Irasok Nagy Sandorrol

a gödöllői művésztelepen
"Hiszen nem vagyunk állatok, melyeknek csupán faji vonatkozású életműködései hatnak ki nagyobb körökbe, hosszabb időkre. Melyeknek egyéni élete nem hagy állandó nyomokat, ha nincsenek ivadékaik. Melyeknek ezért a maguk jólétén és fajuk fenntartásán kívül más dolguk talán nincs is ezen a földön. Emberek vagyunk. Fejlődünk, nemesedünk s fejlesztünk és nemesítünk másokat. Nemcsak testünk átörökítése által tartjuk fenn azt, mi bennünk méltó a továbbfejlődésre. Szellemünknek is lehetnek gyermekei. Lelki viszonyaink a legnemesebbek, legtisztábbak s legönzetlenebb örömeink is azokból fakadnak."Konopi Kálmán sorai a gödöllőiek gondolkodásának egyik sarkalatos pontját foglalják össze: mások szelíd, belső formálásának kérdését. Önmaguk fejlesztésének, céltudatos jobbításának számtalan példáját láthattuk életük minden területén. A sport, a felolvasások, a házimuzsikálások mind-mind személyiségük valamely területét voltak hivatva kiművelni és továbbfejleszteni. Mindezeket értelemszerűen terjesztették ki családtagjaikra, sokszor alkalmazták gyermekeik nevelésében is, és vonzó, követhető mintát nyújtottak általa azoknak a fiatal művészeknek, akik a gödöllői kolóniához csatlakoztak.
Miután maguk körül kialakították azt az értelmiségi légkört, amelyben a lehető legtermészetesebb dolognak számított az önnevelés, önfejlesztés, egy újabb lépéssel már kiléptek szűkebb környezetükből, a kolónia közösségéből, és azon kívül is megpróbálták terjeszteni ezt a mentalitást. Ennek legkézenfekvőbb módja írásaik publikálása volt, és alig akadt köztük, aki valamilyen formában meg ne fogalmazta volna gondolatait. Külön csoportot képeznek azok a cikkeik, amelyekben valamilyen formában a magyar népművészettel, annak széleskörű megismertetésével foglalkoznak, esetleg a belőle levonható tanulságokra próbálják felhívni a nem művész, laikus olvasók figyelmét. Ebbe a csoportba tartozik a Malonyay-szerkesztette "A magyar nép művészete", az a monumentális munka, amelynek gyűjtésében részt vállaltak, s amely többéves törekvésük eredményeképp megörökítette és hozzáférhetővé tette a népművészetnek addig szinte ismeretlen, és már a századfordulón is egyre ritkuló kincseit. Ugyanígy a népművészet megismertetésének eszközéül használtak fel más művészi megbízásokat is: Undi Mariska freskói a Népszállóban, Juhász Árpádéi a Fehérvári úti iskolában ezt a célt is szolgálták.
Körösfői-Krieschnek és Nagy Sándornak is több olyan írása született, amelyeket eredetileg ismeretterjesztő felolvasásokra szántak, majd a nagy érdeklődés miatt cikk vagy könyv alakjában is napvilágot láttak - ide sorolhatjuk például Nagy Sándornak "A jövő közoktatása" című tanulmányát, amely eredetileg előadás formájában hangzott el (1905. március, Társadalomtudományi Társaság), vagy Körösfői-Kriesch Aladár négy felolvasását a preraffaelitákról, ami röviddel később díszkiadású kötetkében jelent meg. Körösfőinek egy a gödöllői közönség előtt tartott felolvasását a Gödöllői Hírlap hozta le, Undi Mariska pedig a Feministák Egyesületében tartott vetítettképes előadást kedvelt témájáról, az öltözködés és a divat történetéről.
Valószínűleg ennél jóval több ismeretterjesztő előadást is tartottak, amelyeknek jó részéről, mivel nem jelentek meg nyomtatásban, ma már alig találhatunk adatot. Akad köztük olyan, amit a hagyatéki anyagok alapján esetleg még rekonstruálni lehetne. Nagy Laura tulajdonában van például egy kézirat-töredék, amelyben Nagy Sándor a görög mitológiai alakok szimbolikus jelentését fejtegeti - valószínűsíthető, hogy arra az előadásra készült, amit a "Népművelés" című folyóirat 1910-ben hirdetett meg, a Társadalomtudományok Szabad Iskolája felsőbbszintű (tehát önálló kutatások eredményeit közlő) tanfolyamának részeként. Nagy Sándor 1910 november 17-én és 24-én tartotta meg Budapesten két előadását, "A szimbolizmus szerepe a görög mitológiában" címmel; az előadók között rajta kívül olyan neveket találhatunk, mint Ady Endre, Ferenczi Sándor, Hatvany Lajos, Ignotus és a kor más kiemelkedő személyiségei.
Nemcsak Budapesten, hanem Gödöllőn is tartottak olyan előadásokat, mint a Gödöllői Hírlap nyomán idézett Körösfői-féle felolvasás. Nagy Sándor később is folytatta ezt a még Körösfői-Kriesch Aladár életében megkezdett tevékenységet: a Gödöllői Közművelődési Társaság aktív, szervező tagjaként működött, időnként pedig a fiatal gödöllői művészek munkáiból rendezett kiállításokat. A Társaság eleinte az új községháza nagytermében, majd a premontrei gimnázium megépülte után annak egy termében tartotta összejöveteleit. "Ez meglepő volt, mert Gödöllőn általában nagyon panaszkodtak a tanítók és a község vezetői, hogy akárhány előadást tartanak, nincsen látogató, de amit a művészek szerveztek, Krieschék, Nagy Sándorék, az mindig zsúfolt volt. Művészettörténeti előadásaik nagyon közérdekűek voltak, olyan sok érdekes ismeretet tudtak beleszőni az előadásukba, hogy a közönség nagyon szívesen látogatta. Igaz, hogy nem volt belépődíj, a tárlatokra se, a kiállításokra se. (.) A közönség főként az iparoscsaládokból verbuválódott. Az értelmiségiek közül a tanítók elvétve, de dr.Szabó Aladár, a református pap sokszor eljött. Nagyon szerette a gödöllői művészeket, akik szintén tisztelték őt, és nagyon jól el tudtak társalogni egymással. Dési szolgabíróra is emlékszem, ő is nagy látogatója volt az előadásoknak. Aztán még egy-két községi hivatalnok. Általában száz körül voltak egy ilyen előadáson. Hol többen, hol kevesebben voltak. Előadás nem sok volt. Kiállítás évente három-négyszer is volt, a gödöllőiek műveiből. A későbbi esztendők során Krieschék, Nagy Sándorék már csak mutatóba adtak, a fiatalok támogatására, két-három képet a kiállítás fémjelzésére, s a kiállított művek túlnyomó többsége a fiatalok munkája volt,.."Nagy Laura arra a korszakra emlékezett, amikor már a premontreieknél gyűltek össze az érdeklődők; ekkoriban filozófiai, művészet- és egyháztörténeti ismeretterjesztő előadások mellett időnként koncerteket is tartottak a társaságban.század első évtizedében az oktatás minél szélesebb körre való kiterjesztésének lehetősége éppen a gödöllőiekhez hasonlóan gondolkodó értelmiségieket foglalkoztatta leginkább. A társadalom átalakulását nem radikális változásoktól, de nem is felülről jövő reformoktól várók "harmadik út" gyanánt a társadalom belső, szellemi átformálását tűzték ki célul maguk elé. Az 1908. április 3-án, Bárczy István elnökletével megalakult Népművelő Társaság tervezetében ezt olvashatjuk: "A társaság kezdeményezőinek meggyőződése lévén, hogy az igazi kultúra csak az, amit mindenki a maga munkájával, a maga művelése útján szerez, az a társaság célja, hogy a közművelődésnek kísérleti laboratóriumát állítsa fel, ahol a népművelők egészen kooperatív munkát végeznének közönségükkel; ahol az, aki műveltségét vagy elemi alapjaiban, vagy bármely más tekintetben hiányosnak érzi, e hiányokat a legegyszerűbb és legtermészetesebb utakon kiegészíthesse, továbbművelődési hajlamait kielégíthesse, egyszersmind pedig keresetképességét is fokozhassa; viszont pedig a népművelőket megismertetvén szükségleteivel, ezeknek e különleges célra kívánt tudományos és gyakorlati továbbképzését mozdítsa elő. Az ilyen együttes munka intézményei, úgy hiszik a kezdeményezők, alkalmasak volnának a nép bizalmát a társaság részére teljes mértékben biztosítani, s ezáltal lehetővé válnék ebbe a munkába oly osztályok bevonása is, amelyek a kultúrának ifjú és föltörekvő, igen becses erőket szolgáltathatnának."A Népművelő Társaság alapítói azonban nemcsak egy szűkebb oktatási programban, kurzusok, előadások, szemináriumok szervezésében gondolkodtak: "Az értelmi képzéssel mindig párhuzamosan és intenzív módon akarja művelni [a társaság] minden fokon a rajzot, az éneket és zenét, a műremekek szemléltetését, a kézügyességet, az iparművészeti irányú technikákat, a testnevelést, a beszélési készséget. S a legnagyobb gondot kívánja fordítani az önképzés leghatalmasabb erőforrására: a könyvtárra. (.) S nem felejti majd a társaság, hogy az elméleti és gyakorlati képzésnek milyen hathatós segítő eszköze a népművelésben a szórakoztatás és a társadalmi érintkezés. Ezért tervez, mindig elsőrangú erőkkel, irodalmi estéket, színházi és zenei előadásokat, továbbá együttes kirándulásokat, gyermeknapokat,stb."lenne olyan elgondolást találni, ami ennél jobban egybevág a gödöllői művészek elveivel. A Népművelő Társaság első igazgatósági üléséről közölt jegyzőkönyvből megtudhatjuk, hogy elvbarátaikkal együtt valóban csatlakoztak is: a Népházát tervező szakosztály tagjai között olvashatjuk Körösfői-Kriesch Aladár, Medgyaszay István, Maróti Géza nevét, a Művészeti szakosztály tagjai között pedig a fenti három mellett Nagy Sándorét, K.Lippich Elekét.A "Népművelés" azonban már korábban, közvetlenül az ötlet felvetődését követően hozta Nagy Sándor tervezetét a Népházáról, amit a művész a tőle megszokott allegorizáló, helyenként csípősen gúnyos stílusban írt.A rendszeres, átgondolt népművelés keretéül, otthonául kínálja azt a létesítményt, amit (a gnosztikusokkal, Boér Jenővel, Konopi Kálmánnal közös terminológiára utalva) az Ember Házának nevez; a nagy közös teremből és az abból virágszirom-formán nyíló kisebb helyiségekből álló épületet Gorkij és Upton Sinclair fiktív eszmecseréje nyomán ismerjük meg.
De mindjárt leírása elején kitágítja a Népművelő Társaság óvatosan megfogalmazott elképzelését - nála ez a kulturális központ a különböző társadalmi osztályok teljes keveredésére is szolgál: "Ez az 1. számú a tömeges társadalmi mulatságok hallja, társadalmi kémiai kísérletekre, hogyan keverednek különböző Elemek. De hogy valamiként sikerüljön, az Elemeknek kitaláltak egy igen egyszerű, nemzeti ruhácskát. Ebben jő a szegény is, a gazdag is. A koponyájában minden ékszerét elhozhatja ki-ki. A gazdag avval távozik: "igazán, mennyi érzés van a legsötétebb Elemekben is "; a szegény: "igazán, milyen szép a kiválóság és finomság a felsőbb Elemekben". Így becsüli meg az ember az embert az Ember házában. A Szánalom, ez a torzító tükör nem talál itt helyet. Itt a megismerés tükrében látod a rongyos cipődet, s a virágzó lelkedet. A Szánalom ott rohadt az összedőlt Népkonyhákban."A lelkiismeret-megnyugtató jótékonykodás megsemmisítő bírálata után Nagy Sándor így folytatja az épület leírását: "Emitt a természettudományi laboratóriumok vannak. Szíves szakértők előtted fűzik az Élethez a különben holt Részlettudást. Az Egészből levált Részlet itt ismét Egésszé lesz a nagy Összefüggésben. Azért függnek össze ezek a laboratóriumok is, hogy fal se zavarja a megértetést. A szakértő kollégák nem egymást lenézve működnek, hanem kezet adva egymást egészítik ki. A túlsó oldalon hasonló termek, ahol a gyakorlati munka hasznosától a legművészibb elgondolásig mindent varrnak, szőnek, tűznek, kalapálnak, gyalulnak, faragnak. (.) Van végezetül még egy kis színpad is. Nem azért, hogy céhbeli híresek leadjanak a népnek egy-egy alakítást, mint egy hintóból kiadott névjegyet, sem azért, hogy itt amatőrködjenek karnevál-tehetségek, hanem azért, hogy zsenik lobogó tüzét osztogassák tovább kézről-kézre, mint az orthodox templomokban a gyertyát."Mindezeken kívül nagy könyvtárat tervez az épületbe, köré pedig kertet, hogy a természet közelségét is élvezhessék a Népháza látogatói. Érdekes, hogy egész leírásában szociális és hasznossági szempontból foglalkozik a gondolattal, és nem fejti ki, milyen elképzelései vannak művészként az épületről.
A (egy) Népháza, ha nem is egészen a Nagy Sándor által megálmodott formájában, és nem is Budapesten, de a gödöllői művészek közreműködésével meg is valósult, Bernády Györgynek, Marosvásárhely szabadelvű polgármesterének jóvoltából. Abból a programból, amit Bernády, a marosvásárhelyi Kultúrpalota megálmodója tett közzé a "Magyar Iparművészet" oldalain, ugyanúgy kihallhatjuk Nagy Sándornak az "Elemek keveredéséről" szóló szavait, mint Lázár Bélának a Népháza építészeti és művészeti megfogalmazására vonatkozó elgondolásait: ".. a marosvásárhelyi Közművelődési Háznak a magyar történetből és a székely népmondákból merített tárgyú képző- és iparművészeti remekek kincsesházának kell lennie, hogy az abban elhelyezett intézményeknek a tudós és írástudatlan, a hatalmas és alacsony sorban lévő, a gazdag és szegény előtt egyaránt nyitva kell lenniök, s hogy az intézmények révén kell annak az elválasztó falnak a lerombolására az első csákányütést megtenni, amely a magyar társadalmi osztályokat elkülöníti s a magyarság megerősödésének alapját képező egységes, demokratikus magyar társadalom szervezését lehetetlenné teszi."A marosvásárhelyi Közművelődési Ház elkészülvén nem ölelte fel mindazokat a területeket, amelyeket Nagy Sándor cikkében felsorolt - hangverseny- és előadóterem, zene- és nyelviskola, múzeumok, nyilvános könyvtár és Bernády polgármester kezdeményezésére a kor egyik legfrissebb újdonsága, egy mozi kapott benne helyet. Gellér Katalin megfogalmazásában: "Az épületben helyet kapó kulturális létesítmények és rendezvények egy, Victor Horta brüsszeli Népházához hasonló összetettségű intézményre utalnak, még ha programja elsősorban a magyar középosztály szellemi igényeit, idealizmusát tükrözi is."Különleges formájával, a benne megvalósult művészi alkotások székely népballadákat, történelmet idéző témáival egyedülálló dokumentuma lett a századelő (nem radikális) értelmiségi gondolkodásának. Éppen azt a pillanatot rögzítette meg a világháború kitörése előtt, amikor még hihetőnek látszott, hogy a magyar társadalom és kultúra organikusan fejlődve továbbléphet, egy magasabb, egységesebb szintre juthat a művészet és a népművelés segítségével.