Dokumentumok:
Az ÁVH Horváth Zoltán ellen

A szociáldemokrata perben

Kedves Palikám!1

Hivatkozással telfonbeszélgetésünkre, íme a beígért részletes beszámoló. Rád bízom, hogy a levélből mennyit adsz tovább fordításban Healynek és természetesnek tartom, hogy tájékoztatod róla Bedét is. Igyekszem az utolsó két hónap fejleményeit tárgyilagosan felvázolni s a következtetések levonását Rád illetve Hea-lyre bízom.
A választásokra azzal az elképzeléssel indultunk, hogy kb. 5 millió szavazó lesz és mi kb. 1 100 000, legfeljebb 1 200 000 körüli szavazatot kapunk. De lényegesen, de valamivel kevesebbre becsültük a K.P. szavazatait. A választásokat meg-előző négy hét során néhány kisebb-nagyobb súrlódás volt közöttünk és a kommunista párt között, mert a szokásos módon erőszakosak és a mieinknél sokkal fürgébben léptek fel. Először a névjegyzék összeállító bizottságok felállításánál történt súrlódás, amikor a szakszervezeti kiküldötteket részben illegális eszközökkel a kommunista pártból delegálták. Akkor a Világosság egy néhány soros gloszszával riadalmat keltett a másik párt soraiban, mert megcsillogtatta azt a lehetőséget, hogy passzivitásba vonulunk és csodálatos módon hatott a fenyegetés, mert a bennünket ért sérelmeket 48 órán belül tökéletesen reparálták, visszahívták a jogtalanul kiküldötteket és a mi embereink kerültek a helyükre. Ezután kezdődtek az összekötő tárgyalások, melyek során kialakult közöttünk az a formula, hogy a két párt teljes erővel ráfekszik a munkáspárti többség megszerzésére. A névjegyzék-összeállító bizottságban szoros kooperációt beszéltünk meg és ezzel a jelszóval indult a munka. A tervezett együttműködés nem sikerült. Nem sikerült részben azért, mert a másik párt emberei skrupulus nélkül helyeztek rendőri felügyelet alá 80 éves asszonyokat, és nem válogattak jogcímekben, amivel embereket kizártak a választójogból, de nem sikerült azért sem, mert a mi embereink azt tartották kötelességüknek – minden központi utasítás és irányítás ellenére –, hogy a demokrácia érdekei helyett a keresztény erkölcsöket védjék. Mindenütt, ahol nem lehetett kétségbevonhatatlanul bizonyítani, hogy valaki a múltban effektív bűnt követett el, körömszakadtáig védték a választójogát, és nagyrészt meg is védték. Így történt azután, hogy a kommunista párt utolsó pillanatban erőszakosan és különösebb válogatás nélkül mintegy 350–400 ezer embert törölt a választójogból, és ezek között hozzávetőleges becslés szerint mintegy 100 ezer szociáldemokrata párttag volt. Hogy mennyi szavazott volna ezek közül miránk, azt természetesen megállapítani nem lehet, de valószínű, hogy elég jelentős rész nemcsak saját maga nem szavazhatott, hanem még egy csomó hozzátartozó szavazatát is elvitte tőlünk a jobboldal.
A választási propaganda során a kommunista párt bedobta a köztudatba a fúzió kérdését és ez – bármi erélyesen és kategorikusan történt is a visszautasítás –, igen sok rokonszenvezőt riasztott el tőlünk. Persze nyilvánvaló, hogy ezek nem lángoló szocialista meggyőződésből szavaztak volna ránk. Nagy részük azért, hogy a kommunistákkal szemben részben a kevésbé rosszat válassza, részben nálunk találjon védelmet. Az így elveszett szavazatok száma persze nem becsülhető fel matematikai pontossággal, de aligha lehet kevesebb 100–150 ezernél.
Közvetlenül a választások előtt merült fel az ún. kék cédulák ügye. Minden ellenkező híreszteléssel szemben közlöm Veled, hogy a kommunista párt felajánlotta nekünk, hogy ezt az akciót csináljuk közösen. Nálunk nem kezelték elég ügyesen a dolgot, néhány ember a pártvezetőségből tudomást szerzett ezekről az előkészületekről, amelyeket másodvonalbeli emberek tartottak kézben. 48 órával a választás előtt a kérdés a pártvezetőség elé került, ahol egyértelműen állást foglaltak a kék cédula használata ellen. Természetes, hogy amikor a pártvezetőség a maga részéről elutasító álláspontra helyezkedett, tudatában volt annak, hogy a kommunista párt ezt az eszközt bizonyos keretek között használni fogja. Megbízható értékelés szerint valóban kb. 150 ezer ilyen szavazattöbblet emelte a K.P. eredményét, ami az 5 millió leadott szavazatot tekintve semmiképpen nem döntötte el a választást.
Arról nyilván tudsz, hogy a kék cédula körüli zavarokat elsősorban a mi pártunk megbízottai kifogásolták és azt a kisméretű botrányt, ami az egész körül kavargott, tulajdonképpen Ries lemondása robbantotta ki.
Ha mindent figyelembe is veszünk, azt kell megállapítani, hogy a kommunista párt, ha kevéssel is, de legális alapokon valamivel emelte a maga szavazatainak számát. Mi magunk ki tudjuk mutatni, hogy hova lett az, ami eredeti becsléseinkhez képest hiányzott. Mielőtt a választás eredményének értékelésébe bocsátkoznék még meg kell említeni, hogy Peyer indulása tökéletesen megbukott. A budapesti proletárnegyedek, Angyalföld, Kőbánya, továbbá a vörös övezet proletáriátusa jóformán tökéletesen elutasította Peyert. Példa erre, hogy Újpesten 250, Csepelen nem egészen 200 szavazatot kapott. A pártjára esett vidéki szavazatok nem az ipari munkásságból, hanem inkább a kisiparos és kispolgári rétegekből kerültek ki, akik fenn akarták tartani magukban azt az illúziót, hogy szocialistára szavaznak, de mégis élesen elkülönítik magukat a kommunistáktól.
Maga a választás eredménye, véleményen szerint – ez szigorúan magánvélemény – azt jelenti, hogy az ország 70–75%-a ellenforradalmár. A nyílt ellenszázalék 40%-án után túl a demokrácia szempontjából használhatatlan a kisgazdák és a parasztpárt egész szavazó tömege. Én ezen túlmenően a két munkáspártra adott szavazatok jelentős részét, legalább 8–10%-át értéktelen szavazatnak tartom, mert ezek opportunizmusból, gyávaságból és egyéb személyi okokból adták ide szavazatukat és kenyértörés esetén rájuk számítani nem lehet.
Ez a kép számomra nem túlságosan meglepetés, és azt hiszem, Te sem csodálkozol rajta. Mégis megdöbbentő volt, hogy a két munkáspárt több ezer szervezete, napilapjai, plakátjai, népgyűlései, politikai propagandája és last but not least a 30 hónap alatt végzett emberfeletti építő munkája együttvéve is nulla értéket jelentett az egyház és az ellenforradalom jelentkezésével szemben. Minden, amit mi végeztünk semmivé lett abban a pillanatban, amikor a falu plébánosa közölte, hogy a 6-os listára kell szavazni és a választás napján nem volt hajlandó gyóntatni csak azokat, akik már leadták szavazatukat. Olyan pártok, amelyek augusztus elején még nem is voltak egyáltalán, egyetlen gyűlést nem tudtak tartani, mert nem volt rá szervezetük, ezzel az egyházi segédlettel tökéletesen felborítottak minden előzetes számítást.
Hogyan reagáltak erre a mieink? Én Zala vármegyében voltam jelölt (nyilván azért, mert én vagyok a párt legkeresztényebb parasztja) és Zalaegerszegen vártam a számlálás eredményét. Jelentkezett egy körzet és közölte, hogy a kommunista pártra esett 42 szavazat, a kisgazdapártra 8, a szociáldemokrata pártra 26, Barankovicsra 640. A körülöttem ülő elvtársak felhördültek kétségbeesetten, hogy a kommunista párt megint 14-gyel többet kapott. Ez nem karikatúra, pontosan így történt és nem tagadom, hogy végérvényesen elkeserített és reménytelenné tett. Ez nem elszigetelt zalai jelenség, hanem lényegében így alakult az egész országban.
A választások eredményeképpen a párt tömegeiben valóságos lázadás keletkezett a vezetők, pontosabban Szakasits és környezete ellen. küldöttségek jelentek meg, amelyek részben eltávolítást, de kis mértékben felakasztást, fejvételt és minden egyebet követeltek. Az első 3–4 nap alatt úgy látszott, hogy a párt teljesen felborul, illetve nem is felborul, és abból minden baloldali embert eltávolítanak, kidobják a kanapét. Gyakorlatban természetesen másképp alakult. Kiderült, hogy a koalíciót fenn kell tartani és a párt jobboldali emberei, akik Bánt lobogtatták zászlóként, nem tudják vállalni a felelősséget azért, hogy a kormányból kimegyünk, és ezzel nemcsak a jobboldali pártokkal kerülünk egy síkra, hanem még egy polgárháború veszedelmének is utat nyitunk. Tárgyalások kezdődtek a kommunista párttal, amely tárgyalások során egy pártválasztmányi utasítás alapján feltételeket szabtunk, hogy csak bizonyos rendőrségi és egyéb kívánságaink teljesítése esetén vállalunk részt a kormányzatban. A tárgyalások húzódtak és a mi lázongóink fokozatosan kijózanodtak. Egyrészt erőviszonyok kérdése, másrészt alkalmas emberek kérdése ötlött a szemükbe, de persze a részben mesterségesen felizgatott étvágyat valamivel ki fog kelleni elégíteni. E pillanatban még nem látható, hogy mivel, de a valószínűség amellett szólt, hogy külső eredmények hiányában, megkísérlik a belső eredmények produkálását. Mindez mérsékelten érdekes és mérsékelten lényeges, mert hiszen nagyobb és mélyebb dolgokról van szó.
Az én meggyőződésem, hogy a két párt közötti válság ugyanígy, vagy még súlyosabban robbant volna ki, ha mi 15% helyett 25%-os eredményt mutatunk fel, és kiderül, hogy mi vagyunk valamivel vagy sokkal erősebbek a kommunistáknál. A választási csalódás csak alkalom volt a meglévő szenvedélyek kirobbantására, de erre megfelelő alkalom lett volna a nagy választási siker is. Sokkal lényegesebb hogy a fúziós gondolat felvetése nem elszigetelt magyar jelenség. Hasonló tendenciák mutatkoznak Csehszlovákiában, Romániában és Lengyelországban is, és nem áll távol a feltevés, hogy ez szoros kapcsolatban áll a Pravda májusi és júniusi cikksorozatával és a világpolitikai helyzet alakulásával.
Mi itt úgy véljük, hogy az ellenünk irányított koncentrált tűz nem azért volt szükséges, mert mi könnyen és ellenállás nélkül a kommunista párt uszályában voltunk – mert nem voltunk – hanem inkább azért, mert igyekeztünk valóban szociáldemokrata politikát képviselni. Tartottuk és építettük a kapcsolatot a nyugati pártokkal, és nem adtuk fel semmilyen vonatkozásban azokat az elveket, amelyek miatt a kép párt különállását szükségesnek ítéljük. Kiderült azonban világosan és félreérthetetlenül, hogy tömegeink tudomásul veszik azt a tételt, amely szerint egy túlnyomó többségében fasiszta országban a demokráciát antidemokratikus eszközökkel is meg kell védeni, de ezeknek az eszközöknek használatától, ha konkrétan szembekerülünk velük, mindannyian visszariadunk. Ez persze jelent jó lelkiismeretet, de a gyakorlati kormányzásban való használhatóságunkat nagy mértékben lecsökkenti.
Történni most az történt, hogy a választások után nagyra tartották egyesek a szájukat és most becsukták anélkül, hogy valami kijött volna belőle. Ez előre volt látható és okosabb lett volna nem belemenni.
Az országban igen súlyos gazdasági bajok vannak nemcsak a 3 éves terv késése miatt, hanem azért is, mert a bérfront megingása nyomán megingott maga a forint is. A múlt évi súlyos agrárolló megfordult és ma már ipari olló lett belőle, mert a parasztság szabotál. Egy évig nyomták az agrárollóval a parasztságot, amely zárt tömbben szembefordult a demokráciával és most városi proletár, aki hűséggel kitartott, kemény árat fizet érte.
Az új kormány igyekszik majd radikális intézkedéseket tenni, és mi igyekezni fogunk ebben segíteni. Igen szkeptikus vagyok a magunk részvétele sikere tekintetében, mert a párton belül legalább két párt működik, és nem segíti, hanem akadályozza a munkát. Lehet, hogy személyi téren 2-3 héten belül lesznek lényegbevágó változások, de az is lehet, sőt valószínű, hogy erre nem kerül sor, mert a belső erőviszonyok ezt egyszerűen nem teszik lehetővé. Az is lehet, hogy december végére, vagy január elejére tervbe vett kongresszuson bekövetkezik a nyílt pártszakadás, de a valószínűség itt is amellett szól, hogy nem ez lesz, hanem tovább kopik az egész gépezet.
Mint látod, nem vagyok túlságosan optimista, de fenntartom hogy az adott helyzetben mást tenni, mint amit tettünk, nem lehetett. A nyugati pártok rövidlátóan és ostobán viselkednek velünk szemben, és ahelyett, hogy erkölcsi és politikai segítséget nyújtanának, kritikákkal és elfogultságukkal akadályoznak. Amellett nem veszik figyelembe, hogy minden politikai hibáért, amit ők elkövetnek szocialista szempontból, mi itt sokszorozottan viseljük a felelősséget és a konzekvenciák ránk nehezednek. Nem tartok attól, hogy bármilyen fellépéssel sikerülhet a mi pártunkat a fúzióba belekényszeríteni, de gyakran aggodalommal gondolok arra, hogy sikerül külső és belső tényezőknek hogy a párt egy jelentős része akarva, vagy akaratlanul, tudatosan, vagy öntudatlanul az ellenforradalom segítő funkcióját látja el. Ha ebben a sötét „Völkisch” világban van értelme általában verekedni és rugdostatni magunkat, az az értelme, hogy ezt a veszedelmet próbáljuk elhárítani, vagy minél kisebbre csökkenteni.
Nagyjában ez az, amit el akartam mondani, és amiről szeretném, ha a Labour Party értelmesebb emberei tájékozva lennének. Ismétlem, hogy ez nem a hivatalos pártvélemény, hanem egy „kryptokommunista” magánvéleménye, vedd és fogadd, mint ilyet.
Amit a külügyminisztériumról jeleztem Neked az e pillanatban még nyitott kérdés lehet, hogy 8–10 napon belül eldől. Ha pozitívan dől el, nyilván hamarosan értesülsz róla, ha negatívan – azt is megtudod, mert hiszen valaki kerül erre a helyre. Sanszait e pillanatban értékelni nem tudom, és abban sem vagyok biztos, hogy jó-e ha létrejön vagy nem. Barátaim egy része jónak látja, a másik része helyteleníti, ha elmegyek a pártlapoktól.
Végül még csak arra kérlek, hogy azt a gyakran jobb meggyőződésem ellenére is következetesen folytatott anglofil politikát, ami a Népszava minden sorából kiviláglik, hozd az illetékes munkáspártiak tudomására. Ezt képviselni itt ma csak akkor érdemes és értelmes, ha tudomásul veszik, és megkísérlik az érte hozott áldozatot méltányolni és értékelni. Hiba, hogy ezt Boda nem tette meg, de kérlek Téged is, hogy pótoljátok.
Ölellek szeretettel

Jegyzet:
1 A Corpus delicti. Horváth Zoltán levele Ignotus Pálnak 1947-ben. Kettőjük baráti levelezésére alapozták a vádat, hogy a brit Intelligence Service ügynökei voltak.

* * *

Jelentés a volt SzDP vezetőinek bűncselekményeit bizonyító iratokról
Budapest 1955. máj. 19.

Horváth Zoltán, a Népszava volt főszerkesztője és Ignotus Pál, a londoni magyar követség volt sajtóattaséja, az angolok részére végzett kémtevékenységét többek között bizonyítják a birtokunkban levő eredeti levelek.
Ignotus Pál leveléből kivonat, melyben felszólítja Horváth Zoltánt, hogy miről írjon neki kémadatokat:
...Persze szigorúan bizalmasan szeretném tudni:
1.) Beleszólnak-e az oroszok abba, hogy a magyar hatóságok kit tartóztassanak le.
Gazdaságilag, eltekintve az olyan gyárak leszerelésétől, melynek gépeire nekik szükség volt, van-e jel.
Külpolitikailag, szabadon járhat-e, kelhet-e az angol misszió, szabadon járhatnak-e hozzájuk az emberek, megfélemlítik-e látogatóikat...
Közbiztonságilag, milyen méretű az orosz katonaság erőszakossága, mennyire becsülné naponként és éjszakánként elkövetett gyilkosságokat.
2.) A kommunisták szerepe, s mi igazán a politikai rendőrség szerepe. A nem kommunista pártokban kik azok, akiket valóban kommunista trójai lovaknak lehetne minősíteni...
Levélben hét pontban sorolja fel Ignotus, hogy miről adjon ki jelentést Horváth Zoltán.

* * *

Javaslat
Horváth Zoltán és .............. elítéltek ügyében.*
Budapest, 1955. március 25-én.

1950-ben a jobboldali szociáldemokraták aknamunkája felszámolása során előzetes letartóztatásba kerültek.
Horváth Zoltán 55 éves polgári származású, magyar állampolgár, kereskedelmi akadémiát végzett, újságíró. 1917-től tagja volt az SZDP-nek. A felszabadulás előtt különböző helyeken tisztviselőként dolgozott, a felszabadulás után a „Népszava” külpolitikai rovatvezetője, a „Világosság” főszerkesztője, később a „Népszava” felelős szerkesztője volt.

Horváth Zoltán és ..............., mint az IS angol kémszervezet ügynökei hivatali beosztásukat felhasználva államtitkokat képező anyagokat juttattak el az angol hírszerző szervnek. Ugyanakkor kémkapcsolataiknak – az angol munkáspárt egyes vezetőinek – utasításait közvetítették a magyar SZDP, vezetői felé, és így ezeknek lehetősége nyílt Magyarország belügyeibe való beavatkozásra.
Horváth Zoltán és ............... bűncselekménye bizonyítottnak tekinthető. Birtokunkban van Horváth Zoltán 1947-ben írt levele, mely bizonyítja, hogy Ignotus Horváth Zoltántól államtitkot képező adatokat kért és Horváth Zoltán a kért adatokat megküldte. Horváth Zoltán az 1947-es választásokról részletesen és a Magyar Népköztársaságot rágalmazó hangnemben számolt be Ignotusnak és arra „kéri” őt, hogy a levélben közölteket belátása szerint továbbítsa az angol munkáspárt vezetőinek. Birtokunkban lévő egyéb levelek arra utalnak, hogy Ignotus Pál és Horváth Zoltán között a kémjellegű kapcsolat már korábban is fennállott.
1950. november 24-én folytatólagosan elkövetett hűtlenség és szervezkedésben való tevékeny részvétel bűntette miatt Horváth Zoltánt életfogytigtartó fegyházra, ............... pedig 15 évi fegyházra ítélték. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága az ítéletet mind két személy esetében jogerőre emelte.

Jegyzet:
* A kapott kéziratban más résztvevők neve ki van pontozva, személyiségi jogok miatt.

***

Szigorúan bizalmas!

Jelentés
Budapest, 1950. május hó 10-én.

F. hó 5-én délelőtt egy ügynökünkkel folytatott hosszabb beszélgetés során elmondta, hogy értesülése szerint azért kellett távoznia Szakasits Árpádnak a köztársasát elnöki tanácsa éléről, mert a közeli napokban lesz Horváth Zoltánnak, a Népszava volt főszerkesztőjének tárgyalása és annak során Szakasits Árpádra súlyosan terhelő adatok kerülnek nyilvánosságra.
Horváth Zoltán a Secret Service ügynöke volt, s mint az SZDP-ban és a sajtóban jelentős ember, bejutott mindenhová.
Horváth Zoltán első felesége Molnár Ferencnek, az Amerikában élő ismert írónak a lánya volt, s feltehetőleg ezek révén került kapcsolatba a Secret Service-vel. Valószínűleg ígéretet kapott, hogy ha nekik dolgozik, egy változás esetén posszibilis politikus lesz.

Póta János
áv. fhdgy.
1/2.-a alo.

***

Szigorúan bizalmas!

Jelentés
Budapest, 1950. május hó 22.-én.

F. hó 20.-án ügynökünk felkereste lakásán ............... volt országgyűl. képviselőt

…ezután elmondotta, hogy Szakasits Árpádnak, a Köztársasági Elnöki Tanács volt elnökének azért kellett távoznia, mert Horváth Zoltán volt orsz.gyűl. képviselő, a Népszava volt főszerkesztője leleplezte az angolokkal való kapcsolatát. Horváth Zoltán a Secret Service ügynöke volt, ő hozta össze Ziddiacus angol munkáspárti képviselő vejét, aki a budapesti British Council szervezeténél dolgozott Szakasits Árpáddal. Tárgyalásaiknál Horváth Zoltán mint tolmács működött. Horváth ezért azt remélte, letartóztatása után, hogy Szakasits segítségére siet.
…Amikor látta, hogy Szakasits Árpád nem tesz semmit az érdekében, elmondott mindent.

Póta János
Á. V. fhdgy.
1/2 a.aloszt

***

Szakasits Árpád a hamis vallomások örvényében

Nem a megkínoztatástól rettegtem, hanem az volt számomra elviselhetetlen, hogy ama munkásmozgalom győzelmes pártjának egyik szerve kínozhat és verhet tönkre fizikailag, amelyikhez én is tartoztam, s attól lélekben soha el nem szakadtam.
Ilyen intermezzók után egy darabig megint simán ment a dolog, amíg újra nem akaszkodott rám a lelkiismeret, s ha ilyenkor megrekedtem, megint kaptam figyelmeztetést. Egy alkalommal ilyet: ha a memóriája ne akar működni, akkor az ideggyógyintézetben majd segítenek rajta, és emlékeztem olyan dolgokra, amelyek sem velem, sem mással soha meg nem történtek, amelyeknek alapjuk csak Justus Pál, Horváth Zoltán, Bier Lili, Dobos István, Ignotus Pál, Szalai Sándor és sok más őrizetbe vett vagy elítélt hamis tanúvallomásaiban és az előadók feltevéseiben és következtetéseiben lehetett.

* * *

Losonczy Géza perében

Horváth Zoltán 55 éves budapesti születésű, budapesti (X. Kozma u. 13. sz. a.) lakos, volt hírlapíró foglalkozású, érdektelen tanú, a törvényes figyelmeztetés után a következőket vallja:
Losonczy Gézát 1945. februárban vagy márciusban ismertem meg a Népszavánál. Ő Horváth Mártonnal jött oda. Közöttünk szívélyes kartársi és elvtársi viszony fejlődött ki. Sűrűn érintkeztünk, ez később még sűrűbbé vált. Én végig a Népszavánál voltam. Az egyesülés után a Népszava felelős szerkesztője voltam. Amikor a miniszterelnökségre került Losonczy, akkor is dolgoztam vele az egyesülés után. Engem előbb tartóztattak le, mint Losonczyt. Ha jól emlékszem Losonczy egyszer járt nálam.
1954-ben kihallgattak. 1950. decemberben három héttel elítéltetésem után embertelen körülmények között hallgattak ki Losonczy ügyében. 17 hónapig voltam olyan zárkában, ahol még felállni sem tudtam, talpaltak, enni nem adtak, megfenyegettek, hogy a családomat elpusztítják, pofoztak, a pártra hivatkoztak, vizes pincében tartottak. Ezután felvettek egy jegyzőkönyvet, leültettek egy írógéphez és én leírtam, amit tudtam Losonczyról. Elmondtam, hogy nagyon becsületes saját pártjával szemben, nagy szerepe volt abban, hogy a két párt együttműködését elősegítette. Elmondottam, hogy a Pártbizottságokban együttműködtünk. Beszéltünk arról, hogy a magyar napi sajtó keveset foglalkozik a szovjet propagandával. Losonczy erélyesen képviselte ezt az álláspontot a szovjet propaganda mellett szállt síkra. A vallomásomat kiforgatták, és pont az ellenkezőjét vették fel a jegyzőkönyvemben. 1954-ben a tényeknek megfelelően tettem meg vallomásomat. Clergier nevét felvetették, mondottam, hogy én semmiféle kapcsolatot nem tudok. Clergier soha nem dicsérte Losonczyt; vagy Szávához, vagy hozzám jött. Az Andreánszky üggyel kapcsolatosan előadom, hogy ő 1948-ban disszidált. Azt hallottam róla, hogy ügyes riporter, pedig nem volt az. Hallottam róla, hogy spicli. Losonczyt Andreánszky figyelmeztette, hogy menjen illegalitásba 1941-ben, mert veszélyben van. Andreánszky 1944-ben a legveszedelmesebb időkben nem adta kézre nyilas időkben Losonczyt. Losonczy nem védte Andre-ánszkyt. Losonczy párthű kommunista.

Terhelt kérdésére tanú:
1944. októberben tényleg találkoztam Andreánszkyval. Pénzt is ajánlott fel nekem segítségül.
Több kérdés a tanúhoz nem tétetett, a tanú távozik.
1954

* * *

Kísérlet a perújrafelvételre 1955-ben

A Legfelsőbb Bíróság elnöke, a tanács elnöke

Legfelsőbb Bírósági előadó, a tanács vezetője

Megjegyzés:
A jelentésben feltüntetett elítéltek többsége beadvánnyal fordult a Belügyminisztériumhoz és a Legfőbb Ügyészséghez, melyben arra való hivatkozással, hogy az ügyük vizsgálata során velük szemben kényszert alkalmaztak, visszavonják korábbi vallomásaikat és ártatlanságukat hangoztatják. A beadványok őszinteségére és tárgyilagosságára jellemző, hogy még olyan elítéltek, mint, Horváth Zoltán, stb. is ártatlanságukat hangoztatják, akiknek bűnössége minden kétséget kizáróan bizonyítva van.

Sarkadi István
csoportvezető ügyész

Szalma József
államvédelmi őrnagy
főosztályvezető

Jelentés az elítélt szociáldemokraták ügyében (1955)

***

Az 1956-os forradalomban

A Magyar Írók Szövetségének 1956. szeptember 17-én tartott közgyűléséről2

Veres Péter elnök: Szólásra következik Horváth Zoltán, utána Pálóczi-Horváth György.
Horváth Zoltán: Tisztelt Közgyűlés! Én egy kissé az irodalom perifériájáról szólok hozzá, nem lévén magam alkotó író, vagy csak nagyon kis mértékben és ezért megígérem, hogy rövid leszek. Talán nem egészen véletlen, hogy Ignótus után kerülök sorra, én utánam pedig Pálóczi-Horváth, szóval a börtöntöltelékek sora szólal fel. (Derültség.) Legyen szabad néhány szóval arra kitérnem, hogy benn a börtönben, illetve a börtönből, hogyan néztünk bizonyos dolgokat, amelyek a magyar irodalomban történtek.
Elsősorban talán arra szeretnék rámutatni, hogy – nem kell mondanom, szerencsére – elfogulatlan szemmel és mérgezetlen füllel hallgattuk végig vagy olvastuk végig azt a vitát, amelyik Déry Tibor „Felelet”-ének második kötete körül megindult, ám azt hiszem, hogy az idő elmúlt efölött a vita fölött, de talán helyes lenne, ha az Írószövetség közgyűlése – azóta ha jól tudom, első közgyűlése – állást foglalna amellett, hogy sok minden revíziója mellett szükséges és kívánatos ennek a vitának a határozatait és döntéseit is revidiálni, mert Déry Tibor „Felelet”-ének második kötetében a felszabadulás utáni irodalomban majdnem egyedülállóan, de mindenesetre kiválóan írt a magyar munkás két háború közti életéről, úgy írt erről, mint ahogy írni kell és azt hiszem, Dérynek járna ez az elismerés és megbecsülés.
Amikor erre gondolok, akkor eszembe jut még valami, amit éppen a kiszabadulásom utáni első nap Déry Tibornak mondottam: csodálkozva és érdeklődve, hogyan lehet az, hogy a magyar írók testülete esztendőkön keresztül tűrt meg dolgokat szó nélkül és tiltakozás nélkül, pedig az írástudók legelemibb kötelessége lett volna, hogy ellene tiltakozva szólaljanak fel. Hadd legyen szabad megemlítenem azt, hogy egy olyan tankönyv, amely azt írja, hogy Newton – bár sok haladót teremtett – de képtelen volt a végsőig következetes, logikus gondolkodásra, a magyar közvéleményben nem talált tiltakozásra az írástudók részéről sem, vagy hogy az irodalomtörténet, mely azt írja, hogy Dante ugyan haladó szerepet töltött be, de sok vallási csökevény található nála… (Élénk derültség és taps.) Azt hiszem tisztelt Közgyűlés, hogy nagy mulasztást követett el minden magyar írástudó, egyenként és együttvéve, amikor ez ellen valamilyen módon, valamilyen formában még a legterrorisztikusabb és legmegfélemlítettebb levegőben sem találta meg a módját a tiltakozásnak.
Ugyanakkor, amikor ezt elmondom, hadd mondjam el azt is, őszintén mondom, megnyugtató és felemelő érzés volt a jövőre, bíztató és ígéretteljes felismerés volt, hogy az egész magyar közéletben mégis az írók voltak azok, akik az igazság, az emberiség és a szocialista hit mellett kiálltak, bátran kockázatokat vállalva és hosszú évek mulasztása után az írástudó kötelezettségét teljesítették. (Hoszszantartó taps.)
Akkor ez nem volt könnyű. Azóta kiderült, hogy nekik volt igazuk és úgy érzem, hogy magam és rabtársaim nevében kötelességem köszönetet mondani azoknak, akik nemcsak a mi kiszabadulásunkhoz járultak hozzá, hanem hozzájárultak ahhoz is, hogy az írott szóba, az írástudókba, az irodalomba vetett hitünket hosszú esztendős megrendülés után mégis helyreállították.
És itt befejezésül csak még valamit szeretnék megemlíteni. Hosszú viták, eszmecserék folytak akörül, hogy íróink felemelték tiltakozó szavukat különböző tünetek és jelenségek ellen, amelyeket azóta ma már a párt és kormány egyaránt hivatalosan megbélyegzett és elítélt, ezért pártbüntetésben részesültek, vagy a pártból kizárták őket. Most önkritikát vár tőlük a párt. Én nem akarok afelett vitatkozni, hogy helyesen vagy nem helyesen, minden író saját maga, saját lelkiismeretével dönti el miként Háy elvtárs is mondta, hogy az önkritikának értelme csak ekkor van. De ha ez az igény fennáll, legyen szabad megmondanom, talán fenn kell állni annak az igénynek is, hogy gyakoroljanak önkritikát a pártbüntetés megelőzésére, vagy párttagságuk megőrzésére azok, akiknek helytelen politikája káros vészt hozó, az irodalom és egyéb területen megmutatkozott politikája ugyanolyan elismert, mint amilyen elismertté lett a Szabad Nép tegnapi cikkében az írók és írástudók politikájának helyessége. (Taps.)
Jegyzet:
2 Gyorsírói jegyzőkönyv.

A Magyar Szociáldemokrata Párt szerepe az ellenforradalomban

A jobboldali szociáldemokrata vezetők – akik annakidején is ellenezték a munkásegység megteremtését és a két munkáspárt egyesülését, vagy csupán hátsó gondolattal és belső bomlasztási szándékkal járultak hozzá a fúzióhoz – az októberi ellenforradalom idején rögtön elárulták igazi szándékaikat és törekvéseiket. A „Népszava”, amelynél Horváth Zoltán személyén keresztül érvényesült a szociáldemokrata befolyás, az első pillanattól kezdve az ellenforradalom leggyalázatosabb szócsöve lett és később a szovjetellenes uszításnak, a nyugati beavatkozás áhítozásának, a szocializmus megsemmisítésére irányuló törekvéseknek a vezérorgánumaként szerepelt.
De beszéljenek a tények!
A „Népszava”, amely akkor még a szakszervezetek központi lapja volt, de amelyet a jobboldali szociáldemokrata Horváth Zoltán szerkesztett, a legocsmányabb módon sietett az ellenforradalom támogatására. A „Népszava” október 26-án címlapján közölte az ellenforradalmár írók proklamációját, az ellenforradalmár egyetemi tanárok és diákok kiáltványát, Méray Tibor példátlan hangú felhívását az ifjúsághoz, továbbá Szegő Zsuzsa (Faludy Györgyné) útszéli hangú cikkét, amelyből idézzük a következő sorokat: „Leköpöm az újságot, ha holnap azt meri írni, hogy fasiszta csőcselék tüntetett!”
A „Népszava” október 28-án vezércikket írt arról, hogy „új Magyarország születik” és „vége a gonosztevő, népellenes politikának”.
A „Népszava” október 30-i számában már saját nevével írt vezércikket Horváth Zoltán, aki azt magyarázta, hogy „1956-ban új szabadságharc robbant ki Magyarországon, s akárcsak 108 esztendővel ezelőtt, ez a szabadságharc ezúttal is a belső szabadságért s a külső függetlenségért indult meg.” Miközben az ellenforradalmi hordák gyilkolták, bántalmazták a kommunistákat és a demokrata hazafiakat, miközben a reakciós körök a nyugati hatalmak csapatainak beavatkozásáért ostromolták a nyugati követségek vezetőinek kegyeit, Horváth Zoltán 1848 glóriás napjaihoz merte hasonlítani az ellenforradalmi gyalázat periódusát!
A „Népszava” október 31-i számának vezércikkében Horváth Zoltán arról írt, hogy a két munkáspárt fúziója „antidemokratikus” módon történt. Önmagának igazolására azt hozta fel, hogy kénytelen volt ebbe a fúzióba beleegyezni, mert különben a fúzió „még erőszakosabb” eszközökkel történt volna, úgy, mint Csehszlovákiában. Horváth Zoltán kijelentette, hogy a fúzióba beleegyező szociáldemokraták „becsapottnak” érezték magukat, mivel azt hitték, hogy proletárdiktatúra nélküli népi demokrácia lesz. Ebből a vezércikkből világosan látható, hogy a jobboldali szociáldemokraták közül még azok sem fogadták el a proletárdiktatúra elvét, akik részt vettek az új, egyesült párt vezetésében. (A proletárdiktatúra-ellenes Horváth Zoltán tudvalévően a „Népszava” főszerkesztője lett és nem köszönt le az MDP Központi Vezetőségében viselt tagságáról.)
Vajon csodálatos-e, ha az ilyen vezércikkű „Népszava” riportjai is az ellenforradalmat akarták igazolni? A „Népszava” egyik riportja helyeselte és a nép haragjának minősítette a fasiszta csőcselék garázdálkodását a Köztársaság téri pártházban és pártház előtt!
Horváth Zoltán és társai „jó pontokat” akartak szerezni Kéthly Annáék előtt a minél jobboldalibb magatartással! Attól tartottak ugyanis, hogy Kéthly Anna és köre nem ad bűnbocsánatot azoknak sem, akik csak karrierizmusból és hátsó gondolattal vállaltak szerepet az MDP-ben.
Horváth Zoltán hol az Írószövetségben, hol az Újságírószövetségben tüzelt otromba frázisokkal a nép hatalma ellen.
Október 30-án a Szociáldemokrata Párt vezetősége a VIII. Tolnai Lajos utca 4. szám alatt (a volt Conti utcai pártházban és „Népszava”-szerkesztőségben újjáalakult. Kéthly Anna klikkjéből tevődtek össze a vezetőség tagjai.

Jelenleg három szociáldemokrata politikai „mag” van Magyarországon. 1.) Kéthly Anna garnitúrájának ittmaradt tagjai (Kelemen Gyula, Fischer József, Büchler József, Révész Mihály, Révész András, stb.), akik állítólag időnként instrukciókat kapnak Kéthly Annától; 2.) Justus Pál, Horváth Zoltán és társai, akik sértődötten tekintenek az őket októberben visszautasító Kéthly-féle társaságra; 3.) Azok a „semleges” szociáldemokraták, akik ugyan nem akarnak belépni az MSZMP-be, de hajlandók gazdasági és más vonalon aktívan támogatni a népi demokráciát.
Az MSZMP-be belépett szociáldemokratákat már nem tekinthetjük szociáldemokratáknak.
Bár a Kéthly-féle társaság és a Justus-Horváth-Szalai-féle klikk között közvetlen kapcsolat és együttműködés nincs, az utóbbi társaság is élesen szembenáll a népi demokráciával.

* * *

Farkas Vladimir vallomása

Folytatólag felvéve a Fővárosi Bíróság Börtönében 1958. október 15-én 9 óra 53 erckor.

Farkas Vladimir terhelt a következőket adja elő:
A szoc. dem. ügy abban tért el a Rajk-ügytől, hogy a felülről jött utasításokban már megvoltak a vádak lényeges vonásai is, konkrétan meghatározva.
Emlékszem, hogy két ember ellen, Horváth Zoltán és Szalai Sándor ellen különösen hecceltek bennünket. Horváth Zoltánról már a Rajk-ügy során is hallottam, az akkor halottakat most megismételték a legnegatívabb jelzők kíséretében. (Pl. undok féreg, kém volt, kétkulacsos, stb.)
Arra emlékszem, hogy Horváth Zoltánt néhány ízben kihallgattam, állandó vizsgálója azonban nem voltam. Úgy emlékszem, hogy az ő kihallgatásának a tárgya az egyesüléssel kapcsolatos előzetes nyugati tárgyalások voltak. Úgy emlékszem, hogy őt az ügy elején, tehát Szakasits előtt hallgattam ki. A modor, ahogy vele bántam, éppen az előzetes eligazítás miatt, durvább, gorombább volt, mint akár Justussal, vagy Szakasitssal szemben. Arra nem emlékszem, hogy ő bármit is tagadott volna, hiszen akkor ő már közel egy éve őrizetben volt. A párt utasítására az ő esetében sem hivatkoztam.
Fenyegette-e Horváth Zoltánt?
Olyat, hogy ő egy utolsó csibész, vagy hogy bármit megérdemel, valószínűleg mondtam neki és ezt teljes meggyőződéssel tettem. Tagadom azonban azt, hogy lánya autóval történő elütésével megfenyegettem. Ha Horváth mást mond, ez koholmány. Az, hogy én bármilyen formában is részt vettem az ő meghurcolásában, amit nagyon sajnálok, nem jogosítja őt fel – úgy érzem – arra, hogy ilyet állítson.

Farkas Vladimir vádiratának leíró része

Horváth Zoltánt a Népszava főszerkesztője azzal vádolta Farkas Vladimir, hogy kiszolgáltatta a jugoszlávoknak azoknak a tárgyalásoknak anyagát, melyeket az MKP és az SzDP összekötő bizottsága folytatott. Őrizetes nem volt hajlandó beismerő vallomást tenni, annak ellenére, hogy a kihallgatás megkezdése előtt 10–12 napon keresztül már más személy foglalkozott vele és őt súlyos bántalmazásokban és egyéb kényszerítő eszközök alkalmazásában részesítette. Farkas cinikusan közölte Horváthtal, tisztában van azzal, hogy amit vele el akarnak ismertetni, az nem fedi a valóságot, mégis a párt utasítására köteles kivenni belőle a beismerő vallomást. További tiltakozás folytán fenyegette, hogy gyermekét baleset fogja érni. Ennek hatására Horváth a ránézve terhelő jegyzőkönyvet aláírta.

1958

***

Az ÁVH folytatja

Adja: „Cyranó”3
Vette: Nagy Antal r.fhdgy.
1958. július 10.

Tárgy: Horváth Zoltánról

Jelentés
Budapest, 1958. július 13.
„Cyranó” jelenti:

Horváth Zoltán elkeseredett kirohanásokat intézett Dérynénél a Nagy Imre ítélet miatt. Meglepő volt és valahol Litván véleményére hasonlított a következő: „Csak a párton belüliek tudnának valami észszerű akciót kezdeni. A bolsevik recept azonban az, hogy ilyen időszakban először mindkét, a pártból kimaradt gyanús és veszélyes elemeket, majd a pártellenzéket számolják fel úgy, hogy mindenképpen várható egy nagyobb letartóztatási hullám, hiszen itt mintegy 250 embert kell csak lecsukni, és az ügy lezárult, márpedig, ha hatalmon akarnak maradni, meg kell tenniük ezt a lépést. ”

„Cyranó”

Értékelés: Horváth Zoltán elkeseredésének ad kifejezést a Nagy Imre-per miatt. Ugyanakkor következtetéseket von le a jövőre vonatkozóan többek között, azt, hogy letartóztatások várhatók.

Nagy Antal r. fhdgy.

Jegyzet:
3 Neves magyar színész (Szakáts Miklós).

,,Cyránó” jelentése Horváth Zoltánról (1958)

***

Levélváltás Kádár Jánossal 4

Horváth Zoltán levele

Igen tisztelt és kedves Kádár elvtárs!

Bocsánatot kérek, hogy néhány percnyi figyelmet kérek Tőled személyes ügyemben, de úgy vélem, nem csupán engem illető, hanem általánosságban is jelentős dologról van szó.
Ismételten fordult elő az utolsó tíz esztendőben, hogy a BM állambiztonsági szervei velem foglalkoztak, általam ismeretlen bejelentések alapján, olyan indokkal, hogy szigorúan zárt, magántársaságban egyes ügyekben vagy egyes vezető személyekről »izgatásnak minősülő« kijelentéseket tettem.
A legutóbb f. hó 17.-én zárult eljárás során is kiderült, hogy természetesen semmi olyant nem tettem és nem mondtam, ami indokolttá tenné, hogy ellenségként bánjanak velem. Ezért tartom szükségesnek, hogy Neked, akivel 1946–1948 években oly sok közös munkával készítettük elő a két munkáspárt egyesülését, aki tudod, hogy nemcsak részese voltam az MDP alapításának, hanem annak első Központi Bizottságában tag is voltam (s ebben a minőségemben tartóztattak le 1949-ben), pontosan és világosan megírjam politikai véleményemet, állásfoglalásomat. Ennek kapcsán nincs semmi különös kérésem – előterjesztésem nem panasz, hanem tények megvilágítása kíván lenni.
1956 március végén – az utolsók között – szabadultam. Amint szocialista voltam 16 éves korom óta, szocialista maradtam a 80 hónapi börtön ellenére is. Te is tudod még abból a korból, hogy én soha nem vallottam magam kommunistának, de mindenkor a legveszélyesebb politikai magatartásnak ítéltem az antikommunistaságot. Mindenkor ment maradtam ettől a hibától.
1956. november 1-jén jelentettem be nyilvánosan, hogy vissza akarok vonulni a politikai újságírástól, hogy nem kívánok egyik párt tagja sem lenni, s más területen akarok a szocializmusért dolgozni.
Történetíró lettem, két nagy könyvem és számos tanulmányom jelent meg, a Magyar Tudományos Akadémia Tudományos Minősítő Bizottsága a történelem-tudományok kandidátusává fogadott. Ezt bizonyára nem tette volna, ha munkásságom ellenséges szellemű lett volna.
Természetesen nem akarom elhallgatni előtted, hogy nagyon sok aggódással nézem azt, ami egyik-másik vonatkozásban történik. Azt sem tagadom, hogy 1949, de kiváltképpen 1956 óta megingott bennem a biztos tudata annak, hogy ezen az úton, amelyen haladunk, fel lehet építeni a szocialista világot. De magam nem tudnék mást ajánlani – s ezért vagyok távol a közvetlen politikai munkától.
Hiszem és vallom azonban – Szabó Ervin vagy Ernst Fischer szellemében – hogy a szocialista építés felbecsülhetetlen jelentőségű feladata az igazi szocialista embertípus kialakítása. »Szocialista emberekre van elsősorban szükség – a szellem a fontos«, írta Szabó Ervin utolsó dolgozatában. A magam munkájával ennek a kialakításában kívánok részt venni – nem a rendszerrel szemben, hanem érte. Bizonyára előfordult többször is, hogy megjegyzést tettem a sajtóra, amely úgy látom, rosszul teljesíti a feladatát és ha jobb is, mint 1956 előtt volt, távolról sem élvezi a közvéleménynek azt a bizalmát és megbecsülését, mint amire szükség lenne. Azt is alighanem több ízben tettem szóvá – s írtam is róla – hogy veszélyesnek tartom a történetírásunkban elburjánzó nacionalista hullámot, amely már-már olyan méreteket ölt, hogy beléfojtják a szót abba, aki a nacionalizmus ellen ír.
Aggodalommal látom, hogy a 30–40-es évek exponált fasiszta írói – anélkül, hogy valaha akár egyetlen szónyi önkritikát írtak volna – szabadon hallatják szavukat, s még a Párt központi lapja is helyet ad nekik. Ez veszedelmesen idézheti fel azt a hitet, hogy az ilyenek számára könnyebb a megnyilatkozás, mint olyanok számára, akiket könnyen illetnek a »revizionista« jelzővel. (Félreértés elkerülésére hangoztatom, hogy nem magamról beszélek, bár velem szemben is már-már rendszeressé lett minden sajtótermék elzárkózása.)
Súlyosan nyugtalanít, hogy rendszeresen kerülnek minden olyan megnyilatkozást, ami a Rákosi-korszak hibáit, bűneit leplezi le – s ezzel minden rosszhiszemű vagy akár csak bizalmatlan véleményalkotás bátran hiheti, hogy a Párt (vagy az apparátus) nem szakadt el teljesen vagy eléggé ettől az átkos örökségtől.
De talán nem kell hangoztatnom, hogy ezek és a hasonló aggodalmak nem ellenségesek. Aminthogy valótlan minden olyan állítás, mintha én a vezetők bármelyikét tiszteletlenséggel, rosszhiszeműséggel vádoltam, vagy akárcsak gyanúsítottam volna.
Végezetül engedd meg kedves Kádár elvtárs annak hangoztatását, hogy a levél megírásában semmiféle hátsó gondolat nem vezet, nem kívánok semmiféle pozícióba jutni, nem kívánok semmit sem elérni. 67 esztendős vagyok, szeretném hátralévő munkaképes éveimet hasznos, a magyar szocialista ember nevelésében hasznos történelmi–publicisztikai munkával eltölteni. Ehhez csak annyi szükséges, hogy ne érezzem és tudjam mindenütt a nyomomban a bizalmatlanság megfigyelését, szimatolását. S azután majd dolgozom, ahogy képességeimtől telik. Eddig is ezt tettem, ezután is ez a szándékom.

Mégegyszer elnézést kérek azért, hogy terheltelek ezzel az előterjesztéssel és kérlek, fogadd megkülönböztetett nagyrabecsülésem kifejezését.

Horváth Zoltán

Jegyzet:
4 Forrás: ,Egy rendőri felügyelet története” in: Magyar Füzetek, 8. sz. (A stabilitás vége?), Párizs, 1981, 63–82. o.

***

Kádár János válasza

Horváth Zoltán elvtársnak, Budapest

Tisztelt Horváth elvtárs!

Nyers elvtárs tájékoztatott a közöttetek lefolyt beszélgetés lényeges kérdéseiről, majd azt követően megkaptam január 26-án kelt leveled.
Ami engem illet, jól emlékszem az 1945–48-as években végzett munkádra, s azt tartom, hogy ez pozitív volt a két munkáspárt akcióegysége, majd egyesülése tekintetében. Hallottam az ellened annakidején lefolytatott törvénytelen büntető eljárásról, bebörtönzésedről. Az 1954-es év végét követően, tehát azt követően, hogy magam is szabadultam, és ismét részt veszek a közéletben. Rólad és tevékenységedről keveset tudok, csak szórványosan és vegyesen hallottam, hol jót, hol rosszat. Az 1956-os évi ellenforradalmi felkelés zavaros eseményeiben – én így tudom –, negatív szerepet játszottál, majd azt követően – s ezt jónak tartom – azt hallottam, hogy történelmi munkával foglalkozol, magam is láttam publikációidat.
Mostani leveled azzal kezded, hogy az utóbbi tíz évben az állambiztonsági szervek veled több ízben foglalkoztak. Erről én hallottam, de azt is meg kell mondanom, hogy annak részleteiről, s az alapul szolgáló okokról vajmi keveset tudok, azt tartom, hogy az Reád és az eljáró hatóságokra tartozik. Leveledet azonban értem, és reflektálni is kívánok arra bizonyos értelemben.
Írod, hogy szocialista voltál és maradtál, kommunista nem voltál, nem vagy, párttag sem vagy, viszont veszélyes és hibás magatartásnak tartod az antikommunistaságot. Ennél fontosabb talán az a közlésed, hogy aktívan politizálni nem kívánsz, történészként szerétnél dolgozni.
Saját tapasztalatodból is kell tudnod, (ha egyébből nem, akkor abból), hogy publikálási lehetőséged Neked is megvolt, s ez elvileg megvan a jövőre nézve is. Tehát a levélben jelzett szándékod és magatartásod társadalmunk jelenlegi normáiba teljesen belefér, és ha Te tényleg ezt akarod és fogod tenni a jövőben, akkor a kerületi tanácson és a kiadó vállatokon kívül Neked az állam semmiféle hatóságával nem kell, hogy dolgod legyen, s annak sem lesz dolga Veled. Ez azonban teljesen a Te saját elhatározásodon múlik. Idevonatkozóan még egyet, s ezzel be is fejezem. A jelenlegi párt- és állami vezetés kötelessége szerint őrködik az ország törvényeinek betartására és betartatásán. Az állam minden hatóságának megvan a maga dolga, és van is elég, egyik sem »csinál« magának munkát, és nem keres ürügyet, hogy eljárhasson bárki ellen; ez így van a biztonsági szerveknél is. Ezt nem teszi, és nem fogja Veled szemben sem tenni, mert nincs miért.
Ami politikai észrevételeidet illeti, azok taglalásába nem tudok most belemenni. Ez egyébként is egyéni megítélés dolga. Mi meggyőződésünk szerint – ezt ne vedd frázisnak –, a szocializmus, a köz és a dolgozó ember javára törekszünk. Ha Te a Nyers elvtársnak szóban mondottak, és a hozzám írt leveledben jelzettek szerint kívánsz élni és dolgozni, akkor nekem nincs más dolgom, mint az, hogy minden jót kívánjak Neked ehhez.

Tisztelettel:
Kádár János sk.
(MSzMP pecsét)

* * *

Törlik a nyilvántartásból

Horváth Zoltán
Budapest
1900. X. 25.
Márton Paula
Budapest, II. Cserje u. 18.

Nyt-ban: OD-2192 obj. dossziéban

A KLH. értesítése szerint:
Bp. XI. ker. Akiv. 983/1967. sz.
alapján 1967. XI. 15-én meghalt.

Nyilvántartásból töröltük.

Budapest, 1967. december 19.

Esvégh Miklós
r. alh.

Dr. Horváth József r. őrgy.
Alosztályvezető