SZEMLE
Oldalak: 480 481 482 483 484 485
von Maria Hornung unter Mitarbeit von Leopold Swossil. ÖBV Pädagogischer Verlag, Wien, 1998. 744. l.
1. Méltán tekinti legfontosabb alkotásának, élete főművének Maria Hornung az 1998 őszén megjelent „Wörterbuch der Wiener Mundart” című munkát. Ez a nagy terjedelmű könyv nemcsak a bécsi városi nyelv szókincsének gazdag gyűjteménye, hanem a „bécsiesség”, a Wienertum valóságos enciklopédiája is. Szócikkeiből város- és művelődéstörténet bontakozik ki, az egyes társadalmi csoportok szokásai, hagyományai elevenednek meg, a régi császárváros jellegzetes alakjai lépnek elő a lapokról. Szemléletes, találó szóképek, tréfás, olykor vaskos szólások sorakoznak egymás után. A címszók és a példamondatok a megőrzött régi, és a mai beszélt nyelvet fonetikus átírásban örökítik meg; így a szótár forgatója nem csupán a szavak tartalmi vonatkozásait, hanem azok hangzását is tanulmányozhatja.
Bécs egyike Európa hagyományokban leggazdagabb fővárosainak. A XIII. században vált a Habsburgok székhelyévé; jelentősége ettől kezdve fokozatosan és folyamatosan emelkedik. Fénykorát [481] századunk első évtizedében, az első világháború előtti években élte. Ez idő tájt már nemcsak az osztrák-magyar monarchiának a központja, de Közép-Európa kulturális, tudományos, művészeti életének egyik irányítója is. Mindig befogadta és magába olvasztotta a monarchia más területeiről bevándorló, más nemzetiségű alattvalókat. Az ő nyelvük, szokásaik nyomai is fellelhetők Bécs nyelvében. Az első világháború előtt mintegy százezer cseh anyanyelvű lakosa volt a császárvárosnak. (Nyelvi hatásukhoz vö. Walter Steinhauser, Slawisches im Wienerischen. 1978.2) Az egykor Bécsben élt magyarokról egy korábbi tanulmányomban írtam (Adalékok a bécsi városi nyelv és a magyar köznyelv kapcsolatához. In: A magyar nyelv rétegződése. A magyar nyelvészek IV. nemzetközi kongresszusának előadásai I. 1988. 452—61).
„Bécs Ausztria nyelvjárásainak szíve” — „Wien ist das Herz der Mundarten Österreichs” — hirdeti egy tanulmánya címében Eberhard Kranzmayer. A város külső pereme, távolabbi környéke — állapítja meg — sok nyelvi régiességet őriz, míg a belső kerületek, a város maga új nyelvi formákat alkot. Ezt a kettősséget: a régit és az újat foglalta egybe ez a szótár.
A szerző, Maria Hornung, hosszú éveken át a Bécsi Egyetem tanára, kiváló név- és nyelvjáráskutató, a dél-tiroli nyelvjárások tanulmányozója, évtizedeken át a WBÖ. (Wörterbuch der bairischen Mundarten in Österreich) munkatársa, majd szerkesztője, ezt a könyvét szeretett szülővárosának, Bécsnek ajánlotta.
Sokféleség és állandó változás jellemzi a számtalan színárnyalatban csillogó, villódzó bécsi városi nyelvet. Határai messzire terjednek térben és időben egyaránt. A hajdani fuvarosok istállói, csűrjei, a munkáslakta elővárosok, a villanegyedek, az előkelő, zárt paloták, amelyekben a császárkor arisztokratái laktak, a nyugati városrészek kiskocsmái, a „heurigerek”, ahol az egyes társadalmi rétegek tagjai találkozhatnak egymással, mind részei a bécsi nyelvterületnek. Ez a nyelv minden újat befogad — idegen elemeket is —, de mindent átgyúr, átalakít, a maga ízléséhez igazít: naponta újjászületik. A bécsi ember képes arra, hogy zsargont, nyelvjárást, köznyelvet, bécsies színezetű irodalmi nyelvet használjon — mindig beszélgetőtársához igazodva.
2. A bécsi nyelvjárás kutatásának története. — A legrégibb bécsi szótár, amelynek létezése ismeretes, 1300 körül íródott: a hatalomra került — svájci származású — Habsburgok és azok udvari népe számára. Sajnos az értékes kézirat valamikor a század elején eltűnt. Bár azt már korán felismerték, hogy Bécsnek sajátos szókincse van, a tüzetesebb vizsgálódásokra csak a német romantika nyomán került sor; hosszú ideig főként a német nyelvterület más részeiről Bécsbe utazók észrevételei utaltak a nyelvjárás sajátosságaira: „lustig und naiv” — így jellemezte egy németországi tanulmányozója a bécsi nyelvhasználatot még a XVIII. század derekán.
1800-ban jelent meg az első tudományos igényű áttekintés az ausztriai német nyelvjárásokról „Mundart der Österreicher” címmel. Ezt követte 1825-ben a bécsi sajátosságokat tárgyaló „Wiener Idiotikon”; 1847-ben Carl Loritza tette közzé „Idioticon Viennense” című munkáját; majd 1873-ban Franz Seraph Hügel „Der Wiener Dialekt”-je egyidejűleg Bécsen kívül Lipcsében és Pesten látott napvilágot. (Fr. S. Hügel, Der Wiener Dialekt. Lexikon der Wiener Volkssprache. Wien—Pest—Leipzig, 1873.). Az ő gyűjteménye máig is a bécsi szókincsre vonatkozó alapműnek tekinthető. A későbbiekben sokan merítettek belőle, köztük műkedvelő nyelvészek is (vö. ehhez: May Mayr, Das Wienerische. Art und Redensart. 1924., 1929., 1980. 5—18). Ugyancsak jelentős forrásnak számít ma is Julius Jakob „Wörterbuch des Wiener Dialektes” című könyve 1929-ből.
A bécsi városi nyelv iránti érdeklődés folyamatos. Az utóbbi években, évtizedekben is több gyűjtemény, tanulmány került a nyilvánosság elé, néha csak új köntösbe öltöztetve a régiek anyagát.
Maria Hornung bevezetőjében hangsúlyozza, hogy ez a szótár minden eddiginél gazdagabb: szóanyaga teljesebb, több nyelvi réteg használatát figyelembe vette, rövid etimológiákat is ad, és szinonimákat is közöl. Egyébként ő jelenleg — a legrégibb nyelvemlékek alapján — a bécsi városi nyelv történeti-etimológiai szótárán dolgozik. [481]
3. A szótár előtörténete. — A bécsi élet és nyelv lelkes tanulmányozója, Rudolf Stürzer humorista a múlt század fordulóján egy bécsi szótár alapját vetette meg. Gyűjteménye hosszas hányódás után 1967-ben került Maria Hornunghoz, azzal a megbízással, hogy azt — átdolgozás után — kiadásra készítse elő. Az adatok tanulmányozásakor azonban kiderült: a zömmel régi bécsi, „altwienerisch” velős, erőtől duzzadó (saft- und kraftstrotzendes Dialektgut) kifejezések feldolgozása nagyon egyenetlen és hiányos. Ezért Stürzer gyűjtését kiegészítette Hügel, Jakob, Max Mayr és mások adataival, saját céduláival, valamint a WBÖ. Hauptkatalog-jának vonatkozó anyagával. Korszakbeosztása: régi (alt): az I. világháború végéig, új (neu): 1945-ig, mai (jung): a mai bécsi fiatalok nyelve.
A hangjelöléshez a bécsi kiejtést leíró tanulmányokat, hangszalagokat, saját és munkatársai közvetlen tapasztalatát, valamint a bécsi nyelvjárási iskola (Wiener mundartkundliche Schule) gyakorlatát követte. Címszóként a régi (altwienerisch) hangzást rögzíti, az újabb változatok csak utalásszerűen szerepelnek, mintegy kiegészítésül. A jelentések megadásakor több időbeli réteget is figyelembe vett — a legújabbakat is beleértve; a sajátos bécsi árnyalatokat gazdagabban szemlélteti, mint az általános, a szélesebb német nyelvterületen használatos alapjelentéseket.
A szócikkek végső formába öntését hosszas viták előzték meg. A szerző a régi bécsi kiejtés és szóhasználat rekonstruálásához édesapja, valamint hajdani professzorai: Eberhard Kranzmayer és Viktor Dollmayr választékos beszédmódját idézte fel emlékeiből; Rudolf Stürzer gyűjteménye viszont az alsóbb társadalmi csoportok harsányabb és nyersebb, olykor durva elemeivel színesítette az anyagot.
4. A szótár felépítése. — A címszók — a nyelvjárási szótárak hagyományához igazodva —, a bajoros nyelvjárások betűrendjét követik. Együtt szerepelnek a B—P, D—T, G—K kezdetű szavak (figyelemmel a zöngétlen médiák helyzetére); a címszavak egésze a régi bécsi nyelvjárásban íródott, a már említett bécsi dialektológiai iskola jelölésrendszeréhez igazodva (részletes magyarázatához vö. Zur Lautschrift, 19—22). Ez a módszer, a címszók írásában érvényesülő következetesség a német-osztrák szótárforgató számára magától értetődő eljárás, de a nem német anyanyelvű olvasó eligazodásához némi gyakorlás szükséges. Szerencsére a tájékozódást megkönnyíti a fonetikusan írott címszót követő köznyelvi értelmezés. Íme, néhány példa: Bflntss, der, Aufschneiderei — ’flanc’, ’felvágás’; Dsima, das, Zimmer — ’szoba’; Dschadasch, der Csárdás — ’csárdás’; GrisdkhindlmYakd, der, ’Cristkindlmarkt’, ’Weihnachtsmarkt’ — ’karácsonyi vásár’ (a bécsi Belvárosban).
Az értelmezést a jelentések felsorolása követi példamondatokkal, szólásokkal illusztrálva (ezek is fonetikus átírásban), majd etimológiai megjegyzések következnek. A legfontosabb szinonimák zárják a szócikkeket. Ahol szükségesnek látja, a „régi” és az „új” nyelvhasználat közötti különbségeket is feltünteti a szerző. A feldolgozott szakirodalom jegyzékét a szótár végén találjuk. A magyar olvasó örömmel nyugtázza, hogy az EWUng. is szerepel a források között.
5. A szóanyagról. — A szótár enciklopédikus jellegét egyetlen szócikkel szemléltetem; a könnyebb áttekinthetőség kedvéért rövidítve, fordításban:
Dsilinda, der, 1) Zylinderhut — ’cilinder’, magas, henger alakú, merev, főként fekete posztóból vagy selyemplüssből készült kalap, amelyet a régi Bécsben a férfiak hivatalos vagy ünnepi alkalmakkor viseltek (a nők lovagláskor); a francia forradalom után egész Európában elterjedt. (Szinonimái: 1. ngsdręarn (1848-ban a konzervatív bécsiek viselete); vö.: Dęsn, Glack, Hüsn stb.); runta midn Dsilinda! ’le a cilinderrel!’ — mondták a régi Bécsben a fennhéjázónak; de ezzel bíztatták a Prater céllövöldéjében a cilinderes bábuk „lelövésére” a játékosokat; ęa hYd miassn in Dsilinda nęma ’vennie kellett a cilinderét’: ’nyugállományba kellett vonulnia’. 2) A petróleumlámpa része. 3) Mértani test. Etim.: gör. kylindros ’henger’. — Viselet- és politikatörténet, játékosság és irónia van együtt a szócikkben. [482]
6. „Bécsiességek”. — Tizenöt szócikk kapcsolódik a bécsiek kedvelt italához, a sörhöz. A Bia — Bier ’sör’ előtagként is szerepel: pl.: Biabauch ’sörhas’, Biableampe ’sört vedelő’; Biadmpf ’sörmámor’, Biadippla ’sörmaradék’, ’hanzi’, ’ezt fogyasztó’; Biadsacha, -dsaga ’sörcégér’ stb. A kávé (Khafé) szóegyüttese tizenhét szócikkben szerepel. A császárság, a „birodalom” nyelvi öröksége a Kheisa ’Kaiser’, ’császár’ szó gazdag szócsaládjából a KheisabYad ’Kaiserbart’, ’császárszakáll’, ’pofaszakáll’, Kheisarog ’Kaiserrock’, ’császári egyenruha’ közvetlenül idézik Ferenc József emlékét, de a Kheisa ’Kaiser’ > kaiser- ’nagyon jó’, ’finom’, ’különleges’ jelentésű felsőfokú melléknévi jelzőként, mint összetételek előtagja is gyakran szerepel: Kaiserbier -’sör’ Kaiserbirne -’körte’, de mint -hal, -cipó, -hús (szalonna), -’smarni’, -zsemlefajták első eleme is helyet kapott a szótárban. A szép, napos nyári időjárás is Kheisaweda, és — természetesen — a Kheisaschdo d ’Kaiserstadt’, ’császárváros’ név — Bécs címe 1918-ig, a császárság megszűnéséig — is felbukkan.
A csípős nyelvű bécsiek találó neveket adtak az egyes kerületeknek, városrészeknek is: BlödsensdYaf: ’Blödseindorf’, kb. ’Bárgyúfalva’: a blöd ’buta’, ’tompa’, ’bárgyú’ + Dorf ’falu’: a XVIII. kerületi Pötzleinsdorf nevére alkotott szójáték. A VII. kerületi Neubau egy része a Brüljántngrund ’Brillantengrund’, ’briliánsföld (-telek)’ megjelölést őrzi. Egykori lakói Mária Terézia és II. József idejében az ottani telkeken létesített mintegy 260 selyemszövő műhelyben dolgoztak, idővel — a hagyomány szerint — meggazdagodtak.
A szótár megőrizte, megörökítette a hajdani császárváros jellegzetes alakjait. Felbukkan a Mülifrau, Mülimadl, a ’tejesasszony’, ’tejeslány’, a KhesdnbrYda, Maránibroda ’gesztenyesütő’, akit Wintaschwoibm ’Winterschwalben’, ’téli fecske’ néven is említenek, mivel — a fecskéhez hasonlóan — időszakosan jelenik meg. De találkozhat az olvasó a Lawendlweib ’utcai levendulaárus asszony’ vagy a NYschmYakdweib, a híres bécsi piacon, a Naschmarkt-on árusító kofa nevével is. Szerepelnek a Schrammeln ’sramlizenészek’ és a Schuasdabua ’suszterinas’ is.
A közös történelmi múltat idézik a császárváros hajdani cseh lakóira utaló tréfás-gúnyos kifejezések: a Bem ’Böhme’, ’cseh’ és változatai: a Bemak, Dsopak, Wentssl; a származékok: bémakln ’csehül beszélni’, ’csehes kiejtéssel beszélni németül’; bemisch ’böhmisch, tschechisch’, ’csehül’ (ennek a szónak ’idegenes’, ’különös’ jelentése is van). Számos csípős szólás is kapcsolódik a csehekhez: lassú munkavégzésükhöz, „bevásárlási szokásukhoz” stb.
A magyarokra jóval kevesebb, enyhébb, de jellemző kifejezés utal. Ilyen a Mulatschak ’mulatság’, ’ausgelassene Unterhaltung’, ’szilaj, féktelen (edénytöréssel járó) dáridó’ (vö. Horváth Mária, Nyelvi kölcsönhatások Ausztria és Magyarország között a monarchia idején. In: A magyar nyelv és kultúra a Duna völgyében. II. Bp.—Wien, 1991. 1156). A Dolabodsch, Tolpatsch ’Tölpel’, ’ungeschickter Mensch’, ’ügyetlen ember’ jelentésű szót is — némiképp elhomályosult etimológiára utalva —, magyar eredetűnek tekinti a szótár.
A csúfolódó megjelölések sokaságát alkalmazzák a bécsiek a tenyeres-talpas, fecsegő, traccsoló, pletykálkodó nőkre: Drampe, Drotschn, DrYtschmiarl, Drotschweib, BYplarin, Kheiffm stb.
A gúnynevekből kijut az egyes foglalkozási ágaknak, munkahelyeknek is: Maknschlęcka ’Markenschlecker’, ’bélyegnyaló’ a postatisztviselőket csúfolja; az Austdriahotö ’Austriahotel’ a bécsi rendőrigazgatóság épületére utal (ez ugyanis eredetileg az 1873-as világkiállítás szállodája volt).
A hivatalnokok (Bemtn) anyagi helyzetére számos ironikus célzás vonatkozik: Bemtnbauntssal ’Schusterlaibchen aus dunklem Mehl’, ’susztercipó barna lisztből’. A „valódi” susztercipóhoz kevert lisztet használtak. Az összetétel utótagjaként szereplő -Bauntssal, Baunzerl, Paunz(e) pedig finom fehér cipócska (WBÖ. 12. Lief., Paunz(e) alatt); így az elnevezésben rejlő ellentét még erősebb. A Bemtnbrdl ’Beamtenbraten’, ’Zervelatwurst’, ’szafaládé’ megjelölés éppúgy a hivatalnokok szerény anyagi helyzetére utal, mint a Bemtnfuaröln ’Beamtenforelle’, ’beamterpisztráng’ azaz a sós stangli (sósrúd) vagy a B.groppfm ’B. Krapfen’, ’b. fánk’, a barna zsemle; végül összegezésként: Bemtnschlucka ’B. Schlucker’, ’nyelő, nyeldeklő, csukló hivatalnok’, ’éhező [483] (éhenkórász) hivatalnok’. Párhuzam kínálkozik a felső fokot jelentő Kaiser- és a Beamter- előtagú összetételek egybevetéséből.
Néhány példa a sajátos, „wienerisch” kifejezések köréből: Eksdra (Wuasschd) ’Extra’, ’valami rendkívüli, kiváló, nagyon finom’, pl. finom felvágott, kolbász (Wurst). Az Eksdra gyakran fordul elő összetételek előtagjaként. Ochdl ’Achtel’, ’nyolcad liter’ (jó bor az étkezéshez). A Fatamea da ’Vatermörder’ nem ’apagyilkos’, hanem a század elején viselt merev, magas férfigallér.
Nem csupán a „régi”, de az „újabb” is helyet kapott a szótárban: így a labdarúgás kifejezései: pl. aufgawaln ’aufgabeln’, ’villázni’, vagyis ’lábheggyel könnyedén érinteni a labdát’. A televízió tréfás elnevezése: BYdschnkhino, a Bodschn ’Patschen’, ’házicipő, papucs’ + Kino ’mozi’ összetétele. A Blechdrottl ’Blechtrottel’ szóegyüttes a számítógépet jelöli. Elemei: a Blech ’bádog, pléh’ + Trottel ’buta, hülye’. (Kiegészítésül: a Blech szónak több jelentése is van: ’Geld’, ’pénz’, ’Wertmarken’ ’bón’; de jelenthet mindent, ami hibás vagy helytelen.)
7. Magyar elemek a szótárban. — Számuk aránylag kevés. Vizsgálatukhoz vö.: Ingeborg Geyer, Ungarischer Wortschatz in der Wiener Umgangssprache und älteren Wiener Mundart (in: A magyar nyelv és kultúra a Duna völgyében. 1: 394—7); továbbá: Horváth Mária, Nyelvi kölcsönhatások Ausztria és Magyarország között a monarchia idején (uo. 2: 1156—9). Ezek — a jórészt régi — kölcsönzések ebben a szótárban is fellelhetők: Badschi ’bácsi’, Bagántsch ’bakancs’, Bagáuna ’bakonyi disznó’, Balatschinkn ’palacsinta’, Bandúa ’pandúr’ (történetileg pontatlan etimológiával), Báprika-Jantschi (l. alább), Bauarngolasch ’parasztgulyás’, Bogátschn ’pogácsa’, Deschek ’tessék’, Dęwredsina ’debreceni (páros)’, Dolobotsch ’talpas’, ’gyalog katona’ (pontatlan etimológia), Dschacko ’csákó’, Dschadasch ’csárdás’, Dschiari-dschári ’csiri-csári’, Dschinákl ’csónak’, Dschuari-muari ’csúri-muri’, Gatihosn ’gatya’, Golasch ’gulyás’ és származékai: Golaschfleisch ’gulyáshús’, GolaschgodsYcka ’gulyástemető; kövér ember, pocakos’, Golaschhittn ’gulyásbódé’, a gulyás utcai árusítóhelye, Golaschkhanón ’gulyáságyú’, Golaschreindl ’gulyásfőző edény’ (bogrács, kondér); ’kis karimájú férfikalap’, GolaschsYfd ’gulyáslé (szaft)’; Hárdeks ’ördög’ (szitokszó), Husá ’huszár’ (téves magyarázattal), származékai: husárisch ’huszármódra’, Husárln ’hármasban játszott tarokk’, Janschdi ’Jancsi’, Joschi ’Józsi’, ’rövid férfikabát’, Khurútss ’kuruc’, Kutschn, Gutschn ’kocsi’ és származékai; Maschekseite ’másik oldal’, Mischko ’Miska’, ’borfiú’, Mulatschak ’mulatság’ (l. fönt), Rampasch ’rámpás’, Rawawuaschd ’Raaber Wurst’, ’győri kolbász’, Rowisch ’rovás’. Hiányzik a Langosch ’lángos’, a Letscho és még néhány, a bécsi nyelvben használatos magyar eredetű szó.
A Báprika ’paprika’ — természetesen — szláv, közelebbről szerb eredetűnek van feltüntetve, de a magyar közvetítésre — más forrásokkal ellentétben (így: W. Steinhauser i. m. 57; WBÖ. 10. Lief. 301) — nem utal. A szócikk szerint a zöldpaprika és az érett paprikából őrült fűszer fontos szerepet játszik a bécsi konyhában: grine Báprika ’grüne Paprikaschoten’, ’zöld paprikahüvelyek’, gfüde Báprika ’gefüllte Paprika’, ’töltött paprika’ (mit Faschiertem und Reis gefüllte Paprikaschoten) ’vagdalt hússal és rizzsel töltött paprika’ — minden valószínűség szerint „magyar importból” származó étel a bécsi konyhában. A WBÖ. idézett szócikke még a Paprikasch ’Paprikaspeise’; Paprikahuhn ’paprikás csirke’ ételneveket is közli, s a vonatkozó adatok Burgenlandból és Alsó-Ausztriából valók.
A Báprika-Jantschi — az értelmezéssel ellentétben — nem becenév, hanem a vásári pojáca vagy bábfigura neve (vö. ÉrtSz.).
Némely esetben nehéz eldönteni, hogy a magyar eredetűnek tekintett szavakhoz fűzött magyarázatok félreértésen, pontatlan feljegyzéseken vagy „népetimológián” alapulnak-e. (Ezek a feltételezések összefügghetnek egymással.) A század elejéről származó magyar vonatkozású cédulaadatok még a régies magyar helyesírással (pl. cz) kerültek be a szótárba. [484]
A tüzetes vizsgálódás az osztrák—magyar nyelvi kapcsolatokat is erősíti: szaporodott azoknak a szavaknak a száma, amelyek jövevény-jellege ugyan eddig is ismert volt, de szótárainkban nem, vagy csak elvétve kaptak helyet; csupán a beszélt nyelvből, a korábbi nemzedékek szóhasználatából, a századeleji szépirodalomból adatolhattuk őket, mint közös múltunk: a monarchia örökségét. Kitágult a tükörszók és -szólások köre is; bár itt továbbra is részletes elemzést igényel, vajon közvetlen hatásokról vagy az azonos szemléletből adódó nyelvi megformálásról beszélhetünk-e. (Vö. ehhez: „Adalékok a bécsi városi nyelv és a magyar köznyelv kapcsolatához” című dolgozatomat; in: A magyar nyelv rétegződése. A magyar nyelvészek VI. nemzetközi kongresszusának előadásai, 1983. augusztus. 1: 452—61.)
Maria Hornung szótára valóban a bécsi városi nyelv enciklopédiája. Hossz- és keresztmetszetben egyszerre varázsolja elénk ezt a nagy múltú, hagyományait őrző, de megújulásra mindig kész tréfás-csípős-játékos nyelvet a maga sokszínűségében. Munkája gazdag adattára az évszázadokra visszatekintő osztrák—magyar nyelvi kapcsolatoknak is.
A szótárforgató várja a lankadatlan buzgalommal tevékenykedő szerzőtől a megígért, történeti és etimológiai utalásokkal, adatokkal kiegészített „Alt-Wiener Dialektwörterbuch” megjelentetését is.
Horváth Mária
