A paranoiával leszámoltam: szemléletnek az kevés.
Nem olyan fekete az ördög, mint a falu utcái éjszakánként.
Hazabotorkálok a sötétben, gyertyát gyújtok: kígyót találok az ágyamban.
Nem szólok semmit, odafekszem mellé.
Kígyó melengeti a keblem.
Csak egy szót szól, és elhagyom miatta a paradicsomot.
Presszókban kezdõdik az ilyen történet, írja Eco. Nem azért leszel szerelmes, mert szerelmes leszel, hanem mert épp õrült szerethetnéked van. Ha rád jön, és megint érzed, hogy szerelmes akarsz lenni, jól vigyázz minden lépésedre, mert mintha varázsfõzetet ittál volna, a legelsõ élõlénybe, akivel összeakadsz, belé fogsz szeretni. Akár egy kacsacsõrû emlõsbe is.
Asterix eket olvasok gyertyafénynél: "Az ádázul szabadságszeretõ kis falu, amelyben Asterix, a gall harcos lakik, békében él. Obelix, a szentkõfaragó és szállító vidáman dolgozik. Tamburix, a bárd, a gyerekeket okítja."
Akarsz még egy vaddisznót, Obelix?
Igen, Asterix.
Pár nap késéssel tudom meg, hogy meghalt a koporsós: ez csak azt jelentheti, hogy mi többiek kénytelenek leszünk örökké élni.
Minden zene szép, túlcsordul az életöröm.
A csönd is szép: de ezt hogyan bizonyítsam?
Csak azt hidd el, amit a saját szemeddel látsz.
Nyitva a szemem, csukva a szám.
A bogarak is a légvédelemnek dolgoznak.
Ha megszólalok, megtelik a szám muslincákkal, kicsit keserûek, de mindenhez hozzászokik az ember.
A szememre jobban vigyázok: véd a napszemüveg.
Egy éjszakai biciklizés közben egy varjúszerû alak megdob kõvel: visszadobom kaláccsal.
Újvidék egészen más világ, új emberekkel barátkozom, nem mondok semmit: õk mégiscsak többet tudnak, mint én.
Jobb, ha az ember nem beszél.
De amíg van kivel meginni egy pohár vizet, ne kételkedj a világ szépségében.
A faluban elszaporodnak az állatok: kóbor kutyák, macskák, skorpiók.
Kilószámra halásszák az emberek a keszeget; éjszakánként a tábortûz körül hunyorgunk: a békacombért máshol milliókat fizetnek.
Mózessel bolyongok: a kiutat keresi a sivatagból.
Van még az az átjáró a Vörös-tengeren?
A saját testünkkel védjük a falut keresztülszelõ patak tizenkét hídját.
Graffittiket olvasok:
NATO BOMBARDERI, ZA NAS STE AMATERI.
Miközben a határban tekerek, látom, hogy igaz a hír: egy hatalmas vakond garázdálkodik éjszakánként emberek tucatja próbálja betömni a gödröket, de reggelre mindig újabbat és újabbat lehet találni.
Én, mivel nem játszhatom a szerelmest, hogy letöltsem e csevegõ idõt - úgy döntöttem, hogy gazember leszek.
A világ más részein már régóta lézert használnak áram helyett, mondom a barátom húgainak, nálunk most próbálják átállítani a rendszert.
Lehet még hinni nekem?
Néha magam is azt hiszem, hogy becsukják a boltot, és vége a világnak.
Nem elõször írják le ezt a mondatot az emberiség történetében, amint látom: nem is utoljára.
Szép álmokat, csendes éjszakát.
Mi mást kívánhat még az ember?

Tartalomjegyzék | Jelenkor

http://www.c3.hu/scripta