1 (Határon ébredni)
Nem mindig jó dolog
határon ébredni. Legszebb álmunkból (melyben
éppen: repülünk!) ráz föl minket az õr,
arcára nyitjuk álomittas szemünket. Pillanatra ismerõseink
között kutatunk, hátha régi katonatársunk
az illetõ - vagy csak álmunk folytatása. Töri
a magyart; azt üvölti felénk: "papírok! papírok!"
És akkor benyúlunk szépen a szívünk fölé
- és nem találunk semmit.
2 (Amikor életemben legelõször)
Amikor életemben legelõször
léptem át titokban a határt, akkor gondoltam elõször
és utoljára úgy egy vadidegen emberre, mint az Istenre.
Mert minden lélegzetvételem közben õrá
gon>doltam, az éppen azon az éjjelen szolgálatot teljesítõ
határõrre, akit pedig soha nem is láthattam.
3 (Egyszer éjszaka)
"Egyszer éjszaka szöktünk
át a határon. Gyerekek voltunk még, és nagyon
féltünk. Csak otthon meg ne tudják! Úgy osontunk
vissza a határról, mint a vesztesek. Mint akik mindent elveszítettek
- de nem árulják el senkinek."
4 (A határátlépés parancsolatai)
"Amikor a határt átléped,
tilos hazagondolni. Más vélemények szerint határátlépés
közben tilos az Istenre gondolni, és semmiképpen nem
szabad kiejteni az Õ nevét.
De hogy miért, azt
nem akarják elárulni."
5 (Madarak és farkasok)
Azt mondják, a láthatatlan
élõkön túl csak a madarak és a farkasok
lépik át észrevétlen a határt.
Csak a madarak és
a farkasok.
6 (A határõr álma)
Egyszer egy határõr
azt álmodta, hogy nincs meg a határ. Kétségbeesve
szaladt álmában mindenhová, de sehogyan sem tudta
megtalálni, hol húzódhatik az országhatár.
És ez akkora félelemmel és szorongással töltötte
el a határõrt, hogy fölsírt álmában,
és föl is ébredt. És csak akkor nyugodott meg,
amikor ráismert a körlet ismerõs fülledtségére
és a társai szuszogására. Akkor a fal felé
fordult, és újra elnyomta õt az álom.
7 (Levegõbeszéd)
"A határon nem lakik
senki. Ha beszélni kezdek, mégsem a falnak beszélek,
hanem csak a levegõbe. Ezt szeretem, testvéreim, mert tudjátok
meg, áldott, áldott dolog a levegõbe beszélni!"
8 (Csillagkerítés)
"Azt mondják, minden
határsértõ az ismeretlenre gondol, amikor átlépi
a határt. De van, hogy eltévednek, és akaratlanul
újra visszatérnek az óhazába, ám nem
ismerik fel azt. És úgy bolyonganak a határsávban,
míg ki nem világosodik, hogy közben észre sem
veszik, hogy otthon vannak. Aztán oly megadóan tûrik
a bilincseket, mintha nem is lett volna soha más vágyuk,
mint hajnalban ráébredni az igazságra. Csak egy határsértõ
szemével lenne szabad nézni a hazánkat.
S mi akkor a helyzet a határõrökkel?
Õk jutalomszabadságot kapnak minden elfogott határsértõ
után; eddig rendben is volna. Csakhogy a határõr is
az ismeretlenre gondol, ha messzelátójával fürkészi
a határt. És az egészben talán ez a legcsodálatosabb:
két ember, akik még soha nem találkoztak egymással,
ismeretlenül is egymásra gondolnak. Szóval, a határõr
és a határsértõ kapcsolata a legtitokzatosabb
és legelemibb viszony, ami ember és ember között
létezhet. S mindez a határon játszódik...
S határaink általában
poros dûlõutak. Ha leszáll az éj, megkezdõdik
a titokzatos egymásra gondolás. Ha a fák meg a bokrok
beszélni tudnának! De beszélni sajnos nem tudnak,
csak sóhajtoznak a könnyû szélben. Tulajdonképpen
egyedül a határon érdemes élni. És becsülnünk
kell a szakembereket, akik csillagdrót-kerítéseket
emeltek két ország közé, láthatóvá
téve a láthatatlant. A határ a csillagos ég;
s fájdalmasak a csillagok! Ahogyan egy õrmester szólta
el magát: ¯Hozzá ne érjetek;
álom
van beléjük vezetve!
És az is csodálatos,
hogy egyetlen határõr sem tudná pontosan megmondani,
mit õriz, mit vigyáz. S legfõképpen, hogy mire
vár."
9 (Az õ arca)
"Tudod, az a furcsa - mondta
egy didergõ határõr az esztendõ leghosszabb
éjszakáján a társának -, az a furcsa,
hogy most valaki ránk gondol. Hogy itt, ezen a véget nem
érõ éjszakán valaki, aki nem ismer minket,
és akit mi sem ismerünk, éppen ebben a pillanatban ránk
gondol, és fél tõlünk. És mi is félünk,
és most ezért beszélünk hangosan a sötétben.
És hangos beszédünkkel akaratlanul is õt segítjük.
Õt, akit ma éjjel még akár meg is ölhetünk.
És csak akkor látjuk meg az õ arcát, amikor
már késõ."
10 (Házõrzõk a határon)
"Mert határon lakni,
szívem, nem könnyû dolog. Estéink hosszúak
és csillagtalanok. Ebeink égre emelt szemmel szimatolják
a Hold helyét. Minden hiába; lázas kutyáink
a láthatatlant keresik (hisz felhõs az ég), és
sírnak, hogy nem találhatják. S ha meglelnék
végre mégis, hát torkának ugranának,
és azt hiszem, széttépnék."
11 (A határtáncosok)
"Szeretem a határtáncosokat,
akik végig tudnak úgy menni két ország határán,
hogy közben nem esnek le egyik oldalon sem."
12 (Kimondani)
"Azt mondják, egyszer
egy félkegyelmû, de mindenféleképpen írástudatlan
csigavadász
közvetlenül
a határon állva
elkiáltotta az õ nevét.
Ezt mondják, de többet
nem mondanak."
13 (Az üvegbörtön)
...Mert a mi életünk
valóban olyan, mint Kolumbusz és Kopernikusz elõtt
a világ. Van eleje meg vége. Üvegbörtön. Mindent
látunk, és minket is látnak. Körülöttünk
ijesztõ végtelenség. A véges élet olyan,
mintha ez volna az egyetlen forma. Faltól falig egy átlátszó
börtönben. Átlátszunk. A határtalant látjuk
egész életünkben, míg a határban dolgozunk,
szorgos földmûvelõk. S ha valóban nincs határ,
úgy csak ennek a játéknak van értelme, ami
az evilági élet. Csodálatos labdajáték,
melyet láthatatlan nézõk néznek. A fejünkkel
játszunk, s néha a partvonalon túlra száll
labdánk. Üvegbörtönben élünk, idõ
elõtt születettek.
- Uram, a gondolatmenete
szerint inkubátorban élünk halálunk órájáig.
Nem mondom, tetszetõs elképzelés. Az inkubátor
valóban olyasmi, mint a véges világ fölé
boruló ég képe a korai középkorban. Szép
gondolat! Börtön és védelem. Szabadságunk
áttetszõ határa, melyen saját leheletünk
a homály. S ugyanakkor életfeltételünk, ha inkubátor;
hisz nélküle meghalnánk, koraszülöttek. Az
örök életre fejletlen még a légzõszervünk.
Nem bírnánk el erõsebb levegõjét. Belepusztulnánk.
S halálunkkal elhagyjuk üvegharangunkat, mely reánk
borul.
- És megszólal
a lélekharang...
- ...mely talán üvegbõl
van...
- ...s most darabokra hull...
- ...és nincs többé
határ...
- ...és ugyanaz vagyunk...
14 (Hószakadás)
"Álmomban a határon
jártam, és úgy esett a hó, mint valami szemérmetlenül
szelíd parancsolat, és én arra gondoltam, foszlik
a függöny, ne engedd, Uram, hogy meglássam a Te orcád."
15 (A határ könyve)
Áll a határon
egy kastély, nem lakik benne senki, lakóit régen elûzték,
azóta üres. Igazi szellemház. A csigavadászok
járnak csak oda nyáron megpihenni, és szerelmeskedni.
Azt mondják, számtalan lélek kezdte meg ott földi
pályafutását. S azóta sokan úgy hívják
a kísértetkastélyt, hogy "szerelemház". És
akkor még nem is szóltunk az írásokról
a falon. Mert a szerelmes csigavadászok meg a hûsölõ
határõrök úgy teleírták a kastély
falát a szerelmeik nevével meg a hátralevõ
napjaik számával, hogy elolvasni az összes feliratot
talán több napba is beletelne. És akkor az üres
ház a határon nem más, mint egy hatalmas, gazdátlan
könyv, melynek oldalai: falak, s melynek szerzõje (és
szereplõje) bárki lehet, aki egyszer belépett a kapuján
- s valóban, ebbe a hatalmas, omladozó könyvbe bár>mikor
beléphet az ember, mert minden ajtaja nyitva áll.
16 (Ismeretlen)
Olyan az egész, mintha egy behavazott pusztában haladnál, és égen-földön nincsen semmi jel, de érzed, nem szabad megállnod semmiképpen, és nem szabad már visszafordulnod sem. És akkor, amikor már nem számítasz rá, hirtelen nyomokat találsz; hogy állatét vagy emberét, az egyre megy. Elindulsz hát a nyomokon, és titokban örvendezel, és mész, egyre mész a behavazott pusztában, talán már vérnyomokat is találsz (olyan vadász vagy, akinek nincs fegyvere), és egyre feszültebb, ugyanakkor egyre boldogabb leszel - és akkor hirtelen véget érnek a nyomok, és te ott állsz a behavazott puszta kellõs közepén, és nem mozdulsz - mondom, akkor nem szabad majd kétségbeesned - inkább csak mosolyogni fogsz akkor -, és azt kell majd suttognod magad elé: "elejtettem, elejtet>tem", és akkor a te suttogásod égbe-kiáltás lesz.
http://www.c3.hu/scripta