Vörösmarty mellett a magyar romantika legjelentősebb költője, a reformkor haladó szellemű politikusa, Kazinczy társa a nyelvújítási küzdelemben.
1790-ben született Sződemeterben. Régi nemesi család leszármazottja, gyermekkorát tragédiák árnyékolták be: korán árva maradt, himlőben bal szemére megvakult.
A debreceni kollégiumban tanult, 1810-ben Pestre került joggyakornoknak. Családi birtokára, Álmosdra, majd Szatmárcsekére költözött. 1823-ig visszavonultan élt, ekkor írta legismertebb művét, a Himnuszt (1823. január 22.) melynek "születésnapját" a magyar kultúra napjaként ünnepeljük.
1829-től Szatmár megye aljegyzője, 1832 és 34 között országgyűlési követe volt. Közéleti tapasztalatait Országgyűlési Naplójában írta le, erkölcsi elveinek összefoglalása a Parainesis, melyet unokaöccséhez, Kölcsey kálmánhoz intézett.
1835-től visszavonultan élt 1838-ban bekövetkezett haláláig.
Kevesen tudják, hogy Kölcsey 1830-ban több mint egy hónapot töltött Miskolcon. Az 1828. évi országos összeírás Borsod megyei adatainak ellenőrzésével megbízott Vécsey Miklós bárót kísérte el, és több levelet is írt innen. Február 7-én így ír miskolci napjairól: "...én itt egészséges vagyok, s napjaim egyfelől az Administratornak szép társalkodása, másfelől a folyton folyó munka miatt gyönyörűséggel telnek."
A Himnusz költőjének Miskolcon töltött napjaira emlékeztet ma az emléktábla a Széchenyi utcában.