Minden amiről tudni érdemes
Tollhegy
Ahol tanítják
Pályán lévő tanárok képzése
Akik segíthetnek
Gyakorlatok, tippek, tanácsok
Mindaz amire a tanításhoz szükség lehet
Az oktatásban használható filmek, videók listái
Ahol megbeszélhetjük közös ügyeinket
Amit hasznos lehet ismerni
Ajánlott olvasnivaló
Linkek
Mozgókép- és média tanárok képzése a felsőoktatásban
Visszatérés a főoldalraTartalomjegyzékArchívum a már nem aktuális, de talán még hasznos anyagainkból

A teljes dokumentum letöltése A hónap filmje
RIDLEY SCOTT: SZÁRNYAS FEJVADÁSZ (1982)
Előző fejezet:
Jövőképek és képtelen jövők
TartalomKövetkező fejezet:
Dick, Philip K: Elektronikus bárány

"Nem dolgozom mindenkinek. Neked dolgozom..."

beszélgetés Rutger Hauerrel

Rutger Hauer filmszínész 1944-ben született Hollandiában. Pályáját 1973-ban kezdte Paul Verhoeven filmrendezővel, s első közös munkájukat, a Turkish Delight címűt annak idején Oscar-díjra is jelölték a legjobb külföldi film kategóriájában.[ ..]Hauert az 1982-ben Ridley Scott által rendezett kultuszfilm, a Szárnyas fejvadász tette világhírűvé a lázadó replikáns szerepében. Pályájának kiugró állomása volt a szintén Oscarra nominált A szent iszákos legendája című film, melyet Ermanno Olmi rendezett 1988-ban. E filmben nyújtott alakításáért Rutger Hauer színészi díjat kapott a seattle-i filmfesztiválon. Leginkább akció- és kalandfilmekben játszik, ezekből több mint harminc Magyarországon is látható.

- Ön színészcsaládból származik, nagyon sokáig mégsem akart színész lenni. Miért?
Mert úgy gondoltam, hogy hülyéknek való dolog. És az is. Nem akartam bolond lenni és az vagyok. A szüleim mindketten színházi színészek voltak, és soha nem éreztem, hogy az valódi, igazi dolog lenne. Túl nagy volt. A színház nagyon más. A színpadi színészet kitárulkozó, a filmszínészet pedig koncentráció. Majdnem az ellentéte. A filmben sűrítesz, tömörítesz, egyszerűsítesz. A színpad egy másik médium. Én soha nem gondoltam, hogy filmszínész leszek, mert Hollandiában nem volt filmgyártás. De nem tudtam, mi mást csinálhatnék, ezért megpróbáltam a színésziskolát. Érdekes volt, de semmi köze nem volt a színészethez, és nem is hiszem, hogy bármit is tanultam volna ott... De aztán a filmhez kerültem, és tudtam, hogy ez az én médiumom. Aztán időt kaptam, repülőórákat a kamera előtt, hogy gyakoroljak és tanuljak, hogy egyre finomabban csináljam. Erre sok időm ráment. Végül bízni kezdtem.
[...]
- Kérem, meséljen még pályája kezdetéről, arról a legendás kapcsolatról, ami Paul Verhoevennel kötötte össze.
- Először egy éjszakai tévésorozatot csináltam vele, az első közös játékfilmünk pedig a Turkish Delight című volt. Aztán még négy filmet készítettünk együtt. O volt az én filmapám, az első lépéseimet tőle tanultam. Nagyon fontos nekem, mert ő tanított meg arra: ha gyorsan csinálhatod, miért akarod lassan csinálni? Ha valamit eljátszhatsz gyorsan, minek töltenél vele több időt? Mindig félek, hogy túl lassú vagyok. Még mindig. Sokszor muszáj lassítanod, de a filmnek jobb, ha nem húzod szét a dolgokat. O volt a legnagyobb mentorom a kezdetekben, s aztán elváltunk. A magunk útját kezdtük járni és valahogy kifejlesztettük a saját karrierünket.
- Amikor a gyors játékról beszél, mit ért ez alatt?
- A helyzet az, hogy a színjátszás nem lassabb, mint a gondolkodás. És hajlok arra, hogy azt gondoljam, sok lelassulást látok. Egyszercsak az emberek elkezdenek alakítani és így beszélni hozzád (szinte szótagol). Hogy egy pillanatot teremtsenek. Kérem! Nekem ez nem kell. Nem akarok senkit játszani látni. Nem őt, a színészt akarom érezni, hanem a történettel akarok haladni. A színész szart sem érdekel - nincs semmi titok benne. O egy célt szolgál, a sztori célját. Ennek semmi köze a személyiséghez. Semmi. Ez egy szakma, olyan, mint bárki másé.
Sok ember és színészt zavarba ejt a színészetnek ez a kettőssége, hogy ez egyszerre hivatás és eszköz. Én ezt megértem, de nem szeretem. A lényeg az, hogy a sztori világosan és egyértelműen átjöjjön. Így kell csinálni.
- Néhány filmről szeretném kérdezni, ami szerintem alapvető fontosságú az ön pályáján. Először a Szárnyas fejvadászról. Mit jelentett ez önnek akkor?
- A karrieremben... nem tudom. Természetesen jó a listán. Nekem ez nagyon hosszú munka volt. Nagyon élvezetes munka, nagyon izgalmas és ijesztő. És nagyon elmélyült. Megértettem mindent. Mindent megértettem. Éreztem, hogy kell csinálni, és megcsináltam. Tudtam, mi ez a film. És nagyon boldog voltam, hogy olyan mélyre sikeredett. A film nem mély műfaj, hanem lapos. Azt az illúziót kelti, hogy van mélysége: a tér, a díszlet mélysége, minden három dimenziósnak tűnik. Pedig csak egy doboz. Ez a film messze e mögé megy. Ez csodálatos. Jó olyan dolgokat fényképezni, amiket nem lehet látni. Ez a filmkészítés netovábbja számomra - hogy olyasmiket fotografáljunk, amiket nem láthatunk.
- És miért volt ijesztő?
- Mert ez volt a második vagy harmadik szerepem angolul, és nem volt valami nagy tapasztalatom az angol nyelvű filmkészítésben. Egy új karrier kezdetén álltam, és olyan izgalmas volt megtalálni Ridley-t, megtalálni a karaktert és az összes többi figurát. Mint egy családot. És hogy képes legyek felemelkedni a helyzethez. Hogy nagy legyek, nagy. Szeretem a nagy dolgokat és ez nagyon nehéz, mert az én lelkem nagyon kicsi...
- A Szárnyas fejvadászban játszotta először azt az összetett figurát, amelyben a gonosz mellett a mélyben megbújik a lélek esendő oldala is. A következő szerepe a Hús és vér volt. Színészileg ez nyilván érdekesebb, a karakteréből adódóan mégis inkább csak szimplán negatív hősöket játszik.
- Hát, színész vagyok. Különböző szerepeket játszom és mindegyik szórakoztat. Néhány film, néhány anyag közelebb kerül hozzád, ez ilyen. A szent iszákos legendája, Az országút fantomja nagyon közel áll a lelkemhez; imádom ezeket a filmeket és szerepeket, az egészet, ahogy van. Vagy a Sólyomasszony... van jó pár film, amit különböző okokból szeretek.
Nem érdekel, melyik oldal: a jó vagy a rossz, nekem ez nem számít. Egy filmben mindkettőre szükség van. Miért kellene jobbra vagy balra mennem? Engem ez nem érdekel. A történetek egy író fejéből pattannak ki, és ő azt mondja: ez ilyen figura, ez meg olyan... A sztorik fel vannak osztva jókra és rosszakra, ebből jön létre a film. Miért számítana, melyiket játszod? Mind egyformák, mennek a maguk útján, az író kalandozik köztük, aztán odateszi, s végül az alakok összeállnak, mint egy virágcsokor - van nevük, de mind ugyanabból a forrásból táplálkozik. Én azt a szerepet játszom el, ami valami miatt tetszik nekem. A többi nem számít.
A legtöbb embert elbűvöli a rossz. Ijeszti, de mégsem a jó kápráztatja el őket. Nem tudják, mi a szar ez a jóság, van ugyan valami fogalmuk róla, de nagyon nehéz felfogni... Mert ha megértik, mi az, akkor cselekedniük kell, engedelmeskedni, hogy ők is gyakorolják az összes általuk ismert jó dolgot. És nekünk embereknek egyszerűbb rossznak lenni.
Tehát ha olyan karaktert játszom, aki rossz, élvezem, mert az olyan, mintha bekapcsolódnék egy olyas valamibe, amit mindenki ismer. A filmekben manapság unalmasak a jó karakterek. Nem igazi hősök. Az enyéim nem jók, de nem is érdekelnek az ilyen emberek. A jó hősök túl laposak nekem. Szeretem az embereket. Az emberek összetettek. Minden nap, minden másodpercben harcolunk. Mindig... Mióta világ a világ. Vannak emberek, akik jobbak, mint mások, de én úgy találom, hogy a két erő közti harc sokkal emberibb és érdekesebb - nekem is és különösen a film számára is. Nem tudjuk, mi van itt bent a fejünkben, semmiképpen. Csak egy kis részt. De a többi olyan, mint a film: a Brazil.
[...]
- Elhagyta Európát, és Amerikába költözött. Jól tudom?
- Nem, nem igazán. Még mindig van egy otthonom Hollandiában. Amerika az irodám, Hollandia az otthonom.
- De mindenekelőtt mégis az amerikai filmjeiből ismerik.
- Igen, amerikai pénzből készült a legtöbb, de nem ott forgatták őket. A legkülönbözőbb helyeken, Ausztráliában, Romániában (az egy szörnyű film volt), Franciaországban, Angliában, Skóciában...Ez a folyamat tetszik nekem, ez egy újabban kifejlesztett dolog, de egyelőre nagyon lassú. Az Európai Egyesült Államok nem születik meg egyik napról a másikra. Kívánom, hogy Európa összeszedje magát, hogy az emberek elkezdjenek végre egy kicsit többet beszélni egymással. Kissé még mindig nehéz fölemelkedni a földről Európában, pedig olyan tartalékaink vannak!
Ha csak Magyarországról beszélünk, az írásról, az itteni tehetségekről! Csak annyit kellene tenni, hogy lefordítjuk őket és útjukra engedjük... Mert az anyagnak nagy része nagyon nemzetközi, ha például a népesedés vagy a nemzeti érdekek problémáira gondolunk. Hiszen nem veszítheted el az identitásodat egyik napról a másikra, és mégis mind elveszítjük, ahogy a világ egyre jobban telítődik. Sok ember fog átjönni, hogy körülnézzen, hogy például magyar zenét hallgasson, és így tovább... Hamarosan olyan világ lesz, mint a Szárnyas fejvadászban. Hamarosan.
- Hogyan válogatja a szerepeit? Sok jó filmje közé többször becsúszik néhány nagyon gyenge akciófilm, amit legfeljebb csak videón forgalmaznak.
- Nem tudom. Én csak filmet csinálok. Nem tudom, videón forgalmazzák-e, lemezen vagy a szemétbe dobják. Ha forgatok egy filmet, az nem jelenti azt szükségszerűen, hogy jó is leszek benne. A rendező összevágja a filmet, és nem feltétlenül lesz jó. Azért kezdek bele egy filmbe, mert úgy gondolom, hogy érdekes. Nagyon furcsa okaim vannak, nincs valódi koncepcióm vagy bármi. Szeretem azokat a filmeket, amik az identitásról szólnak, a fejünkben lévő különleges dolgokról, különleges érzelmekről. De ilyen film kevés van, és nem hozzám jönnek velük. Nem hozzám. Azt akarják, hogy a keményfiút játsszam, a rosszembert vagy a magányos hőst... Én szeretem a komédiát, a szerelmi történeteket. Azt hiszem, van néhány jó kis szar, amit a szerelemről tudnék mondani nektek. De meg kell találnom azokat az embereket, akiknek én kellek, hogy ezt mind megcsinálhassam. Rengeteg minden van még, amit csinálnom kell.
Például amikor a Sólyomasszony megjelent és a sajtó azzal jött, hogy: "nos, mostantól jófiú leszel? Az jobb lenne!", akkor azt gondoltam, talán igazuk van. És a következő nap megkaptam Az országút fantomja forgatókönyvét, elolvastam, és azt gondoltam: huuh... Aztán láttam a rövidfilmet, amit a rendezője csinált, és azt mondtam: ez túl jó. Ki a fenét érdekel? Engem. Ha nem érted meg, sajnálom. Ha kategorizálni akarsz - rendben. Mindenkit nem tudok kielégíteni. Magamat is alig tudom elégedetté tenni. Most jól vagyok. De nem dolgozom mindenkinek. Jó néhány különböző embernek dolgozom, de nem az összesnek. Ezért nem vagyok olyan híres, tudod? Ezért nem vagyok ott minden címlapon. Nem dolgozom mindenkinek. Neked dolgozom...
- Ki az, akivel mindenképpen dolgozna, akárhová is hívná?
- Brando. Már majdnem dolgoztam is vele, de aztán szerencsém lett. Furcsa, de igen.
- Milyen értelemben?
- Mert kiderült, hogy szar alak lett belőle. Mindenképpen megcsináltam volna vele a filmet, de voltak bizonyos kikötéseim. Azt mondtam, ha tényleg kellek nektek, szükségem van egy hét próbára - ruha, beszélgetés a szerepről... Egy hét. Ennyit kértem. Azt felelték: köszönjük szépen. Többé nem hallottam róla. Két millió dollár. Viszlát!
- Melyik a legkedvesebb szerepe?
- A legkedvesebb filmem... Nehéz ügy. A homok asszonya. Ez egy fekete-fehér japán film. Nem vagyok benne, de ezt a filmet igazán szeretem. Az enyémekből... nem tudom, A szent iszákos legendája, a Szárnyas fejvadász, Az országút fantomja. Sok munkámat szeretem. [...]

Medgyesi Gabriella: "Nem dolgozom mindenkinek. Neked dolgozom..." - beszélgetés Rutger Hauerrel, Szellemkép, 1997/1

Rutger Hauer fontosabb filmjei:

Turkish Delight (Paul Verhoeven, 1973)
Fantom az éjszakában (Nighthawks, Bruce Malmuth, 1981)
Szárnyas fejvadász (Blade Runner, Ridley Scott, 1982)
Osterman-hétvége (Osterman Weekend, Sam Peckimpah, 1983)
Sólyomasszony (Ladyhawk, Richard Donner, 1985)
Hús és vér (Flesh and Blood, P. Verhoeven, 1985)
Az országút fantomja (The Hitcher, Robert Harman, 1986)
A szent iszákos legendája (Ermanno Olmi, 1988)
Üdv a gladiátornak (Salut of the Jugger, D. W. Peoples, 1988)
Vak végzet (Blind Fury, Philip Noyce, 1989)
Éjféli őrjöngés (Past Midnight, Jan Eliasberg, 1991)
Orült Stone (Split Second, Tony Maylam, 1991)
Báránybőrben (Blind Side, Geoff Murphy, 1993)
Pokoli utazás (In Voyage, John MacKenzie, 1993)
Harmadik Birodalom (Fatherland, Christopher Manaul, 1994)
Játssz a túlélésért (Surviving the Game, Ernest Dickerson, 1995)


Előző fejezet:
Jövőképek és képtelen jövők
TartalomKövetkező fejezet:
Dick, Philip K: Elektronikus bárány

Hírek - Tollhegy - Iskolák - Pedagógusképzés - Szaktanácsadók - Tanítás - Taneszköz - Ajánlott filmek - Fórum - Irattár - Szakirodalom - Internet ajánlat - Felsőoktatás