Irasok Nagy Sandorrol

A gödöllői művészek gyermekeinek életéről már az is sokat sejtet, hogy a felnőttek életmódjával foglalkozó fejezetekben meg kellett őket említenünk. A kolónián, a korabeli polgári családok szokásával szemben, nem vált szét élesen a felnőttek és a gyerekek világa - részt vehettek a felnőttek tevékenységében, velük együtt sportoltak, játszottak, esténként ott lehettek a házikoncerteken, a felolvasásokon, részt vehettek szórakozásaikban és figyelhették munkájukat.
A századfordulón a polgári családban az anya "elszakadt" gyermekétől még annak egészen kicsiny korában, dajkára, pesztonkára bízta őt, amíg saját maga a család és főleg a családapa igényeinek ellátásával, életüknek megszervezésével, a külvilág felé való reprezentálásával (vizitek, vacsorák, stb.), és a saját passzióival foglalkozott. Később a gyerekek iskolába kerültek, vagy esetleg házitanítót, nevelőnőt fogadtak melléjük, akinek a feladatai közé tartozott, hogy nyelvekre tanítsa, szabadidejük értelmes eltöltésére ösztönözze őket, a lányok gyakran a kisasszonytól tanultak hímezni is, esetleg zeneórákat vettek. Ahogy Faylné Hentaller Mária könyvében olvashattuk, az anya inkább felügyelte, irányította a gyerekek nevelését, mintsem saját maga végezte.
Márai Sándor például így emlékezik kisgyermekkorára: "Szőke varkocsos, kedves pesztonkaarcok vonulnak fel gyermekkorom idejéből emlékezetemben, bocinézésű, tizenöt-tizenhét éves szlovák leányok a környékbeli falvakból, akik posztócsizmában, a szegényebbje bocskorban érkezett szolgálatba, vállukon azzal az igénytelen motyóval, egy váltás fehérneművel, imakönyvvel és szentképekkel, s úgy érkeztek és tűntek, névtelenül, szinte személytelenül, mintha mind egyetlen nagy család ikertestvérei volnának."Leírja azt is, hogy - bár édesanyja elvégezte a tanítónőképzőt -, őt négy éven át egy magántanítónőhöz járatták. "..hatéves koromtól tizedik életévemig minden délelőtt elmegyek Emma nénihez, s betűvetést, a számtan alapelemeit és hazánk földrajzát tanulom tőle. (.) Ma sem tudom, miért nem írattak elemiben nyilvános iskolába, s miért oktatott négy éven át magánórákon Emma néni. Állítólag egészségemet féltették, a nyilvános iskolákban időről időre dúltak a járványok, s a polgári családok féltve őrzött csemetéit lehetőleg a Kovács utcai "úri elemibe" járatták; a másik, Hunyadi utcai iskolába inkább csak a proligyermekek jártak."Nem hiányozhatott a család helyzetének megfelelően a "kisasszony" sem: ".. a konyha melletti kamrában aludt a kisasszony, legtöbbször egy morvaföldi vagy sziléziai "fräulein", aki német szóra oktatta a gyermekeket. Ezek a fräuleinek persze maguk is részt vettek a háztartás munkájában, vállalták saját szobájuk takarítását, s a gyermekszoba rendben tartását, vasalásnál, varrásnál őket is munkába fogták, de máskülönben nagyon vigyáztak a társadalmi különbségre, mely a cselédektől elválasztotta őket, jóllehet legtöbbször maguk is paraszti sorból származtak. Délben és este a család asztalánál ettek, de a társalgásba nem szóltak bele, s minket is csak szemöldökrántással és néma mozdulatokkal fegyelmeztek étkezés közben, mert anyám nem szívelte, ha apám jelenlétében szóra nyitják szájukat."
A képet Visi Lakatos Mária leírásával egészíthetjük ki, azzal a megszorítással, hogy ő is egy olyan családdal foglalkozik, amely véleménye szerint néhány ponton eltért a bevett polgári szokásoktól: "Iskolás korukig a gyerekek otthon, a családban nevelkedtek a dadus, az édesanya és a naponta odalátogató nagymama, a "grószi" kezei alatt. A mamával közvetlen, bensőséges viszonyban voltak, a nagymamától gyakran tartottak, mert kemény, szigorú aszszony volt. (.) Az apjukat inkább távolról tisztelték a gyerekek, ő nemigen vett részt a kicsik mindennapi gondozásában. Szülők és gyerekek kölcsönösen tegezték egymást. Ez az érintkezési forma nem volt általános a hasonló társadalmi helyzetű családoknál, sőt a család másik ágában is a magázás volt a szokásos. (.) Mind a fiúk, mind a lányok az állami elemi iskolában kezdték tanulmányaikat. Ennek elvégzése után a lányok polgári iskolába, a fiúk pedig gimnáziumba kerültek. (.) A tanulóévekhez hozzátartoztak a különórák is. Egy kivételével mindnyájan tanultak zongorázni, a lányok énekelni. Különórákon tanultak franciául. Egy éven át egy svájci származású franciakisasszony is volt a háznál."kolónián (Raáb Ervinék családját kivéve) sehol nem volt dajka vagy nevelőnő, mindenütt maguk az édesanyák foglalkoztak gyermekeikkel, és sokszor az apák is aktívan bekapcsolódtak ebbe. S mindez nemcsak az egészen kicsikre vonatkozott. Mint azt Nagy Sándor cikkeiből sejthettük, nem voltak elégedettek azzal, amit a gödöllői iskolák nyújtottak,Budapest pedig túl messze lett volna ahhoz, hogy a kicsik minden nap ingázzanak, ezért a szülők úgy döntöttek, hogy átvállalják legalábbis az elemi iskolától a gyermeknevelés feladatát - csak a vizsgákat kellett Pesten letenniük. A legtöbb kolóniabeli gyerek 12-14 éves kora körül került először állami vagy egyházi iskolába, gimnáziumba, de ez nem jelentette azt, hogy a korai szocializáció hiányában nehezen illeszkedtek volna be, hiszen magán a művésztelepen belül állandóan együtt lehettek hasonló korú társaikkal.
Körösfői-Krieschéknél egészen kicsiny korukban édesanyjuk foglalkozott a gyerekekkel, ezt megkönnyítette számára tanítónői végzettsége, és az, hogy férjhezmenése előtt gróf Csáky Lajos családjánál, Kluknón nevelőnősködött néhány évig. A köznapi dolgokat - fürdetés, öltöztetés - néha a szobalány végezte, miközben Ilka asszony mindig az éppen legkisebbel törődött a legnagyobb odaadással. Mivel Körösfői-Krieschéknél a legfontosabb az egészséges életmód volt, a gyerekek sok időt töltöttek a friss levegőn édesanyjukkal, aki elvitte őket például a parkba sétálni, és a háztartással való foglalatoskodás helyett velük labdázott, futkározott. Az egészségmegőrzés része volt, hogy nyáron a nyitott kerti alvóhelyen aludtak, és mezítláb szaladgáltak a nedves fűben vagy esőben a pocsolyákban pacskoltak. Körösfői-Krieschnek az volt az elgondolása, hogy a gyermek egészséges ösztönnel kiválaszt mindent, ami neki jó, és az ilyen módon kibontakozó személyiségnek semmi gátat nem szabad szabni, ezért öt gyermeke, Margit, Aladár, Lajos, Gábor és Tamás volt az a kolónia gyermekei közül, akik a legkötetlenebbül, a legengedékenyebb szülői magatartás mellett nőttek fel. Nagy Sándor ezzel nem értett teljes mértékig egyet, memoárjában mégis megfogalmazta az okokat, amik szerinte sógorát a szülői szigor elvetésére késztették: "Nehéz sor a gyermeknevelés, pláne, ha sok van. Aladárt minden oldalról szidták, hogy gyenge a gyermekeivel. Nem állított föl elveket, az igaz, de a maga tapasztalatain indulva, a lényegest iparkodott nekik megadni és elhárítani, amennyire lehetséges, az örökölt veszedelmeket, úgy a fizikait, mint a szellemit. Nem állított gátat eléjük, hogy az Ujvárossy-dac ki ne fejlődhessék, ha ellenkezésre talál."
Ennek a "laissez-faire" magatartásnak következtében a Kriesch-gyerekek valóban elkövettek néhány legendás csínyt,ugyanakkor kifejlődhetett és sokféle területen megmutatkozhatott kreativitásuk. A legidősebb, Margit (Bébi) színdarabokat írt és rendezett, amit testvérei saját készítésű díszletekkel és jelmezekkel adtak elő a családnak és a kolóniának jeles napokon, nyáron pedig iskolát játszott a kisebbekkel. Erre Nagy Laura így emlékezett: "Bébi rendezett nekünk nyári iskolát, amit nagyon élveztünk. Emlékszem, hogy a legkisebbet kérdezték - Tamás volt talán akkor három éves - hogy milyen vizeket ismer? Mire ő: "A Duna, a Lákosz-patak ész a gödöllői uszoda." Kivittek a kertbe, és megmutatták a növényeket, hogy mi a nevük például. A természetrajzot Öcsi adta elő - ő négy évvel volt fiatalabb, mint a Bébi, és csak két évvel volt idősebb nálam. (.) Igaz, hogy a kicsik néha megunták, és: most már nem játszunk tovább, de hát mondtuk, hogy ez nem játék, ez igazi iskola, ezt nem lehet otthagyni. És aztán volt nagy vizsgánk, apám arra külön felöltözött, mert ő volt az iskola-felügyelő elnök.. le is fényképeztek bennünket."Az előadott színdarabok közül Kisfaludy Károly "Mátyás király"-ára, a "János vitéz" Kriesch Margit által dramatizált változatára és egy magától Kriesch Margittól származó darabra emlékezett: ".. volt egy görög olimpiász is, ahol a két kisöccse birkózott, én voltam a költőnő - nem voltam több négyévesnél -, csináltak nekem egy görög tunika-félét, babérkoszorút raktak a fejemre s valami latin hangzású verset szavaltam."Kriesch Gábornak abszolút hallása, kiemelkedő zenei tehetsége volt, szívesen és jól zongorázott. Nagy Laura szerint egyáltalában mindent megkaptak, amire bármilyen irányú érdeklődésük kibontakoztatásához szükségük volt: "Mindenfélét megadtak nekik, amivel szerettek foglalkozni: a legidősebb nagyon szeretett fúrni-faragni, annak mindenféle szerszáma volt, aztán fúrt-faragott a verandán, amennyit csak kedve volt. A másik szeretett vegyészkedni, ahhoz is mindent megszereztek neki, úgyhogy egy barátjával egyszer föl is gyújtották a szalmát, ahol kísérleteztek, mert a vegyszereik felrobbantak. A harmadik a muzsikát szerette, az mindig zongorázott."Néha túlzott elevenségükből aztán az is következett, hogy sokszor vadul játszottak, és játékaik hamarabb tönkrementek, mint a többi családoknál, ahol a gyermekeket a gonddal elkészített tárgyak megbecsülésére nevelték.
Nagy Sándor egy dolgot hiányolt unokaöccsei otthoni neveléséből, a nyelvoktatást, pedig már korán megmutatkozott, hogy lenne hozzá tehetségük: egymás közti használatra kitalálták a "sikri" nyelvet. "Akkora szabadságot, amelyet ez a törzs élvezett, nem vívott ki még magának állam. Minden egyes tagja államfő volt. A civilizáció minden találmánya és eszköze rendelkezésükre állt, télen a nagy vásáros ládában, nyáron a hosszú kert összes elképzelhető zugában, gödrében és elképzelhetetlen viskójában, amit a fejedelmek, az államfők maguknak ástak. (.) Sokáig voltak a fi-fik magántanulók, így jutott idejük mindenre. Így az államuk közhasználatára, hogy diplomáciai titkaikat az idegen elemek ne érthessék, kitaláltak egy nyelvet, amelyen pörgő gyorsasággal beszéltek. A szavakat úgy képezték, hogy az első és második szótagot átcserélték, teszem upaktrek = kertkapu. Ha egy szótag volt, akkor beillesztettek egy megfelelő magánhangzót, így sikri lett a Kris-ből."
Az elemi és a polgári iskolai tananyagra magántanulóként Kaltmann-Kádas Ignác oktatta a Kriesch-gyerekeket; Nagy Laura szerint a rendkívül művelt zsidó tanító gödöllői tanárok ajánlására került a Kriesch-házba. Érdemes megjegyezni, hogy Kádas baloldali nézeteket valló ember hírében állt Gödöllőn, egy ízben például ezt olvashatjuk róla a helyi újságban: "A magyarországi független Good Templar rend Igaz Út páholya az elmúlt vasárnap tartotta meg második értekezletét, melynek vezérszónoka Kádas Ignác gödöllői tanító volt, ki a munkásság és az alkoholizmus címén tartott a közönség figyelmét mindvégig lekötő érdekes előadást. Az előadás lényege volt kimutatni azon pusztításokat, melyeket az alkohol a munkásoknak nemcsak testi szervezetében, hanem gazdasági életükben is előidéz. A beszédnek kissé szocialista íze volt, aminek egy jó hatása mutatkozott: a szónokok egész sora iratkozott fel szólásra, akik ellenvéleményeiket kifejteni igyekeznek."Kádas kezdettől fogva részt vett a gödöllői alkoholellenes mozgalom szervezésében, és ő lett az említett Good Templar rend Józan Ész nevet viselő gödöllői páholyának az elnöke, amikor az 1912 októberében megalakult. A helyi újság arról is tudósított, hogy a páholy ülésein gyakran megjelentek a kolónia művészei családtagjaikkal, és részt vettek a páholy égisze alatt beinduló ismeretterjesztő előadássorozatban is.Ugyanakkor Kádas kitűnő eredményeket ért el a Kriesch-gyerekek tanítása terén is. A Gödöllői Hírlap a pestvidéki első osztályos leánymagántanulók újpesti állami leánypolgáriban lezajlott vizsgáiról szólva például arról tudósított, hogy "a tanári kar és a tanfelügyelő örömmel konstatálhatták a gyermekek becsületes és alapos készültségét. Kitűnő rendű bizonyítványt azonban csakis Kriesch Aladár festőművész Margit nevű leánykája kapott."Később Margit Budapestre, az Andrássy útra járt gimnáziumba, öccsei pedig az időközben beindult első gödöllői gimnáziumba.
Nagy Laurával is egészen kicsi korától kezdve nagyon sokat foglalkoztak a szülei. Elvitték magukkal a parkba, az erdőbe sétálni, meséket találtak ki neki, vagy éppen a saját gyerekkorukról meséltek, édesanyja gyakran le is rajzolta ezeket a történeteket. Megrajzolta és papírból kivágta neki a kolónia tagjait, a rokonokat és a barátokat is, úgyhogy ezekkel igaz történeteket játszhatott el; ha a kislány beteg volt, bábjátékkal szórakoztatta. Sok játéka volt, különösen állatok és babák, amiknek egy részét a rokonoktól kapta, a többit pedig édesanyja varrta, hímezte, horgolta, öltöztette neki, de ugyanolyan jól el tudott játszani a félig kifogyott festékes tubusokkal is. A szülei által illusztrált meséken kívül szép angol és német képeskönyveket kapott. Amikor kicsit nagyobb lett, módszeresen kezdték neki megmutatni közvetlen környezetét, aztán Gödöllőt, később Budapestet, és próbáltak választ adni az egyre táguló látóköréből adódó kérdésekre. Édesapjával megkeresték az állatok búvóhelyeit és megfigyelték viselkedésüket; a művészettel kapcsolatos kérdéseket is - mint például a rövidülés lényegét - ő magyarázta el neki. Édesanyjával úgy járták az erdőt, hogy növényhatározóból kikeresték a virágokat, amiket láttak, és arra is megtanította, hogy ne féljen még a kígyótól, békától, rovaroktól sem. Hét-nyolcéves korától kezdve elvitte különféle iparosok műhelyeibe, Gödöllőn vagy a környező falvakban, hogy a kislány megismerje a mesterségeket: a kovács, az esztergályos, a fazekas, a gyertyaöntő, a kötélverő munkáját. Elvitte Budapestre, a Várba, a múzeumokba, megnézték a Városligetet, a Feszty-körképet, és az első német repülőgépet, ami Budapesten látható volt. Édesapjával sportolt kint a kertben, különösen a távolugrást és a rövidtávfutást szerette, télen a sízést és a korcsolyázást, nyáron meg az úszást a szentjakabi tóban. Szülei hozzáállását így foglalta össze: "Amikor jött a Halley-üstökös, akkor éjszaka kiszedtek az ágyból, és kihurcoltak egy pokrócban a kertbe, hogy azt is megnézzem - amit csak meg tudtak mutatni, azt mind rám pazarolták."
Nagy Sándor nemcsak saját kislányával, de a többi kolóniabeli gyerekkel is szívesen foglalkozott: "Ha apám összeszedett bennünket, akkor az mindenkinek adott valami feladatot, hogy te most ez vagy, és ezt fogod csinálni, és akkor mind tudtunk játszani együtt. (.) Meg vitt minket sétálni a két Belmonte-gyerekkel, és hogyha mondjuk elfáradtunk, valamelyik azt mondta, hogy fáradt vagyok, akkor ő azt mondta: Milyen lóra akarsz ülni? S akkor vágott egy kis botot nekünk, s hát: te egy szürkére akarsz, te egy pej lóra, s akkor rákaptunk és nem éreztük, hogy fáradtak vagyunk. Ha azt mondta valamelyik, hogy szomjas vagyok, akkor odament egy fához: Na, mit akarsz inni? S akkor úgy tett, mintha csavarna, úgy adott nekünk limonádét, vagy kakaót, vagy tejet, vagy amit akartunk - mindig elszórakoztatott bennünket."
Az elemi iskolai tantárgyak egy részét édesanyja tanította Nagy Laurának. Némettel például úgy foglalkoztak, hogy kivettek jó néhány német mesekönyvet a könyvtárból, és abból olvastak-fordítottak, amikor aztán jobban belejött, rendeltek neki egy német nyelvű lapot is. "A számtant például anyám se szerette, én se, aztán nem ment olyan jól, akkor bevitt a nővéréhez Pestre, az végzett tanárnő volt és az is maga tanította a gyerekeit, és akkor egy darabig foglalkozott velem is, számtanból és történelemből például."Édesanyja harmóniumozni is akarta tanítani, de ehhez a kislány nem érzett különösebb tehetséget, ezért nem erőltették. Később angol és francia nyelvórákra is járt, édesapja pedig rajzolni tanította. A budapesti Veres Pálné Felsőbb Leányiskolában tanult tovább, de mivel ekkor a háború nehezítette az utazgatást, itt is magántanuló volt, csak a vizsgákra ment be. Végül az Iparművészeti Iskolát végezte el, ahol a művészettörténeti és rajztanulmányok mellett nagyon sok technikát elsajátított, például a textil- és bőrmunkákat, porcelánfestést, batikolást, háncsszövést, varrást és csipkekészítést.
Általában elmondhatjuk, hogy - Körösfői-Kriesch Aladárnak a végletekig engedékeny módszerével szemben - Nagy Sándorék megpróbálták a lehető legnagyobb következetességgel nevelni leányukat, a Nagy Sándor által kidolgozott elmélet lépcsőfokai szerint. Ebben a folyamatban szervesen épült egymásra a kezdeti gyermeki tapasztalatgyűjtés, az esztétikai és szellemi fejlesztés (rajzolás, jól megválogatott könyvek olvasása), az iskolai tananyagban előírt tárgyi tudás elsajátítása és a természetes életmódra való szoktatás (sport, vegetáriánizmus). A munkára és a közösségi létre nevelés sem maradt el: Nagy Laura már elég korán apróbb ház körüli feladatokat kapott édesanyjától, és részt vett a szövőben dolgozó leányok számára szervezett kirándulásokban is. A személyiség-fejlesztés betetőzéseként pedig Nagy Sándor egy olyan könyvet adott tizenéves leánya kezébe, amit Schmitt Jenő Henrik kifejezetten fiatalok számára írt, hogy választ adjon erkölcsi és metafizikai kérdéseikre.Nem minden valósult meg maradéktalanul azokból a célokból, amit Nagy Sándorék kitűztek maguk elé gyermekük nevelésénél, ám még így is egyedülálló a kolónián belül az a módszer és következetesség, amivel megpróbáltak eleget tenni szülői feladataiknak, anélkül, hogy túlzottan befolyásolnák leányuk személyiségének kialakulását.
A Belmonte-gyerekeket is édesanyjuk tanította, már csak azért is, mert ők a Franciaországban kötelező tananyagból készültek franciául, és ott is tették le záróvizsgáikat. Nagy Laura szerint Daniel és Yvette - akik a kolóniabeli gyerekek közül a legközelebb álltak hozzá - jól tudott magyarul, amíg Gödöllőn éltek, de mivel még gyerekek voltak amikor szüleik visszaköltöztek Párizsba, hamar elfelejtették a magyart. A zongoragyakorlás is állandó része volt a napirendjüknek, de ettől eltekintve nagyon szabadon nevelkedtek. "Azt mondta nekik az édesanyjuk, hogy három órát minden nap tiszta levegőn kell lenni, hogy hol vagytok, azt nem bánom. Mehettek a parkba, vagy hozzánk, Krieschékhez, vagy elmentek Bokor bácsival halászni. Egyszer ott volt egy vándorcirkusz, akkor Dani három napig nem jött haza, mert építkezett a cirkusszal. Elég szabadon voltak. Dani nagyon vigyázott a kishúgára, vitte magával és gondosan vigyázott rá."Édesapjukat ugyan nagyon elfoglalta a munkája, de volt azért közös programjuk is, amiben az egész család részt vett. Juhászéknál szintén az édesanyjuk foglalkozott a legtöbbet a gyerekekkel. Mindkét szülő biztatta, támogatta őket, ha úgy látták, valamiben tehetségesek, mint például Gyöngyvér volt a rajzolásban.
A képességeik kibontakoztatásához nyújtott segítségen kívül a gödöllői kolónia művészei nem befolyásolták gyermekeiket, nem próbálták kijelölni életpályájukat. Nagy Laura szerint a kolónián soha nem hangzott el a mondat: "Te mit nevelsz a gyerekedből? Én ezt vagy azt nevelek az enyémből.." Rájuk bízták, hogy válasszák ki a hajlamuknak legmegfelelőbb hivatást, foglalkozást. Abban az időben, amikor pályamutatók segítették a szülőket abban, hogy gyermeküknek a lehető legjobb keresettel és esetleg nyugdíjjal járó munkát kiválasszák és aztán ennek megfelelően taníttassák, ez a hozzáállás ritka volt. A gödöllői művésztelepen a gyerekek - habár a többi utcabeli gyerekkel is játszhattak, játszottak - bizonyos fokig maguk is tudatában voltak "másságuknak", annak, hogy szüleik nem a környező polgári világ elvárásai szerint nevelték őket. Erre az időszakra visszatekintve Juhász Gyöngyvér így fogalmazott: "Könnyű volt nekünk. Gödöllőn mi, gyerekek becsületes, művelt, értékes emberek példáján nevelkedtünk." példáján nevelkedtünk.