Hálók hálóit hátrahagyva

"A szavak gyakran jobban megértik magukat, mint azok, akik használják ôket."
Friedrich Schlegel: Az érthetetlenségrôl

Nyelvünk nem egzakt ismeretek tárháza, mégis temérdek tudás rejlik benne. Szavaink nem merülnek ki a szótári jelentésben, ritkán szûkülnek le egy-értelmûségekre, inkább viszonyok kimeríthetetlenül komplex szövedékét hozzák szóba. Minden nyelv száz/ezer éves tapasztalatok sûrítménye; nemegyszer feloldhatatlan paradoxonokban bôvelkedô bölcsessége. Ez ma a háló/zat szó esetében különösen élesen megmutatkozik. A háló "kétélû": éppúgy lehet a kapcsolat és a közlekedés hálózata, mint ahogy a kényszerû kötelék, a behálózottság hálója. A háló, a különbözô pontokat összekötô és azok között kifeszített szövedék, eredendôen halfogásra használatos. Ez az "ôs"mintája, ezt nevezi meg. A háló szó kiolthatatlanul utal erre, még akkor is, ha a különféle kommunikációs, kereskedelmi rendszerek, vagy éppen a "világháló", a Hálózat nevében jelenik meg. Igy a hálózat az össze- és befogás, a behálózás jelenségét és folyamatát is szóhoz juttatja. Ezért ez a jelentésrétege legalább annyira figyelemreméltó a Hálózat mindennemû használatával összefüggésben, mint az összeköttetés és az érintkezés lehetôségeire utaló tartománya. A (kis)halakat befogó (nagyhalak) hálója nem puszta szókép, vegyük akár technikai, akár kereskedelmi/hatalmi vetületében szemügyre.
A lassanként mindenre és mindenkire kiterjedô technikai hálózatokkal a társadalmi szövet "sûrûsödése" jár együtt. Az érintkezés lehetôségének növekedésével az ellenôrzés lehetôségének növekedése. Gilles Deleuze méltán beszél az így kialakuló ellenôrzés társadalmáról. Ami nemcsak hollétünk és jellemzôink (adataink) ismeretével jár, hanem kiszolgáltatottságunk és befolyásolhatóságunk növekvô lehetôségével is. Ezért mondja, hogy a számítógép/hálózat követi minden ember helyzetét és egyetemesen modulálja. A Hálózatnak ez a "moduláló", akaratunk ellenére alakító hatása hasonló a tôke hálójához, mely szolgáltatást nyújt és felszippantja az elmédet (Manuel Castells). Az "elme felszippantása" persze ez esetben nem feltétlenül csak a közvetlen használatbavételt és a kihasználást jelenti. A Hálózatnak mint médiumtechnológiának észlelés- és életmódformáló hatása is van. A technikai médiumokon keresztül történô kommunikáció - miközben a közvetlen kapcsolat látszatát teremti - éppen közvetítô mivoltából adódóan ékelôdik a kommunikációban résztvevôk közé. Ennek a folyamatnak, mely az "egymástól eltávolítás a közelség látszatának örvén" zajlik, a széleskörû hatásai most kezdenek tudatosulni. A computerizált "interaktív médiumok" legkirívóbb tulajdonsága - írja a pszichológus Slavoj Zizek - az a mód, ahogyan egy új drive-in-társadalmat teremtenek a fokozatosan szétesô "tényleges" közösségi élet pótlékaként.
Amikor a Hálózat legújabb vívmányairól és világmegváltó hatásának hirdetésérôl hallok, gyakran eszembe jut Nietzsche vonatkozó gondolata: ô ugyanis azt írja, hogy amikor az emberiség történetében az utak lerövidítésére, "nagy áthidalásokra" került sor, utóbb mindig az derült ki, hogy az ilyen megoldások zsákutcának bizonyultak. Vannak jelei annak, hogy a Hálózat esetében sincs ez másként. Ez nemcsak a nemzetgazdaságokat letaroló tôzsdehálózati "tájfunok" esetében, hanem a Hálózat forszírozott kiépítésére és használatáró buzdító hiedelemvilágban is megmutatkozik. Az, hogy van egy eszközünk, még nem ok arra, hogy állandóan éljünk is vele. A Hálózat-környéki hirdetés- és hiedelemvilág viszont állandó használatára és mindenüvé való kiterjesztésére ösztökél. Egyes ideológusai nyíltan hirdetik ezt az igét: így például a Schwartz - Leyden szerzôpárosnak eredetileg a kaliforniai ideológia "központi lapjában", a Wiredben (és nemrég magyarul is megjelent) nagyívû cikkében. Méghozzá annak kapcsán, hogy egy "új aranykort" hirdetnek meg, melyben nemcsak tejben-vajban fürdôznek (fôként az arra kiválasz/tó/dott amerikaiak), hanem úgymond a nagylelkûség szelleme is visszatér. S ez a visszatérô szellem szerintük egyetlen hideg és makacs tényre vezethetô vissza: minél nagyobb a Hálózat, annál jobb. Minél több ember kapcsolódik bele, annál jobb lesz mindenkinek...
Hogy ennek a hiedelemvilágnak az ereje milyen elképesztôen hatékony, azt hazai példák is mutatják. A hatvanas évek "minden iskolába televíziót" mintájára "minden iskolába Internetet" program tekinthetô persze akár a küszöbönálló aranykor kezdetnek, "felzárkózásnak", stb. Az elektronikus elragadtatástól kevésbé káprázó szemmel nézve fölös forráspazarlás, nomeg újabb elmozdulás az élettelen felé. És nemcsak "magasabb" megfontolásból: a komputerek a helyi tanítók helyébe kerülnek. A viharos sebességgel avuló, és rövid idô alatt amortizálódó gépekre szánt pénzek ugyan bizonyára sok játékos képességet fejlesztenek, és sok ún. információhoz segíthetnek hozzá. A személyes jelenléttel teljes tanítást, a közvetlen képzés elevenségét és komplexitását azonban a mégoly ügyes oktatóprogramok sem fogják tudni pótolni; holnapután sem.
Ugyanakkor ebben a helyzetben, a nyilvános és személyes kényszerek sûrû hálójában, ami egész létünket egyre összébb szûkíti (Italo Calvino) egy ellenirányú törekvés is jelen van. Ugy tûnik, hogy a hálózati elérhetôség és hozzáférhetôség növekedésével egyidejûleg az elérhetetlenség, az "információ" zajától való mentesülés, a visszavonulás iránti igény is növekszik. A különbözô vallások képviselôi errôl - Keleten és Nyugaton - egybehangzóan szólnak. A Katmandu melletti bon kolostor apátja ezt ottjártamkor annak kapcsán említette, hogy éppen hathetes teljes elvonultságban tartozkodott náluk egy európai. Jean-Marie Lustiger, Párizs érseke pedig azt írja, hogy a társadalmaknak nagyon nagy szükségük van egy olyan helyre, ahová nem hatol be a média: visszavonultságra és magunkba szállásra alkalmas helyre, hogy az ember békés körülmények között készíthesse el azokat az eszközöket, amelyek segítségével majd valóban kormányozhatja önmagát, és szabad teret adhat a gondolkodásnak.