Égető. E földrajzi név magyarázata során Kálnási Árpád nagyon óvatosan fogalmaz: „Természetes erdőégésre utalhat az Égés (2: 182, 4: 162 stb.) de az Égető ~ Égető hely (2: 31), Égett gorond (2: 168) és Égető hegy ... nagy valószínűséggel az erdőégetéssel vannak kapcsolatban” (Szatmári helynévtípusok és történeti rétegződésük. Debrecen, 1996. 93). Összpontosítsunk most az Égető alakokra! Ha megvizsgáljuk Pesty Frigyes Helynévtárának északkelet-magyarországi adatait, akkor más következtetéseket is levonhatunk.
1. Boszorkányégetés. — Johannes Amos Comenius az „Orbis pictus”-ában (Coronae, 1675. 269) az alábbiakat írja: „ětriges (laniae) ěuper rogum cremantur. Az éjjel járó boězorkányok a’ fa-rakáěon meg-égettetnek”. Így nem véletlen, hogy az égető szót a lejegyzők a boszorkányégetéssel hozzák kapcsolatba. Hosszúmező (Máramaros m.): „Égető domb ... a’ nép közmonda azt tartja, hogy hajdanába a’ boszorkányokat e’ dombon égették — ’s ínnen a maí napig is meg maradt e’ neve”. Visk (Máramaros m.): „(:ezen dülő Buzamező boszorkány égető és akasztó vápa név alatt is fordult elő, ’s a’ hagyomány azt tartja, hogy itt égették a boszorkányokat:)”. Nagykálló (Szabolcs m.): „Égető hegy, ez azért neveztetik égető hegynek, hogy régentén ide hurczolták a boszorkányokat, és itten égették meg”. Encsencs (Szabolcs m.): „Égető hegy, — egy homok hegy, mely nevét a rajta hajdan gyakorolt boszorkány égetéstől vette”. Borzova (Szatmár m.): „Égető, hagyomány szerént ezen helyen bizonyos Bakúné mint boszorkány meg égettetett”. Cégény (Szatmár m.): „Égető — szántó föld a’ fejér Gyarmati határ szélen, nevét a szomszédos f. Gyarmati égető helytől vette, hol a’ sötét tudatlanság idejébe Karíkásné nevű boszorkány megégettetett”. Érendréd (Szatmár m.): „...a Szalatsi határnál van egy égető halom hajdan a babonás idöben boszorkányokat égetek rajta”.
2. Más feltételezések. — Kék (Szabolcs m.): „»Égető sziget«, ez is szén égetésről neveztetett igy”. Mihálydi (Szabolcs m.): „Égető hegy — egy homok hegy —, Nevét valószinüleg terméketlenségétől vette, — a Vetemény mint eggy meg ég benne”. Tiszaladány (Szabolcs m.): Égető halom (magyarázat nincs hozzá). Érkörtvélyes (Szatmár m.): „Égető hegy, melly az ott több alkalmakkor talált Urnák tanúsága szerént a’ Rómaiaknak temetkezési helyök lehetett”.
Felvetődhet a kérdés: vajon nem az égető
hangalakhoz kerestek-e, találtak-e mondát a lejegyzők? Északkelet-Magyarországon
Szatmár megye székhelyén, Nagykárolyban, 1745-ben égettek utoljára boszorkányokat
(Borovszky Samu szerk., Szatmár megye. Bp., é. n. 501—5). Az efféle
„igazságszolgáltatásokra” nem a falvakban, hanem a megyeszékhelyeken (itt:
Nagykálló) esetleg a koronavárosokban (itt: Hosszúmező és Visk) kerülhetett sor. A
községek (Borzova, Encsencs és Érendréd) magyarázata nagyon is utólagos, vagy annak
látszik. A cégényi — túlságosan is részletező — kommentárt Kálnási Áprád
is megcáfolja: „Egy kemence volt ez, ahol elégették az elhullott állatokat” (A
Fehérgyarmati járás földrajzi nevei. Debrecen, 1984. 72. Fehérgyarmat a.).
Ebből nagyon is látszik, hogy a boszorkányégetés utólagos hozzátoldás, s csak az
adatok egyike-másika vonatkozhat rá. A mihálydi adat túlságosan irodalmi jellegű, az
érkörtvélyesi pedig tudákos okoskodás eredménye — nyilvánvalóan nem igazak. S ha
már kizártuk az erdőégetést, leszűkítettük a boszorkányégetést, akkor más
megoldásra kell gyanakodnunk. Sokkal valószerűbbek és életszerűbbek azok az adatok
(OklSz.), amelyek a kő-, mész-, szén- és téglaégetésre vonatkoznak (itt: Kék). Ám
ezek nem annyira „érdekesek”, mint a boszorkányégetés. Végezetül nem szabad
figyelmen kívül hagynunk Kázmér Miklós véleményét sem: ’pálinkafőzés,
borégetés’
ti. helye (Régi magyar családnevek szótára. Bp., 1993. 322—3), erre egyébként az
OklSz. is utal. S mivel az Égető családnévként is kimutatható, ez az eredet
is szóba jöhet.
Mizser Lajos