Szenes Zsuzsa passziánsza

Szenes Zsuzsa képein a körülöttünk kavargó forma- és képvilág megannyi árnyalatát nem a képzõmûvészet hagyományos eljárásaival, hanem egészen egyszerû, hétköznapi és egyszersmind a modern mûvészetre egyedülállóan jellemzõ módon jelenik meg. A különféle köznapi anyagokból, papír- és posztóféleségekbõl és másolatokból kialakított képegyüttesek a felidézés, a felsorolás és az összerendezés mûveleteibõl, nem pedig ábrázoló gesztusok sorozataként jöttek létre. Ezért a kivágatuk, illetve keretezettségük révén elkülönített képmezõk éppoly hangsúlyosak, mint a köztük húzódó határok, a szakadásaik között összefüggést teremtõ hálózatok, az ismétlõdések szabályszerûsége és a képek rácsozatszerû rendezettsége.
Ennek ellenére mégis rokonságban állnak olyan régi képfajtákkal, mint a mozaik, a falikárpit és az ikonosztáz.
A mozaikhoz hasonlóan olyan kicsiny egységekbõl tevõdnek össze, amelyek máshonnan erednek, és új helyükön, egy-egy raszterpontnyi szerepkörben, az eredetitõl teljesen eltérõ helyiértékre és jelentésre tesznek szert.
A keretrendszerek mintázatában pedig a faliképek, a szõnyegek szövésének hossz- és keresztirányú szálszerkezete jelenik meg. A képeknek ez a kárpit-karakterisztikuma nemcsak alkotójuk textilkészítés közben szerzett bõséges tapasztalataira, textilmûvészi tevékenységére utal, hanem a jelenre leginkább jellemzõ négyzethálós mátrixot is megjeleníti, azt a rendezõelvet, amelyben a szemünk elé vetõdõ tény-, kép- és tudáshalmazok megjelennek - a könyveink lapjain, a kultúráink különbözõségében, a képernyõk katódsugárzásában nem kevésbé, mint a magasabb matematikában, a halmazelméletben. A "halmaz - írja Szabó Lajos Adalékok a halmazelmélet kérdéseihez címen megjelent esszéjében - az az emberi alkotás, mely fogalmánál és konstrukciójánál fogva a felületek és határok abszolút túlsúlyát jelenti a belterülettel szemben, mert a halmaz az a valóság, ahol még a belterület is szintiszta határolásokból áll." Ám Szenes képei a halmazra - Szabó szerint - jellemzõ össze és egybefogáson belüli teljes rendezetlenséggel szemben olyan rendre és rendezettségre utalnak, amelyben az ellenõrzés alá vont esetlegességek éppúgy nyomot hagytak, mint a személyesség vagy a minden emberi beavatkozástól mentes folyamatok.
A gyakran felbukkanó ikon-másolatok mellett a patience-képeknek ez a vonása mutat leginkább az ikonosztáz irányába: a különbözõ képek sorozatainak egymáshoz rendelt rendszerére. Ám a mennyei hierarchia ábrázolása helyett itt a mellérendeltség és az azonosértékûség geometrikusan szervezett rendjét látjuk megjelenni. Türelmes tekintetbevételét - a patience/passziánsz szó türelmet, elszenvedést, béketûrést jelent - és sorbarakását mindannak, ami a kõzetek rajzolatától a szent szövegeket is hordozó papírfoszlányok mintáin át nap mint nap a szemünk elé kerül.
Szenes Zsuzsa egyik kiállításán a patience-képeket két szimmetrikus szárnnyá rendezte össze. Egy kinyithatatlan szárnyasoltárrá, ami nem is annyira képeinek tárgyára, hanem közvetett és kontemplatív távlatára vezette rá nézõinek tekintetét. Így ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy a madártávlat az, ahonnan a képekre látunk. Mert csak magasba emelkedve tûnnek ilyen tagoltnak és színgazdagnak a föld felületei, az úthálózatok négyzeteibe foglalt síkjai, a belakott terek és a mûvelés alá vont földek foltjai. Ennek a távlatnak a raszterszerû rendjében mutatkozik meg ma a minden renden túlmutató rendezhetetlen gazdagságának kimeríthetetlen és ábrázolhatatlan rendje: mindaz, ami van.