Irasok Nagy Sandorrol

Abból a postai levelezőlapból idézek, amelyet Nagy Sándor 1904 novemberében, kislánya születésekor küldött értesítésül barátjának, Lyka Károlynak: "Megjött a kis várva-várt. Olyan kicsi-kicsi! Lányka. Szeressétek hozzánk őt is, hiszen annyi ideig vártuk az ablakban."A gyermekre való várakozásnak és az érkezésén érzett örömnek ugyanebből a képéből indulhatunk ki, ha át akarjuk tekinteni a téma művészi megfogalmazását a gödöllőiek munkásságában: a fent idézett gondolat pontos illusztrációja Nagy Sándor "Szent várakozás" című, átszellemült hangulatú gessoja. Az anya és gyermeke gyakori témájuk, melyet szinte az általuk használt összes technikával (olajkép, akvarell, rajz, litográfia, relief, stb.) megörökítenek. A nyugodt, csendes áhítatot, harmóniát sugalló kompozíciók ennek az élethelyzetnek megszentelt, örök-ismétlődő voltát hangsúlyozzák (pl. Moiret Ödön: "Anya virággal és gyermekével"; "Fészek"; "Család"; Zichy István: "Anya gyermekével"; stb.). Sidló Ferenc "Család" című mázas majolika-reliefjén harmadikként az apa is megjelenik, az előtte és gyermekük előtt álló, gondoskodó, szelíd mozdulattal föléjük hajló anya alakja, tekintete kapcsolja össze a három embert.
A szövőműhely számára is terveztek ilyen kompozíciókat; Körösfői-Kriesch Aladár szintén "Család" címet viselő gobelinje (elkészítette: Leo Belmonte) meghitt együttest ábrázol: három kisgyermek játszik egy virágokkal és fákkal teli nyári kertben, míg tőlük balra édesanyjuk egy könyvet olvas. Egy másik, "Bábszínház" című gobelinjén (Frey Rózsa kivitelezése) sok kisebb-nagyobb gyermek és két édesanya figyeli, a szemlélőnek háttal egy padon ülve, a Vitéz László bábszínházi előadását.Nagy Sándorné 1908-ban szövött faliszőnyegén is háttal ül nekünk a babájával elmerülten játszadozó copfos kislány, mintha csak meglesnénk őt a szülő szemével; körülötte százszorszépek és madarak - a virágok az előtérben még egyértelműen térbeliek, de a háttér felé haladva egyre inkább sík mustraszerűnek tűnnek, s ez a kislány fölött átívelő kapuszerű inda-frízzel meg a táncoló mozdulatú babával mintha azt sugallná, milyen könnyen át tud lépni a gyermek a köznapi valóság és a mesevilág határán.
Ezt a gondolatot Nagy Sándornénak szinte minden, kisgyermeket ábrázoló képén felfedezhetjük. A szülő örömén és szeretetén túl a művész lélektani megfigyelései is jellemzik (csakúgy, mint a többi képeit) a rendkívül kedves "Pintyőke albumai"-t, amelyekben "házi használatra" örökítette meg kislányának első rácsodálkozását a világra, finom akvarellekkel illusztrálva Pintyő gyerekszáj-mondásait.Színezett tollrajzai, melyek közül az ismertebbek a korszak kiállításain komoly sikereket arattak (pl. "Gulliver kisasszony"; "Új virágok új világban"), azt a témát járják körül, hogyan elevenedik meg a kisgyermek számára minden: játékai, a növények, az állatok.Sándor családképei ("Szabadban"; "Meseillusztráció: Fürdőzők") a kor egy másik jellemző gondolatával is összekapcsolódnak, amelyről Gellér Katalin így ír: "A családképekből kifejlesztett fürdőzés-ábrázolások a századvég múltat idéző aranykor-festészetének visszfényeként az élet harmonikus teljességét, aktkultuszukkal a konvenciók és társadalmi törvények alól felszabadult ember és természet egységét szimbolizálják."Nagy Sándornak egy, a kislányáról kb. 5-6 éves korában készült rajzával meglehetősen szokatlan helyen találkozhatunk: a komoly, figyelmes gyermekprofilt gödöllői házukban, műterme falán örökítette meg a művész. Öt gyermekéről nagyon sok képet készített Körösfői-Kriesch Aladár is. A hagyományosabb jellegű olajportréktól az akvarellig és ceruzarajzokig sokféle életkorban és élethelyzetben (játék, nyaralás, betegség) ábrázolta őket, nyomon követve növekedésüket, belső fejlődésüket ("Tamás úrfi"; "Tamás beteg"; "Dudu őzzel"; "Tengerparton játszó gyerekek"; "Kriesch Margit portréja"; stb.).
Itt is meg kell említenünk azokat a műalkotás igényességével készült fényképfelvételeket, amelyeken a gödöllői művésztelep tagjai (különösen a két vezéregyéniség) megörökíttették magukat és családjukat. A fotók minden egyes mozzanata üzenetet hordoz a szemlélő számára: a festők és feleségeik szelíd, csendes boldogságot sugárzó arca, az egyszerű, kényelmes, gyakran magyar népi motívumokkal díszített ruhák, a kis ingben játszó, sokszor mezítlábas, kicsit kócos gyerekek, a természetes háttér (kert, mező, a Diódon készült fotókon faragott székely kapu, másutt a művészek otthonai, stb.), a képekből áradó harmónia. A korban szokásos családi tablók elegáns merevsége, feszengése teljesen hiányzik e képekből, s noha ezek ugyanúgy beállított fotók, mint a műteremben készültek, a beállítás, az arckifejezések jelentése, jelentősége mégis egészen más. Egyfajta illusztrációját nyújtják annak a belső békességnek, családon és közösségen belüli harmóniának, amelyet a századforduló embere már elveszettnek érzett, de amelyet a gödöllői kolónia tagjai sajátos életmódjukban a maguk számára megvalósítottak.
A gödöllői művészek munkái között nagy számban fordulnak elő nemcsak a gyermekekről, de a gyermekek számára készült alkotások is. A századforduló újfajta, pszichologikus szemléletét hordozza sok, nagy szeretettel és megértéssel készített gyermekkönyv-illusztrációjuk, valamint azok az itt-ott felbukkanó kisebb rajzok, képeskönyvek, amelyeket saját gyermekeik szórakoztatására készítettek. Mindegyikben közös a cél: a gyermekeknek szánt vizuális kultúra megújítása, s ezáltal egy fejlett ízléssel és önálló esztétikai ítélőképességgel rendelkező új generáció felnevelése.
A gödöllőiek több európai kortársa ugyanebben az időben próbálkozott azzal, hogy nézőpontot és stílust váltva megszabaduljon a XIX. század illusztrációs kliséitől. A kiemelkedőbbek között volt az angol Walter Crane: a preraffaelita mozgalom harmadik nemzedékének Európa-szerte ismert tagja Magyarországon is nagy hírnévre tett szert, 1900-as budapesti és erdélyi látogatása nyomán két könyvét is kiadták magyarul. Honfitársai közül a máig sem feledett Arthur Rackham és Kate Greenaway munkáit ismerték hazánkban, könyvillusztrációikkal szerepeltek pl. az Országos Magyar Iparművészeti Társulat 1914-es gyermekművészeti kiállításán, s a kritika külön kiemelte őket, követendő példaként állítva a magyar művészek elé. A képeskönyvek területén a német Wilhelm Busch munkái mellett az amerikai és japán művészeknek ezen a téren elért eredményeire hívta fel a figyelmet.európai és a magyar művészek próbálkozásainak forrása egyaránt az a felismerés, hogy a korban általános illusztrációs "technika" valóban csak technika már, lélektelen rutinmunka eredménye, leegyszerűsített akadémizmus és édeskés, biedermeieres vonások keveréke, sokszor szembeötlően kevés műgonddal elkészítve. Ez a legjobb esetben is csak azt tükrözi, milyennek képzelik a felnőttek a gyermekek világát, s mivel alapvető szándéka inkább a nevelés, az erkölcsi rossztól való elrettentés, mint a gyönyörködtetés, így egyes esetekben akár ijesztő is lehet a kisgyermek számára. A kor másik fontos, a gyermeklélektan által ihletett felismerése, hogy a gyermekeknek korosztálytól függően is más-más könyvekre van szükségük, mást tudnak felfogni, feldolgozni. "A könyveket, amelyekkel a gyermek érdeklődését akarjuk szolgálni, három csoportba oszthatjuk. Az alig pár éves apróságok tápláléka a képeskönyv, amelynél a szöveg egyáltalában nem fontos, vagy csak néhány magyarázó sorból áll. Azoknak, akik az írás-olvasás rejtélyes mesterségében jártasok, mesekönyv való. Az idősebbeknek azután kezd mellékes lenni a kép és egyszerűen illusztrációvá fokozódik le a szöveget díszítő rajz és kép. Mind a három fajta könyvnél természetesen igen fontos a takaros, ízléses külső és különösen nagy nevelő, finomító hatása van annak, ha a rajzok, illusztrációk igazi művész kezétől származnak"- írta Török Gyula a "Magyar Iparművészet" 1914-es évfolyamában, abban az esztendőben, amikor a lap különösen sokat foglalkozott a gyermekeknek szánt művészettel. Varsányi Géza cikkében még erősebben hangsúlyozta, hogy a gyerekkönyvek illusztrálásánál nemcsak a mit, de a hogyan kérdését is szem előtt kell tartaniuk a művészeknek. Felvetette azt is, hogy a csak képeskönyvet nézegető, tehát kb. 5 év alatti korosztályon belül is finom különbségeket kell tenniük: "Különösen két dologra kell vigyázni annak a művésznek, aki az ifjúság számára akar alkotni. Elsősorban olyan motívumot, olyan anyagot kell választania, mely a gyermeket érdekli; másodszor: olyan művészi kifejezőeszközöket kell alkalmaznia, melyek a kiválasztott anyagnak és a szemlélő gyereknek legjobban megfelelnek. Amilyen mértékben a gyermek tehetségei fejlődnek, úgy kell változni a képeskönyvének is."
Habár későbbiek, és nem is kiadásra készültek, mégis mindenképpen említést érdemelnek azok a lapokból összefűzött, házi használatra készült képeskönyvek, amelyeket Nagy Sándorné rajzolt unokája, Hervey Yvette számára 1933 és 1939 között, mert egyértelműen ebben a szellemben fogantak.A karácsonyra készült albumokban klasszikus példáit találhatjuk a gyermek korához és felfogóképességéhez igazított rajzoknak. Az első kötetben Nagy Sándorné különálló, egységes kompozícióba nem foglalt, egyszerű formákat ábrázolt: a szülőknek és nagyszülőknek a kisbaba számára már ismerős portréi mellett ismert tárgyakat és állatokat (labda, gyümölcsök, cumi, kutya, cica, stb.), élénk, vidám színekkel és minden olyan részletet mellőzve, ami zavarhatná a kisgyereket a kép felismerésében. A második és a harmadik kötetben már apró jeleneteket látunk, amelynek szereplői a kisgyermek játékai, ismerős emberek, állatok, helyek, mesefigurák, akikről így rövid történeteket lehet kitalálni; az alakok arányai még nem mindig tükrözik a valóságot, és a képeken nincs perspektíva, nincsenek tónusok, de a színek már a valóságoshoz közelítenek. A harmadik könyvben ezenkívül a humor is megjelenik (pl. manók ugrándoznak a kamrában és elrontják, vajjá köpülik a tejet; kecske-szabó javítja a kutya elszakadt nadrágját; buta mókus szőlőfürtöt akar tenni a téli diószsákba, stb.), és a lapok szélét megintcsak ismert formákból (paprika, csigák, perecek) összefűzött ötletes és szép frízek díszítik. A negyediket nyomtatott betűkkel írott mese kíséri, a két világjáró nyulacska történetét kiszínezőkönyvnek szánta Nagy Sándorné. Az ötödik képeskönyvben egy rövid történetre felfűzött jelenetek sorát találjuk: a kis Yvette elment otthonról és kedvenc játékai mindenfelé keresik őt a házban. Ezek a képek már sokkal forma- és részletgazdagabbak, (olyannyira, hogy a gödöllői Nagy Sándor-ház berendezése könnyűszerrel rekonstruálható belőlük), a finom színárnyalatokkal készült akvarelleket versbe szedett történet kíséri. A hatodik egy Tündérországba tett látogatás meséje, a fantázia ugyanúgy megeleveníti a virágokat, állatokat, mint Nagy Sándorné korábbi rajzain. Az utolsó már szinte felnőtt szemnek készült, annyira különleges a házilag feltalált kalligráfia és a leheletfinom, művészi akvarellek.
A gödöllőiek kiadásra szánt illusztrációik esetében is a gyermek szemszögéből, vele szinte azonosulva próbáltak közelíteni a feladathoz - a kor archaikus mítoszokra, ősi eredetmondákra, középkori legendákra és a régmúltban gyökerező népmesékre egyaránt nyitott művészei számára ez amúgyis magától értetődő lehetett. Képeiken a fantázia világában találkozik minden és mindenki, ami és aki a gyermeki képzeletet foglalkoztathatja, a ház körüli állatoktól és a köznapi tárgyaktól kezdve a tündérekig, táltos lovakig, beszélő bárányokig. Ebben a közegben nem, vagy csak nagyon csekély mértékben működnek a való világ törvényei, ezért ugyanúgy alkalmas a hagyományos mesekincs, mint a századforduló "modernebb" meséinek illusztrálására. Az előbbire példaként említhetjük Nagy Sándor rajzaival Móka bácsi (Halász Ignác) "Legszebb magyar mesék" című gyűjteményét (1903), a "Hollók fája és egyéb mesék"-et Körösfői-Kriesch Aladártól (1917), vagy Szikra (Teleki Sándorné) "Régen.." című kötetét Undi Mariska illusztrációival(1907) - ezekben a munkákban a népművészeti hatás a legerősebb. Az utóbbi típusba sorolható Báthory Nándorné "Tündérvilág a Városligetben" című könyve (1914), amit Nagy Sándorék illusztráltak, és Mihály Rezső "Bariék kalandjai a nagyvilágban" című meséje (1910); mindkettő teljesen egyéni, szokatlan, újszerű képi világot teremt, Mihály Rezső könyve a gyermekrajzok stílusával mutat rokonságot. Undi Mariska emellett iskolai tankönyveket is illusztrált.mesekönyv-illusztrációkon kívül szívesen terveztek más munkákat is gyermekek számára. A Nagy Sándor-ház közös nappaliszobáján belül a gyermeknek szánt külön szobarészről már szó esett a házak berendezésével kapcsolatos fejezetben. Undi Mariska gyerekszobába való teljes, színes bútoregyüttest, fali frízeket, párnákat és egyéb apró tárgyakat mutatott be az 1903-as tavaszi lakberendezési kiállításon.".. geometrikus formákból, sima felületekből felépített gyermekszoba-tervét korát messze megelőző célszerűség jellemzi" - írja róla Gellér Katalin, majd hozzáteszi: a terv "egységes, minden részletében átgondolt, kimunkált mű. Játéktervei, gyermekszobába készült pannói, párnái (.) funkcionális szemléletüket részben a népművészeti inspirációnak köszönhetik, ugyanakkor tovább él bennük a felnőtt romantikus visszavágyódását mutató tervezés."Gyermekeknek szánt bútorai között fellelhetjük a parasztládának erre a célra átdolgozott változatát. Nemcsak alapformákért, de Nagy Sándorhoz hasonlóan motívumokért is szívesen fordult a népművészethez. Többek közt népi motívumokat, népmesékből vett jeleneteket dolgozott fel pl. fali frízein, pannóin; a leegyszerűsített, stilizált, szabályos ritmusú minták ugyanakkor megfeleltek a gyermeki percepció fentebb tárgyalt követelményének. Az egységes enteriőrre törekedve készítették Nagy Sándorék is Toroczkai Wigand Ede székely bútortípusokat felhasználó gyerekszobájába kézimunkáikat, amit az 1903-as karácsonyi kiállításon mutattak be.Toroczkai 1904-ben hasonló jellegű iskolabútorokkal elemi iskolai tantermet is tervezett, ennek díszítőfestését, a stilizált virágmotívumokból építkező frízt Körösfői-Kriesch komponálta.freskóik között is találunk olyanokat, amelyeket kifejezetten gyermekeknek szántak. Nagy Sándor 1909-ben kapott megbízást a Regnum Marianum Damjanich utcai kápolnájának kifestésére. A szentély oltár feletti részének tengelyében Jézust ábrázolta, amint karját kitárva fogadja a gyermekeket, fején a töviskoronából rózsabokor ágazik ki, amely mandorla formájában veszi körül alakját. A lábánál fakadó forrás két negyedkör alakban fut szét a szentély kupolája alatt, mellette a legkülönfélébb társadalmi helyzetet sugalló ruhájú gyermekek térdelnek, és isznak a forrás vizéből.A benne foglalt vallásos gondolat mellett a kép szokatlan ikonográfiája azt a törekvését tükrözi, hogy már a gyermekek is ismerkedjenek meg a művészet, adott esetben az egyházművészet szimbólumrendszerével. A két háború között készült egy másik, mára szintén megsemmisült falképegyüttese: az 1923-ban alapított gödöllői premontrei gimnázium épületének nagytermét és a lépcsőház mennyezetét díszítette freskóival. Az utóbbi, a "Hadak útja" címet viselő sodró lendületű kompozíción magyar szentek és mondai alakok egyaránt szerepelnek. Juhász Árpád a Fehérvári úti iskola freskóin a népéletből vett jeleneteket dolgozott fel stilizált, dekoratív formában. Ezekre leánya így emlékezett: "A Fehérvári úti iskolában is volt két nagy matyó-tárgyú freskója, a Beiskolázás és a Túrós diákék. Jól emlékszem rá, amikor festette őket, a kíváncsi gyerekek kilyukasztották a ponyvát, ami eltakarta a dobogót, ahol az édesapám dolgozott."
Végül meg kell említenünk Juhász Árpád és Undi Mariska játékterveit is. Juhász Árpád kis matyó figurái, amelyekről a szemtanúk közül többen is megemlékeztek, eredetileg gyerekjátéknak készültek, de a felnőttek között még népszerűbbek lettek. "Mezőkövesd a képeken kívül is sok nagyszerű ötletet adott az édesapámnak. Megrajzolt száz különféle matyó alakot, jellemző mozdulatokkal, leegyszerűsítve, hogy fából kifaraghatók legyenek. Inotai László kifaragta őket, édesanyám befestette zománcfestékkel, és ott állt egy egész megelevenedett parányi matyó falu. Édesapám gyerekjátéknak szánta ezeket a kis matyó babákat. Az ország többi népviseletét is föl akarta dolgozni, ugyanígy, hogy már a gyerekek megismerjék és tanulják megbecsülni saját kincseinket. De a művészvilág úgy határozott, hogy ezek a kis magyar nippek megérdemlik, hogy a vitrinbe kerüljenek. Gödöllőre visszatérve a képek mellett kiállításra is kerültek ezek a kis matyó babák. (.) Annakidején az Iparművészeti Múzeumnak egy teljes kollekciója volt belőlük, sőt hat figurára klisé is készült, de kérdés, megmaradt-e ebből csak egyetlen darab is?"Keserü Katalin így írt e kis figurákról: "Juhász Árpád dekoratív iparművészeti munkáin: zománcfestésű kis matyófiguráin, posztó faldíszén az alakok nem egyszerű díszítőmotívumok, hanem egy típus változatai, alapos, több oldalú megfigyelés eredményei. Éppen a felmérések tárgyilagosságához ragaszkodva s a népi díszítmények soroló szerkezetét alkalmazva tudta sűríteni bennük a mezőkövesdi népviselet, életmód, mozdulatok jellegzetességeit.."Sajnos, Undi Mariska játékterveiből is csak töredékek és vázlatok maradtak fenn.Esztergált, festett fajátékainak mintái népi játékok voltak - saját magának is gazdag játékgyűjteménye volt a világ minden tájáról -, tervezésükben a szépség mellett a célszerűség volt legfontosabb vezérelve.