Sipos
Lajos
1919 áprilisában
- az 1918. december 1-jén alakult Vörösmarty
Akadémia alelnöke, március 25-e óta
a budapesti Magyar Királyi Egyetem professzora, a Nyugat
szerkesztõje, több politikai-társadalmi rendezvény
részt vevõje - Babits Mihály (1) az alábbi
levelet kapta:
Kedves Babits
Egy tervrõl írok
Magának ma amely tervhez a Vörösmarty Akadémiának
is kell hogy valahogy köze legyen.
Mindenekelõtt megjegyzem
hogy a terv régi keletû; bár a mai alakulások
teszik talán égetõn aktuálissá,
én már több év óta foglalkozom
vele.
[...] igen, mert ha az
ember egy helyet szeret, ezt a hozzá fûzõdõ
emlékek és asszociációk miatt teszi,
de ha ezek révén nem igazán megszerette akkor
már önmagáért szereti, s akkor már
nem azt fogom kívánni hogy, ne zavartassék
az én viszonyom hozzá, az én emlékeim,
hanem azt hogy mások is szeressék, hogy uj asszociációk
fûzõdjenek hozzá, uj tradíciói
keletkezzenek s azok is szépek legyenek s a hely jellemének
megfelelõk. Így vagyok Sennyével.
Ha egy ily helyet örökségképen
gyermekeinkre hagyunk, akkor a hely iránti szeretetet biztosítottuk,
egy generációra, mert minden ember szereti gyermekkora
otthonát. Az asszociá-
Most tehát a terv.
A kis-sennyei kastély
a Rába-berek és a Sorok rétek közt fekvõ
parkban áll, mellette sok és nagy gazdasági
épület. Ezen épületek nagy része
most is használatlan mert a szántóföldek
melyek észak felé több község határa
közé nyulnak el, <…> már évek
óta parcellákban vannak bérbe adva ezen község
lakóinak, s a földek kisajátítása
esetén is csak azokhoz oszthatók be. Ez a nagy gazdasági
udvar, kastély, park, rétek és berkekkel
együtt egy különálló <…>
egészet képeznek, e egy zöld szigetet a szántóföld-síkságban,
szép, kissé vadon, elhanyagolt oázist.
Itt tehát szeretnék
létesíteni elõször egy üdülõ-pihenõ
telepet szellemi munkások számára, evvel
kapcsolatban egy könyvtárt melynek elég értékes
alapjai megvannak. Ezeket szeretném valahogy, legalább
részben a Vörösmarty-akadémia aegise alá
helyezni. Végül egy Nature-Parkot, melynek természetkutatók
örülhetnének.
Ezen terv mögött
van egy más idea is: összeköttetéseink
az angol intellektuális világgal, különösen
annak fiatalságával Jani révén megint
szorosabbak lesznek; ha egyszer lesz a külfölddel rendes
érintkezés Jani kint fog élni, de ugy tervezik
hogy az év egy részét mindig itt töltik
s mindig hoznak magukkal angol szellemi munkásokat is pihenni,
stb. Ez egy egész természetes, könnyû
érintkezést hozhatna létre a két kultúra
közt.
E mögött van
még egy idea - ami Feri missiója volt, s õ
tudott volna megvalósítani - de errõl csak
akkor lehet beszélni ha már mind a többi megvalósult.
(Azonkívül
lehetne itt kölcsönkönyvtár a nép
számára, és helyiségek ahol a környezõ
községek számára lehetnének elõadások,
felolvasások stb. Ezt a környék tanítóival
stb. együtt próbálnám létrehozni.
Sennye 5 községbõl gyalog könnyen elérhetõ,
köztük Rum nagyközség, hol sok az ún.
intelligencia ezek számára itt valami oly kulturház-féle
volna.)
A jövõhét
csütörtökén Pestre jövök pár
napra hogy a tervhez szükséges néhány
praktikus dolgot megbeszéljek illetékes helyeken.
Kérem szakítson magának idõt s látogasson
meg ismét, talán Schöpflinnel, hogy <…>
minderrõl beszélhessünk. Ha megérkeztem,
telefonálni fogok. Pénteken és szombaton
mindenesetre ott leszek, ha kell vasárnap is.
S ne mondják hogy
most nincs ideje az ilyen idyllikus terveknek mert inkább
épen most van szükség rájuk.
Sok szíves üdvözlettel
Békássy Bezeréd<j>E.(2)
ciók karakterét csak ha az örökös
jelleme garancia erre. De az örökösödés
az uj világban ugyis megszûnik.
A levelet aláíró Békássy Bezerédj Emma a lõrenti nemzetségbõl származó Bezerédjek leszármazottja volt. Az elsõ feljegyzés a családról 1431-bõl való, ekkor kapott a dinasztia alapító címeres nemeslevelet Luxemburgi Zsigmondtól, magyar, német és cseh királytól, a késõbbi német-római császártól. A család, amelyik 1456-ban birtokadományként megkapta a Zala megyei Bezerédet és Lõrentét, négy és fél századon át vármegyei hivatalnokként, politikai és adminisztrációs tisztségek viselõjeként, katonaként vett részt a közéletben. Bezerédj Emma nagyapja, Bezerédj György (1779-1863) például több országgyûlésben Vas megye követe volt, majd a dunántúli királyi tábla elnöke lett.(3) Jól is gazdálkodhatott, hiszen 1828-ban Sennyei Károlytól (egyes források szerint 54 000 mások szerint 125 000 Ft-ért) megvette „a Rába berek és a Sorok rétek közt" fekvõ sennyei (mai helyesírás szerint zsennyei) kastélyt a hozzá tartozó 850 holddal együtt. Bezerédj György ezzel a vásárlással - a Sennyei család Kolozsvárt õrzött iratanyaga szerint - egy öt évszázadon át épített-újjáépített-átalakított-bõvített, a vásárlás idején már kétszintes kastélyhoz jutott. Az új tulajdonos tovább építtette az épületet.(4) Új tetõt húzott rá, új ajtókat, ablakokat rakatott, átépíttette a lépcsõházat, a korábbi barokk park helyére „tájképi kert"-et létesített.(5) Bezerédj György halála után fia, Bezerédj Elek (1823-1894) lett a kastély és a birtok ura. Nagy tehetségû és nagy ambíciójú nemes volt. Bécsben folytatott jogi tanulmányokat, ugyanitt építészetet is tanult, barátságba került Széchenyi Istvánnal, akárcsak Széchenyi és Wesselényi, õ is tanulmányutat tett Angliában. Diplomáciai pályára készült. Az 1848-49-es szabadságharcban nemzetõr lett, részt vett több dunántúli csatában, a bukás után visszavonult birtokára, ahol mintagazdaságot létesített. Apja halálát követõen tovább bõvítette a kastélyt, a ma is látható gótizáló romantikus formára, külön szárnyat építve az állandóan gyarapodó könyvtárnak, benne olvasófülkével, melyben 1867-et követõen a többször idelátogatott Deák Ferenc is szívesen elidõzött. Egész életében érdekelte a botanika. Hátrahagyott írásaiból arra lehet következtetni, hogy olvasmányairól folyamatosan feljegyzéseket készített.(6)
Bezerédj György unokája, Bezerédj Elek leánya volt az 1919 áprilisában Babitsnak elküldött levél írója, Bezerédj Emma (1865-1944). Nem a századvégen gyakori módon, tehát a család ellenében emancipálódott. Anyja korai halála után apja irányította a nevelését. Nem csak a francia és a német nevelõnõktõl tanult. Szabad bejárása volt a könyvtárba, ahol - és ez ebben a korszakban egyáltalán nem volt általános - tilalmak nélkül, bármit elolvashatott. Könyvekbõl minden külsõ segítség nélkül megtanult angolul, annyira, hogy 1907-ben egy angol kötet fordítására is vállalkozott. Az 1880-as évek legelején kötött házasságot az 1863-ban született Békássy Istvánnal.
A Békássyak a Pápa nemzetségbõl eredeztették magukat. Az elsõ, a családra vonatkozó oklevél-feljegyzés a XIII. század elejérõl való. A históriában az õs itt felemlegetett fia, az 1244-ben alországbíróvá emelt Benedek játszott szerepet. Meg az éppen 350 évvel késõbb a török elleni harcban hõsi halált halt Békássy Pál, Pápa várának alkapitánya. A Békássyak is, akárcsak a Bezerédjek, inkább vármegyei tisztségeket töltöttek be. Békássy Imre például, aki latin nyelvû naplót vezetett, 1844-ben Vas megyét képviselte az országgyûlésben. Az õ fia volt Békássy István.
A Bezerédj-Békássy
házasságból hét gyerek született.(7)
A család és a gyerekek életét - tudható
Békássy István unokahugának, lovag
Dutzinski Alfrédné Békássy Helén
lányának, Dutzinska (vagy ahogyan õ maga
írta: Duczynska) Ilonkának a feljegyzésébõl(8)
- Bezerédj Emma irányította. A költészet,
a filozófia és a matézis szeretetére
oktatta saját gyerekeit, valamint a vagyon nélkül
maradt, náluk rendszeresen nyaraló-vendéget,
lovag Dutzinski lányát is.
A szabadság szelleme lengte be ugyanakkor a kastélyt,
ahol reggelenként a közös beszélgetve-tanuláson
a ház úrnõje George Everest Boole Logikájából
tanította a gondolkodás alaptörvényeit
a kicsinyeknek.(9) De ezt a szabadságot és liberalizmust
áraszthatta az apa is. Róla az egyházközség
ügyeit rendszeresen feljegyzõ rumi plébános
a Jegyzõkönyv III. a rumi plébánia
nevezetesebb eseményeinek folytatólagos leírása
1895 junius 2-ikától 1908 december 31-ig címû
Historia domusában 1895. szeptember 4-én
a kötelezettségen felüli áldozatvállalást
írta meg a templom építésében,
1897. június 20-án a „liberális"
Békássy uraság szavait rögzítette
arról, miként van joguk 1848-tól az autonomiához
„protestáns hitfeleink"-nek, miért örvendetes,
hogy ez a jog biztosíttatik a katolikusoknak is, akiknek
ezután már csak az ügyeket és a jogi
elõírásokat értõ embereket
kell választaniuk ahhoz, hogy ezzel a lehetõséggel
élni is lehessen. Az 1901. június 25-érõl
való plébániai bejegyzés különösen
érdekes. Ezen a napon a plébános, bizonyára
a törvény elõírása szerint, a
körzeti iskola tanítójával magánvizsgán
ellenõrizte a zsennyei kastélyban otthon tanuló
Békássy-gyerekek tudását. A bejegyzés
az 1911-1917 között majd fõispánságra
jutó urasággal volt beszélgetést rögzíti.
Az alábbiak szerint:
„Junius 25. Békássy István uraság elemi iskolás, magántanuló gyermekei vizsgájára Kis Zsennyébe voltam. Az uraság egy husz koronás arannyal honorálta fáradozásomat, a mit midõn elfogadni vonakodtam, fogadja el emlékül - mondá meghatottan - ugyis ez volt Kis Zsennyében az utolsó vizsgánk! Majd utam feléig elkísért ez alkalommal és elmondotta, hogy Kõszegre fog költözni családjával gyermekei neveltetése végett és nincs kilátás arra, hogy hosszabb tartózkodásra Zsennyébe jönnének; sõt azt is kijelentette, hogy a zsennyei uradalmat eladja; mert sok gyermeke van és nem hagyhatja egynek; sokba kerül a neveltetésük, a mit mindegyiknek teljes mértékben óhajt megadni, hogy a nemzetnek érdemes és hasznos tagja legyen és a vagyonból a mi reá marad a maga munkája után tudjon megélni, sõt óhajt gyermekei közöl - hét gyermeke, négy fia és három leánya van - iparost is képeztetni; mert látta külföldön: milyen jólétnek és megbecsülésnek örvendenek némely gyárosok és nagyiparosok és nagy hibát lát nálunk magyaroknál abban, hogy a nemesi osztály csak urat nevelt eddig gyermekébõl, kik a néhány száz holdnyi birtokukban elbizakodva semmi egyéb keresetre nem törekedtek és tönkre kellett menniök a nagyuraskodás miatt, mint pl. sógora Bezerédj Adorján, ki atyjától több mint négyszázezer forint vagyont örökölt, és egyedül a bezerédi uradalom fél jövedelmébõl él, a mit nem adhat el; mert le van kötve az atya végrendeletével."(10)
Békássy István és Bezerédj Emma ennek megfelelõen gyerekeiket egymás után iratták be az 1902-ben Hampshire-ben, Dél-Angliában, H. Bedley kvéker pedagógus által alapított iskolába. A családból elõször került ide Antónia, õt követte János (a levélben emlegetett Jani, aki Angliában megnõsült és ott is maradt), majd sorban a többiek.
A legnagyobb reményekre az 1905-ben idejutott Békássy Ferenc jogosított. 1911-tõl már Cambridge-ben, a King's College-ben történelmi tanulmányokat folytatott, tagja lett az „Apostolok" társaságának, az egyetem legkiválóbb diákjait tömörítõ klubnak, melynek akkor - ahogyan Cs. Szabó László írta - „fõ csillaga s mozgató szelleme" John Maynard, a késõbbi Lord Keyns, a Világbank majdani alapító elnöke volt, tagjai sorába tartozott Virginia és Leonard Wolf, M. Forster, Ford Madox Ford, Bertrand Russel és (éppen Békássy Ferenc szavazatával) Wittgenstein is.
Békássy ebben a körben is jelentõs személyiség volt. 1912-ben a King's College-ban pályadíjat nyert Browning, az írómûvész címû esszéjével, 1913-ban elkészítette és felolvasta tanulmányát a magyar költészet utolsó hét évérõl (Ady-, Babits- és Kosztolányi-versrészletek angol fordításával), tervezte egy magyar költõi antológia kiadását, írt ezenközben verseket angolul és magyarul. 1914 januárjában elküldte költeményeit Babits Mihálynak. A verseket kísérõ levélben nemcsak szabadkozott („Magamban nem kételkedem - írta -, de verseimben sokszor"), de Babits verseit is értékelte, megismételve az 1913-ban felolvasott tanulmány megállapításait, a „múlt" által „felhalmozott" dolgokon felnövekvõ „új"-at dicsérte.(11)
1914. augusztus 11-én,
egy nappal az angol hadüzenet elõtt, Békássy
Ferenc a John Maynard-tól kapott kölcsönpénzzel
hazautazott. Úgy gondolta, akárcsak Zrínyi
Miklós egyik kései leszármazottja(12) ugyanezekben
a napokban, hogy kötelessége hazatérni, bekapcsolódni
a küzdelembe, melyet hazája vív. Önkéntesként
jelentkezett a huszárokhoz. Pápára vezényelték,
ahol 1915 júniusáig kiképzésen vett
részt. Ebben az idõszakban nagynénje, Békássy
Elemérné Óbarokon lévõ kúriájában
találkozhatott volna személyesen is Babitscsal,
akit erre az alkalomra a Szabó Ervinnel és Madzsar
Józsefékkel szoros kapcsolatban lévõ
háziasszony invitált.
A személyes megismerkedésre ekkor a költõ
elfoglaltsága okán nem került sor. Késõbb
pedig a találkozás már nem történhetett
meg. Békássy Ferencet ugyanis 1915 június
közepén a galíciai frontra vezényelték,
ahol a kiérkezést követõ harmadik napon
Dobronócnál, Csernovic mellett elesett.
A halálhír megrendítette Babitsot. Nem csak azért, mert öccse, Babits István ekkori hadi leveleibõl és régi tanítványa, Moholy Nagy László rajzos levelezõlapjaiból követte és mélyen átélte a háborút, tehát pontosan tudta, milyen véletlenen múlhatott Békássy Ferenc élete. De megrendítette azért is a tragédia, mert - amint írta a halálhír vételét követõen azonnal, még júniusban, B. F. huszárönkéntes elesett az északi fronton címû írásában - bizonyítva látta újból és újból, hogy a háborúban „a legkiválóbb elem pusztul el", a háborút követõen pedig most is „jön a fajnak nagy elkorcsosulása."(13) A halálban tehát a jövõ vesztését érezte meg.
Békássy
Istvánné, aki Elmerült sziget, Fantáziák
és gondolatok, Írókról és irodalomról
címmel adta ki fia hátrahagyott munkáit 1915-ben,
1916-ban és 1918-ban, a Babits hagyatékban õrzött
iratanyag szerint elõször 1916. május 26-án
fordult levélben a költõhöz. A hatodik
írásában, 1917. március 5-én,
négy nappal a Fortissimót közlõ
Nyugat és az azonnali elkobzást bejelentõ
határozat megjelenését követõen,
együttérzésérõl biztosította
Babitsot.(14) A tizenharmadik levelében, 1919 áprilisában
ajánlotta fel a zsennyei kastélyukat „üdülõ-pihenõ
telep"-nek „szellemi munkások számára".
A Bezerédj, a Békássy és a zsennyei kuriát-kastélyt évszázadokon át birtokló Sennyei családok XIX-XX. századi története pontosan jelzi azt az értékpreferencia-váltást, melynek során - a fõnemesek és az erdélyi mágnások mellett - az ún. anyaországi, fõnemesi rang nélküli õsi nemesi családok közül többen bekapcsolódtak a társadalmi modernizációs folyamatba.(15) Ebben a történés-sorban, a nemzeti és társadalmi elmaradottság tudatában, jelentõs mértékben az angol mintából kiindulva próbálta meg ez a réteg átplántálni az intézményeket és a külországban megismert mentalitást.
A XVIII. században ennek a rétegnek a tagjai legfeljebb lokális mecénások voltak. Segítették egy könyv kinyomtatását, kegyúri joggal vagy anélkül támogatták a templomteremtést, amint azt a zsennyei kastély építésével párhuzamosan megtette Sennyei Sándor a gutatöttösi középkori templom helyreállításával, meg az özvegyen maradt menye, aki 1771-1772-ben Dorfmeisterrel festette meg a gutatöttösi szentélyben Szent Cecília megdicsõítésének freskóját. A XVIII-XIX. század fordulóján, a II. Ratio educationis után ezek a nem túlságosan nagy vagyonnal rendelkezõ családok - a veszprémi Bezerédjek éves jövedelme 1812-ben például mindössze 1000 forint volt - iskolákat alapítottak vagy támogattak: ezt tette Bezerédj Elek, aki az általa épített iskola falán elhelyezett kõtáblára ennyit vésetett: „Bezerédnek Bezerédj Elek 1863".
A XIX. században ebben a körben már nem ritka az intézmény-teremtés. Bezerédj György leánya, Bezerédj Amália (1804-1837), akinek édesanyja Kisfaludy Sándor sógornõje volt, szülõfalujában óvodát nyitott, kislányuknak mondott meséit, elbeszéléseit halála után a Flóri könyve sok szép képpel, földrajzokkal és muzsika melléklettel férje ki is adta. Ugyanakkor a Békássyak és a Bezerédjek között többen voltak, akik miniszteriális tisztségeket vállaltak, szakmájukban megbecsült emberek lettek, akadt köztük olyan is, aki a Magyar Tudományos Akadémia soraiba emelkedett. Az õ esetükben az ilyen szerepvállalás és szerepértelmezés nem kényszer-cselekvésnek számított. A történelmi családok ezen tagjai a hazához és a múlthoz kötõdést ekkor egybekapcsolták a szükségesnek gondolt és az anyagi helyzetükben elképzelhetõ vállalásokkal. Jól jellemzi a hangulatot Széchenyi István naplóbejegyzése 1828. szept. 28-án: „Derûs szívvel Fótra - késõbb Károlyival lovon Gödöllõre ismét vissza - Fóton maradtunk. Hosszú, hazafias beszélgetés..."(16)
Radikálisan megváltozott
a helyzet 1849 után. A szabadságharcban részt
vett fõnemesek
- Batthány Lajos, Károlyi István és
mások - a kivégzõosztag elé kerültek,
emigráltak, börtönbe jutottak, a börtön
után hosszú ideig mindenképpen kívülrekedtek
a politikán és a társadalmi cselekvésen.(17)
A fõúri rang nélküli, kisebb tisztségekig
jutott nemesek, például Bezerédj Elek, visszakényszerültek
a birtokra.
A Bezerédjek és Békássyak századfordulós generációjának beszûkültek a gazdasági lehetõségei. Vagy azt az életet élték, melyet Mikszáth foglalt szavakba a Balóthy dominium és a Gavallérok történeteiben. Vagy a nyugat-európai értelemben értelmiségivé váltak, s megkísérelték átvenni a modernizáló középosztály szerepkörét.
Erre a folyamatra a Bezerédj-Békássy család talán a legjobb példa. Abban a tudatban éltek - mutatja Bezerédj Emma 1919 áprilisi levele -, hogy „az örökösödés […] megszûnik", s mindenkinek „a maga munkája után" kell majd megélni, amint azt Békássy István a rumi plébánosnak megfogalmazta. Ennek megfelelõen a család 1919-ben tolsztoji döntésre jutott akkor, amikor a kastélyt az igazságos társadalomra készülve, közösségi használatra felajánlotta Babitsnak és a Vörösmarty Akadémiának. 1919 után erre a váltásra nem került sor ugyan, a társadalmi környezet a levélben foglalt cselekvést lehetetlenítette, Békássyné Bezerédj Emma azonban végleg státust váltott: „értelmiségi" lett. Eleinte csak verseket közölt tõle a Nyugat. Osvát halála után, a Móricz-Babits szerkesztõpáros idején, akkor, amikor Móricz néplappá kívánta alakítani a folyóiratot (Gulácsy Irénnek szánva e populáris fordulatban döntõ szerepet), Bezerédj Emma a (remélt) babitsi változtatásban vállalt feladatot. Az olvasók tájékoztatását-tájékozódását bõvítendõ a társszerkesztõ a volt fõispán-feleséget bevonta a folyóirat munkájába. Cikkeket kért tõle fia valamikori barátairól: Virginia Woolfról, Keynes-rõl, az angol nyelvterület irodalmáról, T. S. Eliotról, Pristley-rõl, a legújabb áramlatokról. Az élénk szellemû, a nagyvilágban biztosan tájékozódó, nagy kultúrájú asszony így végleg abba a körbe került, amelyikben a vagyon és évszázados családi tradíciók nélküli Babits élt.
Még a köznapi gesztusai és reakciói is az új státushoz idomultak. Ha verset küldött a Nyugatnak - tudható a félszáznál több ránkmaradt levélbõl - sürgetõ, visszavonó iratokban ugyanúgy elégedetlen volt önmagával, szóválasztásával, kételkedett egy-egy sor helyességében, mint egy „igazi" költõ. Ha tanulmányt vagy recenziót készített, hezitáló levelekben azt mérlegelte, miként töltse ki a nyolc hasábot, feszegette a jó vagy kevésbé jó megszerkesztettséget, a filozófiai megalapozás elégséges vagy nem elégséges voltát, akárcsak egy „valódi" filosz.
A régi értékrendbõl
talán csak egy dolgot õrzött meg. Nem a valódi
nevét írta a versek és a cikkek alá.
Álnevet használt. Mégpedig három lehetõség
közül kérte Babits döntését:
az egyik „Sibylla", a másik „Novák
Judit", a harmadik „Rosti Magda" volt. Babits javaslatára
ez utóbbi mellett döntött.
1 Vö. SIPOS Lajos, Babits Mihály és a forradalmak kora, Bp., 1976, 37-78. Vissza
2 Idézi: Babits
Mihály levelezése 1919. márc. 21 - 1920.
dec. 31., összeáll. PIENTÁK
Attila, Bp., 1999, Kézirat, szakdolgozat,
ELTE BTK, 51-53. A levél aláírása
jelzi a családnév-jelölésben volt bizonytalanságot
is. Bezerédj Elek - a Bezeréden olvasható
1863-as tábla-felirat tanulsága szerint - a név
végén õrizte az õsi „j"-t,
a családról szóló tanulmányok
szerzõi is általában ezt tekintik hitelesnek.
A táblára Németh József hívta
fel a figyelmemet. Vissza
3 A családra vonatkozó adatokat az alábbi mûvekbõl vettem: Egy angol-magyar mûveltségközvetítõ. Válogatás Békássy Ferenc mûveibõl, kiad. ÉDER Zoltán, Bp., 1989; GÁL István, Rosti Magdolna, a Nyugat rejtélyes angol szakértõje, It, 1976, 942-951; GULYÁS Pál, Magyar írók élete és munkái, II, Bp., 1940, 250-255; SZINNYEI József, Magyar írók élete és munkái, Bp., 1906. Vissza
4 A zsennyei birtokra és
kastélyra vonatkozó adatok forrása: KOPPÁNY
Tibor, Kastélytörténet, LISSÁK
György, A sennyei-család a Kolozsvári Levéltárban
õrzött levéltára. =
A zsennyei emlék, szerk. LISSÁK György,
1994. Kézirat, 21-30. A kötetre Lissák György
hívta fel a figyelmet. Vissza
15 Uo., 26. Vissza
16 „Nagyon érdekes feljegyzések könyvekrõl. Különösek." - írja 1914-ben az unoka, Békássy Ferenc. Idézi: ÉDER Zoltán I. m., 56. Vissza
17 Éder Z. a legidõsebb gyermektõl, Antóniától, a késõbbi Görgey Józsefnétõl hat Békássy-testvérrõl hallott. Duczynska Ilona is, a Rum község plébániájának Historia domusában a Zsennye lelki gondozását végzõ plébános is hét gyerekrõl tesz említést. Vissza
18 DUCZYNSKA Ilona, Korán reggel, Új Írás, 1973/3, 7-25; Uõ., Duczynska Ilona önéletrajza, Kritika, 1978/8., 20-21. Vissza
19 DUCZYNSKA Ilona, Korán reggel, 14. Vissza
10 A rumi plébánia iratait Horváth István plébános úr engedélyével közlöm. Vissza
11 BÉKÁSSY Ferenc - BABITS Mihálynak, OSZK Fond III. 258. Vissza
12 Giorgio Niccolo Solrin,
a Zrínyiek olasz ágának utolsó férfitagja
, aki az elsõ világháborúban esett
el. Vö.: KOVÁCS Sándor Iván,
A "Syrena" és a szobor, Pécs. Vissza
13 BABITS Mihály, Esszék, tanulmányok, kiad. BELIA György, Bp., II, 1978, 424. Vissza
14 BÉKÁSSY Istvánné - BABITS Mihálynak: Zsenye, 1917. márc. 5. […] A Nyugat-szám lefoglalása késztet arra, hogy ezt a levelet megírjam, pedig nem tudom, mi van itt a culissák mögött, és így azt sem tudhatom, feljogosít-e ez az eset arra, hogy most kifejezzem Magának mindazt az igazi, átgondolt és változtathatatlan tiszteletet, melyet költészete iránt érzek […] Idézi: A vádlott Babits Mihály, szerk. TÉGLÁS János, Bp., 1996., 254. Vissza
15 Vö. ERDEI Ferenc, A magyar társadalom a két világháború között = Magyarország társadalomtörténete, szerk. GYÁNI Gábor, Bp., 1995, 59-60; GYÁNI Gábor - KÖVÉR György, Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig, Bp., 1998, 148-153; HUDI József, Veszprém vármegye nemessége 1812-ben = Mágnások, birtokosok, címerlevelesek, Rendi társadalom - polgári társadalom, szerk. ÓDOR Imre, PÁLMÁNYBéla, TAKÁCS Péter, Debrecen, 1997. SZABÓ Miklós, Polgárosodás és politikai fejlõdés a Monarchiában, Világosság, 1979, 4, 224-228. Vissza
16 SZÉCHENYI István, Napló, vál. OLTVÁNYI Ambrus, Bp., 1978, 570-571.Vissza
17 Vö. BUDA Attila, Gróf Károlyi István élete, Újpest, 1997. Vissza