Nagy Sandor irasai

Tisztelt megnyitó közönség !
Nehéz feladat megnyitni Nagy Sándor kiállítását, hiszen ha a megnyitó azt próbálná bizonygatni, hogy Nagy Sándor életműve a magyar képzőművészet legnagyobb teljesítményei közé tartozik, a szakmai értékelés hitelét veszítené. Ha pedig csupán arra hívnánk fel a figyelmet, hogy művelődéstörténetileg milyen érdekes életműve, hogy mily hű tükre a magyar századforduló bonyolult, egyszerre nagy- és kisszerű társadalmi valóságának, nem jutnánk közel művészete valódi értékeinek a megértéséhez.
A magyar művészettörténetírás sokáig mostohán bánt Nagy Sándor művészetével. Az a művészettörténeti szemlélet, amely a nagybányaiak úttörése és művészete aspektusából ítélte meg művészetünk útját, nem igen becsülte a gödöllői művészeket, s ezen belül Nagy Sándor munkásságát, túl irodalmias, szecessziós és szimbolista volt szemében. Az avantgarde teoretikusai afféle tolsztojiánus álmodozónak tartották, akinek életművére rossz fényt vetett a Koronghy Lippich féle művészetpolitika kiszolgálása, a nosztalgikus kézműveskultusz, a próféciás idealizmus. A valós értékek számbavétele tehát sokáig hiányzott, jószerével Bernáth Aurél volt az első, aki felhívta a figyelmet Nagy Sándor életművének egyik darabjára, mint a posztszecesszió időtálló, késői termékére.
Az utóbbi időben azonban művészettörténetírásunk - elsősorban Gellér Katalin kutatásai révén - sokat tett Nagy Sándor életműve megismerésében, értékei kritikai analízisében, egyáltalán Nagy Sándor "felfedezésében". Ezt példázza ez a szakmai referenciaként ható kiállítás is. Immár Nagy Sándor életművét nem csupán a nagybányaiak, a posztimpresszionizmus vagy a Nyolcak művészetének vetületében szemlélik és ítélik meg, hanem önmagában is vizsgálják, immanens poétikáját nem vetik el elemzés nélkül és az életműből megpróbálják kiszűrni az időtálló értékeket. Hiszen talán mégsem volt véletlen, hogy Ady Endre Nagy Sándort kérte fel az "Új versek" illusztrálására! E kiállítás végleg eloszlatja a szakmai fenntartásokat, bizonyít Nagy Sándor életművének eklektikus, egyenetlen vonásain túlemelkedő jelentősége mellett.
Nagy Sándor példája azt mutatja, hogy a művészi elkötelezettség, valaminek a következetes vállalása már önmagában is minősít, mércévé tud válni. A magyar szecessziónak, a késői preraffaelitizmussal és az allegorizmussal elegy szimbolizmusnak az az ága, amelyhez Nagy Sándor is tartozott, kétségkívül ellentmondásos művészetet hozott létre. Nagy Sándor életművében is jócskán találunk buktatókat, gyengébb műveket, kiagyalt kompozíciókat - de találunk valódi remekműveket is, elég utalni csak a feleségéről és önmagáról festett kettős portréjára, a Kertben c. kompozíciójára vagy üvegablakjaira, bőrmunkáira, szőnyegeire.
Mégsem pusztán e néhány egyértelműen magas minőségű mű miatt érdekes csupán életműve, hanem épp az új kutatások fényében és a korról való mélyebb ismereteink révén látjuk, hogy egész munkássága fontos a magyar kultúra vetületében, - mint említettem - ezt bizonyítja ez a kiállítás is. Egy nemzet kultúrája ugyancsak bonyolult szövevény és különösen az volt a századforduló magyar kultúrája. Történeti tévedés és voluntarizmus lenne e bonyolult szövevényből valamit egyedül relevánsnak minősíteni, lett légyen az akár a Nyolcak vagy az aktivisták művészete. Nagy Sándor sajátos művészi világot teremtett magának, amely ugyan néha leegyszerűsítette, néha pedig ködös mítoszba vonta a való világ viszonyrendjét, ám e világban realizálta önmagát és műveket tudott teremteni. Korunkban, mikor oly sok az ellazsált művészi életmű, az önmaga cinikus áruba bocsátása, ugyancsak megbecsülhetjük azt az idealizmussal elegy tiszta etikát, amely életművét éltette. A szentként tisztelt munka, a szüntelen tevékenység vállalása, a nemzeti közösség múltjáért és jövőjéért való aggódás, a kultúra önfeláldozó tisztelete, mind olyan vonás, amely a művészettörténeti mércével is mérhető művek, a magyar szimbolizmus érdekes színfoltját alkotó grafikák mellett, hitelesítik a nagy sándori életművet. Ismétlem, egy nemzeti kultúra oly bonyolult, összetett struktúra, hogy benne minden becsületes szándék, tett, munkával megharcolt művészi eredmény helyet kér magának és minden becsületes művészi munka a kultúra televényévé válik. A gödöllőiek, és ezen belül Nagy Sándor munkássága nélkül a kultúra nem lenne olyan, amilyenné történelme során vált. A nagyszabású, különféle műfajokat egybefogó, némiképp egyenetlen életművet, és ezen belül időtálló műveket alkotó Nagy Sándor alázatosan vállalta a kultúra szolgálatát, s művészetének értékmeghatározó tényezőjévé vált az emberi és művészi alázat. Tolsztojiánus prédikátor? Afféle Schmitt Jenő Henrik gnózisa által befolyásolt misztikus gondolkodó? Késői preraffaelita? A hun-magyar mondakör igézetében élő romantikus? A népballadák, a népművészet tiszta forrásából meríteni akaró? Bizonyára mindez - de egy kultúra nemcsak az okos racionalisták terméke, hanem álmok, a tudatalattiból felsejlő mítoszok is színezik és az ébren álmodók szent romantikája nélkül elsorvadna. Nagy Sándor romantikus és áhítatos volt - ezt sose akarta leplezni. Oeuvre-je, ha esztétikai értelemben egyenetlen is, etikai tartásában egyenletes. S példának ez sem csekély dolog.
E kiállítás először szolgáltat igazán elégtételt művészetének és művei e szép válogatása lehetővé teszi a további tudományos feldolgozó munkát. Köszönet ezért a veszprémi Bakony Múzeumnak, és e kiállítás lelkes rendezőinek, mindenekelőtt Gellér Katalinnak és Gopcsa Katalinnak, mert munkájuk több, mint egy szép kiállítás megrendezése. Művészettörténeti adósságot törlesztettek vele.