FORGÁCH ANDRÁS
Szigligeti stanicli

1.

Már nem nézek ámulva, mint csodalényre,
Megejtõ ez a haldokló tapír,
Aki csigaként mászik repedésbe,
S mint patkány fut el a munka elõl,
Agatha Christie-t olvas részegen,
Akárhanyadszor olvasná megint.
Mégis furcsa, hogy mit kibír a teste:
Arcát a sugárkezelés kikezdte,
Szakálla kihullt, bõre viszketõ,
Nyakán megbarnult, megégett, rühös,
És rücskös arca néhol szürke, zöld,
Súlyos, szakadt, valódi, mint a föld,
Orra, mint fagyott krumpli, viaszos,
S ha fogsorát már a helyére tette,
Keserû sört nyel reggel, estelente
Liter-, akószám, s hozzá cigarett -
Gyógyszipkában , ellensúlyozandó
A mérhetetlen méregmennyiséget.
 

2.

Ült az elhúzott függönyû szobában,
Elüldögélt a tejfehér homályban,
Zsibbadtan, mint egy hatalmas bogár,
Elõtte fémtálcán a doboz sör, pohár,
És rosszkedvûen krimit olvasott,
Fingott-böfögött ötöt vagy hatot,
Száját piszkálta, fájlalta hasát,
Feszülten és kábán unta magát,
Míg meg nem jöttem, akkor felderült,
Jó óra múltán szótár is került,
És krallozott kissé az Othellóban,
Mint egy döglõdõ potyka a tóban. *


* Ez utolsó sor a költõ szíves ajándéka.

3.

Nem tudta már, hányas a szobaszáma,
Az útvonalat sem jegyezte meg,
Feledve azt is, le vagy fel a lépcsõn,
Jobbra vagy balra, vagy netán elõre,
Inkább lelépett: majd visszatalál,
Ha Eckermann jõ, ez most én vagyok,
És beszélgettünk már egy jó nagyot.
Hogy délben kolompolt a kézilány,
Ülve maradt az út túloldalán,
A kocsmában, a sovány ülepén,
(Már ami a fenékbõl maradt),
Egy kispárna a feneke alatt,
S míg váltogatták egy korsó sörét,
Kiolvasta a Bouvard és Pecuchet- t.
Mert fájt feje és kongott a bele,
Hosszabb verset írt a könyvbe bele,
A vers, ahogy volt, a papírra szaladt,
És mint mikor az anyagcsere indul,
Megéhezett, látván a szavakat,
Mit golyóstoll rótt görcsösen papírra.
Étvágya persze inkább irodalmi,
Nem szeret ételben semmit, ami talmi,
Ebédül nehéz szarvasragut rendelt,
Turkált benne bágyadtan kicsinyég,
Míg ráborult a szigligeti ég,
Bánatosan, mint hajdan Csocsoszán,
Torkán, mint könny, gördült a falat,
És undorral nézte a Patkó teraszán
Vadul zabáló teutonokat.
 

4.

A kert és a terasz nem érdekelte,
Sem az újság, sem a tévé, sem a tó,
Hisz egyetlen bizalmas jóbarátja
A német sör volt és az altató.
Háromszor kelt föl minden éjjel,
És elfeledte, hogy mit álmodott.
A holmija ott hevert szanaszéjjel,
Hogy múljanak a napok, arra várt,
Hogy múljanak az órák, arra várt,
Mert minden percben várta a halált
(Nemtörõdöm, bár tanult közömbbel,
Mit rettegés színezett hellyel-közzel),
Mint snájdig huszártiszt vár jegyesére,
Zsebóráját unottan nézdegélve.
 

5.

A szeme felvillant, ha régi témák,
Politika vagy metatudomány,
Lélektan vagy nyelvi bonyodalmak,
Latin szavak vagy francia igék
Kerültek terítékre: mint pedáns
Tudós, ilyenkor, vagy lelkes diák,
Elõadott, megrágva jól szavát,
Tudása tárháza - a régi tárnák,
Hová lejárás nincs, viszont: omlásveszély,
Elzárt fejtõk, légszomj, vaksötét -
Megnyílt, s a rozsdás csillesor remegve
Indult: elénk öntve az elme
Antracitkemény emlékképeit.
 

6.

Hagytam, hadd utazzon, mit tehettem volna?
Ha menni akar, menjen, ez a dolga.
Menni csak azért akart, hogy mehessen:
Akarni akart csak, kissé meredten.
Ezt felfogva rögtön telefonáltam,
Taxit Tapolcán könnyeden találtam,
Húszezerbõl lett tizenhétezer,
Végül is mindegy, hogy mennyit ver el.
Autóba tettem féltíz óra tájban,
Bõröndjébe szórva a holmiját,
Megcselekedtem, kissé rezignáltan,
Mit helyzet és haza megkövetel:
A távozás, akár a jövetel.

Mari kell, Mari nincs, szólt konokon,
Megcáfolgatni nem volt sok okom,
Szurokszemében égett valami,
Valami duhaj, gimnazista vágy,
Hogy az legyen, ami eszébe jut,
Ahogy szeretné: csak úgy gratuite.

Hagytam, hadd utazzon, mért, mit tettem volna?
Ha menni akar, menjen, ez a dolga,
Hadd érezze, hogy él, ha egyszer él,
Hadd felejtse a nyár, hogy itt a tél,
Hadd ünnepelje még egyszer magát:
A páros magány agg világbajnokát.
 

7.

Most úgy élek, ahogy nélküle tenném,
Minden a helyén, minden rendbe' van,
Persze hiányzik az, hogy szétziláljon,
Hiányzik az, hogy átkozzam magam,
A rossz álmok, amiket okozott,
A szakadozott félbeszélgetések,
A nagy kérdés, a folyton bogozott,
Az ezerszer levont nagy tanulság,
Melynek lényege, hogy nincsen ott -
A könyveimmel így-úgy elvagyok,
Várom Linát, hogy bukkanjon fel újra,
S míg eltakarja szégyellt melleit
(Õ tudja, mért, ez nála hagyomány),
S kacag göccenve, ahogy nagyanyám,
Csak a vedelt söröktõl túl savas
Gyomor hosszú nyikordulása jelzi,
Hogy itt járt õ,
Barátom, az alanyi költõ.
 

RÁADÁS

8.

Idill

Egy nõi kórus szólt az alsó szinten,
A kertre nézõ kis sarokszobából,
Míg engem folyton hányt-vetett az ágyam -
Fogam csikorgatva, hogy: mi az isten!
(Ha délután van, alszom általában.)
Ha már nem alszol, dolgozni illenék,
Kemény széken lesz kemény a fenék,
Kiültem a kertbe az asztalunkhoz
Szivart is gyújtván a kézirathoz.

A kórus tagjai most egymás után
- A konyhalányok barátnõi voltak,
Széles csípõjû, szelíd asszonyok -
Becsukták a kertkaput sután,
A kertkapu rendesen nyikorog,

Én dolgozni kezdtem, s cseppekben a zápor,
Hullani kezdett a Kleistre magától,
A kapu nyílt-csukódott szüntelen,
És borzalmasan megfájdult fejem,
S a málnahányás-csillagunk , a Mars,
Ragyogni kezdett távol, mint a menny.
 

9.

S míg lassan tántorgott az úton át,
gyûlölve õket, s gyûlölve magát,
helyét nem találva a régi házban,
megfõve szürke öltönyében inkább,
feladva tervét, miért idejött,
kiment, hogy sört döntsön magába,
ha már dönteni másban nem tudott.
S míg tántorgott lassan az úton át,
egy napszúrástól rekedt kutya sírt,
magányosan egy kerítés mögött,
megbánta már, hogy visszatért ide,
ahol egykor, mint legifjabbik költõ,
a kártyában csak veszteni tudott,
lézengõ holtakhoz beszélt csupán,
az alkotóház üres teraszán.
Így tántorgott lassan az úton át,
kipállva rendesen a téli öltönyében,
csak csontja zörgött a májusi hõben,
magába dönteni ment jéghideg sörét,
amit már úgy ivott, hogy szinte hányt.

Jegyzet:
* Ez utolsó sor a költõ szíves  ajándéka.



Kérjük küldje el véleményét címünkre: jelenkor@c3.hu

Tartalomjegyzék | Jelenkor

http://www.c3.hu/scripta


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/