Jegyzetek


1. Esszék, Jelenkor, Pécs 1995. 29.
2. Uo. 25.
3. Nádas Péter: Emlékiratok könyve I. Jelenkor, Pécs 1994. 7.
4. Bacsó Bélának ezzel ellentétes a véleménye. Õ olyannyira fontosnak tartja, hogy tulajdonképpen a regény legjellemzõbb jegyeként tünteti fel (lásd Bacsó Béla Szó és szenvedély Életünk 1987/7). Saját írásom pedig talán nem is több, mint ennek a tíz évvel ezelõtt íródott szövegnek a továbbgondolása, vagy méginkább újraelgondolása.
5. Balassa Péter: Nádas Péter Kalligram, Pozsony 1997. 231.
6. Lásd Georges Poulet: L'espace proustien Gallimard, Paris
7. Kulcsár-Szabó Zoltán: Az emlékezõ regény. Nádas Péter: Emlékiratok könyve Alföld, 1994/7 55.
8. Emlékiratok könyve I. 7.
9. Nádas Péter: Én is csak egy állat vagyok, egy gondolkodó állat Magyar Lettre Internationale, 20. 30.
10. Lásd: Somos Róbert: Vér és szellem Café Bábel, 1996/2 (Test)
11. Lásd Maurice Merleau-Ponty: Le visible et l'invisible Gallimard, Paris, 1964. 25-30.
12. Emlkékiratok könyve III. 167.
13. Erre felhívja a figyelmet Bacsó Béla is említett írásában, de következtetései gyökeresen eltérnek az enyémtõl: "Az emlékiratíró által írt regény a modern élet szenvedély-történeteként az érzékiség dimenziójában mondja el az ember önkeresésének kálváriáját. A másikkal való együttlét maradéktalan megvalósulása egy harmadik utáni vágyakozást és annak jelenlétét követeli meg." (i.m 688.) Véleményem szerint itt egyáltalán nem az "ember önkeresésének kálváriáját" olvashatjuk: Nádas könyve a narratíva mindenféle általánosítását kizárja. Igaz ugyan, hogy az emlékezés személyessége eltörlõdik, azonban sohasem szûnik meg. A személyesség (Jacques Derrida szavaival) kísérti az emlékezést. Az emlékezõ szubjektum nem több és nem kevesebb, mint az érzékiség történetiségébe merült szubjektum.
14. Esszék, 51.
15. Az Emlékiratok könyve elemzéseinek mindezidáig úgy tûnik csupán kiegészítõ eleme volt a mondatok és bekezdések vizsgálata. Mintha az az institucionális berögzöttség, amely a regény mûfajához eleve makroszinten, az elbeszélõi pozíció, a szerkezet, a narrációs szintek felõl közelít, éppen e regény legfontosabb újítását lenne képtelen megragadni: a mondatok elsõbbségét a makroszintû szervezõelvekkel szemben. Valójában talán éppen azáltal közelíthetnénk magához a regény szövegéhez vizsgálati módszereinket, ha a makroszintû vizsgálatokat tekintenénk kiegészítõknek, melyek a narráció tudatos és akaratlagos rétegeit tartják szem elõtt, szemben a mondatok testi és nem akaratlagos (involontaire) rétegeivel.
16. Boros Gábor is kiemelte e mondatok fontos poétikai szerepét, amikor így írt: "Az olvasó rákényszerül arra, hogy tematizálja, figyelme megkülönböztetett tárgyává tegye õket [Nádas mondatait], már csak azért is, mert különben elvesznék bennük." és ezt egy wittgensteini példával, azzal a mondattal állítja szembe, hogy "add ide azt a követ!". Ez utóbbi mondat ugyanis nem kívánja meg saját tematizálását, egyenesen a cselekvésre irányul, a válasz értelmezés nélkül történõ cselekvés. Ebbõl fakadóan Boros szerint a nádasi mû legfõbb olvasási modalitása a mondatoknál való "elidõzés" (a szót Heideggertõl veszi). (Lásd: Boros Gábor: Nagy fúga (Adalék az Emlékiratok könyve értelmezéséhez in: Diptychon. Elemzések Esterházy Péter és Nádas Péter mûveirõl 1986-88, Magvetõ, Budapest, 1988.) Véleményem szerint megeshet ugyan, hogy ez a példa jól mutatja a különbséget e két mondatfajta között, mégsem állíthatjuk, hogy Borosnak maradéktalanul igaza lenne. Elõször is, míg az utóbbi (wittgensteini) mondat kontextusa egy cselekvési tér (Wittgenstein példájában a mondat kontextusához hozzá tartozik a kõ jelenléte is), addig Nádas mondataié az Emlékiratok könyvének fiktív nyelvi tere. Ilyen értelemben semmiféle testi cselekvés nem várható el egy hasonló transzparens felszólító mondatot olvasójától. Másodszor ha a regény terében nem értelmezhetõ az utóbbi mondat, mert hiányzik a kontextus, éppannyira kihívja a tematizáció szükségességét, mint Nádas hosszú mondatai, csakúgy mint abban a konkrét testi szituációban, amikor a kõ nincs jelen.
        Harmadszor és legfõképpen Nádas mondatai véleményem szerint pontosan ellentétes olvasói aktivitást váltanak ki. Aki egy ezer oldalas regény esetében magát a mondatot tematizálja, az képtelen lesz valaha is elolvasni a könyvet. Valamiféle reflexió biztosan jelen van az olvasás során, ez azonban semmiképpen sem nevezhetõ tematizációnak. Nem tudatos és akaratlagos reflexió okozza az olvasás lassúságát, hanem testi és nem akaratlagos. Nádas mondatai racionálisan uralhatatlanok. Aki megpróbálja minden mondat és tagmondat jelentését rögzíteni, az végeláthatatlan feladatot vállal. A mondat bekebelezi olvasóját.

Vissza a fõszöveghez

Tartalomjegyzék