Egykettõre negyvenévesek
leszünk,
meglátod, mondja
a feleségem
a fürdõszobaajtóban
megállva,
pedig csak most múlt
harminckettõ.
Aztán egykettõre
vége is az
egésznek, teszi
hozzá. Én el-
szaladok felháborodva,
persze
igaza van, remélem,
meglátom,
kéne mondani, de
ez csak most
jut eszembe, akkor álmatlan
tegnapi éjszakámra
hivatkoztam,
a halál olyan közel
volt, mint
a sötétség,
a szomszéd szobába
a pontatlanul leengedett
redõnyön
legalább fénycsíkok
estek,
a lélekvándorlás
lépcsõi,
egy tenyér összegyûjtötte
a szívverésemet,
pár ujj
a lélegzetem között
keresgélt,
mint aki nyakkendõk
közt
válogat. Engem
véd a nemléttõl
tartott három lépés
távolság,
de éjszaka megfájdul
a torkom,
vér ömlik
a számba, ne veszekedjünk
ezen, ki kell támolyogjak
a
konyháig, néznem
kell
a besütõ holdat,
és azt
motyognom, de jó,
hogy már nincs
tegnap,
de jó, hogy még
nincsen ma.
A vadász és a vadak
1
Minden csoda három
napig
tart, minden elhatározás
egyig.
Az új év
két hét múlva szürkévé
kopik, városi hó.
Melegfront
jön. A gomba kihajt
a földbõl,
máris féreg
járja, vagy eltapossa
egy arra tévedõ
szarvas, akit
meg fejfájás
kínoz. A vadász
távcsöves puskája
elhomályosodik,
a lesbe becsöpög
az esõ. Gumi
-
csizmája szárából
elõkotor egy
pipát, rágyújt,
két gyanútlan
kiránduló
pont az õ leshelye
mellett guggol pisilni.
2
Aztán felhúzzák
a nadrágjukat,
és észreveszik
a létrát. Kihajol
hát a lécek
között. Maga
végig itt volt?
Igen, de
elfordultam. Fölkapaszkodnak
a rejtekbe, a környezõ
hegyek
nevét tudakolják.
Lemaradunk
a többiektõl,
mondja az egyik,
hogy is van, vadász
ül,
hosszú, méla,
idézi a másik.
Vaddisznó csörtet
a fák közt,
sebezhetetlenül, mint
akit véd
az alkalom alkalmatlansága,
a nõk arcán
a meglepõdés.
3
Minden meglepõdés
három
percig tart, minden öröm
egyig.
Mi lett volna, ha kicsit
elõbb
ér ide? Semmi.
Akkor talán
lelövöm. De nem
lett volna
jó, ismerem azt
az állatot, pár
szót beszél
is, panaszkodhatott
volna, netán elmorog
egy imát
önmagáért.
Akkor köré gyûlnek
a harkályok, lábra
kapnak a tölgyfák,
a hegy az oldalára
billen,
és mi vagy fölrepülünk,
vagy
belezuhanunk a folyóba,
minden
-
képp új
életet kell kezdenünk.
Meredek part
Hogy nem tehetek róla,
az
nem csökkenti a felelõsségem.
Sõt. Fordítva
nem igaz.
Akármit csinálsz,
a világ
másfelé
halad - mint kéne.
Ez meg túlzás.
Bár fordítva
nem igaz. Az ember, ha
kicsit odafigyel, észreveszi
a hibáit odabenn
egy mozdulat
vagy egy szó mélyén,
sikló
ladikból egy magányos
lábnyomot az iszapban.
Se párja, se folytatása.
Ki állt itt féllábon,
órákon
át a vízben?
Szeme is
csak egy volt és
éberen
figyelte maga körül
a dolgokat,
míg sirály
nem telepedett
rá és csõrét
a vállán
meg nem fente? Hogy ment
el innen? Túl messze
és túl
magas a part. A tekintetével
a sziklákba kapaszkodott
és átlendítette
magát rajtuk.
Attól fogva a lába
helyett
a látásával
lépegetett,
a hallásával
kapaszkodott.
És a lábfeje
periszkópként
kémlelte a tájat.
Aki nem
tud kijutni innen, dõlök
hanyatt a csónakban,
annak
nincs segítség.
Fák lombja,
kék ég,
tûzõ nap billegnek
elõttem. Fordítva
nem igaz.
Felelõs vagyok,
de nem változ-
tathatok semmin. Feladat
ez is.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: jelenkor@c3.hu
http://www.c3.hu/scripta