Hérakleitosz-töredék, 1976-77(?)
16 mm, fekete-fehér, hangos, 28 perc


B. E.:

Gyakran jár a Lukács uszodába?
H.Gy.: Majdnem minden nap. De most már nem lenne szabad odamennem, mert egy kicsit reumás a vállam...
B. E.: Engem Bartholy Eszternek hívnak.
H.Gy.: Parancsol?
B.E.: És most néhány dolgot fogok kérdezni.
H.Gy.: Parancsoljon.
B.E.: Gyakran jár a Lukács uszodába? Mert én is járok oda.
H.Gy.: Mondtam már, hogy majdnem minden nap... bár nem lenne szabad...
B.E.: Engem még nem látott? Egy sárga, kétrészes fürdõruhában?
H.Gy.: Hogyan? Sárga, ketreces... Ja, ott, ahol büfé van?... Parancsol?! Nem értem, hogy mit mondott!
B.E.:

Az érdekelne, hogy... mért voltak ezek az évszámok. Ezeket felírja mindig? Hogy mikor álmodott valamit?
H.Gy.: Nem írom fel, illetõleg felírtam már egyszer, de fontosnak tartom, mert...
B.E.: ...értem...
H.Gy.: ...érdekeseket szoktam álmodni, hátha fel tudom majd idézni.
B.E.:

De hogyha magát ez így kínozza..., akkor mért nem hosszabbak az álmok? Nekem nagyon rövideknek tûntek, és mint hogyha olyan jelzés... jelzésszerû lenne csak.
H.Gy.:

Hogy mért nem hosszabbak az álmok? Hát én... én azt nem tudhatom, hogy álmomban a tudatalattiban mi történik, nem tõlem függ... Én hiába akarok hosszat álmodni, hát ez, ez, ez...
B.E.: Cigarettát nem kér?
H.Gy.: Köszönöm, nem dohányzom.
B.E.: Jó... Hány éves?
H.Gy.: 46 leszek augusztus 2-án.
B.E.: Én huszonöt. És egyedül lakik egy lakásban?
H.Gy.:

Nem lakom egyedül. Édesanyám van ott és egy albérlõ... Ne haragudjon, nagyon gátlásosnak tûnik elõttem.
B.E.:

Igen, szóval úgy tûnik, hogy ezek az álmok... nagy kínt okoznának magának, mert én ezt magnóról így hallottam.
H.Gy.:

Nem okoznak. Nem okoznak kínt, illetõleg, volt egy-két álmom, amit már elmondtam a Lukács uszodában is Mikiéknek...
B.E.: Szerintem ez embertelen...
H.Gy.:

...amiktõl sírva ébredtem, de volt... vannak nagyon szép álmaim is. Amint ezt már a Lukács uszodában elmondottam.
B.E.: Én válaszolnék rá.
H.Gy.:

Az álmaimra?... Vagy én kérdezzek magától valamit?... Mi a foglalkozása, kisasszony?
B.E.: És tényleg járt ezeken a helyeken?
H.Gy.:

Nem nem jártam, sajnos. Jó lett volna, ha jártam volna. Mert már voltam álmomban Londonban is, Párizsban is, a messinai szorosban is ... Jó lett volna, ha jártam volna... Leningrádban vagy Helsinkiben...
B.E.: Most hogy érzi magát? Most elfáradt megint?
H.Gy.:

Egy picit elfáradtam már idegileg, és elég sok a gyógyszer bennem most, és éhes is vagyok.
B.E.:

Én, én, hát én már sokhelyen jártam, de amikor én álmodom, szóval, nincs meg a neve, hogy hol vagyok. Szóval csak úgy. Szóval, csak a hangulat van meg, de olyat én nem álmodok, hogy itt vagyok vagy ott vagyok, pláne ilyen helyeken... De hát lehet, hogy majd késõbb én is így fogom.
H.Gy.:

Érdemes törekedni rá, hogy az embernek irodalmi értékû álmai legyenek. Az életében. A tudatos életében.
B.E.:

Igen, én is foglalkoztam azzal hogy majd egyszer, hogy fölírok minden álmot, csak ezeket már elmúlasztottam, nagyon kevésre emlékszem, csak néhányra emlékszem ... Most nem tudnék egyet se elmondani.
H.Gy.:

Kár. Szívesen hallgatnám pedig... Kisasszony, hát ön borzasztóan gátlásos! Én nem vagyok egy olyan nagy valaki, akivel szemben lámpalázat kellene érezni.
B.E.:

A sokkolás, az milyen volt? Ugye, nem haragszik, hogy megkérdezem? Mert az nagyon érdekelne.
H.Gy.:

Hát... a saját kérésemre történt, és... bevezettek egy szobába, átlóirányban kellett lefeküdnöm egy ágyra, mert nagyon magas vagyok, illetve nagyon hosszú a termetem, s az ágy nagyon rövid volt, fel kellett tennem a lábamat, az ágy rácsára, és akkor a feje... halántékomhoz illesztettek két elektródot. Elõzõleg a számba tettek egy gumit, és... és akkor bekapcsolták a gépet, ilyen süllyedést éreztem, mint mindenki, aki elveszíti az eszméletét, és
B.E.: Ebbõl ennyi is elég...
Külsõ
hang:		 Jézus...
H.Gy.: Miért mosolyog, kisasszony?
B.E.: Jó. Jó. Ha elfáradt, akkor vége. Nézzen hátra!...