HEL Sajtószemle 2002 október


10-04

Info Rádió híre:
A honvédelmi miniszterszerint a biztonságpolitika már nem indokolja a kényszersorozást. ... Juhász Ferenc egy szentesi fürumon beszélt erről.

10-17
Index: A bíróság bűnösnek találta a tábori püspököt   2002. október 17. 12:42   [MTI]

A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön kihirdetett jogerős végzésében helybenhagyta azt az elsőfokú ítéletet, amely társtettesként elkövetett csalás bűntettében bűnösnek találta, és egy évre próbára bocsátotta Csuka Tamás dandártábornokot, protestáns tábori püspököt. A bíróság - az ítélet értelmében - egyetértett a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának ez év február 11-én hozott azon döntésével is, amely a társtettesként elkövetett magánokirat-hamisítás vádja alól felmentette a püspököt. Az eljárás egy 2 évvel ezelőtti németországi utazás, illetve annak elszámolása kapcsán indult Csuka Tamás és két társa - a püspöki titkár és a püspökség gépkocsivezetője - ellen. Gulyás Géza ügyvéd, a vádlottak jogi képviselője az MTI-nek elmondta: az írásbeli indoklás kézhezvétele után döntenek az esetleges további lépésekről.

10-22

 Ünnepi kitüntetések a honvédségnél <http://www.mno.hu/index.mno?cikk=110362&rvt=2&redirect=false> (MNO, 2002.10.22 13:58:09)

MTI
Az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség központi ünnepségén kitüntetéseket és elismeréseket adott át Iváncsik Imre politikai államtitkár és Fodor Lajos vezérezredes, a honvéd vezérkar fo"nöke kedden Budapesten.

Az ünnepségen bejelentették, hogy felelo"s vezeto"i beosztásban végzett kiemelkedo" munkája elismeréséül - a honvédelmi miniszter elo"terjesztésére - a köztársasági elnök dandártábornokká nevezte ki Madarász Károly mérnökezredest, a Katonai Felderíto" Hivatal fo"igazgatójának mu"veleti helyettesét. A miniszter soron kívül elo"léptetett ezredessé négy alezredest is.

A Szolgálati Érdemjel arany fokozatát összesen tizenhárman vehették át, köztük Holló József vezéro"rnagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatója, valamint Erdélyi Lajos, a szaktárca humánpolitikai fo"osztályvezeto"je. A Szolgálati Érdemjel ezüst fokozatát egy, bronz fokozatát pedig négy kitüntetett vehette át. A Tiszti Szolgálati Jel elso" fokozatát kapta Sági János dandártábornok, a légiero" parancsnokhelyettese.

Elso" osztályú Honvédelemért kitünteto" címet nyolcan vehettek át, köztük Szabó Miklós vezéro"rnagy, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora és Farkas Henrik, a Hadkötelezettséget Ellenzo"k Ligájának (HEL) ügyvezeto"je. A Honvédelemért kitünteto" cím másod- és harmadosztályú fokozatait tizenketten, az Aranykor kitünteto" címeket hárman, míg Maléter Pál Emlékérmet ugyancsak hárman kaptak. Pénzjutalomban összesen harmincnégyen részesültek, köztük Bocskai István a szaktárca kommunikációs fo"igazgató-helyettese.

Farkas Henrik, a HEL ügyvezeto"je az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy elismerésének jelzésértéke van. Mint mondta, ez arra utal, hogy a kormány elkötelezett az önkéntes hadero"re való áttérésben, illetve azt is jelzi, hogy a honvédelmi vezetés elismeri a civilmozgalom tevékenységét. Hozzátette: szembetu"no" a különbség az elo"zo" kisgazda honvédelmi vezetéssel, amely fegyelmit indított a HEL másik ügyvezeto"je, Szu"cs Mihály alezredes ellen.

10-22

Duna TV   2002. október 22., kedd - 18:00

A Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára, Iváncsik Imre és a honvéd vezérkar főnöke, Fodor Lajos vezérezredes kitüntetéseket és elismeréseket adott át az 56-os forradalom és szabadságharc, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából. Bejelentették Madarász Károly dandártábornokká kinevezését, valamint négy alezredes ezredessé történő előléptetését. Az első osztályú Honvédelemért kitüntető címet nyolcan vehették át, köztük Szabó Miklós verzérőrnagy, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora és Farkas Henrik, a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának ügyvezető elnöke is.


10-22
Index Kitüntették a hadkötelezettséget ellenzők vezetőjét
   október 22. 15:48

A honvédelmi miniszter a nemzeti ünnep alkalmából a Honvédelemért kitüntető cím I. osztályát adományozta Farkas Henriknek, az indoklás szerint "a honvédelem ügye érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként".

Farkas Henrik, nyilatkozata szerint örömmel és köszönettel vette át a kitüntetést. A gesztust Farkas jelzésértékűnek tartja. Szerinte azt jelzi, hogy, hogy a kormány elkötelezett az önkéntes haderőre való áttérésben, és a honvédelmi vezetés elismeri a HEL civil mozgalom tevékenységét. Az előző kisgazda honvédelmi vezetés korábban fegyelmit indított a HEL másik ügyvezetője, Szűcs Mihály alezredes ellen.

A HEL szándéka, célja a kényszersorozás mielőbbi felszámolása, és nem az önkéntes haderő megteremtése. Tagjaink között vannak pacifisták is, akik nem a hadsereg színvonaláért aggódnak. Ezzel együtt a HEL-nek a kényszersorozás megszüntetése elleni akciói a jelen hazai és nemzetközi helyzetben szükségszerűen a hivatásos haderő megteremtésének irányába mutattak.




10-31

Önfeláldozást várnak el a katonáktól   2002. október 31., csütörtök, 12:46   origo - MTI
http://origo.hu/itthon/20021031keszul.html


Készül a katonák etikai kódexe, amelyben szerepel például a hazaszeretet, a bajtársiasság, vagy az önfeláldozásig terjedő bátorság. Emellett megfogalmazza azt is, hogy mi várható el a katonáktól és vezetőitől.....


10-31

Drogvétség miatt kell a hadseregbe vonulnia  2002. október 31., csütörtök, 13:37 origo
http://origo.hu/itthon/20021031drogvetseg.html

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal (FKH) nem engedélyezte egy fiatalembernek, hogy a katonai szolgálat helyett polgári szolgálatot teljesíthessen, mivel a kérelmezőt korábban kábítószerrel való visszaélés vétségében elmarasztalták. A fiatalember ügyvédje szerint tarthatatlan a hivatal álláspontja, ugyanis csak azoktól lehetne megtagadni a polgári szolgálatot, akik erőszakos bűncselekményt követtek el. 

A neve elhallgatását kérő fiatalember az [origo]-nak elmondta, szeptember elején fordult az FKH-hoz, kérve, hogy a katonai szolgálat helyett polgári szolgálatot teljesíthessen. A kérelemhez csatolta indoklását, amelyet később a hivatal kérésére kiegészített. Indoklásában arra hivatkozott, hogy lelkiismereti okok miatt nem kíván katonai szolgálatot teljesíteni. A hivatalnak azt is jelezte, az erőszakmentesség híveként döntött úgy, hogy nem kíván bevonulni a hadseregbe.

A fiatalember október végén kapta kézhez a hivatal elutasító határozatát. Az FKH azzal az indokkal utasította el a kérelmet, hogy a BM Bűnügyi Nyilvántartó Osztályának tájékoztatása szerint korábban kábítószerrel való visszaélés vétségét követte el. A hivatal szerint emiatt alaptalan a kérelmező arra való hivatkozása, hogy lelkiismereti okok miatt nem akar katonai szolgálatot teljesíteni.

A fiatalember az [origo]-nak elmondta, két évvel korábban, miután 0,27 gramm marihuánát találtak nála, valóban elmarasztalták kábítószerrel való visszaélés vétségében. Ezt követően egy évre próbára bocsátották, ez az idő azonban már letelt.

Az FKH elutasító határozatának kézhezvétele után a fiatalember a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezethez fordult. A szervezet jogsegélyszolgálatán keresztül eljutott Pelle Andrea ügyvédhez, aki vállalta jogi képviseletét. Pelle Andrea az [origo]-nak elmondta, véleménye szerint tarthatatlan a hivatal álláspontja. Az ügyvédnő közölte, a honvédelmi törvény egy olyan kitételt tartalmaz, miszerint a polgári szolgálat teljesítését azoktól lehet megtagadni, akik erőszakos bűncselekményt követtek el. A honvédelmi törvény emellett azt írja elő, a lelkiismereti okra való hivatkozást akkor kell alaptalannak tekinteni, ha a kérelmező lőfegyvertartási engedéllyel rendelkezik (vagy a kérelem benyújtását megelőző évben rendelkezett), illetve ha engedély nélkül tart (vagy a benyújtást megelőző egy évben tartott) lőfegyvert, lőszert vagy robbanóanyagot.

Pelle másik kifogása a határozattal kapcsolatban, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal nem indokolta meg kellő alapossággal, miért hozott elutasító döntést. Az ügyvédnő ugyanakkor elismerte, ha a kérelmező lelkiismereti okokra hivatkozva jelentkezik polgári szolgálatra, akkor a hivatalnak módja van arra, hogy mérlegeljen a határozathozatal előtt. Így elvileg arra is van lehetőség, hogy elutasító döntést hozzon ilyen ügyekben. Pelle szerint azonban csak olyan esetekben szabadna elutasítani a polgári szolgálatra vonatkozó kérelmet, ha valaki például súlyos testi sértést vagy hasonló bűncselekményt követett volna el. Ebben az esetben ugyanis valóban furcsa lenne, ha az erőszakos cselekményekért elítélt személy az erőszakmentesség híveként kérné a polgári szolgálatot.

Az FKH határozata ellen a hivatalhoz benyújtott, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumhoz címzett levélben lehet fellebbezni. Pelle Andrea bízik benne, hogy a minisztérium megváltoztatja a hivatal határozatát. Döntés a fellebbezés benyújtását követő 30 napon belül születhet az ügyben.

Az [origo] megkereste a Fővárosi Közigazgatási Hivatalt is, a polgári szolgálatra vonatkozó kérelmek intézésével foglalkozó munkatárs azonban nem kívánt nyilatkozni az ügy részleteiről. Kérdésünkre annyit elmondott, álláspontjuk szerint a határozat nem sérti a jogszabályokat. Közölte, korábban is voltak hasonló kérelmek, és azok esetében is elutasító döntést hoztak.

***********
Megjegyuzések /F.H./: A hivatalokban még nem  vették észre, hogy más szelek fújnak?
A polgári szolgálat jelenlegi szabályozása és gyakorlata nyilvánvaló abszurditásokhoz vezet: kiképezik fegyverhasználatra a bűnözőket, mmásrészt  büntetésként nem engedik a polgári szolgálatot olyanoknak, akik erőszakmentesek,  de valamilyen jogszabályt sértenek.

10-31
Nemcsak a HEL süeget...

A NATO csak bírált, kizárással nem fenyegetőzött 

origo 2002. október 31., csütörtök, 14:09

http://www.origo.hu/politika/20021031tulzonak.html?pIdx=1

A politikusok szerint Wallander bővítés-ellenes

Az [origo] által megkérdezett politikusok szerint nyilvánvalóan egy
bővítés-ellenes személy cikkéről van szó, amely korántsem tükrözi a
hivatalos álláspontot. Elismerték ugyanakkor, hogy Magyarországnak bőven van
mit behoznia lemaradásából ahhoz, hogy a NATO által elvárt korszerű
hadserege legyen....
Juhász elmondta: az utóbbi időben többször találkozott Robertsonnal, akinek
sürgetés volt a hangjában, amikor beszéltek. ....
Keleti György MSZP-s politikus, volt honvédelmi miniszter szerint a
csatlakozási tárgyalások során Magyarország csak olyan ígéretet tett, amit
azóta is folyamatosan betart. Példaként említette, hogy a GDP-ből legalább
1,81 százalékot kell a honvédelemre fordítani. A jövő évi költségvetésben
ennek megfelelően az szerepel, hogy több, mint 300 milliárd forintot kap a
Honvédelmi Minisztérium. "Amikor felvettek minket, ez az összeg nem volt
több 200 milliárdnál" - állította Keleti. Hozzátette: az általános ígéretek
között szerepelt a hadsereg korszerűsítése, a hivatásos állomány jobb
ellátása is.
"Amivel bírálatot vívtunk ki, az nem általános ígéret volt" - mondta Keleti
az [origo]-nak. Magyarországnak ugyanis konkrét felajánlásokat kellett
tennie a kollektív védelem számára. Ennek keretében meghatározott számú
alakulatot és korszerű repülőgépeket ígértünk, amelyekkel viszont jelenleg
nem rendelkezik az ország. ......
A szocialista politikus szerint az elkövetkezendő 4 év alatt jelentős
fejlődés érhető el. A ciklus végére például már csak hivatásos katonákat
akarnak foglalkoztatni a hadseregben. Ezzel párhuzamosan pedig jelnetős
korszerűsítések várhatók - tette hozzá.

10-31
Origo http://origo.hu/itthon/20021031drogvetseg.html
Drogvétség miatt kell a hadseregbe vonulnia 2002. október 31., csütörtök, 13:37

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal (FKH) nem engedélyezte egy fiatalembernek, hogy a katonai szolgálat helyett polgári szolgálatot teljesíthessen, mivel a kérelmezőt korábban kábítószerrel való visszaélés vétségében elmarasztalták. A fiatalember ügyvédje szerint tarthatatlan a hivatal álláspontja, ugyanis csak azoktól lehetne megtagadni a polgári szolgálatot, akik erőszakos bűncselekményt követtek el.

A neve elhallgatását kérő fiatalember az [origo]-nak elmondta, szeptember elején fordult az FKH-hoz, kérve, hogy a katonai szolgálat helyett polgári szolgálatot teljesíthessen. A kérelemhez csatolta indoklását, amelyet később a hivatal kérésére kiegészített. Indoklásában arra hivatkozott, hogy lelkiismereti okok miatt nem kíván katonai szolgálatot teljesíteni. A hivatalnak azt is jelezte, az erőszakmentesség híveként döntött úgy, hogy nem kíván bevonulni a hadseregbe.

A fiatalember október végén kapta kézhez a hivatal elutasító határozatát. Az FKH azzal az indokkal utasította el a kérelmet, hogy a BM Bűnügyi Nyilvántartó Osztályának tájékoztatása szerint korábban kábítószerrel való visszaélés vétségét követte el. A hivatal szerint emiatt alaptalan a kérelmező arra való hivatkozása, hogy lelkiismereti okok miatt nem akar katonai szolgálatot teljesíteni.
…..
Az FKH elutasító határozatának kézhezvétele után a fiatalember a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezethez fordult. A szervezet jogsegélyszolgálatán keresztül eljutott Pelle Andrea ügyvédhez, aki vállalta jogi képviseletét. Pelle Andrea az [origo]-nak elmondta, véleménye szerint tarthatatlan a hivatal álláspontja. Az ügyvédnő közölte, a honvédelmi törvény egy olyan kitételt tartalmaz, miszerint a polgári szolgálat teljesítését azoktól lehet megtagadni, akik erőszakos bűncselekményt követtek el. A honvédelmi törvény emellett azt írja elő, a lelkiismereti okra való hivatkozást akkor kell alaptalannak tekinteni, ha a kérelmező lőfegyvertartási engedéllyel rendelkezik (vagy a kérelem benyújtását megelőző évben rendelkezett), illetve ha engedély nélkül tart (vagy a benyújtást megelőző egy évben tartott) lőfegyvert, lőszert vagy robbanóanyagot.
……
Az ügyvédnő ugyanakkor elismerte, ha a kérelmező lelkiismereti okokra hivatkozva jelentkezik polgári szolgálatra, akkor a hivatalnak módja van arra, hogy mérlegeljen a határozathozatal előtt. Így elvileg arra is van lehetőség, hogy elutasító döntést hozzon ilyen ügyekben. Pelle szerint azonban csak olyan esetekben szabadna elutasítani a polgári szolgálatra vonatkozó kérelmet, ha valaki például súlyos testi sértést vagy hasonló bűncselekményt követett volna el. Ebben az esetben ugyanis valóban furcsa lenne, ha az erőszakos cselekményekért elítélt személy az erőszakmentesség híveként kérné a polgári szolgálatot.

Az FKH határozata ellen a hivatalhoz benyújtott, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumhoz címzett levélben lehet fellebbezni. Pelle Andrea bízik benne, hogy a minisztérium megváltoztatja a hivatal határozatát. Döntés a fellebbezés benyújtását követő 30 napon belül születhet az ügyben.

Az [origo] megkereste a Fővárosi Közigazgatási Hivatalt is, a polgári szolgálatra vonatkozó kérelmek intézésével foglalkozó munkatárs azonban nem kívánt nyilatkozni az ügy részleteiről. Kérdésünkre annyit elmondott, álláspontjuk szerint a határozat nem sérti a jogszabályokat. Közölte, korábban is voltak hasonló kérelmek, és azok esetében is elutasító döntést hoztak.
************
Megjegyzések /F.H./
1. Folytatás: Origo http://origo.hu/itthon/20021104csak.html  Csak az erőszakosoknak kell bevonulni
2002. november 4., hétfő, 14:43

2. Az FKH okoskodása felettébb különös, sorozási túlbuzgalom jellemzi. Nemkülönben bizarrr, hogy az erőszakos bűnelkövetőknek lehetővé sőt kötelezővé teszi a jogszabály a fegyveres kiképzést. Ez is tükrözi, hogy a fegyveres honvédelem jelenlegi formája, a sorkatonaság nem a társadalom érdekét tartja szem előtt.


BACK  Sajtószemle