 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
   |
 A MOZGÓKÉPKULTÚRA-TERJESZTÉS MÓDSZERTANA | ||
 Előző fejezet:1.3. A mozgóképkultúra tanításának módszertana | Tartalom | Következő fejezet: 2.2. Mozgóképkultúra-terjesztés a filmklubokban |
2. A mozgóképkultúra terjesztése a közművelődésben
2.1. Fejezetek a párhuzamos terjesztési rendszerek történetébőlA gyakorlott és igényes filmnéző abban különbözik a rutinszerűen és kizárólag a színvonaltalan szórakozás kedvéért moziba járótól, hogy az előbbi mindig kivárja a stáblista végét. Ezen sommás megállapításunkat sajnos nem tudjuk szociológiai felmérésekkel alátámasztani, de igazságértékét legalábbis a hétköznapi tapasztalat szintjén megerősíthetjük: igazi mozirajongót igenis érdekli a forgatókönyvíró neve és nemcsak a legismertebb színészeket látni ül be egy vetítésre.
Talán a hasonló nézők igényeinek kiszolgálására indultak el az 50-es évek elején Franciaországban azok az alternatív filmterjesztői kísérletek, amelyek később nálunk is meghonosodnak és némiképpen pontatlanul a filmklubmozgalom összefoglaló név alatt válnak ismertté. A nem kizárólag a legszélesebb közönség igényeinek kielégítésére létrejövő szervezeti kereteknek ugyanis számos megjelenési formája van, és ezek közül csupán az egyik a szorosan értelmezett filmklub. Ezek a terjesztési rendszerek és alrendszerek szerkezeti, funkcionális, pénzügyi és más szempontok alapján bonyolult hálózatot alkotnak, amelynek felfejtése kívül esik jelen jegyzetünk látóterén. Egy, a témáról készített anyag mindenesetre a mozgókép közönséghez való eljuttatásának mintegy harmincféle módozatát említi a klasszikus filmkluboktól a filmmúzeumon át az iskolamoziig és az alkalmi vetítésekig.
A szorosan értelmezett filmklubok története Magyarországon 1957-ben kezdődik, amikor az ugyancsak ebben az évben alapított Filmtudományi Intézet a filmízlés formálása, a művelt közönség filmnézési lehetőségeinek bővítése céljából létrehozza az első olyan klubokat, ahol tehát nem csupán filmeket lehetett nézni, és hozzá nem akármilyen művészi minőségűeket, hanem alkalom nyílt például az alkotókkal való találkozásra is. A filmek megtekintésén kívül ezekben a körökben bevezető előadásokat tartottak, a vetítések befejeztével pedig vitatkozni lehetett a látott filmekről. Ezek voltak azok az idők, amikor a Cseh Tamás által megénekelt "világnézeti klubok" teremtettek lehetőséget a fiatalok számára a kultúra legújabb produktumaival és az egymással való találkozásra. Volt miről vitatkozni: a 60-as évek első felében indulnak Európa számos országában azok az "újhullámok", amelyek magukkal hozták a film nagykorúsodási folyamatának megindulását.
1969-ben az országban mintegy 350 filmklub működött közel ötvenezres taglétszámmal, ami több mint félmillió nézőt jelent évente. Megindul tehát a közönség átrétegződése, és ez az új típusú szociokulturális közeg igényli a legújabb külföldi filmeket és a személyes találkozást a külföldi és hazai alkotókkal. Egyre nagyobb teret követelnek a speciális filmterjesztési csatornákat kívánó filmműfajok, mint a dokumentumfilm, a rövidfilm, az animáció. A filmklubok tehát egyszerre kínálnak a filmek befogadásához bensőséges közeget és a filmkészítőkkel való személyes kapcsolatot, ami a különleges műsorrend mellett nemcsak a diákokat és az értelmiségieket vonzza: gondoljunk csak arra, hogy megjelenésük idejében a Szegénylegények, a Nehéz emberek vagy a Hideg napok milliós nézettségnek örvendett. Hogy a nézőszámok sok esetben a szabadidős programszervezők leleményességének voltak köszönhetők? Meglehet, de a filmek jelen voltak a közönség tudatában, mert a kor legérzékenyebb problémáiról voltak képesek érvényes módon szólni.
A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat módszertani felügyelete és ellenőrzése alatt, a Filmtudományi Intézet és Filmarchívum szakmai segítségével működő klubok a Filmintézet saját állományából kapták a filmeket, amely állományt kiegészíthették a MOKÉP filmjeivel, a Balázs Béla Stúdió klubforgalmazásra engedélyezett produkcióival, valamint a hazánkban működő kulturális intézetek anyagával. Egyes elemzők a filmklubokat kapocsként értelmezik nemcsak a világ filmművészetéhez, hanem az európai és az egyetemes kultúrához is.
A Művelődési Minisztérium Filmfőigazgatóságának a Filmbarát Körök megalakításáról szóló 1972 decemberében megjelent utasítása új szervezeti formát rendel létrehozni elsősorban a kortárs filmművészet terjesztésére. A rendelet és a 1975-ben kiadott Közművelődési Törvény a megyei tanácsok művelődési osztályai és a moziüzemi vállalatok hatáskörébe utalja a Filmbarát Körök felügyeletét és műsorokkal való ellátását. Az előirányzat szerint ezekből folyamatos fejlesztéssel az évtized közepére mintegy félszázat kell létrehozni. A Filmbarát Körök sem helyileg, sem szervezetileg nem különülnek el a hagyományos terjesztési rendszertől, hiszen ahogy a rendelet fogalmaz "...a normál mozihálózat, a filmklubok, az iskolamozik műsorpolitikájával szerves egységet kell képezniük az országos szinten és az adott településen is." Hogy a Filmbarát Körök, illetve a MOKÉP által fenntartott és működtetett Kortárs Filmklub-hálózat az állami irányításnak és felügyeletnek a filmklub mozgalomra való "rátelepedéseként" vagy éppen a nézői igények változásaira érzékeny forgalmazási szisztéma újabb elemeként értékelhető, arra ehelyt nem térünk ki. A filmklubok rendezvényei mindenesetre a civil társadalom megnyilvánulásaként értelmezett helyi szerveződések egyik, ellentmondásosan és időnként felülről irányított módon működő formái voltak.
A hagyományos vetítésekre is használt mozik tehát számos, a mozihoz kötődő terjesztési feladatot látnak el: ilyenek a matiné-előadások, bérletes előadások, filmnapok, a Filmbarát Körök összejövetelei; de ilyen, a hely szempontjából a mozikhoz kötődő megmozdulások a filmklubos programok is. A 60-as évek elejétől azonban létrejönnek olyan intézmények, amelyek kizárólag az igényes nézők számára rendeznek vetítéseket. Ezek a művészmozik, közművelődési vagy stúdiómozik, amelyeket később a nyelvileg nem éppen szerencsés artkino elnevezéssel illetnek. Az első ilyen, később legendássá váló intézmény 1965-ben Debrecenben kezdte meg működését Veress József irányításával. A művészmozik hálózata tulajdonképpen a legutóbbi időkig megőrződött, hiszen Magyarország szinte valamennyi nagyvárosában van hasonló intézmény. Ezek fenntartását és üzemeltetését ma már a legkülönbözőbb cégek, szervezetek és egyesületek végzik felsőoktatási intézményeken alakult közösségektől moziüzemi vállalatokon át a filmterjesztő vállalatokig. Tárgyunk szempontjából a tiszta profillal megőrződött vagy akár többfunkciós rendszerben működő művészmoziknak nagy a jelentősége, hiszen az iskolás korosztályok és a mozgóképes iskolai foglalkozások filmekkel való ellátását nagyrészt ezek végzik. Ezért valamennyi, a témával foglalkozó tanár szervezési feladatai közé tartozik a kapcsolatfelvétel egy közeli mozival, illetve annak munkatársaival.
Történeti áttekintésünk következő állomása az 1986-os év, amikor a Filmszemlén megalakul a Magyar Filmklub Szövetség. Az Alapszabály 3. paragrafusában ezt olvashatjuk: "A Szövetség célja: a filmművészet iránt érdeklődő állampolgárok öntevékeny közösségeinek létrehozása, s ezek összefogása, segítve ezzel a filmművészet értékeinek terjesztését és a Szövetség soraiba tömörült állampolgárok kulturális igényeinek kielégítését." Olyan önszabályozó, a tagok akaratából és felügyelete mellett tevékenykedő, bizonyos értelemben alulról építkező szervezet jött tehát létre, amely ellátja az országban működő filmklubok érdekképviseletét éppúgy, mint a kópiák szállítását és utánpótlását, valamint a filmklubok szervezőinek továbbképzését és a közöttük kialakuló információcsere segítését. A szervezet elnevezése 1990-től: Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége. Az 1986-os alapításban és a további működtetésben egyetemi oktatók, tanárok, népművelők és a legkülönbözőbb területeken dolgozó filmbarátok vállaltak szerepet az ország szinte minden részéből. Az első elnökség tagjai Bán Róbert, Horváth György, Pataky Iván és Schiffer Pál voltak, az elnöki teendőket Sára Sándor látta el. A 90-es évek elejétől Schiffer Pál a szövetség elnöke.
A nyilvántartott filmklubok száma 1986-ban a szövetség megalakulása előtt körülbelül 500, amely számadat magában foglalja a Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, valamint a MOKÉP gondozásában működő klubokat. A következő évben (amikor az archív és a kortárs filmklubokkal együtt körülbelül 300 csoport működik) a Magyar Filmklubszövetségnek 408 magánszemély és 30 intézmény a tagja, de az első pályázatra 39 filmklub adja be az anyagát. 1992-ben a regisztrált, értsd a Szövetség szolgáltatásait igénybe vevő filmklubok száma mintegy 100. A Szövetség minden évben több ízben megrendezi úgynevezett továbbképzési napjait, amelyeken a tematikus sorozatokon és a filmcsemegéken kívül a résztvevők az alkotókkal is találkozhatnak. A filmklubok pénzügyi támogatását a Magyar Mozgókép Alapítvány Art Mozi és Filmklub Szakkuratóriumának, valamint a Szövetség saját pályázati keretének segítségével végzik. A tagok körében kedvelt szolgáltatás a belépő az évente megrendezésre kerülő Filmszemlére. Rendszeres kiadványként jelenik meg a Híradó, a Szövetség értesítője.
| Előző fejezet: 1.3. A mozgóképkultúra tanításának módszertana | Tartalom | Következő fejezet: 2.2. Mozgóképkultúra-terjesztés a filmklubokban |
Hírek - Tollhegy - Iskolák - Pedagógusképzés - Szaktanácsadók - Tanítás - Taneszköz - Ajánlott filmek - Fórum - Irattár - Szakirodalom - Internet ajánlat - Felsőoktatás |