Gopcsa Katalin
Utószó
"A művészet gyönyörű kitevője az életnek, de az élet művészete, az maga az élet." (Nagy Sándor: Az élet művészete, Budapest, 1911.)
A nemes egyszerűséggel megfogalmazott, ismert Nagy Sándor-i mondat sűrűn szerepel a gödöllői művészteleppel és a festő-, könyv- és iparművész Nagy Sándorral kapcsolatos írásokban. Az Ars poetica jellemző, puritán és közérthető: nem csak a művészi tevékenységre vonatkozó szentencia, de életfilozófiai esszenciája is a művésztelepnek, és a Veszprémből Gödöllőre áttelepült művésznek. Az egész mű, csakúgy, mint a folyóiratokban, katalógusokban, vagy különlenyomatokban önállóan is megjelent Nagy Sándor írások - a szűkebb szakmát leszámítva - kevésbé ismert. Ő maga, egy harmincas évek végén kiadott kérdőív szakirodalmi működés címszavához felsorolta a Művészet, az Iparművészet, az Élet, a Huszadik Század régi (század eleji) számait, a nagykőrösi Arany János Társaság tiszteletbeli tagságát, a gödöllői íráskötelezettségeket, a képzőművészeti főiskola szaktárgy "szellőztetését" és hozzátette "kiadatlan munkáimmal tele minden fiók". Bár szerinte "a toll egy huncfut vezeték, olyan, mint a villámhárító", s nem szereti tollal levezetni a benső munkát, mert nem jutna akkor az ecset végére a gondolatból. Ez a személyes megnyilatkozás is érzékelteti: a képzőművészeti tevékenység volt számára az elsődleges.
Könyvünk egyik fejezete, mely Nagy Sándor megjelent írásaiból közöl válogatást és mutatóban két fakszimile levelét, árnyalja a róla kialakult képet. Nem pótolja a régóta várt, gazdag illusztrációs anyagú Nagy Sándor monográfiát, sem a kutatási fázisban lévő Nagy Sándor és a gödöllőiek leveleiből, írásaiból szerkesztett, majdan megjelenő forráskötetet, mégis érdekes és élvezetes szemelvény gyűjtemény.
Már az írások tematikus gazdagsága - Nagy Sándor érdeklődése az őt körülvevő világ iránt - önmagában is lenyűgöző. Írásaiban is megnyilvánul képalkotó fantáziája, ritmusérzékenysége és a műfaji változatosság: a néhány mondatos, mégis nagy megelevenítő erővel írt laptól a hosszú levelekig, az úti beszámolóktól a kiállítási előszókig. Hisz Nagy Sándor tartott előadást a fejlődési folyamatba beilleszkedő rajz oktatásról és a nevelésről, készített tankönyvet és kollegáról művészportrét. S mint az igazi esszéírónál, nála is a bemutatandó személy (Székely Bertalan, Körösfői-Kriesch Aladár, Csikász Imre, stb.) a fontos, az életből való kiindulás, s csak azon túl a szubjektivitás.
Nagy Sándor nem volt literátor, pláne nem stiliszta. Irodalmi igénnyel írt művét (Az élet művészetéről) volt kortársa, aki kifejezetten lehetetlennek tartotta. Az idő távlatából is sokszor programszövegszerűek megfogalmazásai, a megszemélyesítések is naivak, iskolásnak hatnak. Mégis különös élmény egy "csokorban" találkozni írásaival, melyek morális attitűdjének hű tükrözői, ahogy minden egyes maga választotta témával arra tanít, hogyan lehet harmonikus életben egybeolvasztani felfogásunkat és társadalmi helyzetünket.
Reméljük, felkeltjük az érdeklődést írásai, esszéi és az egy életen át megvalósított összművészeti oeuvre iránt.
Könyvünk másik nagy fejezete csupán jelzi a Nagy Sándor értékelés fordulópontjait Bernáth Aurél cikkétől Murádin Jenőnek, a temesvári szemináriumi kápolna üvegablakairól szóló tanulmányáig, mely a velencei magyar kiállítási épület előkerült mozaikjai mellett a kilencvenes évek legizgalmasabb újrafelfedezései.
Könyvünknek a Nagy Sándorról megjelent írások fejezetében forrásértékű a kifejezetten veszprémi évekkel foglalkozó, Nagy Laura visszaemlékezéseinek közlése, amellyel egy másik tanulmány is foglalkozik. Nagy Sándornak és Kriesch Laurának közös veszprémi életkezdéséről, a csatári és szentkirályszabadjai nyaralásokról napjainkban is kerülnek elő adatok, a veszprémi múzeum a két, a megyeszékhelyen rendezett kiállítás óta is gyarapodott Nagy Sándor művekkel. Szakmai szempontból mégis indokolt az újabb kutatási eredményeket is beépítő Szabó Krisztina dolgozat közlése. Az "Életmód és mentalitás a gödöllői művésztelepen" című, mikro-történetírásba kapcsolódó kandidátusi dolgozat csaknem teljes közreadásával nemcsak a veszprémi évekről nyújtunk gazdagabb képet, hanem egy rendkívüli alkotó embernek, egy iskolának és egy korszaknak is differenciáltabb bemutatását kívánjuk elősegíteni.
A kötetbe szereplő fényképek felhasználásáért köszönetet mondunk a Gödöllői Városi Múzeumnak, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumnak és Makky Györgynek.