Tandori Dezső: GOLFPÁLYA
    TANDORI ÁGNES ÉS TANDORI DEZSŐ PROJEKTJE

        I.

1938-tól lakom a Duna-parton (a bombázások óta lett "part" az egykori Lánchíd utca), a golfpálya kifejezést valószínűleg a bombatölcsérek is motíválták. Akkoriban a kiégett gépkocsik, bűzlő birkatetemek, romházak, földlyukak stb. között kellett közlekedni, később is sokáig, romterepen lehetett, gyerekeknek, játszanunk. Az Alagút például úgy el volt barrikádozva, hogy fent ember alig fért át, ki-be. Tandori Ágnes (azaz feleségem) 1967-ben költözött ide, ahol most is lakunk. Halott madarakkal itt természetesen én kezdtem (kezdhettem) előbb foglalkozni; a verebeket mindig eltemettem. Ez talán a Madárkirály golfpályája, a Madárkirály látta igyekezetemet, s főleg mikor Tandori Ágnessal 1975-ben (ha jól mondom) fölfedeztük a fára itt szemközt felakadt verebet (spárgát kötöttek a lábára, így adódott a felakadás), aztán lesegítettük onnét, meg mikor Musilt stb. fordítottam, s hogy ép ésszel kibírjam (?!), a párkányunkon verebeket etettem, etettünk, sokat fotóztam is a népet, akkor dönthetett úgy a Madárkirály, hogy elküldi nekem , nekünk elébb Flórit, akit még nem tudtunk megmenteni, majd a "Golfpálya" egyik végéről (Lánchíd-fő) Szpérót. Ez 1977-ben teljesen meghatározta életemet, és másik terjedelmesebb projektem, projektünk, a Nagy és a Kis Koala Kártyabajnokság (tandori Ágnessal kettesben játszuk, két husz klubos ligával stb.) mellett körülbelül az egyetlen, ami nekem igazán van, amiképpen a műfordítás az (lenne, ha lesz), amit munkának tudok tekinteni.
    Az etetőterepet a hetvenes évek elején Tandori Ágnes alakította ki (hivatalba járván), körülbelül 9 évre érdemben átvettem tőle a (sárban, hóban, influenzásan is) lejárását, 50-55 lukra vittem fel (rám jellemző bőségvággyal) az etetőedények számát.

    II.

    A golfot (a játékot), bár legalább 30 féle sportot játszottam idehaza dobókockákkal, mércékkel, gombokkal és bábukkal (még rúdugrást, alpesi lesiklást, szlalomot is), a golfot valójában csak most ismertem meg a televízióból (végignéztem pár közvetítést). Nem ítélhetek jellege felől, annyit bizonyossággal látni véltem, hogy a terep igen jelentős szerepet játszik az események alakulásában, valamint, a versenyzők pillanatnyi erő- és idegállaga is döntő lehet. A madáretető terep lényege messze áll a kis edények golflyuk-formájától. A madarak életben tartása az, ami egyedül fontos, és itt is vannak különbségek. Főleg az ökörszemtől, királykától, szén- és kékcinegétől a rigóig terjedő "madárméret" élvezett nálunk prioritást, és a nagyobb madarak okoztak bosszúságot. (Jóllehet én a ragadozó madarak arcát, mozgását is "imádom". Csak megélhetésük részlet-módozatait ne lássam!) Semmiképp sem hasonlított a golfjátékhoz a terepjárás itt. Világos, hogy a fák, a bokrok "ellenfelek" is voltak, meg jóbarátok ugyanígy. Törött lábbal negyven centi hóban kétszer egy nap lemenni - nem azonos a golfozással. Pár év alatt az erősebb italokra is rászoktam így. Életem szerves része lett a "golfpálya", vagyis az etetőterep, bár igen "kiborított", néha órákig nem tudtam dolgozni a lejárása után. Azt követően, hogy Szpéró meghalt (1988), sokban megváltozott az életem, érdemleg az etetést is abbahagytam. Bár a golfterep széthullt, Tandori Ágnes a madarak kinti segítését máig nem adta fel. Sok madarunkat leltük ezen a környéken, illetve sírjaik a tereptől jó kilométernyire lapulnak. A golfterep mellett már ütött el csaknem autó, történtek más dolgok. Jelenleg idehaza egyetlen verebünk van, Totyi, és nem is akarunk többet. Huszonnegyedik éve élünk kismadarakkal szimbiózisban. Mind sérült, rászolruló volt. A "terep" így részben "belülre került".
 
 

Tatai Erzsébet korábban
Tatai Erzsébet később a Ligetben

  Tatai Erzsébet: GOLFPÁLYA
    Tandori Ágnes és Tandori Dezső projektje*
 

    „.. A szabványos pálya ma 18 lyukú, a lyukak az elütőhelyektől 90-550 méternyire vannak, az ilyen pálya hosszúsága 5900-6400 m. A jó átlagjátékos általában 3-4 faütőt, 9-10 vasütőt, valamint – gurításhoz – puttert hord magánál... Vannak rövidebb pályák a szabványosnál, a 9 lyukú pálya kb 162 m. Ezt nagyvárosokban játsszák, ahol kevesebb hely áll rendelkezésre... Magyarországon ... kb. ezren őzik ezt a sportot.” (Britannica Hungarica)

    Sétálni, golfozni, füvet nyírni és fát ültetni ugyanaz: visszaállítani a kibillent egyensúlyt, helyreállítani a homeosztáziszt. Mindegyik a civilizált emberiséghez tartozik; pontosabban: nélküle elképzelhetetlenek. A civilizált ember olyan tevékenysége mindez, amelyben és amely által (vissza?)vágyik egy elképzelt, tökéletes, a külső természettel összehangolt létmódba, amely persze a belső természet harmóniájának is kulcsa. Ádám és Éva andalogtak a Paradicsomban, a vadak űzték a zsákmányállatokat és kapargatták ki a gumókat, de nem sétáltak – bizonyára játszottak is, de nem golfoztak. A golfozás és faültetés valami olyasmi, ami által bekapcsolódhatunk a kozmikus áramlásba, az elfeledett ritmust (vissza?)nyerjük, a kívántat megtaláljuk, nyugodtan, csendesen és mélyet lélegzünk. Ez a lazaság nem ernyedtség, és nem tunyaság, hanem éber figyelem, a zöldre, a titáni erőkre.
***
A társadalmi méretű faültetés nem azért érdekes, hogy vasárnapi elfoglaltságot jelentsen a vurstlizó tömegnek, hanem egyszerűen azért lényeges, mert közösség nélkül, egyénileg nem lehet teljesen sikeres. Egyébként az egyéni tett is közösségivé válik, hacsak tudatlanságból vagy rosszindulatból el nem pusztítják. Egy individuális cselevés úgy lesz művészetté, hogy közösségivé válik.
***
Egy 1859-ben megjelent British rural sports című könyvben így kezdődik a golf leírása: „Skóciában a helyet, ahol golfoznak, linkeknek (kiemelés: E.T.) nevezik, általában a tengerpart közelében van a homokos talajú pálya, egyenetlen felszínét rövid fő borítja, itt is-ott is huplikkal és gödrökkel tarkított...”
***
A golfpálya analógia egyfelől kézenfekvő a formai hasonlóságok és a városi ember „természetkeresése” miatt. Másfelől viszont roppant ironikus a sántító hasonlatok miatt, és mégis eme irónia révén tárul fel sokrétű kapcsolatuk. A profi, de még egy közepes amatőr golfjátékos szempontjából is, teljes képtelenség egy hepehupás területet csak azért, mert lukacsos, golfpályának nevezni. Főleg, ha az az Erzsébet híd és a Lánchíd között húzódik (mégha a budai oldalon van is). Az arisztokratikussá és egyre bonyolultabbá fejlődött szabályjátékban – egyesületekkel, klubokkal és sallangokkal – nehéz felfedezni a „rural” játékosságot. Akárcsak a művészetben, egyre kifinomultabb társasági játszmák veszik át az eredeti „ügyesség” szerepét, a kis szalagok, fontoskodások, a 14 féle, különböző formájú és anyagú ütők, valamint ezek bizonyos ütésekhez megfelelő, furmányos kiválasztásának procedúrája elfeledteti a differenciált erő-és mozgásjátékot (amiképpen az egyre bonyolultabb eszközök egyre primitívebb felhasználót engednek meg) és egyre kevésbé kifinomult mozgáskoordinációt tesznek szükségessé. Ennek  a játéknak fejlődése is az elidegenedés folyamatának markáns példája, ekképp elég furcsa, hogy Tandoriék golfpályának nevezik „védett területüket”. A Tandoriék-féle golfpálya éppen egy fordított fejlődési vonalat rajzol meg. Ez is egyre sokrétűbbé vált ugyan az idők során, az 1977-es spontán kezdettől számítva, de nem rafinált szabályok (amiknek szépségét távol áll tőlem kétségbevonni!!!) kiagyalása, hanem a dolgok rendes menetének érzékelése, a bekapcsolódás; gondozás, rendezgetés, egyengetés az, ami növesztette. A madarak (és egyre több) etetése, védése, eltemetése (odafigyelés az élet teljességére) nem diktátumból, hanem belső elgondolásból, elhatározásból jött létre. Erőfeszítés persze van, de nem erőszak. Bizonyára néha kényelmetlenség is, de ez nem fontos. És ahogy cseperedett, terebélyesedett (óhatatlanul egyre több racionális elemet fölvéve) projektté** növekedett.
***
Az első projekt 7 naposnak indult, de hiba csúszott a számításba..., majd ezt követték kisebb projektek mint a nagyszabású építkezésnek mutatkozó, kétes kimenetelű bábeli, vagy a korrigáló célzatú bárkaépítési projekt. Azóta egyre- másra vannak követők, bár úgy jósolható, hogy az utolsó projektet is ugyanaz fogja véghezvinni, csak még sikeresebben, mint az elsőt. Akik akadékoskodva kétségbe vonják ezt az elsőséget, azok tévedésből a projekteket összetévesztik az akciókkal és az orgia-misztérium-színházzal.

* Várnagy Tibor: A keresztrejtvény színelmélete, és tovább;..., Balkon, 1998/12.
**A projekt (= terv), vagy project art (tervművészet) a 70-es években kétféle értelemben került forgalomba. Az egyik, és ez olvasható a '81-ben megjelent Neoavantgarde kötetben: "a project art környezetünk megváltoztatására, átalakítására irányuló terveket produkál azzal a céllal, hogy a valóság változásának időbeliségét tudatosítsa, másrészt azért, hogy a változások irányát a tervező értelem bevonásával aktivizálja. Az alakítás maga a két feltételcsoport (a szubjektív gondolkodási folyamat és az alkalmazott objektumok adott felhasználási lehetőségeinek) közös produktuma." A másik a projekt tisztán terv mivoltára helyezte a hangsúlyt, ekképp az voltaképpen a konceptuális művészet "legtisztább" formája volna, amennyiben egy dolog (mondjuk egy műalkotás) csupán tervében, koncepciójában létezik. Ennél "tisztább" (ti. nem materializálódó) forma – ad absurdum  – már csak a láthatatlan gondolat volna. (Ma már projektekben gondolkozik és projekteket valósít meg nemcsak a mérnök, de a menedzsertől a pedagógusig mindenki.) A 90-es években Magyarországon is divatba jöttek a művészeti projektek; és egyre másra kezdtek megvalósulni a művészek mindeddig csak gondolatukban létezhető ötletei. Ilyen volt pl. Georg Winter és Lakner Antal Emmental Expedition-e; vagy Lakner Antal feliratai az Erzsébet hídon – ahogy az egész '93-as Polifónia is egy nagy projekt volt – meg nem valósított terveivel együtt (közülük csak a TNPU kiváló konceptjére utalva). Tandori Dezső projektje nem illeszthető ezek közé, de másnak sem igen nevezhető. Csak egy kitágított művészet-fogalom és további elmélkedés- kutatás a projektek körül vinne közelebb az igazsághoz.