Vágyképvilág. Bakos, Lakner és Weber Vágy-sorozata

Az elképzelt kép, a fejben folyvást folyó képzõ mûvészet antropológiai adottságunk. A hatszázezer évvel elõttünk élt homo pictor is mûvelte már ezt a képalkotó mûfajt, máskülönben nem lenne alkalmunk errõl szót ejteni. Az agy és a kéz, a képzelet és a kivitelezés összetett és hosszadalmas összjátéka alakította ki az ember arculatát. A kéz kifinomodását, az agy képességeinek - köztük a képzelet mûveinek - komplexitását, és mindennek kifejezõdését: az ember arcát.
Az elképzelt kép a legritkábban azonos a megvalósult képpel. De mindkettõ magán viseli a másik nyomát: a képen megmaradnak az elképzelés körvonalai, és kiegészülnek a megvalósulás során keletkezett eltérésekkel, a realitással folytatott küzdelem eredményeivel és kudarcaival. Ez a kettõsség ma is fennáll, bár áttételek tömege takarja el. Az elképzelések elérésének, a vágyottak megvalósításának szándéka ma sem képes kikerülni az útjában álló világ tényeit: az anyagok, az adottságok, a közben kibontakozott szociális szövedék torlaszait.
A valóra vált elképzelések abban különböznek a vágyképektõl, hogy magukon viselik a megvalósítás fáradságának, megtorpanásainak és módosulásainak nyomait. A vágyképek "tiszták": nem tartalmazzák a valóság megannyi vetületével való találkozás viszontagságait.
Három képzõmûvész, Bakos Gábor, Lakner Antal és Weber Imre a "Vágy" címû posztersorozatukkal a mai vágyvilág feltárására vállalkoztak. Nem saját - mások vágyairól alkotott - elképzeléseiket dolgozták ki, hanem "demokratikus mûvészetet" mûveltek: már-már a demoszkópia módszereivel vettek mintát a körülöttünk élõk vágyképeirõl, majd az így kapott képeket megjelenítették. A legkülönfélébb embereket kérdezték meg vágyálmaikról: "Ha egy kívánsága teljesülhetne - legyen az bármi -, mit kívánna? Válasza alapján szeretnénk a teljesült vágyképében megjeleníteni Önt." A kérdésre kapott, hangszalagra rögzített válaszok alapján tervezték meg a képeket, illetve a képekhez szükséges rész-képeket.
A kész vágyképek nagyméretû digitális nyomatok formáját öltötték. A vágyakozók vágyképeik között mutatkoznak. A mesebeli három kívánság így enyhén modulált verzióban valósult meg: egyetlen egy lett belõle és nagyon látványosan vált valóra. A vágyképek technikai sokszorozásának korában ezt különösebb nehézség nélkül lehetett megvalósítani. A vágyakozók megfelelõen elkészített fényképét - komputer közbeiktatásával - viszonylag hézagmentesen illeszthették a vágyott helyzet és környezet képébe.
A vágyak ilyetén vizuális szociológiája ellentmondásos eredményre vezetett. A kívánságok "mélyinterjúk" alapján készült képei meglehetõsen közkeletû toposzokat hoztak felszínre: a párválasztás, az "igazi" megtalálásának vágyát mint az esküvõi ruhahirdetések látványvilágának hiánytalan realizálódását. Egy pszichológusnõ kívánságát, hogy könyvével - Children of Social Trauma - a filmplakátfigurákhoz hasonló harciassággal küzdjön a gyerekkori traumák ellen. Aztán egy gyermeki nyíltsággal képzelgõ képzõmûvész vágyát, aki egyszerûen csak filmhõs szeretne lenni. Továbbá egy társa kívánságát, hogy mentális utazó lehessen, akinek vágya "belehelyezkedni más személyiségekbe, szerepkörökbe". Egy költõ pedig egy idillikus mediterrán kikötõben, csónakban ülve hallgatná a hullámok csobbanásait. Jószerével az egyetlen szokatlan kívánsággal egy kozmetikusnõ hozakodik elõ: vágya az, hogy szerveivel mások élhessenek a halála után.
A vágyak kialakulnak, képet öltenek és megvalósulásra várnak. A mûvészet mûvelõinek is megvannak a maguk vágyai. A mûvészek is keresik a helyüket a közös (vágy)képvilágban. A mindentudó avantgard múltával ma sokkal szerényebbnek tûnnek a szándékok. Míg a klasszikus modern idején a legtöbb mûvész a magányos szabadsághõs szerepét gyakorolta, addig mostanában leginkább a mûvészet iparába, valamint különféle egyéb iparterületekbe integrálva tûnnek fel. Persze ezzel a szereppel nem feltétlenül esnek egybe, inkább megkísérlik a távolságtartás különféle formáit megvalósítani. A Vágy sorozat esetében is ez a kettõsség mutatkozik meg: egyfelõl a szolgáltatás gesztusa, másfelõl a megvalósítás során érvényre jutó irónia. Az elõbbi körültekintõen kérdez, felméri a keresletet, s egyúttal "szárnyakat ad" a megrendelõ vágyainak. Az utóbbi, jóllehet a megrendelésre korrekten kivitelezett képet szállít, a létrehozott kép méretével, mûfaji karakterisztikumával, potenciális köztéri jellegével egyszersmind egyediségét tökéletesen ki is oltja. Láthatatlan idézõjeleivel így a legbensõbb individuális elképzelésrõl, a végsõkig személyesnek vélt vágyról nyilvánítja ki annak tömegszerûségét, átlagos és közhelyes voltát.
Az ilyen kitörési kísérletek nem veszélytelenek a képzõ mûvészetre, így a fotóra nézve sem.. Jóllehet megfordítják az alkalmazott (fotó)mûvészet hagyományos felállását, és ugyan nem látványosan, de határozottan az eddigi megrendelõ helyébe lépnek, ennek az elõrelépésnek mégis vannak hátulütõi. A poszter, az óriásplakát és a hirdetésipar hallgatólagos háttérként történõ felhasználása könnyen a visszájára fordul: a mûvészi szabadság kiterjesztésének szándékából a technikai és gazdasági apparátusok részére nyújtott szolgálat lesz. Erre az esetre nézve fokozottan érvényes az, amirõl a "fotográfia filozófusa", Vilém Flusser ír: "van néhány ember, akik harcolnak az automatikus programozás ellen: fényképészek, akik megpróbálnak informatív képeket létrehozni, vagyis olyan fotókat, amelyek nincsenek benne az apparátusok programjában. Az apparátusok azonban ezeket a felszabadulási kísérleteket automatikusan asszimilálják és a saját programjukat gazdagítják velük."
A Vágy sorozat megmaradt a mûvészet közegében, kiállítások részeként vagy önállóan mutatták be. A némiképpen folytatásának tekinthetõ - többek közt Bakos Gábor jegyezte - óriásplakát-projekt azonban már "levetette magáról" a mûvészet intézményi kereteit és kiköltözött az utcára, a kereskedelmi felületek közé. Ez a "szecesszió" egyértelmû és eredményes - legalábbis a hirdetésipar haszonélvezõi számára. Ezáltal a figyelemért folytatott versenyben még több mûvészi invencióra és érdeklõdésre számíthatnak.
A vágyak és a vágyképek tekintetében persze nem ez a mûvészet egyetlen lehetõsége. E téren egy éltudomány, az agykutatás szolgál megfontolásra érdemes belátásokkal. Mivel néhány éve már nemcsak a fejben fogant elképzeléseknek lehet alakot adni, hanem ún. képet adó eljárásokkal magában az agyban zajló folyamatokat is látni lehet, módunkban áll a képek és vágyképek kiegyensúlyozottabb kezelése. "A kiegyensúlyozáshoz - írja Detlef Linke az agyról szóló új könyvében - az embernek képesnek kell lennie a világ és a psziché egyensúlyát veszélyeztetô késztetések elhárítására. Erre szolgálnak a homloki agyterületek, amelyeket például gyakorlatokkal arra lehet szoktatni, hogy a zavaró vizuális információkat elhárítsák. Ha az ember a szemét ahhoz szoktatja, hogy ne kövesse egy képi impulzus késztetését, akkor ezzel szellemi szuverenitását fejezi ki."