapává, polgárrá válik. A hõs mindig egyedülálló, kivételes valaki. Éppen, mert számkivetett, vagyis kívülesik a polgári törvényen és jogon, képes azokat meggyökereztetni vagy visszaállítani. Mivel õt nem kötelezi a polgári jog és a szokványos morál, egy másfajta erkölcsiség kell hogy vezesse: a feddhetetlen ember, a lovag erkölcse. Így bármily közönséges is a marhahajcsár hivatala, a cowboy mégis lovag, arisztokrata Amerika demokratikus társadalmában.

Amitõl a cowboy egyedülállóvá, hõssé válik, az a kifosztottság. A nyáj, melyet legeltet, nem a sajátja. Tõle elrabolták. A nyájat jelentheti a család is: szüleit, testvéreit vagy feleségét megölték. A privát bosszú és a szekérvár megmentése gyakran egybeesik. De lehet a nyáj akár egy banda, amibõl a cowboynak ki kell válnia, hogy a szekérvár hõs védõjévé válhasson. A banda gyakran valamelyik déli állam hadseregének maradéka, hajdani katonák csapata, akik számára a polgárháború nem ért véget, akik tovább harcolnak a saját kontójukra. A westernhõs nemegyszer a néhai déli hadsereg harcosa, katonatiszt, aki elvesztette nyáját, hadseregét, országát - de megõrizte nemességét. Az egykori déli hadsereg katonája mint westernhõs a polgárháborút követõ megbékélés figurája, áldozat, amely az Egyesült Államokat újraegyesíti. Számkivetettségében a westernhõs megtévesztésig hasonlít a gonosztevõhöz. Gyakran ez utóbbi sem mentes az arisztokrata vonásoktól. A hõs abban különbözik tõle, hogy a szekérvárat, a westernbeli városkát nem veszi birtokba, nem zsarnokoskodik fölötte, hanem felszabadítja és védelmezi, sõt még saját magától is megszabadítja, amikor kivágtat belõle. Ha ugyanis ott maradna, ideiglenes karizmatikus hatalma elnyomó autokráciává válnék. A westernhõs nemcsak a saját becsületének õre, nemcsak egy életstílus megtestesítõje, mint Robert Warshow állítja, hanem súlyos feladat is hárul rá: Amerika megmentése. Ezt a feladatot akkor teljesíti maradéktalanul, ha nem él vissza a megmentõ tettbõl nyert személyes hatalommal, ha e hatalmat korlátozza, vagy feladja. A westernfilm ,az Újvilág mitológiája Amerika civilvallása. A pacifista szekták, a westernbeli asszonyok tiltakozásával szemben az erõszakot igazolja - s egyúttal korlátozza.

Ha így nézzük, az 1948-ban John Huston által forgatott gengszterfilm, a "Key Largo" inkább western, semmint film noir, annak ellenére, hogy a jelenben játszódik, s nem Nyugaton, hanem Délen, egy Florida mellett húzódó korallszigeten. Frank McCloud õrnagy volt a második világháborúban. Amikor a háborúból visszatér, nem képes többé eligazodni a normális világban. További életét a periférián, nem a vadnyugaton - hisz az már nem létezik -, hanem a tengerparton, egy hajón kívánja eltölteni. Nem lóháton nyargal, hanem egy Key Largóba tartó buszon ül. Elhunyt barátja, George apját akarja meglátogatni. A buszt rendõrök tartóztatják föl: két, börtönbõl szökött indián után kutatnak. "Ezek mindig hazavágynak" - mondja a buszsofõr McCloudnak, aki már nem tudja, neki hol van a haza. Késõbb kiderül, hogy az indiánok George-dzsal együtt nevelkedtek, s apját, Mr. Temple-t nagy fehér Atyaként tisztelik. Mr. Temple - akár az idõs Franklin D. Roosevelt - bénán ül egy tolószékben. Sógornõjével, Norával egy hotelt vezet. Ez Amerika szekérvára, amit nem az indiánok veszélyeztetnek, s nem is a sziget fölött végigsöprõ hurrikán - a veszély belülrõl fenyeget. A hotelbe tudniillik gengszterek vették be magukat szállóvendégként, s ezek a legádázabb viharban sem eresztik be a menedéket keresõ indiánokat. "A hotel zárva van" - mondja az egyik bandita, amikor McCloud megérkezik és Mr. Temple után érdeklõdik.

Amerika, a nyitott ország, a hotel, börtönné vált. "Mondjuk úgy - jegyzi meg a gengszterfõnök, Jonny Rocco - , hogy õk a mi vendégeink." Fejtetõre állt világ: a gonosztevõkbõl börtönõrök lettek. Amerika saját határaiba ütközött. Nincs többé szükség cowboyokra, akik a marhákat a vasúthoz hajtják. A vasút, a civilizációs technika mindenüvé elért. Amerika már nem grandiózus vidék, benne a kicsiny, ütött-kopott western-városkával. Urbanizálódott, kívülrõl átláthatatlan nagyváros lett, éjjel mesterséges fényekkel, nappal lehúzott zsalukkal. A westernben minden egyszerû volt: élesen elkülönült a jó és a rossz. A megmentõ cowboynak nem kellett amolyan Sam Spade- vagy Philip Marlowe-féle detektívnek lennie. A film noir inkább egyfajta stílus, semmint zsáner. Az expresszionista mozira vagy a neogótikára vezethetõ vissza. Igy maga a Largo Hotel a hurrikánban, a villámlás és szélvész közepette leginkább elhagyatottan álló angol udvarház, veszedelmes lépcsõkkel és kialvó gyertyákkal, a teret villám világítja be és sikolyok hallatszanak a sötétben. Ha Amerika már mindenhová elért, ha az egész világ amerikanizálódott, akkor börtön lesz belõle, akkor Amerikából nincs többé menekvés. Szabadulást csak a halál hoz. Az emberek izoláltan, magukba fordulva ülnek egy-egy halálzárkában, tombolva tiltakoznak a halál ellen, miközben kétségbeesetten próbálnak kitörni cellájukból. De börtönben csak az ül, aki bûnös, aki gonosztevõ. A börtönnek mint zárt, mesterséges világnak a képével a gengszter a film noir kulcsfigurájává válik. A westernhõs bámulatos tartással hajtja végre feladatát. Visszafogottan. Képes a végsõkig kivárni, mégis mindig õ a gyorsabb, a szemfülesebb, mivel nem a városban, a városi társadalomban él, hanem a természetben. Távoltartja magát a társadalomtól. Ezért képes a város, a szekérvár-Amerika mentésére. A zárt, mesterséges világban, izolálva és mégsem egyedülállóan, a transzcendencia és a distancia lehetõségének híján a westernbõl ismert tartás megtörik. A visszafogottság börtön, ki kell törni belõle. A börtönben lévõ ember, a gengszter, nem képes uralkodni magán. A szenvedély és a mértéktelenség uralkodik el õrajta. "Igen, én mindig többet akarok" - ismeri el Jonny Rocco. A gengszter többet akar, mégpedig azonnal. Nem tud várni, hisz az élet rövid, s a saját hajszoltsága csak tovább kurtítja. Ám ezzel a türelmetlen "mindig többet akarással" nem jut ki a börtön-Amerikából. Ellenkezõleg: kulcsfigura, minta lesz belõle, mindenki más hozzá hasonlóan cselekszik. Még az asszonyok is, akik a házasság börtönébõl akarván szabadulni, elteszik láb alól a férjüket szeretõjük segédletével, akit azután egy másik szeretõvel próbálnak eltávolítani. A cselekvésbeli türelmetlenség, a várakozásra képtelen mohóság óhatatlanul erõszakhoz vezet. Az erõszak és a bûnözés viszont fokozott rizikóval jár. A gengszter játékos. A szerencsejáték - ami már a westernbeli ivóban is feltûnik - a film noirban központi motívum lesz. Mivel az élet hazárdjáték, az ember szükségképpen úgy manipulálja, hogy hasznot lásson belõle, s csal az életbiztosítással, amit e hazárdírozással szemben kötött. A szerencse erõszakos kicsikarása viszont a szerencsejáték fejlettebb, kockázatos formája. A bûntett, a biztosítási és fogadási csalás tökéletesen kitervelt, aztán egy apró, nevetséges, képtelen és váratlan eseményen minden megbukik. A western megszabott, higgadt rituálé szerint zajló liturgikus játék. A fekete széria történetei teli vannak fatális véletlenekkel. Elszabadul egy kutya, a poggyászkocsinak hirtelen fékeznie kell, leesik egy koffer, felpattan a zár, a sok veszõdséggel zsákmányolt bankók szerteszét röpülnek a sötét éjszakában. Minden hiába. A véletlenek szükségképpen újból a börtönbe vezetnek, vagy egyenesen a halálba, ami az egyedüli szabadulás a halálzárkából.

A Key Largóban csak marginálisan jelennek meg a fenti motívumok: az indiánok kitörnek a börtönbõl, Rocco lezüllött, iszákos barátnõje, Maggie szenvedélyesen fogad mindenre. A gengszterek a lelõtt segédseriff holttestét bedobják a tengerbe, ám a vihar újból a partra sodorja a hullát: merõ véletlenségbõl épp a rendõrautó fénycsóvája elé. A kétségbeejtõen naív seriff nem jön rá, hogy a szállodai vendégek a tettesek, akik ráadásul foglyul ejtették a hotel tulajdonosát, sógornõjével és McClauddal együtt. Ehelyett az ártatlan indiánokat gyanúsítja a gyilkossággal, akiket pedig az öreg Temple már rábeszélt, hogy másnap önként jelentkezzenek. A seriff menekülés közben lelövi õket.

Amikor Jonny Rocco odadob egy pisztolyt McClaudnak, párbajra, hõstettre szólítva fel, az õrnagy mégsem csak pillanatnyi megingásból nem nyúl a fegyver után: úgy viselkedik, mint egy westernhõs, akit nem hívhat meg egy italra akárki, aki nem hagyja, hogy a showdown diktálja neki a feltételeket, aki képes kivárni, s a végére tartogatja a leszámolást. Másfelõl McClaud nem bízza a dolgot egy bizonytalan kimenetelû párbajra. Õ nem játékos, nem kockáztat többet a szükségesnél. E bölcsesség ugyan gyáva színben tünteti fel, viszont azzal az elõnnyel jár, hogy ellenfelei alábecsülik. Az õrnagynak nem csalt a szimata: Rocco hamis kártyákkal akart játszani. A felkínált pisztoly nam volt megtöltve.

"A hotel zárva van" - mondják a gengszterek McClaudnak. Mindenütt csukott ajtók és ablaktáblák. Belül, a házban a film noirra jellemzõ sötét, szûk világ , mesterséges fényekkel. Ám a vihar minduntalan feltépi az ablaktáblákat, s kívülrõl a maga transzcendentális erejével a western levegõje árad be. A "Key Largo" felemás film: westernséma, sötét elemekkel. A sötét elemek azonban az expresszionizmus eszközeivel kifejezett barokk motívumok: éles ellentétben áll világosság és sötétség, fény és árnyék, valóság és látszat, színlelés és leleplezés, ámítás és csalódás.A megtévesztés és káprázat végsõkig való fokozódásának eredménye a feje tetejére állt, gengszterek benépesítette árnyékvilág. Elmeél lesz az okosságból, irrealitás a valóságból a mesterségesen zárt világban, az élet pedig, akár egy álom. "Talán csak álmodsz, tata" - mondja Jonny Rocco az öreg Temple-nek, aki sehogyan sem akarja felfogni, hogy a hírhedt Rocco kvártélyozta be magát hozzá. Maga a mozi is ilyesféle álom egy zárt, sötét térben.

Emberi nemesség és nagyság: a lovag és gentleman McCloud oldalán a lezüllött Maggie visszanyeri önbecsülését és méltóságát, s hogy segítsen, heroikus tettet hajt végre; a búcsúzásnál hisztérikusan Jonny Rocco nyakába ugrik, nem törõdve vele, hogy az megalázza, elemel a zubbonya zsebébõl egy megtöltött pisztolyt, s lopva odacsempészi az õrnagynak. Végül a Fortuna-motívum: a véletlenek játéka, játék a véletlennel, az ember melankolikus játékszenvedélye és heroikus kûzdelme a sorssal. A western-beütések miatt a Key Largónak több köze van Corneille-hez, mint Racine-hoz, Graciánhoz, mint Pascalhoz. Mert McCloud sztoikus hõs, még akkor is, ha egy ízben elveszti tartását s elbátortalanodik. A hõs fékezi szenvedélyeit. Uralkodik magán, és ezt az uralmat nem engedi át Istennek. Pascal szerint a játékos (és a gengszter) közelebb áll Istenhez, mivel bûnös, és rászorul a megváltásra. Az Isten utáni szenvedélyes sóvárgása csak ebben a bûnbeesés következtében kisiklott világban terelõdik el Istentõl, s kerül a látszatjavak, a gazdagság, a hatalom és a dicsõség vonzásába. A hõs viszont tökéletessége, önuralma és magánakvalósága miatt éppenséggel az elbizakodottság gyanújába keveredik. Õ maga lesz valamiféle isten, istenember, megmentõ és megváltó.

McCloud pillanatnyi elbátortalanodása tökéletesen érthetõ. Meg kell mentenie az Újvilágot, meg kell szabadítania a nagy ellenségtõl, az Alvilág urától, aki fényes nappal nem mutatkozik, ám éjjelente - akár egy sárkány a tenger habjaiból - kilép a fürdõkádból, köpenyét, mint holmi palástot , magára keríti, s túszul ejti az amerikai elnököt, az indiánok Nagy Fehér Atyját. McCloud Európában már megküzdött vele, legyõzte, s lám, hazatérve megint szembetalálja magát vele. Amerikának, az Ígéret Földjének külsõ ellensége már nincsen. A hidegháborúnak még nem látni jelét, a Szovjet Birodalom még nem lépett színre az újkor evilági üdvösség-ígéretének riválisaként. Amerika egyetemes, mindenütt jelenlévõ. Az ellenség is Amerikán belül van, és azt mondja: I want more. És mit akar vajon McCloud? Egy Jonny Rocco-mentes világot. Csakhogy sok Jonny Rocco van. Amerika teli van velük. Shoot! - kiált oda McClaudnak a megsebesített segédseriff, aki felismerte Roccót, s hidegre akarja tenni. De miért kellene McCloudnak ezt itt most lelõnie? Eggyel több vagy kevesebb: aligha számít. Ezért nem érdemes meghalni. McCloud nem nyúl a fegyver után, amiért Temple és Nora megvetik. Az õrnagy már csak a maga dolgával akar törõdni: pár óra múlva Rocco a bandájával együtt csónakba száll, és eltûnik Kubába, ahonnan azért jött át, hogy eladjon egy koffernyi hamispénzt. Nemcsak Maggie züllött le - Rocco is. A néhai nagyfõnököt nemkívánatos idegennek és közellenségnek kiáltották ki azok, akiket kicsinált, s most az éj leple alatt egy hamispénzzel teli böröndöt kell hogy átjuttasson a határon.

Az új, valódi hatalommal rendelkezõ Roccók láthatatlanok maradnak. Így McCloud hõstette is édeskeveset fog változtatni a világ menetén.

Jonny Rocco a világ színpada mögött meghúzódó titkos, ördögi mozgatót reprezentálja. Úgy táncoltatja a bábukat, ahogy neki tetszik, és e színjáték nézõinek fülébe duruzsolja vezérelvét: I want more. A jelszó a hamis pénz, amit forgalomba hoz. A zûrzavar, a szemfényvesztés és a viszály a gonosz régóta ismert trükkjei. Temple és Nora csalatkozik a McClaud magatartása miatti csalódottságában. A seriff bedõl Roccónak, s mint állítólagos gyilkost, két menekülõ indiánt lõ le. Az ellenség nem az indiánok, akik körülnyargalják a szekérvárat. Az ellenség a szekérváron belül van. Gyanakvón leselkednek a Rocco és üzlettársai udvartartásához szegõdött gyilkosok, mialatt egy szakértõ vizsgálja a hamispénz minõségét. Minden üzletrõl kiderülhet, hogy csalás. Akkor azután majd arról ábrándoznak, bár térnének vissza a régi szép idõk. Csak tanulni kellene az elõdök hibájából. Összefogni, s nem egymás ellen dolgozni. Itt persze kilóg a lóláb: akik mindig többet akarnak: nem ismernek mértéket, igazságosságot, békességet. Felõrlõdnek az örökös civakodásban, és kölcsönösen megsemmisítik egymást.

A "Key Largo" az arisztokraták és hõsök filmje. A hotel zárt terében felvonulnak a heroizmus legkülönfélébb formái. Jól látható a rangsor. Maguk a kagylókereskedéssel foglakozó indiánok is nemesi családból valók. Azért börtönzik be õket, mert harcba kezdtek régi államuk visszaszerzéséért. Jonny Rocco szintén arisztokrata, testõrséggel és udvartartással. Rocco az a fajta, aki a döntõ pillanatban elszánt és kíméletlen. Ez teszi a banda fejévé. Ugyanakkor nem cowboy, aki õrzi és védelmezi a nyáját: õ csakis saját magára gondol. Az öreg Temple aggódik az indiánjaiért, de mivel tolószékben ül, csak szidalmazni tudja a gengsztereket. Ezt teszi is szüntelenül, ám minden konkrét cél nélkül. Bátran viselkedik, de nem okosan, mivel fölöslegesen ingerli az ellenséget. "Ha nem lennék nyomorék" - kezdi, de Jonny Rocco a szavába vág: "nem beszélnél velem így, tata". Az öreg Temple megpróbál fölállni, hogy megüsse Roccót, de elesik. A banditák kinevetik, mire Nora belekarmol Rocco arcába. Késõbb, amikor az valami illetlenséget súg a fülébe, leköpi. Nora is tesz tehát valamit, de õ sem céltudatosan, hanem indulatból. Túl sokat kockáztat nõi mivoltának védelme érdekében. McClaud nem nyúl a fegyver után. A segédseriff elkapja, mire agyonlövik. Õ vitézül viselkedik, kész meghalni is, ám túl sokat beszél. Felismeri Jonny Roccót, s a nevén szólítja. Ellenségei átlátnak a szándékain. Talán õt is a túlzott becsvágy sarkallja, mint Rocco gúnyosan megjegyzi. A segédseriff is fölöslegesen vállal túl nagy kockázatot, s nem jár szerencsével. Egyedül azok érnek el valamit, akik bölcsen eltitkolják szándékaikat: Maggie és McClaud. A lány megszerzi, az õrnagy használja a pisztolyt. Mindkettejüknek túl kell jutniuk azon a krizisen, amely megalázó helyzetbe hozta õket. Maggie-nél évekig tartott a válság, McClaudnál néhány pillanatig.

McCloudnak nincs könnyû dolga. Élõként halottakkal kell versenyre kelnie, nemcsak a segédseriffel, hanem elsõsorban barátjával, Nora férjével, Georges-dzsal, aki háborús hõsként halt meg. Nem elég, hogy egymaga kénytelen felvállalni a harcot öt fegyveres ember túlerejével szemben, de ráadásul cowboyként a nyájat is meg kell védenie az ostromlott szekérvárban. De hát McCloud õrnagy, ami annyit jelent: nagyobb a többieknél. A hõsök nemeslelkûsége jellemzi, az erények koronája, a magnanimitas. A hõsi erényekhez hozzászegõdik a szerencse is: a hurrikán már fenyegetõen tombol, s Rocco üzletfelei még mindig nem érkeztek meg Miamiból. A gengszterek idegei pattanásig feszülnek, az öreg Temple pedig fennhangon és szüntelenül azon fohászkodik, bárcsak mosná el mindenestül a hotelt az özönvíz. McCloud testével védelmezi az öreget, amikor Jonny Rocco elsüti a pisztolyát. Szerencsére véletlenül az üres fegyvert kapta fel. Az õrnagy mint jó pásztor vigyázva, szinte észrevétlenül áll elébe azoknak, akikért felelõsséget vállalt, óvatosan kihozza õket a veszélyzónából, és saját magára tereli a figyelmet. Elsõ ízben akkor, amikor Nora leköpi Roccót. Rocco nem tudja, hogyan lehetne lemosni ezt a gyalázatot. Üsse meg Norát? Netán ölje meg? Öljön meg minden tanút? McCloud finoman rávezeti a gengsztert a feldúlt lelkiállapotából és a kényes szituációból kivezetõ útra. Iparkodik megzabolázni a szenvedélyeket, hogy a veszélyes játék kiszámíthatóvá váljék. Úgy viselkedik, mint aki megszívlelte Gracián El Heroejának elsõ két tanácsát: angolszász visszafogottsággal siffrírozza akaratát és érzéseit. Iróniával álcázza magát: Jonnyt egy laudációban uralkodóként mutatja be az öreg Temple-nek, s beszédét bocsánatkéréssel fejezi be. "Welcome back, Jonny Rocco, Amerika is sorry for what it has done to you." A gengszter ingerült, nem tudja, mit gondoljon McCloudról, megszólítása mégis találó: "soldier"-nak, "wise guy"-nak nevezi. Fortitudo és prudentia, bátorság és értelem, genio és ingenio, valor és lo agudo, elszántság és bölcsesség - ezek teszik az õrnagyot. Rocco az odadobott fegyverrel nyomban próbára teszi McClaud vitézségét, halált megvetõ bátorságát - és megszégyeníti. "Nagyon helyes - mondja Maggie -, jobb egy gyáva élõ, mint egy hõsi halott." "Én szívesebben lennék halott, akárcsak Sawyers" (a segédseriff), jegyzi meg Nora.

McClaud mindezt némán tûri. Rocco annak köszönheti felemelkedését, hogy az alkoholtilalom idején whiskyt árult. Maggie miatta lett szenvedélybeteg. Most viszont Rocco megtiltja neki, hogy igyon. Maggie könyörögni kezd. Hogy kapjon egy pohárral, énekelnie kell valamit. A dal, egy vigasztalan hangú blues, egy férfiról szól, akit szeret, és aki rosszul bánik vele. Roccónak nem tetszik az ének, megtagadja a beígért italt. Köp az ígéretére, õt az adott szó nem kötelezi semmire. Maggie viszont épp azért tud leszakadni Roccóról, mert az megtagadta az ígéretét. McClaud feláll, tölt a lánynak egy whiskyt. Rocco erre pofonvágja. McClaudot nem ragadja el az indulat. Maggie-hez fordul, s csak ennyit mond, higgadtan és méltósággal: "Your welcome". A megfelelõ jelenetben ellenfelét menthetetlenül hatalmukba kerítik érzelmei, amikor Nora leköpi. Rocco - jegyzi meg McCloud - legszívesebben a viharra is rálõne, ahogy hajdan Xerxész megkorbácsoltatta a tengert. McClaud hatalmának alapja ezzel szemben az önuralom. Olyan, mint egy kormányos, gubernátor, aki a veszélybe jutott hajót, Amerikát a sûrû homályban, az élet veszedelmes sûrûjében biztos kézzel navigálja a kikötõbe.

McClaudban a westernhõs levetkõzi a nõkkel szembeni félszegséget és sutaságot, valódi gentlemanné válik. Galanteria, generosidad, cortesia, despejo jellemzi, grácia és charme. Hamar visszanyeri a nõk megbecsülését. "I'm sorry" - mondja neki Nora, aki korábban rosszul ítélte meg, de mostanra felismerte: a tettek rácáfolnak az õrnagy rezignált szavaira. A hõs tetteibõl ismerszik meg. Nora elesett férjének levelei alapján tudja, hogy McClaud némileg megmásítva mesélte el a történteket az öreg Temple-nek. Nem George, hanem maga McClaud volt az, aki egyszál egyedül három napon át kitartott egy elõretolt álláson. "Egyvalami még nincs veszve - mondja Nora -, amíg akár csak egyetlen ember kész harcolni érte." Ez a valami Amerika, az ostromlott szekérvár, s az egyetlen ember, aki kész rá, hogy harcoljon érte, a westernhõs. McCloud okos fickó, a wise guy. Értelme (cabeza, entendimiendo) tiszta, akarata, elszántsága azonban meginoghat. Elcsüggeszti a sziszifuszi munka: az állandó küzdelem az újra és újra felbukkanó Jonny Roccókkal. Nora erõsíti McCloud lelkét. A harckészség - mondja - nem értelem, hanem jellem, akarat, eltökéltség dolga.

Csendesedik a vihar. A csónak, amivel a gengszterek átjöttek Kubából, eltûnt. McCloudnak kellene visszaszállítania õket Temple csónakján. Kezdetben vonakodik. Megérkezik a seriff, a segédseriffet keresi. A sárban rátalál a partra sodort hullára, s lelövi a két indiánt. A gonosz rejtett uralmából eredõ zûrzavar a tetõfokára hág: ez a pillanat jelenti a fordulatot McClaud, de Nora számára is. Nora beleszeretett az õrnagyba. A háborús hõs büszke özvegyébõl westernbeli asszony lesz, aki kedvesét el akarja távolítani a végsõ Shooting-out-tól. Azt ajánlja neki, hogy szökjön meg. Eleven embert akar, nem halottat. Ám McCloud ugyanazt mondja, amit az adott pillatnatban valamennyi westernhõs: "I got to". A hõs azt teszi, amit tennie kell: mindvégig teljesíti a kötelességét. Rocco újból megkérdi McCloudot: önként megy, vagy kényszerítsék. "You win", feleli az õrnagy. Rocco így is gondolta: McClaud is csak afféle okos fiú, megtörik, amint komolyra fordul a dolog. Téved. McCloud megtéveszti.

A westernhõs mellett két asszony áll. Egyikük emancipált, kocsmai énekesnõ, gyakran a gonosztevõhöz tartozik, a másik keletrõl jött, puritán és többnyire tanítónõ. A cowboy ez utóbbihoz akkor vonzódik, ha az ottmaradás vagy a visszatérés, más szóval a polgárosodás mellett határoz. Az énekesnõ nagylelkûen lemond róla, mindamellett a döntõ pillanatban a segítségére siet, amikor a tanítónõ, a mûveltség és érzelemgazdagság megtestesítõje a gyakorlat terén leblokkol. Igy történik ez itt is: Maggie megszerzi a pisztolyt McCloudnak. Az õrnagy nem menekül el, elmegy a hajóra a gengszterekkel. A cowboy nem keresheti a maga biztonságát, ha ezzel azt kockáztatja, hogy az ellenség újból megtámadja a nyájat. Kivonja hát az ellenséget az ostromlott szekérvárból, s a tengerre viszi. A nyáj meg van mentve; a gengszterek elleni harcban erre már nem kell figyelni. A szekérvárból hajó lett, a cowboyból kapitány - egyúttal utasainak foglya, és halálraítélt, ha Kuba feltûnik a láthatáron. Amerika már nem Nyugatra tartó ekhósszekerek karavánja, hanem a világtengereken úszó anyahajó, tengeri hatalom.

McCloud elhajítja a cigarettát, és munkához lát. A helyzet kedvezõ. Három ember lent van a kajütben, kettõ a fedélzeten, a kormány mellett õrzi McCloudot. Egyikük azonban tengeri beteg, apatikus és figyelmetlen. A másik túl mélyen hajol át a hajókorláton, amikor McCloud egy nemlétezõ sérülést "fedez fel" a hajócsavaron. Egy gyors manõver, és a fickó a vizbe zuhan. A másik túl lassan reagál. McCloud lelövi, csakúgy, mint a kajütbõl kirontó harmadik gengsztert. Aztán felkúszik a ponyván, és egy fedélzeti nyíláson át kémleli a fülke ajtaját. Most McCloud van nyeregben, s Jonny Rocco körül szorul a hurok. Az utolsó testõr vonakodik elõállni, s feláldozni életét uráért. Rocco lelövi. Most alkudoznia kellene. De már nincs mit alkudni. McCloud nem reagál. Rocco nem ígérhet semmit, mert az ígérete fabatkát sem ér. A pénzrõl, amivel fizetni tudna, kiderült, hogy hamis. Elhajít egy pisztolyt, egy másikat elrejt a zobbonyában, s azt mondja, fegyvertelen. McCloud nem ad neki esélyt, nem kerül sor párbajra. Föntrõl lelövi, mint egy kígyót, mely még kétszer megpróbálja összeszedni magát. Aztán a rádióadóhoz megy, összeköttetésbe lép a Largo Hotellal, s elõretolt állásából jelenti, hogy minden elintézõdött. Nora veszi fel a hallgatót; "Visszafelé jön" - mondja az apósának. Kitárja az egyik ablaktáblát. A szobába fény árad.

A milicia del hombre contra la malicia del hombre a hollywoodi westernben mindig az Újvilág politikai, világtörténelmi harca is a régi, megromlott világgal szemben; Amerika kontra Európa. A westernben a régi világ a mexikói Maximilian császárságának és korrupt generálisainak dekadenciájában jelenik meg. Az amerikaiak ezzel a tablóval vették át az angolok régi ellenségképét. Mexikó operettszerû díszlete mögött Spanyolország bukkan fel, a katolikus világhatalom, amely elsõként gyarmatosította az amerikai kontinenst. A Key Largoban Kuba (a gengszterek exiliuma) utal Spanyolországra. A gengszterek italoamerikaiak, egy másik mediterrán, római katolikus nemzetbõl valók, így behelyettesíthetõk a spanyolokkal.

A maffia hierarchiája, Jonny Rocco udvartartása a gyûlölt, feudális Európa mélységes romlottságát reprezentálja, Európáét, melybõl Amerika zarándokatyái kivonultak. Ugyanakkor az amerikaiak is kénytelenek visszanyúlni heroikus korszakuk mitológiájában a kifinomult, immár nem vad hõs figurájára, aki a barbár viszonyokból a törvényes rendbe való átmenet krízisében, amikor a természeti állapot folytonosan fenyegeti a törvényességet, a törvény hatalma mellett teszi le a voksát. Talán az antifeudális érzület az oka, hogy éppen az egyszerû, faragatlan cowboyt ruházzák fel a nemesember és a lovag jellemzõivel. Másrészt a cowboy alakjával felszínre kerülnek olyan archaikus rétegek, amelyek a kifinomult hõsöknél eltemetõdtek: legelõ, nyáj, marhahajtás. Jóllehet a westernhõs inkább kötõdik a gentleman angolszász tradíciójához, semmint a spanyol hidalgóéhoz, mégis - bár különbözõ módokon - mindkét alakban az európai nemesember jelenik meg: a feddhetetlen ember, akinek az okosság, az ügyesség, az erkölcs és a jóillem egymással nehezen megférõ elemeit kell összhangba hoznia, aki a tisztesség, az erényesség, a derekasság és a rátermettség mintaképe kell hogy legyen. Gracián conceptismója túl szigorú és túl intellektuális, a hõsrõl alkotott elképzelése túlságosan távol áll a néptõl, semhogy populárissá válhatna. Ezzel szemben az angolszász szenzualizmus lehetõséget nyújt rá, hogy a gentleman-hõs minden klasszikus fegyelmezettsége mellett érzelemmel telítõdjék, és így filmre vihetõ legyen. A zene fölerõsíti az érzelmeket. Jóllehet a szenvedélyesség késõbbi keletû, mint a jómodor udvari(as) formái, azért szintén elég régre nyúlik vissza. Ezért általában a filmzene, így a Key Largo Max Steiner komponálta muzsikája sem lép túl a 19. századon. A vezérmotívum egy elégikus siraróének, mely a végén diadalmasan ível a magasba. A trombitafiguráció az egész filmhez hasonlóan kamarazeneien van kidolgozva. Elõször csellón, majd hegedûn szólal meg, ezáltal visszafogottabban, ugyanakkor nagyobb kifejezõerõvel. A zene kiemeli, hogy a segédseriff halálát, melyben szimbolikusan ismétlõdik Georges hõsi halála, McClaud hõstette követi: egyfajta liturgia az elesett amerikai katona sírjánál, akinek halála nem volt hiábavaló. A halott hõs újjászületik az élõben, benne ünnepli feltámadását. Ezért is kell az élõ hõsnek a halott özvegyét feleségül venni. McClaud méltó utód - az öreg Temple megítélése szerint - Nora hitvesének tisztében. Nora semmit nem tehet, kénytelen mindent elviselni: férje halálát, s a bizonytalanságot, vajon McCloud élve kerül-e ki heroikus vállalkozásából. Tenni nem tud semmit, de együttérezhet. Az együttérzéssel - félelemmel és szánalommal, mondaná Arisztotelész - fokozza a cselekedet pátoszát. Nora a nézõt, a mozilátogatót képviseli, aki csupán a hõsök iránti együttérzésén keresztül válik résztvevõvé. Nora a kórusvezetõ szerepét tölti be. A kórus, a veszedelembe került nép: a vihar közepette a hotelbõl kirekesztett indiánok. Ezért a McCloud és Nora közt bontakozó gyengés érzelem nem csak egy privát kapcsolat kezdete, hanem egy szentimentálisan ábrázolt szükségszerû sympatia sublime is, alkimista mennyegzõ a hõs és a segítségére szoruló nép között.

A cowboy hõsként való tisztelete beleilleszkedik Hollywood filmcsillag-imádatába. A sztár a maga filmszerepeit egyetlen szereppé ötvözi, sõt néha megtûzdeli saját biográfiájával. Játék és valóság áthatják egymást. Humphrey Bogart és Laureen Bacall az életben is híres szerelmes- és házaspár volt. Bogart a megtört, mégis hajlíthatatlan hõs. Épp elég gengszterszerepet játszott, és mint Marlowe vagy Spade magándetektív bepillant ennek a világnak a kulisszái mögé. Leszámolt az illúziókkal, kiismerte a világot, és keresztüllát a hamis látszaton. Ettõl válik entellektüellé. De a desengano ellenére sem vonul ki a világból, nem veszti el aktivitását, hanem immár illúziók nélkül teszi azt, amit tennie kell: soldier and wise guy. A hibavalóság érzésétõl ugyan sosem szabadul, de ez mindig csak rövid idõre hat bénítólag. Ráadásul a hõsök különleges adományával, Fortunával ebbõl a csöppnyi gyengeségbõl még hasznot is húzhat. Bogart nem a hivatalos hõs, a rendõr, a titkos ügynök vagy a katona szerepét játssza. Mint detektív "private eye", ex-rendõr. McCloud ex-katona. Amikor a seriff a lakcímét tudakolja, azt feleli: passing by. Épp arra jár, és védelmet nyújt ott, ahol a seriff tehetetlennek bizonyul. Nincs állandó lakhelye, nincs biztos állása, nincs fix hivatása. Kipróbált minden lehetséges munkát, amerikai uomo universale; már nem harcos, de a hadimesterséget még nem felejtette el. Ám a passing by azt is jelenti, hogy a hõs kívülrõl érkezik. A cowboy kívülrõl vágtat be az ostromlott szekérvárba. Azért tudja megmenteni, mert kívülrõl jött be: úgy van bent, hogy közben kívülálló marad. Mivel távolságtartó, éles szemmel átlátja, mi a teendõ, a tettekben pedig körültekintõ és megfontolt. a dolgokkal szembeni önkéntes távolságtartás megóvja a kísértéstõl, hogy birtokolni akarja õket, s hogy egyre többet akarjon. Ezért aztán szabadon elvágtathat, de akár maradhat is. Számára a heroikus momentum a distancia feladása - nem a dolgokkal szembeni távolságtartás, hanem a cselekvéstõl való tartózkodás felszámolása, amikor a passing by tétlenségét a megmentõ tett, a magányos és zárkózott életet a másokért történõ erõbevetés váltja fel.

A hõsmitológiának nemcsak egy kalandokban helytálló hõsre van szüksége, hanem egy népre is, amelyet a hõs megment, s amelyet ezzel a megmentéssel újrakonstituál. A westernhõs az Amerikai Egyesült Államok megmentõje. Az államok egy új világot ígérnek, s ha ez veszélybe kerül, jönnie kell egy McCloud-féle hõsnek, aki az ígéretet megújítja. Ahogyan Graciánnál a hõs figurája Ferdinánd kimagasló alakján túl a spanyol világbirodalomra utal, úgy a westernhõs is egy politikai mitológia magja, mely nemzeti, ugyanakkor univerzális. A 20. század összes új mitológiája közt az amerikai maradt meg a legemberibbnek, és túl a farmernadrágon és a cigarettareklámon valamennyi kultúra hétköznapjaiba beszivárgott. A westernmitológia ereje abban is megmutatkozik, hogy még a mítosztalanításra is képes. Ez nem a cowboyélet történeti feltárását jelenti, hanem a következõt: Amerika ostromlott szekérvár, de senki nem jár arra, aki megvédhetné, mivel már nincs semmi, ami ezen a világon kívül vagy túl lenne. Ezért a veszély is csak belülrõl jöhet. I want more. Ez a film noir a maga gengsztereivel. Ám a gengsztert könnyen fel lehet cserélni a hõssel. Ezért kéri Connelly páter az "Angels with dirty faces"-ben fiatalkori barátját, a halálra ítélt gengsztert, Rocky Sullivent, hogy a villamosszékhez vezetõ úton adja fel önuralmát, mutasson félelmet, amivel kiábrándítja az õt hõsként tisztelõ ifjakat. A hõs mítoszának meg kell törnie. A gengszter az Istentõl elhagyott világ bûnözõje. A film noirban elmondja elhibázott életének történetét e felbolydult világban. Gyakran már a halálzárkában ül, mint Frank "A postás mindig kétszer csenget"-ben, s a történetet életgyónás formájában adja elõ. Barátnõjével, Corával együtt ölték meg az asszony férjét. Mégis mint Cora gyilkosát fogják kivégezni, akit pedig nem ölt meg. "Amikor csak tehetem - írja nem sokkal a vég elõtt -, ott kint, a szabadban vagyok Corával, fölöttünk az ég, köröttünk a víz, és beszélgetünk. Arról, hogy milyen boldogok leszünk, és hogy ez örökkön örökké így marad." A film noirban Amerika a tágas égbolt a kövér legelõk fölött, a bevándorlóknak az ígéret földje, egy halálraítélt fogoly álma, aki megmentõrõl és szabadítóról álmodik, egy westernhõsrõl, egy McCloud õrnagyról, aki véletlenül arra jár. Nem meglepõ tehát, hogy a film noirban mindig fennáll a veszély, hogy a gengszter hõsként dicsõül meg, netán a rémtörténet derûs westernbe vált át. A film noir meghaladja a westernt, átlátja annak enganoját: mintha egy hõs elegendõ volna arra, hogy az új világot megmentse. Egy ilyen hõsnek egyenesen istennek kéne lennie. Isten azonban elrejtõzködött, visszavonult. A hõsbõl detektív lesz, aki nem titkolja munkája hiábavalóságát.

A klasszikus western - és ide számít a Key Largo is - a hõs megmentõ tettével szemben a legmagasabb erkölcsi követelményeket támasztja. A legjobb itt épp hogy csak jó. A hõs figurájába ezért beemelik a nemesember hagyományos erényeit. A tökéletes westernhõs virginiai, a déli államok arisztokratája.

Lehet, hogy a Gracián iránti újkeletû érdeklõdés abból fakad, hogy a polgárság letûnésével megtanuljuk becsülni a polgári illemszabályok és udvariassági formák értékét, melyek a polgári kultúrán túlra, az arisztokratikus, udvari etikettre nyúlnak vissza.

Ezek kikezdhetetlen magjához hozzátartozik a heroikus nemeslelkûség, melynek manapság - mondja Gracián - okosan kell viselkednie. Ami viszont azt is jelenti, hogy az okosság önmagában nem elég.

Kurucz Andrea fordítása