A mondatok szerkesztésében nyelvünk az egyszerűséget és világosságot kedveli. Mondatai rendesen vagy egyszerű mondatok, vagy ha összetettek, csak két-három mondat kapcsolatából állanak, s ezek többnyire úgy helyezkednek el, hogy az egyes mondatok nem szakadnak két kisebb részre. A hosszadalmas, bonyolult körmondat s kivált a mondatoknak egymásba való ékelése irodalmunkban a latin és német stílus hatása alatt terjedt el, de utánzást nem érdemel; újabb, magyarosabb íróink nem is utánozzák, csak még a hivatalos írásmód, a törvényhozás és törvénykezés nyelve nem tud tőle szabadulni. Különben nemcsak a magyar, hanem a többi újkori irodalom stílusa is mindinkább eltávozik a latin irodalom szónokias mondatszerkesztésétől. Sőt mostanában némelyek túlozzák az egyszerű szerkesztést s mesterkélve utánozzák a franciás szaggatott stílust (style coupé). Így írnak pl. “Az iskolának éltem. A tudománynak. S a népnek.” “Vette a kalapját és kiment. Odakinn sütött a hold. És csend volt. A falu már aludt.”
Az egyszerű mondat fajai. Minden egyszerű mondat vagy jelentő vagy kívánó vagy kérdő, mert vagy kijelentést vagy kívánságot vagy kérdést fejez ki. Mindezekben az esetekben föltétlen vagy föltétes, állító vagy tagadó lehet a mondat.
A föltétlen kijelentés formája az igének jelentő módja (írok, írsz, ír), a föltétesé a föltétes mód (írnék, írnál, írna). Amaz a föltétlenül állított, valóban megtörténő cselekvést, a tényt jelenti, emez pedig a föltételesen állított, tehát a bizonytalan s még többször a csakugyan meg nem történő cselekvést fejezi ki: Barátom segítsége nélkül szégyent vallnék (de valóságban nem vallok). Bizonytalanságot, kétkedést fejezünk ki az ilyen mondatokban: Ez volna már az a keresztút (amerre igazítottak bennünket). Na ezt elvégeztük volna valahogy. Most tehát célnál volnánk. Ez nem németes, csak véletlen egyezés a német nyelvszokással (da wärren wir nun am ziel stb.). Ellenben óvakodni kell attól a hírlapjainkban föl-fölbukkanó németességtől, hogy a másokra való hivatkozást föltétes móddal fejezik ki. Példák:
† “A Presse értesülése szerint az ellenség megadta volna magát…” (die P. erfährt, der Feind hätte sich… ergeben): megadta magát. – † “Szélütés érte, mint hiszik ama sürgöny olvasása után, melyet a Journal des Déhats közöl. Pfia is a Titanic utasai közt lett volna”, Eszerint fia is a T. utasai közt volt. – † “Biztos hírek szerint a katasztrófában az orosz kormány részes volt. Az oroszok… kezet nyújtottak volna ezen véres jelenetek véghezviteléhez”: s az oroszok segédkeztek e véres jelenetekben. – † “A Libre Parole szerint az orvosok már megállapították R. báró halálának okát R. akonitinnal mérgezte volna meg magát.”
Még sértőbb az, hogy a budapesti beszédmód az ilyen esetekben a német soll-t utánozva, fölszólító móddal is él: † “Az új színdarab pazar legyen” (das neue Stück soll vorzüglich sein): az új színdarab, úgy hallom (v. azt mondják), igen jó. († A kereszt azt jelenti, hogy az utána következő kifejezés magyartalan. A kettőspont után aztán a javítás következik.)
† Az apja nagyon gazdag legyen: gazdagnak mondják. – És sohasem élt a magyar beszéd evvel a mesterkélt nyelvújításkori igenformával: milyen más leendett az! e h. milyen más lett volna az!
A kívánó mondat ha föltétlen kívánást fejez ki, fölszólító mondat (parancsoló, kérő, engedelemkérő), pl. írj! ha pedig föltétes, akkor óhajtónak mondjuk, pl. bár írna! Emezt majd mindig egy-egy óhajtó indulatszó kíséri: bárcsak megjönne! vajha látnám! csak szóltam volna neki! Sajátos magyaros óhajtó alak a következő: ehetném, ihatnám, alhatnám, a 2. személy pl. úgy-e ehetnél, a 3. ehetnék. Mivel ez a három ige fordul elő legtöbbször, a többi is követi ilyenkor ezeknek az ikes ragozását: mulathatnám, táncolhatnám, 3. szem. táncolhatnék stb. A 3. személy alakját a nép főnév gyanánt is használja, birtokos személyragokkal: ehetnékem volt, táncolhatnékod van stb.
A fölszólítást a szórend változtatásával fokozhatjuk, nyomósíthatjuk, pl. gyere el hozzám, de elgyere ám! “megállj” erősebb parancs, mint állj meg stb. – Az engedelemkérést a köz nyelvszokás szerint a hadd indulatszóval támasztjuk meg: hadd lássam! (Tulajdonkép hagyd, azaz engedd. A székelyek enélkül is mondják: Lássam csak! Várj egy kicsit, vegyem rám a zekémet!) – Németes a fölszólító mód helyett a főnévi igenév (infinitivus), pl. leütni! hallgatni! tüstént abbahagyni! vagy táviratokban: “kávét nem venni; ha vett, azonnal eladni!” eh. ne vegyen stb. Ilyes szerkezet a magyarban csak a gyere v. gyertek (menj v. menjetek) ige hozzáértésével fordul elő: gyerekek, aludni! vacsorálni!
A kérdés kétféle: van olyan, amelyre igenlő vagy tagadó választ várunk, az úgyn. eldöntendő kérdés: eljössz? v. eljössz-e? – és van olyan, amelyben a gondolatnak egy ismeretlen részét tudakoljuk, a kiegészítő kérdés, mindig kérdő névmással: ki volt itt? hol voltál? hogy vagy? Latinos a névmásos kérdés alkalmazása a van-e kezdetű kérdés helyett, p. † Ki az, ki őt ellenségnek ne tartaná? (quis est, qui eum non hostem existimet? Cic.): hely, van-e, ki ellenségnek nem tartja? † Ki az, ki e nevet nem ismeri? (Van-e, ki e nevet nem ismeri? így írja Petőfi.) – Igen magyaros a kétféle névmással való kérdés: Ki mit akar tőlem: Szedte a begyébe, amit látott, hallott, merre mi panasz van, mi a népség terhe (Arany: Toldi szerelme 1:5)
A vajjon kérdő szót mind a kétféle kérdésben használjuk, de az -e szócskát rendesen csak a névmástalan kérdésekben, még pedig mindig az ige mellé vetve, vagy ha nincs ige, arra a helyre, ahol lehetne (pl. jó-e a leves? kész-e a ruhám? vö. jó volt-e, kész lesz-e). Vidékiesség azt mondani: nem-e mondta?
Igen kedvelt rövidített kérdő szerkezet a hátha kezdetű, pl. Szaladj át apádért! “Hátha nincs ott?” (tkp. hát akkor mit tegyek v. hol keressem, ha ott nincs?) Ehelyett sokszor németesen írják: És ha nincs ott? (Und wen er nicht drüben ist?) – Így is kérdezünk: Hát aztán? (németes: és azután?)
A névmástalan kérdésre való igenlő felelet a nép nyelvében rendesen nem igen-nel történik, hanem a hangsúlyos szó ismétlésével (ha ige v. személynévmás, a szükségeshez képest változó személyben), pl. A lónak adtál-e már abrakot? Adtam, Be-hordták-e a zabot? Be. Te voltál ott? Én. – Ha névszón volt a hangsúly, a felelet mutató névmással történhet, pl. Búzát vittetek a vásárra? Azt. A városba mész? Oda.
A tagadást a jelentő mondatokban nem, kívánókban ne jelöli, pl. Nála nélkül nem mennék semmire; ellenben: Bár ne menne még el! – Ha-val vagy vonatkozó névmással kezdődő föltételes módú mellékmondatokban, továbbá a föltételes módú névmásos kérdésekben ma rendesen a ne szócskát használjuk: El se képzelhetem, hogy meg ne hitták volna. “Nincsen olyan puszta ínség, hogy magának benne a halandó egy tenyérnyi zöld helyet ne lelne” (Arany). Ki ne tudná…? (Régebben ilyenkor nem-et mondtak: hogy meg nem hítták volna stb.) A sem és se szócskák közt ugyanezt a különbséget teszik még az irodalmi hagyomány alapján, de az élőbeszéd országszerte a rövidebb se alakot teszi a sem helyébe is: Én se mentem semmire. Ilyet se láttam még. – A senki, sehol-féle tagadó névmások után ma szokottabb a se (sem), mint a nem, pl. semmit se láttam eh. semmit nem láttam. Ha a tagadó névmás külön az ige mögött következik, akkor természetesen csak nem-mel tagadhatjuk az igét: nem láttam senkit. Ilyenkor fölösleges a nyugati nyelvjárásokban a névmás után vetett se s a keletiekben odatoldott is szócska: nem láttam senkit se v. nem láttam senkit is.
Vannak szólásmódok, amelyeknek értelmét alig változtatja meg a tagadó szócska, pl. de soká nem jön az a gyerek! (=sokáig) és: de soká jön az a gyerek (=sokára), rég láttam pajtásomat (=régen volt) és: rég nem láttam pajtásomat (=régóta); majd elestem és majdnem elestem (a “csaknem elestem” mintájára). – Helytelennek látszik a tagadás első tekintetre az ilyen fölkiáltó kérdésekben: mit v. mennyit nem adnék érte! mire rá nem visz a szükség! De ez tulajdonkép a. m. mi az v. mennyi az, amit ezért a nagy dologért szívesen oda nem adnék? van-e olyan nehéz v. rossz stb. dolog, amire rá nem vihet a szükség?
A tiltást a ne szócska fejezi ki, s a tiltást is erősíthetjük sokszor a szórenddel, pl. ne menj ki! és: ki ne menj! (L. még a szórendről szóló szakasz végét.) – Az óva intést így mondjuk: Nehogy oda elmenj! – Érdekes a népnél s egy-egy írónál is előkerülő tagadó engedelemkérdés: Hadd ne egyek többet!
Az alany és állítmány viszonya. A mondatrészek közül legfontosabb az alany és az állítmány. Amaz legtöbbször a cselekvőt fejezi ki, emez pedig a cselekvést, tehát ige, pl. A fülemüle csattog. Dühöng a déli szél. A főnévi s melléknévi állítmány mellett más nyelvek a “van” igét használják: il est soldat, die Wiese ist grün; ezt mi is kitesszük az ilyen kifejezésekben: Ez a gyermek van annyi idős, mint az enyém (nyomós állítás). Én katona vagyok. A fiam katona volt vagy volna stb. De más szólásokban is elmarad néha az ige, pl. Hol a könyvem? Itt a kezem! Félre innen! Le a kalapot! (Le a kalappal! ki vele! stb. ezek német szólásmódok utánzásai, de szintén már rég meghonosultak.)
Az alanyt nem nevezzük meg, ha a helyzetből vagy a beszéd folyásából amúgy is világos: Írok. Megyünk? Hol az öcséd? (Öcsém) elment. Fordításokban sokszor találkozunk a személynévmások idegenszerű alkalmazásával: én írok, ő már jön, ehelyett: írok, már jön, stb.
Határozatlan v. általános alany van az ilyenekben is: Harangoznak délre. Hazáját szereti az ember (Kölcsey). Valaki megszedte a fát. Azért más nyelvek az ilyeneket nem is cselekvő, hanem szenvedő mondatszerkesztéssel fejezik ki (es wird geläutet, der Baum wurde geplündert) s magyarul is mondták valaha: a fa megszedetett, a tolvaj bezáratik. A mai magyar beszédben ez a kifejezésmód egészen divatját múlta (az ismeretes katedrai bölcsesség szerint: a -tatik tetik a magyarban nem használtatik), csakis egy pár állandó szólás maradt fönn írmagnak: születik, dicsértessék, méltóztassák, tisztelettel viseltetik, bennfoglaltatik, megkívántatik: Régi íróink a latin nyelv hatása miatt használták oly sűrűen a szenvedőt s a régiségből örökölte hivatalos nyelvünk, a törvénykezés és közigazgatás nyelve az ilyen szólásformákat: végeztetett, tudomásul vétetik, azután a jegyzőkönyv hitelesíttetik. De ezek is már csak a papiroson tengetik életüket, élőszóval mindenki így mondja: azt végezték (vagy a bíróság azt végezte), tudomásul vették (vagy az ülés tudomásul vette), aztán a jegyzőkönyvet hitelesítették. – Újabban, kivált a dunántúli városokban, részben német hatás alatt, egy új szenvedő igealak terjedt el, de a jó magyar stílus nem vette be: az lett végezve, a jegyzőkönyv hitelesítve lett, a maradék potom áron lesz eladva.
A szenvedő alakot amennyire lehet kerülnünk kell, mert a mai élő nyelvszokással ellenkezik, s a legtöbb esetben könnyen is elkerülhetjük.
1. Legbántóbb a szenvedő igealak akkor, ha a cselekvésnek alanyát is ismerjük, mert hisz akkor a cselekvés alanyát tehetjük a mondatban is alannyá. Pl. “Az alleluja a zsidóktól a keresztények által is átvétetett:” Az alleluját a keresztények is átvették a zsidóktól. “Ferenc József híd. Létesíttetett… Baross G. keresk. miniszter által”. F. J. híd. Építtette… B. G. k. miniszter. “Meg lettem előzve a t. előttem szóló által”: megelőzött a t. előttem szóló.
2. Sokszor a cselekvésnek alanyává tehetünk valamely elvont fogalmat, mely tulajdonkép eszköze a cselekvésnek: “Ha valakinek halála bűntett v. vétség által okoztatott”: Ha valakinek bűntett v. vétség okozta halálát.
3. A tehető ige szenvedőjét a lehet igével lehet helyettesíteni v. a tehető ige infinitivusával helyettesíthetni (eh. helyettesíttethetik).
4. Ha a szenvedő mondat valami kötelező rendelkezést foglal magában, ezt a kell igével fejezhetjük ki: “Az elfogatási parancs írásban adatik ki”: Az elfogató parancsot írásban kell kiadni.
5. Más nyelvek szenvedő szerkezete helyett gyakran legmagyarosabb a többes 3. személy (a határozatlan alany kifejezésére): “A miniszter megengedheti, hogy a tárgyalás más helyen is megtartassék”: A m. azt is megengedheti, hogy a tárgyalást más helyen tartsák meg. “Ne értessünk félre!’ Ne értsenek félre! Ne tessék félreérteni!
6. Igen sokszor élhetünk evvel a szenvedőhöz igen közel álló körülírással: írva van, írva volt. Pl. “Ha a lemondás a jegyzőkönyvbe föl nem vétetik, a vallomás semmis”: Ha a 1. jegyzőkönyvbe nincs fölvéve …. “Ha a kihallgatásra tolmács alkalmaztatott”: Ha tolmács van v. volt alkalmazva (aszerint, amint alkalmazása még tart v. már megszünt? tehát megkülönböztetünk két oly viszonyt, mely a kétértelmű alkalmaztatott-ban eldöntetlen marad).
7. Nyelvünk sokszor a visszaható igéket alkalmazza a szenvedő értelmében, pl. fölszívódik = fölszívatik, épül = építtetik, bűnhődik = büntettetik stb. “A kihallgatás akként vezetendő, hogy a tanu egyszernél többször ne kényszeríttessék megjelenni”: ne kényszerüljön megjelenni. “Ha a házkutatás alkalmával más büntetendő cselekményre mutató tárgy találtatik”: találkozik.
8. Sokszor más körülírást v. rokon értelmű kifejezést alkalmazhatni Pl. “Kivétetik a vádtanács végzése”: kivétel a vt. végzése v. kivétel alá esik. “Vizsgálati fogság helyett előzetes letartóztatás rendeltetik el”: el. letartóztatásnak van helye. “Ha vkinek halála büntett által okoztatott”: történt. “A tárgyalás bizonyítékok fölvétele nélkül tartatott”: folyt le. “Eladatott ezer métermázsa búza”: elkelt † Kéretik az ajtót betenni: tessék az ajtót betenni.
9. Ha mellékmondatban van a szenvedő ige, néha a két mondatnak összevonásával kerülhetjük el. Pl. “Miután a közönség kizáratott, a további tárgyalás közzététele tilos.” A közönség kizárása után a további tárgyalás közzététele tilos. Sőt két-két független mondatot is összevonhatunk így, pl. “A jegyzőkönyv hitelesíttetik. Az elnök előterjeszti a kérvényeket”: A jk, hitelesítése után az elnök…
Szóegyeztetés. Általános szabály, hogy az alany és állítmány megegyezik számban és személyben; de néha kétség támad, kivált a számbeli egyeztetés dolgában: Nézzen Istent kegyelmetek (Arany) vagy nézzenek Istent kegyelmetek. Méltóságtok látja v. látják. Az első a forma szerinti egyeztetés, mert kegyelmetek és méltóságtok forma szerint egyes számú alany, olyan mint figyelmetek v. szépségtek (nem kegyelmeitek, méltóságaitok). A második ellenben értelem szerinti egyeztetés, mert hiszen kegyelmetek és méltóságtok mégis csak több cselekvő személyt jelez.
– Szintén lehetséges az értelem szerint többes számú állítmány, ha két vagy több egyes számú alanyra vonatkozik: öcsém és hugom már elmentek, Demosthenes és Cicero voltak a leghíresebb szónokok. De a magyaros nyelvszokás ilyenkor inkább az egyest kedveli: az öcsém s a hugom már elment, D. és C. volt a leghíresebb két szónok; az élelmiszerek ára s a lakások bére emelkedett (nem: emelkedtek). Ezt jól meg kell jegyeznünk azért, mert például fordítás közben a német, francia, latin nyelvszokás itt többnyire a többes szám használatára csábít. – Viszont nem helytelen, sőt kedvelt népies szerkezet a következő: “Utasok vagyunk a nénikémmel” (Mikszáth), t. i. mi ketten, én a nénikémmel. Sőt: “Mi a társammal itt maradunk rabságban helyetted” (Mikes) eh. mi ketten, én a társammal. – Néha megesik, hogy gyűjtő fogalmat többes számú főnévvel kötünk össze vagy viszont egy-egy többes számú névszó (kivált könyvcímben v. színdarab címében) mint egységes tárgy szerepel. Ilyenkor különféle értelem szerinti szerkezetek támadnak, s ezek a fogalmazásban elég kényelmetlenek. Példák:
A vandálok haricas nép voltak. – “Jó költők lényeges államszükség voltak” (Lehr-Curtius: Gör, tört.). – “Azonban a halak és madarak, a rákok, partok és mélységek még nem a Balaton.” (Eötvös K.). – A Proletárok olyan darab… (Vö. “Csiky Proletárok-ja”, Beöthy Zs., eh. Csiky Proletárjai.) A Gyurkovics leányok minden könyvkereskedésben kapható. A Fővárosi Lapok az írta…
Az ilyeneket, noha nem éppen hibásak, jobb amennyire lehet elkerülni, s pl. azt mondani: a vandál nép igen harcias volt; a jó költő jelentékeny állami szükséglet volt, a Gy. leányokat minden könyvesboltban megkaphatni stb.
Az állítmány és a tárgy viszonya. A mondat tárgya azt nevezi meg, akit vagy amit a cselekvés közvetetlen érint, akire vagy amire irányul. Meggyújtom a fát. Megfaragják a márványt. Ezt a kerek erdőt járom én. De a tárgy nemcsak ilyen iránytárgy lehet, hanem eredménytárgy is, vagyis olyasmi, amit egyúttal eredménye a cselekvésnek: Tüzet gyújtok a fával. Szobrot faragnak a márványból. Járom a csárdást. – Sült németség ez: kérem az ajtót betenni, kérem öcsémet értesíteni, kérem őket a szavazók jegyzékébe fölvenni v. fölvétetni, vagy éppen: kéretik az ajtót betenni! Helyesen: tessék az ajtót betenni! tessék vagy szíveskedjék vagy “kérem tessék öcsémet értesíteni.” Németesek továbbá az ilyenek: Eltökéltem mindent jóvá tenni. Elhatározta kilépni az egyesületből. Nem látom szükségesnek bocsánatot kérni. Ezekben magyarosan tárgyi mellékmondat kell: eltökéltem, hogy mindent jóvá teszek stb.
Vannak igék, amelyeket rendszerint tárggyal, s mások, amiket rendesen tárgy nélkül használunk (tárgyas v. tranzitív és tárgyatlan v. intranzitív igék). De ezek közt nincs szigorú határ, s a legtöbb tárgyatlan igét lehet bizonyos szólásokban tárggyal összekötni, pl. jár – járja a tengert, járja a táncot stb., úszik – átússza a Dunát, vetkőzik – levetkőzni sajátságait, él – éli világát, élt harminc esztendőt stb. A költői szabadság a közszokáson túlmegy, de nem hibáztathatjuk az ilyenekért: Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt (Kölcsey, vö. megszenvedte, megsínylette, megfizette). Vérem hatja szüzek árnya fordulatja (Arany). – Néha azonban más nyelveket utánoznak. Rég meghonosult latinos szerkezet: Istent félni (istenfélő stb.). De idegenszerűek ezek: megkegyelmez vkit = jemanden begnadigen, eh. megkegyelmez vkinek, lekési a vonatot = den Zug versäumen, eh. lekésik a vonatról, megválaszolja a levelet.
Máskor tárgyas igéket használunk tárgy nélkül, pl. nem látok, etetünk, megebédeltünk stb. És nem helytelen pl. ez sem: éljeneztek neki eh. éljenezték (vö. tapsoltak, örültek, kiabáltak neki).
Néha hibásan mást alkalmaznak tárgyul, mint amit kellene; pl. Kérem engem megérkezése idejéről tudatni eh. tessék velem m. idejét tudatni (v. engem… értesíteni). Nem irigyeljük a bécsieket ezért a polgármesterért (wir beneiden die Wiener nicht um diesen Bürgermeister) eh. nem irigyeljük a bécsiektől ezt a polgármestert.
A tárgyas igeragozás a magyarnak egyik legjellemzőbb tulajdonsága s a magyarul tanuló idegennek legnehezebb föladata. Ha azt mondjuk: kér-l-ek, vár-já-tok, ill az alanyi személyrag előtt van még egy személyrag, mely a mondat tárgyát jelzi: az l második személyűt (=téged), a já 3. személyűt (őt vagy azt stb.). A francia és a német a mi tárgyas igealakunkat három szóval fejezi ki: je te prie, ihr erwartet ihen. A tárgyas igeragozás használatában eltérést, ingadozást ritkán találunk. Pl. ahelyett hogy szeretek sétálni a székely azt mondja: szeretem sétálni (mintegy: szeretem a sétálást). Ahelyett hogy négy közül két ökrömet ellopták a nép inkább azt mondja: két ökrömet elloptak (ellenben határozott tárgyas alakkal: ellopták a négy ökrömet= mind a négyet). Petőfinek három arcképét ismerek a. m. arcképei közül hármat, Petőfinek a három arcképét ismerem = ismerem a három arcképét, mind a három fönnmaradt képet. Szintúgy: azt veszek, ha részelő (partitiv) értelmű, a. m. abból veszek, affélét veszek; ellenben azt veszem, a. m. ugyanazt, éppen azt.
Hajdanában nem volt nyelvünknek határozott névelője, abból a korból maradt fönn névelő nélkül némely kifejezés régi népdalokban, gyermekversenyekben és ritmusos közmondásokban, sőt néha ez a régiesség újabb költőknél is előfordul. Pl. Szegény embert még az ág is húzza = a szegény embert. (Közm.) Bort megissza magyar ember = a bort (Vör. Fóti dal).
Magyarosan így mondjuk: kettőtöket láttalak (nem láttam), mindnyájunkat híttak (nem hítták), mert ezek nem 3. személyű tárgyak, hanem az egyik 2. személy, a. m. titeket-ketten, a másik 1. személy, mintegy minket-mindnyájan. A mindent magát s a vele jelzett határozatlan főnevet tárgyaltan igealakkal kötjük össze, pl. mindent tudok, minden jó embert szeressünk (ellenben névelővel vagy birt. személyraggal: mind a jó embereket szeressük, minden jó emberünket szeressük). Hibásak tehát az ilyenek: “Minden néptanítót megilleti a 800 K.” (Ellenben ha “valamennyit” a tárgy, csak így helyes: valamennyit megilleti.)
A következő szerkezetek is szokatlanok és nem érdemes őket utánozni, noha már 300 év óta előkerülnek egyes íróknál és részben a népnél is: az ellenzék a kormányt törekedte megbuktatni (törekedett v. akarta), bátorkodlak meghíni holnapra ebédre (engedd hogy meghíjalak, v. inkább: szívesen látlak).
Sokszor meddő vita folyik, vajjon egy-egy mondatszerkezetben tárgyas alak kell-e v. tárgyatlan, holott az egész szerkezet hibás (latinos v. németes) és magát a tárgyat kell megváltoztatni v. elhagyni, pl. Nyugtatvány száz koronáról, amely összeget köszönettel fölvettünk v. fölvettük (helyesen: ezt az összeget fölvettük, vagy: “Nyugtatvány. Száz koronát fölvettünk.”) Érdekes távirat jött az amerikai magyaroktól a Nemzeti szövetséghez, amely táviratot a B. H. – közöl v. közli? (pedig az egész “amely táviratot” nem kell, hanem csak: a B. H. közli).
Az irnók, kérnők alak csak Erdélyben maradt fön az élő beszédben: a többi magyarság ehelyett ma azt mondja: megírnánk a levelet, visszakérnénk a pénzt. Ezt a formát tehát írásban is bátran alkalmazhatjuk határozott tárgy mellett.
Helyhatározók és időhatározók. Sokszor kétség támad a helységnevek használatára nézve, mert háromféle helyraggal mondjuk őket: 1. Debrecenben, Debrecenből, Debrecenbe, 2. Váradon, Váradról, Váradra. 3. Kolozsvárt, Győrött (-ról, ről és -ra, re, de a hová kérdésre így is: Kolozsvárrá, Győrré). Minden egyes helység nevét következetesen az egyik vagy a másik raggal mondják. Itt csak a főbb szabályokat említjük. A -tt -t rag ma már elég ritka, inkább csak egyes -vár és -hely végű összetételek mellett dívik: Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, Győrött, Pécsett. Az -a e ó ő végűek többnyire -n ról ra ragot vesznek föl: Budán, Bánrévén, Makón, Lőcsén stb. Az m n ny végűek -ban ben-nel járnak: Komáromban, Bazinban, Pozsonyban. A többi mássalhangzó-végű nagyobbrészt -n raggal szokásos: Nagymaroson, Ipolyságon, Pécelen, Keszthelyen, Keresztúron, Rátóton stb. De az l ly r t végűek ingadoznak, vö. Titelben, Nagykárolyban, Nagyszombatban (nagyszombaton időhatározó). A külföldi helységnevek mindig -ben-nel: Bécsben, Párizsban, Lipcsében, Velencében (ellenben a fehérmegyei Velencén, -ről, -re). Régente a várat és a város különböztették meg -ben és -n raggal: Budában = benn a várban, Budán = a városban. Néhol a megye és a székváros nevét különböztetjük meg egymástól ilyen módon: Nyitrában, de Nyitrán, Csongrádban, de Csongrádon stb.
A német an előszócska részint a -nál nél, részint az -n ragnak felel meg: an der Tafel az asztalnál, an der Wand a falon stb. Azért a kettőt összezavarják, úgyhogy néha ilyen furcsaságokat olvashatunk:
“A középső asztalon a honorációrok ültek, a többi öt asztalon a többi vendégek foglaltak helyet”. A kolera miatt “a Rajnán levő fürdőtelepeket bezárták”: a Rajnánál levő, v. a Rajna melletti v. Rajna-melléki, Rajna-menti, v. egyszerűen a rajnai fürdőket, “Párizs a Szajnán fekszik”: a Szajna partján terül el.
A hol és hová kérdés szerint a hagyományos irodalmi szokás rendesen megkülönbözteti a -ban ben és a -ba be ragot: a kertben van, a kertbe ment, de a közönséges beszédben már nem teszünk különbséget s azt mondjuk: a kertbe van (így versben is gyakran). – Vki előtt futni, menekülni, visszavonulni: helyesebb vki elől futni stb.
Az időhatározók körében különbséget kell tenni mulva és után között: amaz időmértékek, emez csak rákövetkezést jelent. Pl. két hét mulva, de husvét után (németül mind a kettő nach), két óra mulva: két óra után (németül nach zwei Stunden: nach zwei Uhr!), évek mulva v. évek multán, nem pedig évek után. Ugyanolyan különbség van ezek közt, két héttel ezelőtt (időmérték: vor zwei Wochen). de husvét előtt (egyszerűen megelőzés, előidejűség: vor Ostern), két órával ezelőtt: két óra előtt (vor zwei Studen: vor zwei Uhr!), Vor einem Jahre magyarul egy évvel ezelőtt v. most egy éve, most esztendeje, v. csak taval.
Mostanában igen elterjedt új szerkezet: egy éven belül, két héten belül (binnen Jahresfrist, innerhalb zweier Wochen) eh egy év alatt, két hét alatt.
Az általános szokásos vasárnap reggel, másnap este-félék mintájára azt is mondják és írják: szombat reggel, péntek délután, csütörtök este. Pedig ezekben a nyelvszokás megkívánja a ragot: szombaton reggel, pénteken d. u., csütörtökön este. Vidékies, az irodalomban szokatlan kifejezésmód: régtől óta, ősidőktől óta (ebből a kettéből van összekeverve: ősidők óta és ősidőktől fogva). Két óra körül, éjfél körül (um zwei Uhr, um Mitternacht), eh. magyarosabban mondjuk: két óra tájban, éjfél tájban.
Az irodalmi nyelvben megvan a régies -ván vén-es igenévvel való időhatározás, de ezt élőszóval már nem használjuk: Az elnök megnyitván az ülést, bejelentette… Beszélni így beszélünk és írni is így kellene: az ülés megnyitása után bejelentette, vagy pedig összetett mondattal: megnyitotta az ülést és bejelentette, v. miután az elnök megnyitotta az ülést, bejelentette…
A körülményhatározók vagyis a cselekvés körülményeinek a meghatározói igen változatosak és nagyrészt képes kifejezések, átvitt értelemben használt helyhatározó formák. Legtöbb ilyen van az úgynevezett állapot-, eredet- és véghatározók között, hozzájuk sorakoznak aztán a mód-, ok- és célhatározók is.
Állapothatározókul legtöbbször elvont jelentésű főneveket használunk; pl. nyomorban tengődik, nagy bánatban nehéz víz orcát mutatni stb. Így mondjuk: lakodalomban, vendégségben, mulatságban voltam (mulatságba megyek stb.) s azért magyarosan a színdarabok nevét is így szerkesztjük: Az ember tragédiájában voltam, elmegyek Bánk bánba. Szintúgy: Ott voltam az előadáson. Bánk bánnál voltam, Bánk bánhoz megyek, ott voltam az előadásnál: ezek a németnek utánzásai.
Ide tartozik a -va ve-képzős igenév, mely a cselekvés eredményezte állapotot határozza meg: el van tépve v. szakadva a ruhája, a beteget alva találtam (az élveboncolás is helyes kifejezés, mert az állatot élve boncolják). Más ez: el van szakadva, el van utazva, el volt szakadva, el volt utazva, és más ez: elszakadt, elutazott, elszakadt volt, elutazott volt, de a német mind a kettőt egyformán mondja: es ist zerrissen, es ist verreist, es war zerrissen, er war verreist. – A nyelvújítás kora óta élnek evvel a mesterkélt többes számú alakkal: az ablakok nyitvák, az üzletek zárvák (a régi nyelvben is csak egy ilyen kifejezés fordul elő: rakvák).
Említést érdemel ez az állapothatározó szerkezet: Bejött a szobába, kalappal a fején, szivarral a szájában. Ehelyett sokal magyarosabb ragtalanul: bejött, kalap a fejében, szivar a szájában. “Ott hol a dicsőség táblával kezében ragyogó angyalként ül isteni szépen” (Ábrányi E.): ott hol a dicsőség, tábla a kezében, r. angy. ül isteni szépen. De mondhatjuk így: kalap-föltéve, kalap-levéve, szivarozva, s eh. könnyel a szemében: könnyezve, könnybe lábadt szemmel.
Az -ul ül évgű állapothatározókat, valamint a velük rokon -vá vé és -nak nek ragos véghatározókat a magyar nyelvszokás szerint nem tesszük többesbe akkor se, ha több személy v. tárgy állapotát jelölik, pl. a gyermekek boldogul élnek, gyümölcsfákat állítottak emlékül. Megtartom e szép lecke benyomásait őrül szívemnek (Arany). Ne váljatok tüstént vénné, inak! (Arany, végh). Néha lehet ugyan a többes számot alkalmazni, pl. az utóbbi három mondatban őrökül, vénekké, tudatlanoknak, de szokottabb az egyes szám, úgyhogy a határozót mintegy gyűjtő értelemben vesszük (pl. a gyümölcsfák együtt egy emlékül szolgálnak). Sok állandó szólásban teljesen lehetetlen a többes szám: pl. pórul jártak, csehül vagyunk (nem pórokul, csehekül), csúffá v. bolonddá v. lóvá tették őket (nem lovakká stb.)
A véghatározók közül németesek: vmire végződik eh. vmin v. vmivel végződik; örül vmire (sich auf etwas (reuen) eh. vminek, temetéshez, leckéhez megy eh. temetésre, leckére, eszéhez tér eh. észre tér (de magához tér meghonosult szólásmód). Rendesen azt mondjuk: vkihez hasonlít, de így is helyes és népies: vkire hasonlít (továbbá: apjára ütött stb.)
A -vá vé-ragos véghatározót a mai élőbeszéd rendszerint csak akkor alkalmazza, ha vminek teljes átváltozásáról van szó: a jég vízzé válik (sőt néha ilyenkor is élhetünk másféle szerkezettel: az öröm búra válik v. változik stb.), ellenben: bírónak választanak vkit, régiesen: bíróvá. A lesz ige mellett ma már egyáltalán nem szoktunk -vá vé-t mondani, tehát írni se kell: ügyvéddé lett, idegessé lettem, hanem így: ügyvéd lett, ideges lettem: mivé lett: mi lett belőle.
A módhatározók használatában föltűnő, mennyire elhatalmasodott a nyelvújítás óta a székelyes -lag leg rag használata: ahelyett hogy mellékesen – azt írjuk mellesleg, főképen h. főleg, föltűnően h. föltűnőleg, mesterül h. mesterileg stb. stb., s még időhatározók helyett is: előbb h. előzőleg, aztán h. folytatólag, utóbb h. utólag, e naptól kezdve v. fogva h., kezdődleg stb. Ez a használat a legtöbb magyar nyelvjárás szokásával ellenkezik s ideje volna megszorítani, kivált ha meggondoljuk, hogy többnyire a véletlenül hasonló hangzású német -lich-t utánozzák vele. Vö. tényleg: tatsäschlich, állítólag: angeblich, remélhetőleg: hoffentlich, levélileg: breiflich, írásbelileg: schriftlich, szóbelileg: mündlich, lényegileg: wesentlich, sőt rendkívülileg: ausserordentlich stb. Ezeket jobbára könnyű elkerülni, mert pl. tényleg a. m. valóban, igazán, csakugyan, állítólag: azt mondják, úgy hallom, hír szerint, csak állítják stb., remélhetőleg: alkalmasint, remélhetjük, pillanatilag: e pillanatban, ez idő szerint, levélileg: levélben, szóbelileg: szóval, élőszóval, lényegileg ugyanazt mondta: velejében stb. Kiállhatatlanok a hivatalos nyelvnek ilyenféle cikornyái: végzésileg, leiratilag, átiratilag értesíteni eh. végzéssel, leirattal v. leiratban, föliratilag fordulnak a kormányhoz, elnökileg megintetett: elnöki intést kapott, az elnök(ség) megintette, törvényszékileg bejegyzett cég: a törvényszéknél v. törvényesen v. (egyszerűen) bejegyzett cég, “testileg lelkileg egyaránt szenvedek” – testben lélekben. Ez a magyartalanság annyira elharapódzott, hogy a királyi leiratokat is az országgyűlésileg egybegyűlt főrendekhez és képviselőkhöz intézik! – Terjengős módhatározók: véglegesen, utólagosan, folytatólagosan, holott ugyanannyit mondanak ezek a rövidebbek: végkép, utóbb, folytatva. – Németes módh. nevével szólít eh. nevén szólít, a kivitel iparcikkekben nem nagy eh. az iparcikkekből való kivitel v. az iparcikkek kivitele.
A módhatározók közé tartozik az eszköz meghatározása. Ezt, amennyire csak lehet, a -val vel raggal kell kifejezni, az által névutóval csak akkor, ha a -vel éppenséggel lehetetlen, különösen ha ember szolgál a cselekvés eszközéül: “Küldik Bánfi Dénest a német császárhoz, folyam(od)ván általa kegyelmes voltához” (Gyöngyösi). “Valóban ő benne sokat nyertünk. De … nyerni akarok általa is” (Kazinczy). De műveltető ige mellett még ilyenkor is magyarosabb a -vel: “Itt füzettel vélünk, hogy más világon ne adózzunk”. (Faludi).
A szenvedő ige mellett a cselekvő személy nevéhez részint az által-t, részint (régiesen) a -től ragot teszik: “Éppen az által árultatott el, akinek egy hős szerepét szánta” (Jókai) v. éppen attól árultatott el. “Belseje a tulajdonos által régi ízlésben fel van bútorozva” (Arany). Mai élő nyelvszokásunk ilyenkor okvetetlen cselekvő mondatot követel: éppen az árulta el…: belsejét a tulajdonos… bútorozta föl. – Nehezebb az által és -től elkerülése a szenvedő igenevek előtt, pl.
“Vallyon nem kifőződének-é már az én consequentiáim a tőlem citált locusokból?” (Matkó: Bányászcsákány). “A klasszikai népek által művelt költői fajok” (Beöthy). “Megismertette a nagyon érdekes és még eddigelé senki által be nem utazott provinciával.” (Jókai).
De szebb és magyarosabb ilyenkor – noha egy kissé régies ízű – az isten-adta, szem-nem-látta-féle tősgyökeres szerkezet vagy ahol ez erőtetett volna, a jelzői mellékmondat. Tehát:
Vajjon nem bizonyultak-e be az én következtetéseim az idéztem helyekből? A klasszikus népek művelte költői fajok. Megismertette vele az érdekes tartományt, amelyet még senki be nem utazott.
Sajátságot, ősrégi magyaros szerkezet az izen és küld igéknek -tól től-ragos eszközhatározóval való kapcsolata: Szép hazámba ismerősök mennek, jó anyámnak tőlök mit izenjek? (Pet.) Írtam egy levelet, de kitől küldjem el? (Népdal.) De az által és a -vel is járatos e kifejezésekben már régóta s az irodalomban amannál szokottabb: mit izenjek altaluk? kivel küldjem el? Végre igen magyaros által helyett az újabban elterjedt révén, pl. A magyar befolyásos atyafisága révén jut a hivatalhoz.
A gyanánt névutóval olyankor szerkesztjük a módhatározót, mikor valami csalás v. csalódás van a dologban, mikor mintha-féle függő mondatot is alkalmazhatunk, pl. a rossz pénzt jó gyanánt adta (mintha jó volna). Ellenben nem: “föltétel gyanánt kötötte ki”, hanem föltételül (ez különben szószaporítás, mert kikötötte magában foglalja a föltételt.)
Ok- és célhatározók. Az okhatározónak leggyakoribb viszonyszava miatt, a célhatározóé végett. Ezt a kettőt, mivel a cél is oksági viszonyt fejez ki, igen gyakran összezavarják, még a népnyelveben is. Azt mondják pl.: nem mehettem az eső végett (Nép), egész város trémában van végette (Mikszáth). De a mintaszerű irodalmi nyelv ügyel a különbségre, s ez annyival is könnyebb, mert hiszen a végett névutó egy tőről fakad evvel a cél-kérdéssel: mi végre? – Azonban a miatt névutó csak a kényszerítő okot határozza meg, amely miatt t. i. elkerülhetetlen az ill. cselekvés, pl. az ínség miatt nem fizethették az adót, a sok katonásdi miatt koldussá leszünk. Ha az ok nem ilyen természetű, akkor különféle viszonyragokkal élünk, pl. főfájásról panaszkodik († főfájás miatt), örvend v. bosszankodik a dolgon († a dolog miatt) összevesznek a koncon († a konc miatt). A helyettesítést, cserét jelentő -ért raggal fejezzük ki az okot, ha viszonyzársól van szó, jónak vagy rossznak a viszonzásáról, pl. vkit dicsérni, szidni, megjutalmazni, megbüntetni vmiért stb. († vmi miatt). Az erkölcsi indító ok -ból ből raggal jár: irigységből, bosszúból stb. tenni vmit († irigység miatt). Ha az ok egyúttal az alanynak lelkiállapota, a -ban, -ben ragot alkalmazzuk: szorultságában mit lehetett volna egyebet? fájdalmában sírnia kellett († szorultsága miatt, de így is: fájdalma miatt).
A célhatározásra igen sokszor alkalmazzuk a főnévi igenevet (az infinitivust, pl. vadászni megyünk, enni híttak stb.), de mégsem annyira, mint a német. Azért pl. idegenszerűek az ilyenek: †”Õ volt legelső fölkelni a háznál” (Jók., hely.: ő kelt föl legkorábban, ő volt legelőbb talpon stb.), † Minden alkalmat fölhasználunk, szívességét viszonozni (hogy viszonozzuk v. megszolgáljuk a szívességét).
Csúnya latinosság az -andó, -endő-féle célhatározó használata (=lat. -turus, 1. Arany Próz.)
† “E kérdést eldöntendő, keressük föl MA, magyar-latin részében a czecz és czécz szót” (helyesen: e kérdés eldöntése végett, v. hogy e kérdést eldönthessük). A gyümölcsös gazdák, elősegítendők elpusztulásukat (a lepkéket), a gyermekekkel fogdostatják össze őket (TermKözl.). Másnap az egyesülés gyakorlati módozatait megvitalandó összegyűltünk (Ugron G. besz). “A hajdu ment törvénybe idézendő a csizmadiát.” (Népies írónál!)
Mesterkélt, papíros-ízű célhatározók az ilyenek: a közönség mulattatása céljából – eh. végett v. mulattatására v. hogy a k.-et mulattassa; “orosz részről minden elkövetetik a keleti kérdés előtérbe helyezése érdekében” eh. mindent elkövetnek a k. k. fölújítására.
Állandó határozók szerepelnek számos állandó szólásmódban (az úgyn. vonzatok, az állapot-, eredet- és véghatározóknak külön-külön fajtái). Többnyire sajátságos észjáráson alapszanak a más nyelvekétől külömböznek: pl. kételkedni vmiben, németül vmin (an etwas), bízik bennem, a ném, bízik reám (auf mich) stb. Ezekben sokféle németesség kapott lábra, különösen a névutókat alkalmazzák gyakran németesen. Legtöbbször a fölött névutóval élnek vissza: a német über mintájára használják olyan szólásokban, amelyek vmiről való nyilatkozást, véleményt, tanácskozást, gondolkodást, kételkedést, panaszkodást, s azokban is, amelyek vmi-n való örömet, gúnyolódást, sajnálkozást, fájdalmat, aggodalmat fejeznek ki. Ez a németesség annyira elterjedt, hogy jobb íróknál is találkozunk vele. hibásak pl. a következők:
† A Nyelvőr törekvése felett elismeréssel kell nyilatkoznunk (Figyelő 1872.) Most majd a mélység nyüzsgő csoportja mond véleményt szépsége felett (Ábrányi E.). Tanácskoztak felette, vajjon nem kellene-e kitörülni (Tompa). Az emberek és az élet fölött bölcselkedve (Csiky). Félre kislelkűek, akik mostan is még kételkedni mertek a jövő felett (Petőfi). – Mindenki örömét fejezi ki a jó hír felett (Szász K.). Nevetnek a legcsekélyebb semmiségek fölött (Jókai). Elbúsúlva elsőszülöttjének durva elméje felett (Kazinczy: az eredetiben: Eva trauerte über ihrer Erstgebornen). A te sorsod feletti aggódás (Szász K.).
Ugyanilyen mondatokban -ról, -ről helyett a felől névutó használata is kifogástalan (ok nélkül hibáztatták), csakhogy ma nem annyira közönséges, mint a -ról, -ről. Vö.
Jele a ked felőlem való gondolkodásának (Mikes). Mit tartok én a nőíróság felől (Arany). Semmi kétségem sem volt felőle (Tolnai L.). Voltaire eleinte jóakarattal nyilatkozott Shakespeare felől (Greguss Á.). Írónk a kevés önállóságra szoktatás felől panaszkodik (Brassai).
Az ellen névutót az üzleti ügyiratokban németesen használták a régi fejében és -ért helyett: pl. † nyugta ellen v. nyugta ellenében száz koronát fizetett: nyugtatvány fejében: † sorsjegyeit elcserélte járadékkötvények ellen: -kötvényekért.
Viszont az ellen és ellenére helyett németes viszonyszó a dacára, pl. “Nyugalma el nem hagyja az ideges környezet dacára”, az id k. ellenére v. az ideges környezetben sem: még németesebb fordított szórenddel: dacára az ideges környezetnek = trotz der nervösen Umgebung. Dacára vénségének: vén létére. – Faludi és korátrsai magával a német szóval mondták: `“Az Isten jóvoltának truccára belé keveredni mindenféle gonoszságba.”
Számtalanszor találkozunk az üzleti nyelvben a mellett névutó németes használatával, a német bei mintájára:
† Az órás kétévi jótállás mellett adja el az órát (helyesen jótállással, kezességgel). Az asztalos jutányos árak mellett kínálja bútorait (hely. olcsó áron). odaadja részletfizetés mellett is (hely. részletfizetésre). “Csekély vételkedv mellett az árak lemorzsolódtak” (hely. csekély vásárló kedv miatt csökkentek az árak). Kiváló tiszteletem kifejezése mellett maradok (hely. kiváló tisztelettel maradok). “Szakértők kihallgatása mellett minden körülmények megvizsgálandók” (hely. szakértők kihallgatásával meg kell vizsgálni minden körülményt). “A végzés a megszabott felételek mellett írásban kiadandó” (a végzést a megsz. föltételek alatt írásban kell kiadni.) A szerződést ilyen föltételek mellett kötötték (hely. ilyen föltételekkel). Készfizetés mellett 2 százalék engedmény (készpénzfizetés esetén).
Hasonló mondatokban a -nál nél raggal is utánozzák a bei-t s ez a németesség nemcsak a kereskedők, hanem az orvosok stílusában is rendkívül elharapódzott:
† Készfizetésnél 2 százalék engedmény (hely. készpénzfizetés esetén, készpénzből 2 százalék engedmény). Az egész mennyiség átvételénél az ár 3 K-val olcsóbb (hely. az egész mennyiség átvétele esetén, v. ha az egész mennyiséget átveszik). – † Ez esetnél hiszteria lehet az oka (hely. ez esetben). Ezt lencse nélküli szemeknél észlelték (szemeken). Az őrültség jelei jelentkeztek nála (mutatkoztak rajta). – † “E nyelvi jelenségek magyarázatánál szükség volt a szótő fogalmára” (magyarázatában).
Azonkívül más ragok is előkerülnek németes szerkezetekben: † részt venni a lakomán, a vadászaton, értekezleten (ném. an) eh. a lakomában, a vadászatban, az értekezletben; – irigylik nekem (jemandem etwas neiden) eh. tőlem; zokon vették neki eh. tőle.
Valami alatt vmit érteni (etwas darunter verstehen): ez a szólás talán a német mintájára terjedt el; a régiek inkább így mondták: vmin érteni v. rajta érteni vmit: “Midőn ezt mondom, azz értem rajta, hogy…” (Molnár A.) “Soha, Etel, soha! ennyit rebeg ajka, tudja Etel mégis, mit ért szíve rajta”. (Arany). Azonban az alatta-értés már másfél század óta meghonosult, egy-két régi írónál is előfordul és magyar észjárásból is keletkezhetett (vmi értelem lappang a szó alatt; régiek: vmi név alatt, szín alatt, ürügy alatt stb.).
Az igekötők szintén a határozók közé tartoznak. Segítségükkel nyelvünk igen sok finom árnyalattal határozza meg az igék jelentését, de erre íróink, kivált fordítóink, sokszor nem ügyelnek. Pl. gyakran elhagyják a cselekvésnek bevégződésére mutató meg és el szócskát stb. s azt írják: halva volt eh. meg volt halva; akkor feledém ezt tenni eh. elfeledtem;Ê“mindezekhez járult a pórlázadás” eh. mindezekhez hozzájárult; “Plátóban már minden foglaltatik” eh. minden bennfoglaltatik v. megvan. – Viszont mostanában némelyek erőtetett népiességgel ott is alkalmazzák a meget, ahol nincs helye, pl. megmarasztalják a vendéget, megtámogatják a szabadelvű politikát (de helyes: “Megmarasztá az úr ez pogányokat és ki nem űzé őket” Kár. Bibl.; megtámasztják a falat). Nincs igaza, aki az ilyent is hibáztatja: megvádolni, megrágalmazni (úgy, hogy aztán rajta ragad a rágalom), megnyilatkozik a nemzet szeretete (úgy hogy ezáltal nyilvánvaló). Kifogástalan népies kifejezésmód ez is: megebédeltünk, megvacsorálunk (vö. megszállunk, meghálunk stb). – Érdekes különbség van az ilyenek közt: megmagyarosodik, megmagyarosít, ellenben eloláhosodik, elnémesít stb.; a meg- itt megnyerést, az el- pedig elvesztést, eltávozást jelent. Vö. megerősödik, megjavul, megtérít, ellenben: elgyöngül, elromlik, elcsábít stb., továbbá megkeresztel és elkeresztel, megkeresztelkedik és kikeresztelkedik.
Sokszor németesen alkalmazzák az igekötőket, kivált a ki, be és föl szócskákat; pl. kiismeri magát: sich auskennen (tájékozódik, eligazodik stb.), kimarad: ausbleiben (odamarad, elmarad), kiolvas: auslesen (elolvas, végigolvas), kirúg: ausschlagen (rúg: de helyes: kirúg a hámból, kirúg valahonnan vkit v. vmit); – behoz: einbringen eh. helyrehoz, kipótol; de helyes a jövedelemre vonatkozva), beszüntet: einstellen (megszüntet), betilt (eltilt); betart: einhalten (megtart, pl. szabályt); a hivatalos nyelv ma mindenkit bevádol, beidéz, állítást beigazol, adatokat beszerez, iratokat betekint, indokaival begyőz, határozatot befoganatosít, eljárás beszüntetése iránt befolyamodik;– föladja a beteget: aufgeben (lemond életéről), fölmegy: aufgehen (elfogy), fölmond leckét: aufsagen (elmond), föltartja magát: sich aufhalten (tartózkodik, időzik), föl! auf! (rajta! induljunk!), szerencse föl! Glück auf! (Isten velünk!) – Sok ilyen németutánzó szólás már teljesen meghonosult s így nem mehet hibaszámba, pl. kiad és bevesz pénzt: ausgeben, einnehmen (költ, elkölt, kap), kiáll és kitart vmit: ausstehen, aushalten (tűr, szenved), kikerül: ausweichen (elkerü), betanul: einlernen, einstudieren (megtanul, vö. bevág, bemagol).
A melléknévi jelzők. Melléknévi jelzőül nyelvünk – a némettől eltérőleg – igen gyakran használ főnevet is, pl. anyagot jelentő vagy összehasonlításra szolgáló főneveket: arany pálca (ein goldener Stab), selyem haj (seidenes Haar, Seidenhaar), violaszín selyem (veilchenblaue Seide). – A magyar a családnevet a keresztnév jelzőjének tekinti és eléje teszi, hasonlókép a személynevet a hivatási vagy méltóságot jelentő szó elé rakja; ezzel ellentétben áll a német szórend. Példák: Kovács János: Johann Kovács; Mátyás király: König Matthias; Esterházy gróf: Graf Esterházy; Eötvös báró: Baron Eötvös; Barna doktor: Dr. Barna stb. A pusztán címet, rangot jelentő szók használatában a németes és latinos szórend is meghonosult: gróf Esterházy; báró Eötvös, dr. Barna (száz évvel ezelőtt azt is mondták németesen: óbester Simonyi, consilliarius Németh, proffessor Vályi).
Sajátságos magyaros szokás a személyragos főnevek jelzői használata ilyenekben: bátyám uram, néném asszony, fia veréb, java búza, a fele királyságomat neked adom.
Magyaros szokás, hogy sokszor teszünk jelzőt a melléknév, a határozó, sőt a névmás elé is: olyan szép, világos zöld; szép csöndesen, nagy búsan; csendes nyugodva alszik ott (Eötvös); hova oly vágtatva? (Pet.) Ámbár lovon sohasem volt éltében jó maga (Garay). Látogatni jött most negyvened magával (Arany; mintegy úgy, hogy ő maga a negyvenedik volt).
Melléknév helyett néha határozót teszünk a főnév mellé, s az ilyen határozó lakú jelző a régieknél s a nép nyelvében jobbára elül áll, sokszor a való szócska közbenjárásával. Példák jeles írókból:
S újra látjuk szárnya szabadjában napsugárhoz merész répülését (Gyula; vagy: napsugárhoz való m. repülését). Akkor lesz örülni ok (Arrany). Anélkül hogy elvesztette volna rá varázsát (Beöthy Zsolt). Vö. még tejbe kása, tejbe rizs, félre hely stb.
Sokkal ritkább a régiségben s a népnél az értelmező módjára hátravetett határozói jelző, de nagyobb elterjedt s meghonosult ez a használat újabb irodalmunkban Kazinczy óta, nyilván a német példa hatása alatt. Példák:
Már ennyi lakásunk után ebben a városban bővebben írhatok a lakosiról (Mikes). Nem kér emlékül oszlopot ércből. (Vör.) Minden közösséget megtagadok veletek (Jókai), Schiller… fogyatkozásait védelmezte a Levelekben Don Carlosról (Beöthy Zs.: vagyis Don Carlosról írt leveleiben).
Régi idegenszerűség az árnak ilyen fordított szórenddel való kifejezése: korona 4. e h. 4 korona.
A birtokos jelző vagy ragtalan, vagy -nek a ragja, a jelzett szó a birtok neve és mindig személyragja van. – A ragtalan birtokos a gondolatban is, a kiejtésben is szoros egységet tesz a birtokkal, mintha csak összetétel volna: a bíró háza, a gabona alja, a kovács fia (azért sokszor valóságos összetétel lesz belőle: a faluháza, a csészealja, csészealják, vásárfia).
Ha ellenben nincsenek oly szoros kapcsolatban, kivált ha a birtokot kell jobban kiemelni, akkor a -nak nek ragot alkalmazzuk (voltakép részesülést fejez ki, a részes határozó ragja):
Anyjának csak az erényeit örökölte, a hibáit nem. (Ellenben: Csak anyja erényeit örökölte, apjáét nem.) Gondolataink közlésére nemcsak a szavak szolgálnak, hanem fontos e szavaknak a rendje is. † “Sok millió ember maradt nemcsak kenyér nélkül, hanem a kenyér reménye nélkül”: a kenyérnek reménye nélkül. † “Mások álma borzasztóbb rám nézve, mint mások beszéde” (Tóth B.): hely. másoknak álma borzasztóbb rám nézve, mint másoknak beszéde.
Minthogy a hangsúlyt az írásban nem jelöljük, a -nek rag hiánya néha kétértelműséget is okozhat. Pl.: “Ha a jellemzett személy arcképét is láthatja a könyvben”, helyesen: ha a jell. személynek az arcképét is láthatja…: amúgy a személy látszik alanynak, a személy láthatja arcképét. – Viszont néha első tekintetre az alany látszik birtokosnak, mert utána személyragos névszó következik, ezt az író maga ritkán veszi észre, de a gyakorlott, ügyes, gondos író elkerüli. Pl. “Dandin feleségét gonosznak mondja”. Dandin gonosznak mondja a feleségét. “Deák Ferenc Budára érkezett, s ott a kir. herceg már lakást rendeztetett be számára.
A -nak, -nek ragot mindig ki kell tenni, ha a birtokost a birtoktól névmás, határozó, ige vagy pedig egész mondat választja el:
† “A professzor ez aggodalmai csakhamar elmultak” (Tóth B.): a professzornak… + “A magyarság a nemzeti erőgyűjtés azt a munkáját végezte”, erőgyűjtésnek. Szarvas Gábornak A m. igeidők c. munkája. “A kiürült háznak csak düledéke marad.” (Kisf. K.) “Ott egy temetőnek látom keresztjeit” (Ányos). † T. londoni hittanár, ki Erdélyt meglátogatta volt, levelezése is most jelent meg.” T. I. hittanának is, ki E. m. volt, most jelent meg a levelezése.
A ragtani főnévi jelző után csak melléknév előzheti meg a birtokot. “A hűség csendes angyala őrzi porát.” (Kisf. K.) – A birtokos jelzőnek magának is lehet birtokosa: a szomszéd háza teteje égett le (nem a mienk) a szomszédnak a háza teteje égett le (nekünk ellenben az istállónk): a szomszéd házának csak a teteje égett le (a mi házunk mindenestül leégett). – Helytelen tehát a nyelvtanoknak az a szabálya, hogy a -nek ragot ilyenkor az utolsó jelzőhöz okvetetlen oda kell tenni, s hogy a többihez nem szabad.
A birtokot a birtokos elé csak olyankor teszi a népnyelv, ha igen erős nyomaték van a birtokon, kivált indulatos beszédben: Hízelkedés mérge a barátságnak. (Közm.) A teremtésit a huncutnak! Eszem a zuzzáját a szentemnek! De általában jó, ha lehetőleg elkerüljük ezt a fordított szórendet, mert legalább is szokatlan pl. az ilyen mondat: “Nem egyszer s nem is egy-két cikkéből győződtünk meg az Egyetértésnek arról, hogy írói… tudnak is, akarnak is gondosan írni.” Egyike a legfontosabb kérdéseknek, helyesen: a legfontosabb kérdések egyike. – A költői nyelv persze szabadabban alkalmazhatja a fordított szórendet: “Mi zaj riad, mi nép tolong mentében a Dunának?” stb.
Ha egyazon főnévnek birtokosa is, melléknévi jelzője is van, rendesen emez van vele szorosabb kapcsolatban, tehát ez előzi meg közvetetlen, pl. Hullatja levelét az idő vén fája (Arany). De némely állandó kapcsolatban a birtokos szó oly szorosan egyesül a birtokszóval, hogy mintegy összetételt alkot vele s a melléknév nem furakodhat közéjük, pl. a váci süketnémák-intézete. Pedánsság azt mondani: a süketnémák váci intézete. Ha azonban a birtokos szócsoport nem ilyen állandó kapcsolat, akkor a melléknév előretétele pongyolaság, sőt könnyen furcsává s nevetségessé válik; pl. “Szolgáim elhozzák a zálogban lévő feleségem aranyműveit” – Ilyen furcsaságok akkor is megesnek, ha a melléknévi jelzőt főnévi határozó, ezt pedig még egy melléknév előzi meg, pl. Nemzeti baleset ellen biztosító társaság: “most elkezdődött az aljas és szabad néphez illetlen hízelkedések időszaka”.
Ha a birtokos jelző több birtokost fejez ki, ezt a többséget nem fejezzük ki újra a birtokszón: Áldjon meg a magyarok Istene (nem a magyarok Istenük)! Gondolta, hogy azoknak hasznát veheti (Kriza: Vadrózsák). A régieknél s a nyelvjárásokban gyakori a számbeli egyeztetés: A pogányoknak istenök mind ördögök (TihK). – Ma is megjelöljük a birtokszón a birtokos többségét, ha a két kifejezés nem alkot szoros egységet, tehát ha a birtokos nevét a birtokétól az ige választja el, továbbá, ha a birtokos megnevezését mintegy csak utólag látjuk szükségesnek, mikor a birtokot már megneveztük. Pl. Kovácséknak dobra kerül a házuk. Páléknak leégett a pajtájuk. “Hol anyjok e kicsinyeknek?” (Szász K.) Törődöm is én a kifogásaikkal – az én kedves szomszédaimnak! – Akkor is megjelöljük a többséget, ha a -nak nek-ragos főnév nem jelzőül, hanem részes határozóul szerepel (dativus), pl. Csak van a hatóságoknak annyi tekintélyük. Kevésbé ajánlatos a nem-egyeztető szerkezet, noha elég gyakran élnek vele a jelzős szerkezet hasonlósága miatt: Csak van a hatóságoknak annyi tekintélye.
“Legkevesebb kedve volt az énekléshez a harmadéveseknek”: helyesen kedvük. “A hölgyeknek sem volt mondanivalója az ő számára” – mondanivalójuk. Hát maguknak nem kötöttek útilaput a talpára?: a talpukra.
A személybeli egyeztetés is hiányzik az ilyen birtokos kifejezésekben: a magam képmása, a magad háza stb. (mert magam eredetileg személyragos főnév) vö. a személyem képmása, a bátyád háza), szintúgy mindnyájunk élete, nem pedig mindnyájunk életünk (csak egyes vidékeken mondják a magam házam stb.). Ha azonban az efféle birtokosok nincsenek ilyen szoros kapcsolatban, ha pl. köztük áll az ige, vagy ha a birtok külön ki van emelve, akkor – mint a többes számra nézve – személyben is egyeztetjük a két kifejezést s akkor itt is mindig -nek raggal szerkesztjük: magadnak is a házad égett le, mindnyájunknak Isten (volt) a segítőnk. Akkor is egyezik a birtok személyragja, ha a magamnak nem jelző, hanem határozó (dativus), pl. magamnak is elég a bajom, magatoknak sincs pénzetek. Ez utóbbi két esetben is előkerül a magam háza mintájára a nem-egyeztető szerkezet, de sokkal ritkábban, pl. “Magamnak is ugyan kutyául lett dolga”. (Pet.)
A szórend. Amit az írásban így fejezünk ki: a beteget ápolják, annak az élő beszédben kétféle értelme lehet, aszerint hogy melyik részt emeljük ki: a) a beteget ápolják (de az egészséges nem szorul ápolásra), b) a beteget ápolják (nem pedig az egészségest). Ime milyen fontos a beszédben a hangsúly, pedig az írásban ezt nem is szoktuk megjelölni s emiatt néha kétértelmű az írás vagy a nyomtatás. De ez a baj legtöbbször elhárul azzal, hogy a hangsúly különbsége rendesen szórendi különbséggel jár.
A szórendben látszik meg legjobban, hogy a mondatnak formailag legfontosabb része az ige, még akkor is, mikor nem az igét hangsúlyozzuk. Legtöbbször ugyanis azt tapasztaljuk, hogy az ige (maga az igető) közvetetlen követi a hangsúlyos szót és vele egy szólamot alkot, az igekötő pedig az ige mögé kerül. Hát engem ki kísér el? Te kísérsz el. Holnap ő kísér el. Én bizony nem kísérlek el hazáig. Csak teste halt meg, lelke él. De mindezek kirekesztő mondatok (nemcsak az utolsók, amelyekben a tagadás és a csak szócska jelzi a kirekesztés), mert ha azt mondom: te kísérsz el, akkor ő vagy a többi jelenlevő ki van zárva. – Ezzel szemben az összefoglaló (és nagyító) jelentésű mondtok meghagyják az ige előtt az igekötőt, pl. te is elkísérsz, ő is elkísér (v. haz kísér, oda kísér); mindenki elkísér (vagy elkísér ő is; elkísér mindenki). A kirekesztő s az összefoglaló szórend különbözteti meg a következő mondatokat is:
(Csak) az őz ijedt meg. A nyúl is megijedt. – Nem az őz ijedt meg. Valamennyi (v. mind) megijedt. – Kevesen tértek vissza. Sokan visszatértek. – Ritkán voltam nála. Gyakran nála voltam. – (Csak) későre vetődött haza. Korán haza jött. – Csak egy kevéssé buggyant ki. Nagyon v. erősen kibuggyant. – Úgy szökött el (oly módon, nem máskép). Úgy elszökött mintha itt se lett volna (=annyira eltűnt).
Az összefoglaló szórend helyett sokszor alkalmazzák hibásan a kirekesztőt: ő is ment el, eh. ő is elment; “széles körben kellett résztvétet” eh. széles körben részvétet keltett; “hangosan jajdult föl” eh. hangosan följajdult; “nemcsak Bécs, hanem egész Ausztria vett részt” eh. részt vett. “E gondolat azonnal és erősen fejeződött ki” eh. kifejeződött stb. stb.
A szórendnek sokféle csínja-bínja, sok finomsága van még, de itt csak még egy-két dolgot említünk. A hangsúlyos igekötő akkor is az ige előtt áll, ha értelem szerint nem az igéhez, hanem egy igenévhez tartozik, pl. be kell mennem, ki akarjuk számítani, meg van határozva. Nem: kiszámítani akarjuk, meghatározva van! Ez ellen sokszor vétenek, különösen mellékmondatban, a német szórendet követve (wenn wir ausrechnen wollen…, da es bestimmt ist…) Hibásak tehát a következő mondatok:
† “Alperest a kereseti ingatlanságok visszabocsátására végrehajtás terhe mellett kötelezni s ebből folyólag viszonkeresetével elutasítani kellett.” (Helyesen: Az alperest a ker. ing. visszabocsátására kellett kötelezni végr. terhe alatt, s ennélfogva viszonker. el kellett utasítani.) – † Felperes keresetének a másodbírói ítélet megváltoztatásával helyt adni kellett.” (Hely. helyt kellett adni.) – † Egy nő, aki az ablakon kiugrik: aki kiugrik az ablakon. – † “Nyelvkalauz mindazok számára, kik a helytelen kifejezéseket kerülni és a magyaros kitételeket elsajátítani akarják.” (Hely. el akarják sajátítani, v… kerülni akarják és … elsajátítani.”)
Tagadószórend kétféle van, egy higgadtabb és egy nyomatékosabb. Az elsőre példa: ne állj meg! A másodikra: meg ne állj! Vagy higgadtan: Ha becsületszavát vennéd, nem árulna el. Nyomatékkal: Olyan jó barátom ő, hogy el nem árulna a világ minden kincséért se. Igen sokszor használják hibásan a nyomatékos szórendet a nyomatéktalan helyett: Ezt a szót a régi nyelvben ki nem lehet mutatni, eh. nem lehet kimutatni. Stb.
(A megengedő mondatban az is szórendjéről l. az összetett mondat tárgyalását.)
(Singer és Wolfner kiadása, Budapest, 1914. 9–40. )