HEL biztonságpolitikai fórum 2002.02.16.

Deák Péter ny. ezredes felszólalása


A hadtörténet a haderő formációk sokaságát mutatja be, amikor is az állomány merítési bázisa, de a struktúrája is mindig igazodott az adott korszak társadalmi, gazdasági, és haditechnikai viszonyaihoz, minden kornak megvolt a hadseregtípusa és ez a jövőben még inkább és még tudatosabban így kell legyen. Ezért előrebocsátom azt a következtetésemet, hogy a XXI századi civilizációban a kényszersorozásra épülő haderőrendszer egyre inkább anakronizmussá válik, az ezzel kapcsolatos folyamat nem ideológiai szempontok, aktuál-politikai döntések eredményei, hanem a globalizációval összefüggő objektív tényező.

    Hosszú a katonatechnikai érvek sora. A komoly összekovácsoltság vagy hosszú szolgálati idővel, vagy profi rendszerrel érhető el. Ez az összekovácsoltság nem csak személyi kapcsolatok kérdése, hanem a technikák interoperábilis alkalmazási követelménye. A harckészültség helyzete a sorhadseregben a behívás, alapkiképzés, leszerelés időszakában természetes hézag-kockázatokat eredményez. Kisebb hadseregnél az ilyen hézagok megengedhetetlenek, az egyszeri és sűrűn ismétlődő ki és ráképzés helyett sokkal hatékonyabb a szerződésesek szinte tanfolyamszerű alapfelkészítése és az ezt követő kötelék kiképzési és fenntartási folyamat egysége. A kiképzés, gyakorlatozás az igen drága haditechnika szempontjából felgyorsult amortizációt jelent akkor, ha a kezdő képzésre sűrűn kerül sor. A kezelő betanítás a szerződéses esetében egyszeri, a későbbi gyakorlás már jártas kezelő által történik. Még talán ide tartozik, hogy a korszerű hadseregben és nem csak békeidőben a hagyományos funkciók jelentős része „civilesedik”, felesleges sajátos fizikai feltételeknek is megfelelő katonákat alkalmazni igényes kiképzési idő után az élelmezésben, pénzügyekben, javítások terén, műszerfigyelő beosztásokban.

    A haderőépítés gyakorlata és rendszere jelentősen változik. Amíg néhány évvel ezelőtt mindenütt és nem csak a Varsói Szerződés-ben szervezetépítési modell szerint a legrosszabb eset, a tömegháború hadrendi szükségletéből vezették vissza a békeállományt a lehetőségekhez igazodva, addig ma a modern modell éppen ennek ellenkezője. A legvalószínűbb alkalmazási esetekre kell létrehozni a békében is létező kapacitásokat, a kisebb, hatékonyabb és finanszírozható hadsereget és külön számításokat kell végezni a tartalékosokból esetleg létrehozandó kiegészítő erőket illetően. Ezek tömegét azonban csökkenti az a tény, hogy a hadászati tartalékokat a váratlanság kizárhatóságának időszakában már a Szövetség beérkező erői képezik.

    A kérdés azonban nem bagatellizálható. A politika felelőssége az, hogy a haderőváltás kérdését komolyan kezelje, miután a nemzetközileg és a magyar társadalomban jelen van. Végre komoly elemző munkával meg kellene vizsgálni az áttérés számos, közöttük jogi, szociológiai, demográfiai, munkaerő-gazdálkodási, szociálpszichológiai, hadtörténeti, és pénzügyi, gazdasági, főleg katonai, ezen belül kiképzési, technikai és strukturális tényezőit, amelyek birtokában a politika minden csoportja korrektebben érvelni tudna.       

BACK