Irasok Nagy Sandorrol

Nyugat-Európában a XIX. század végén a művészek által választható és választott életmintákat már egyértelműen a társadalom vezető osztálya, a polgárság szabja meg. A művész, amikor - tudatosan vagy ösztönösen - életmintát választ, a polgárhoz képest definiálja önmagát: vele azonosul, hozzá alkalmazkodik életmódjában is, vagy teljes egészében elveti a polgári társadalom kötöttségeit, illetve a két véglet közötti skálán helyezkedik el valahol. Választását származásától és céljától függően sokféle elem befolyásolja, de mivel a művészi alkotások legfőbb megrendelője és "fogyasztója" a középosztály, viszonyítási alapként a művész előtt mindig a polgár, a polgárság mentalitása és életmódja áll.
Magyarországon a helyzet a korban sokkal bonyolultabb ennél. Az 1890-1919 közötti időszak művészi életmintáit vizsgálva Németh Lajos állapította meg, hogy a korszakot hazánkban e tekintetben is - mint oly sok másban - az átmenet, a felemásság, különböző formák egymásmelletisége jellemzi. Egyes művészeti ágakban (pl. szobrászat) még a századfordulón is élnek a céhes előzményekre utaló vonások. A nyugati polgári társadalmakra jellemző kiterjedt mecenatúra és műkereskedelem fejlődésének kezdeti szakaszát éli, így az erre alapozott művészi életforma még csak születőben van, miközben más ágakban már megjelennek a polgári társadalmak piac-orientált formái, mint például az építészetben a tervező és kivitelező irodák. A magyar társadalmi fejlődés sajátosságaiból adódóan a korszakra jellemző még egy korábbi művésztípus is, a feudális társadalmak udvari festőjének leszármazottja (Németh Lajos ide sorolta Benczúr Gyulát, László Fülöpöt, Munkácsy Mihályt, Zichy Mihályt), s ez az a típus, amelynek jelenléte meghatározó, ízlést formáló, hiszen az ő attitűdje felel meg legmaradéktalanabbul a történelmi középosztály, s a hozzá mindenáron igazodni próbáló polgárság igényeinek. Németh Lajos megfogalmazásában: "..a dzsentri mentalitás korszakmeghatározóvá vált, a társadalmi ideál megtestesítője volt, s mint ilyen - formálisan - kultúraalakító tényező."
Mindezek mellett Németh Lajos körvonalazta egy Magyarországon csak ekkor megjelenő új művésztípus képét, amelynek egyik legkiemelkedőbb képviselője a nagybányai mester, Ferenczy Károly: "Nem hivatalos, arisztokrata, rendi művész, nem a köznemesi értelmiségideál utóda, és elhatárolta magát a bohémiától is. Ferency poeta doctus típusú művész, aki számára a művészet nem elsősorban érzelmi, hanem intellektuális minőség, a művészi lét vállalása önmagában vált etikai magatartássá. (..) .. világszemléletük misztikus és romantikus elemei ellenére ide sorolhatók a gödöllőiek."
Ez az a mentalitás, mely a korabeli Magyarország meghatározó mentalitás-mintájától elválasztotta, ugyanakkor - ismét Németh Lajos szavaival - egy "nagy európai humán polgári tradíció" követőihez közelítette a gödöllői művészeket. Mindez korántsem meglepő náluk: mint azt a telep összetételével foglalkozó fejezetben már láthattuk, a tagok nagy része, s különösen a kolónia magját alkotó néhány művész alapvetően hasonló, a polgárságra jellemző szellemi örökséget kapott. Életmódjukban szintén középosztálybeli mintákat hoztak magukkal, ami az évek folyamán más befolyásokkal gyarapodott. Ha nem is fogadtak el kritika nélkül mindent, ami ebbe a körbe tartozott, még mindig értékesebbnek tartották, mint a korszak fölfelé igazodó dzsentri-mentalitását, melyet oly sok művésztársuk követett: "A művészek polgári élete pedig ugyanaz, amely a többi magyart jellemzi. Ide bohémséget beplántálni csak a képeken lehetett, de a magyar felfogás nem tűrte. Az előkelőséget Benczúr után a Benczúristák képviselik. Benczúrista: olyan fogalom ez, amelyhez most, amikor mindenféle tekintély leszámolt, nem is lehet példát felhozni. Most is látom a kis Burger Louis-t, amint mágnás barátaival lépést tartva haladnak az Andrássy-út egy szakaszán. Úgy lépkednek, mint érelmeszesedéses, meghülyült aggastyánok, amit a monokli még fokoz, botjukra támaszkodva, s vékony lábszárukhoz odacsapódik a vasalt nadrág. Úri-magukon kellemesen érzik a közönséges filiszterek vágyó pillantását."
A gödöllőiek egy határozottan polgári életmódmodellt vettek alapul, s azt próbálták tágítani, bővíteni az általuk fontosnak, célravezetőnek tartott elemekkel. A következő fejezetekben ezért a hozzájuk legközelebb álló, életmódjuk közvetlen gyökeréül szolgáló polgári életmóddal hasonlítom össze mindennapjaik jellemző részterületeit.
II/2/a Munka, pihenés és szórakozás
- időbeosztás a művésztelepen
A polgári élet a XIX. században két élesen elkülöníthető részre oszlott: a férfiak nyilvános és a nők magán világszférájára, s mindkettőt sajátos időszemlélet és időbeosztás jellemezte. "A férfiak számára az idő a nyilvános szféra idejét jelentette. A férfi időbeosztását pályája határozta meg. Még a "jó társaságban" is kevesen voltak olyanok, akik nem dolgoztak s ezért ízlésük szerint oszthatták be napjaikat. Bár egy 1828-ban megjelent kézikönyv arra nézve is eligazította a divatos városi uracsot, hogyan töltse el üres óráit, a század előrehaladtával a férfiak számára írott kiadványok inkább a karriertanácsadók formáját öltötték. Egyre kevesebben éltek magánjövedelmeikből.
Az otthon volt az a biztos rév, ahol a férfiak kipihenhették a külvilágban elvégzett munka fáradalmait, s minden lehetőt elkövettek, hogy ezen a helyen harmónia uralkodjék. Az otthon egyfajta fészek volt, ahol megállt az idő. És nemcsak a családi fészket idealizálták, hanem úrnőjét is. Mint valami tündértől, azt várták tőle, hogy elérje a tökéletességet, de úgy, hogy az erre fordított erőfeszítés észrevétlen maradjon.
(..).. a ház úrnője teljes felelősséggel tartozott nemcsak az olyan mindennapi ceremóniák levezényléséért, mint a családi étkezések és a kandalló mellett eltöltött esték, de azokért a látogatásokért, fogadásokért és más társasági eseményekért is, amelyek a család és a külvilág közti kapcsolatot fenntartották. Olymódon kellett felügyelnie a mindennapi háztartási teendők elvégzését, hogy azok a legteljesebb mértékben szolgálják a család, és különösképpen a családfő jólétét" - írta Anne Martin-Fugier a XIX. századi francia polgárság életét tanulmányozva.Ezek az alapvető vonások ugyanígy megfigyelhetők voltak nálunk is, a kisebb-nagyobb változatokat inkább a középosztályon belüli rétegződés határozta meg.
A férfi napirendjét és karrierjét egyaránt a nyilvánosság ideje és elvárásai szabályozták. A kézműves és a kiskereskedő, a köz- és magántisztviselő, a gyártulajdonos, az ügyvéd, az orvos, a mérnök, a tanár, az újságíró - napjukat mind a külvilággal való állandó kapcsolatban töltötték, illetve szabad átjárásuk volt a nyilvános és a magánszféra között. Ennek az eleve adott társadalmi keretnek a szabályait általában alaposan ismerték, hiszen már gyermekkorukban otthon elsajátították, de emellett karriertanácsadókhoz és illemtani szabálygyűjteményekhez is fordulhattak segítségért. A munka volt életük gravitációs központja, azzal a céllal, hogy családot alapítsanak, és a család számára anyagi biztonságot teremtsenek, a megfelelő életszínvonalat garantáló vagyont gyarapítsák; így gyermekeiknek nemcsak anyagi javakat, hanem megfelelő társadalmi helyzetet hagyhattak örökül. A munka ezáltal szükséges és becsületes, ám valamiképpen mégiscsak kényszerű tevékenységgé vált, ami persze nem zárta ki azt, hogy akár örömmel is végezzék. Mégis, ha tehették - ami a XIX. század második felében egyre inkább elterjedt, és századunk nyaralás-kultuszának közvetlen előzménye lett - hétvégére, nyárra elmenekültek a munkától, a városi környezetből. Az év monotóniáját a néhány hetes nyaraláson kívül családi, egyházi és állami ünnepek törték meg - ezek egyébként az egész család belső életére is hatást gyakoroltak. Napi időbeosztásuk a hivatali órák, a családdal vagy társaságban elköltött étkezések, és a különféle családi és társasági szórakozások, rítusok során alapult.
A nő esetében társadalmi helyzettől függően látszólag nagyobb volt a változékonyság. Az alsóbb középosztályban gyakran a nő is részt vett a család anyagi hátterének megteremtésében: "A nő a háztartásnak ne csak vezetője, a háztartási javaknak ne csak fenntartója és gondozója legyen, hanem igyekezzék a termelésben is részt venni, igyekezzék a család jövedelmét kezének a munkájával is növelni, igyekezzék különösen az, aki családja érdekében utalva van erre. Ez esetben azonban olyan keresetforrást válasszon magának, melyet otthon a családban is elvégezhet. Ilyen keresetforrásokul a háziipari foglalkozások kiválóan alkalmasak."Vörös Eszter otthoni munkára biztató szavaiból egyben azt is kivehetjük: a háziiparral foglalkozó nőtől is persze elsődlegesen azt várták, hogy teljesítse családanyai kötelességeit, tehát gondoskodjék a család belső igényeiről, táplálásáról, ruházásáról, a gyermekek neveléséről. Élete keretét ez a követelmény adta, csakúgy, mint a polgárság felsőbb rétegeibe tartozó nőkét. Az utóbbiak ugyan több "fizetett segítséget" kaptak (szolgálók, szakácsnő, dajka, nevelőnő, mosónő, fodrász, stb.ugyanakkor azonban reprezentációs szerepüket is be kellett tölteniük, a család szociális kapcsolatait "hangszerelniük". A család belső idejének hatékony megszervezésében, a feladatok beosztásában háztartási kézikönyvek segítették őket, feleségi és anyai szerepük optimális betöltéséhez az otthonról hozott mintán kívül olyan tanácsadók álltak a rendelkezésükre, mint például Kalocsa Róza "A családi boldogság"című könyve.
A téma egyik korabeli "szaktekintélyének", Faylné Hentaller Máriának meglehetősen általánosított, de nagyon fontos elemeket tartalmazó leírása bemutatja, milyen napi időbeosztással számolhatunk a polgári és nemesi középrétegnél: "Hat órakor felkelhet a cseléd. A rendes háziasszony tehát keljen fel a városban is korán, és ellenőrizze cselédjét vagy cselédjeit, elvégzik-e teendőiket. (..) A tejes asszony is korán elhozza a tejet, és alig készül el a rendes asszony öltözködésével, alig ölti fel reggeli ruháját, már elkészítheti a reggelit, a cseléd pedig nekiláthat a takarításnak, hogy mire az úr hivatalába megy, esetleg a már este kitakarított irodában napi teendői után lát, a hálószobát is takarítani lehessen. A gyermekek rendes öltözködését is rendszerint ellenőrzi a jó anya, és reggelizés után ügyel, hogy pontos időben induljanak az iskolába. Ha nem megy is mindennap maga apró bevásárlásokat tenni, hetivásár napokon nem mulasztja el a vásárcsarnokba ellátogatni, a heti bevásárlásokat megtenni. A délelőtt folyamán még jut ideje a rendes háziasszonynak a napilapot átolvasni, apróbb javításokat végezni, a szekrényeket rendbehozni, vagy ha maga főz, kellő időben a konyhába menni, és a cseléd segédlete mellett az ebédet megfőzni, ha pedig van szakácsné vagy a mindeneslány már beleszokott a főzésbe, ellenőrizni, jól vannak-e az ételek elkészítve. Mire a dél megérkezik, terített asztallal kell várni a férjet és az iskolából hazatérő gyermekeket. Délután mindenki egy kis pihenőre tér, a gyermekek játszhatnak. (..) ..azután az apa folytatja napi munkáját, az anya pedig felügyeli, végzik-e a gyermekek kötelességüket, rendesen feltakarítja-e a cseléd a konyhát, helyére tesz-e mindent. S mikor megnyugvással leülhet, előveszi kézimunkáját, és ha leánykái vannak, azok körében tölti el a nappali szobában idejét, és velük költi el az uzsonnát. Estefelé vagy látogatók jönnek, vagy a család megy látogatóba, sétára, de előbb a háziasszony a vacsora iránt is intézkedik. Úgy nyolc óra felé a család már ismét otthon van: várják az apát, aki ilyenkor szokott gyermekeivel foglalkozni. Azután vacsorához ülnek, vacsora után a gyermekek még egyszer áttekintik feladataikat, becsomagolják másnapra könyveiket, irkáikat, jó éjt kívánnak szüleiknek és lefeküsznek. A rendes háztartású családban kilenc órakor már minden gyermek alszik, a cseléd is nyugalomra tér. A háziasszony és háziúr még olvasgatnak, beszélgetnek, de lassan-lassan álom jő szemükre, és mint aki munkáját jól végezte, édes álomba merülnek."művésztelep életének, akárcsak a polgárságénak, központi fogalma volt a munka. Ha a polgár munkamentalitását kissé sarkítva azzal a mondattal jellemezhetjük: azért dolgozik, hogy éljen, a gödöllőiekre vonatkozóan ezt a mondatot mintegy megfordíthatjuk: azért élnek, hogy dolgozzanak. A ruskini és morrisi eszmék követőiként azt vallják, hogy csak az örömmel végzett munkából születhet művészet. Konopi Kálmán fogalmazza meg az általuk ideálisnak tartott állapotot: "Fontos, hogy főfoglalkozásunknak csak olyan munkákat válasszunk, melyek elvégzésére kedvünk és tehetségünk van. Derült kedélyünk, szellemi egészségünk ezen fontos biztosítója, csakis a kedvvel végzett munka mellett marad állandó."Saját életük döntéseiben lehetőség szerint ezt az elvet tiszteletben is tartották; például Körösfői-Kriesch Aladár házasságát az a tény odázta el hosszan, hogy nem talált olyan művész-tanári állást, amely nemcsak a család fenntartásához elengedhetetlenül szükséges anyagi hátteret, de a megfelelő szellemi, művészi kihívást is biztosította volna. Egy 1893-ból származó levelében így írt menyasszonyának: "Hát persze, tudod, bármilyen állást nem szeretnék elfoglalni, mert hiszen akkor ezt tíz évvel ezelőtt is megtehettem volna és nem kellett volna annyit küzködnöm és tanulnom a tanári vizsga után. Én szeretnék pl. bejutni a felsőbb iparművészeti iskolába, mint a figurális rajz tanára.. (..) Megcsinálom e nyár folyamán, teljes odaadással dolgozva, nagy történelmi képemet, mely ha úgy sikerül és olyan elismerésben részesül, mint remélem, jövőmet, mint festő - anyagilag is - biztosítja."
Ez a szemlélet nyomta rá bélyegét a napi időbeosztásukra is: kedvvel és lelkesedéssel dolgoztak, de sort kerítettek a testi és szellemi egészség védelméhez szükséges pihenésre, testmozgásra is. A "derült kedély" fenntartása persze azért is volt lehetséges náluk, mert felváltva végeztek tervező és kivitelező, szellemi és fizikai munkát, például a szövőben, vagy szobormintázáskor. Legtöbbjük koránkelő volt, különösen akik a szövéssel foglalkoztak vagy a műhelyt vezették. Nagy Laura visszaemlékezésében megemlítette, hogy Belmonte-ék mindig a nappal keltek, az aprólékos gobelinszövési technika miatt ugyanis teljesen a nappali világossághoz, a természetes fényhez kellett alkalmazkodniuk.A szövő egykori alkalmazottai hasonlóan korai munkakezdésre emlékeztek: "Hatkor nyitották a műhelyt, aki akart, az már mehetett akkor is dolgozni. A társaság nagyobb része héttől délután négyig, ötig dolgozott."A művésztelep tagjai lehetőség szerint nyáron a szabad levegőn végzett tornával, futással, néha úszással, télen sífutással, majd könnyű reggelivel kezdték a napot (a sportolással és étkezéssel majd egy későbbi fejezetben bővebben foglalkozom), ezután rögtön hozzáfogtak az éppen esedékes munkához.Ez az időbeosztás többnyire a nőkre is vonatkozott, akik - még ha más polgári családokhoz hasonlóan a háztartás és a gyermeknevelés hagyományosan női feladatnak tekintett felügyeletét is ellátták - az alkotómunkában is részt vettek. Ebédidőben - a szövőben tíz óra körül is - szünetet tartottak, majd folytatták a munkát kb. délután négyig-ötig, de ez az időszak "szent" volt, nem foglalkoztak mással. A Gödöllői Hírlap egyik cikkére válaszoló nyílt levelében írta Körösfői-Kriesch Aladár: "Szívesen látunk műtermeinkben bárki idegent, aki a munkálkodásunk iránt komolyan érdeklődik - de csak vasárnap. A hét többi hat napja a munkának van szentelve. Nem kívánhatja senki sem tőlünk, hogy időnket elforgácsoljuk sok egyéb, a külföldre vagy a fővárosnak szóló munkánk rovására."Ekkora szigorral azért mégsem bántak a látogatókkal, a hétköznapok munka utáni, kora esti óráiban is tárt ajtók várták a vendégeket. Remsey Ágnes regényében ezzel üdvözli Frey Vilma és Rózsa látogatóba érkezett asszonynővérét Nagy Sándorné: "Itt lakom egész közel. Öt óra után mindennap szívesen látlak. Addig Sándor is, én is dolgozunk."Hozzá kell tennünk, hogy ekkoriban már a polgári családoknál is a késő délutáni, öt utáni vizitek voltak divatban, mert, mint a már idézett háztartási kézikönyv szerzője mondja: "A délelőtti látogatások teljesen kimentek a divatból. Helyesen, minden háziasszony el van otthonában délelőttönként foglalva és így sem fogadni, se látogatóba menni nincs ideje."ihletre való tétlen várakozás helyett a rendszeres munka, vázlatkészítés, a festői technikák részletes megismerésének és tökéletes elsajátításának a hívei voltak. Mintának a preraffaeliták nyomán a középkor céhekbe tömörült művészeit tekintették; különösen szembetűnő ez például Leo Belmonte-nál, aki technikai virtuozitását barátai terveinek alárendelve, fáradhatatlanul és szemeit nem kímélve dolgozott a finom, aprólékos gobelineken. "Szerénysége a középkori kézműves alázatát, áhítatos együttmunkálkodását idézi. Pedig túlzás nélkül állíthatjuk, hogy nélküle ilyen gyorsan és ilyen magas színvonalon nem jöhetett volna létre a gödöllői szövőműhelyt a legelsők közé emelő faliszőnyeg-sorozat"- írja róla Gellér Katalin. Nagy Sándor visszaemlékezésében pedig megjegyzi, hogy Belmonte-nak négy négyzetcentiméterért nyolc órát kellett dolgoznia.
Az összeszedettségre, koncentráltságra való törekvésben példaképük Székely Bertalan, aki többükkel is közvetlen kapcsolatban állt. Nagy Sándor idéz egy leveléből, amelyben Székely Bertalan a saját festői munkamódszeréről ír: "Mindennap egy bizonyos időt a munkára fordítani, nem ámolyogni, bízlakodni, mi semmiképp előre nem vezet. Ez a munka legyen egész erőmegfeszítéssel, precízióval véghez víve, nem ímmel-ámmal. Szokja meg a tisztaságot, palatt [sic], ecsetek, rajzlap mindig csinos állapotban tartassanak. Sok ember a tisztaság hiányában pusztult el. Szokja meg a tervszerűséget. A jövő nap tervét meg kell előre csinálni és pontosan megtartani. Később ez kiterjed hónapokra, évekre. Írja fel a tapasztalatait, így kénytelen lesz meggondolni, hogy hol ejtett hibát, mit tart elkerülendő, mit követendőnek. Ez egyszersmind azt teszi, hogy tartson néha-néha ünnepet, amely napon csak az eddigi tevékenység megbírálásával, a jövőre helyes terv készítésével foglalkozzék. Szokja meg mindennap eleven állat, ember, felhő, szóval mozgó tárgy felvázolását, hacsak egy negyedórán át, vagy séta közben. Így éles megfigyelővé válhatni, anélkül, hogy észrevennők. Legyen tehát mindig egy kis papír és rajzón a zsebben."a kifogásokat nem kereső, erősen koncentrált munkamódszer jellemezte Körösfői-Kriesch Aladárt is, akiről Nagy Sándor memoárjában leírja, hogy semmiféle fáradság nem tudta legyőzni, még a fano-i családi nyaralás,az utazás vonaton és hajón a három kis gyerekkel sem: "Mindezek után, talán még aznap, ahogy érkeztek, Aladár, mint egy alvajáró kutat a csomagok közt, meg is lelte a festékjeit, holmiját és megy festeni. Százszor tapasztaltam, ment festeni. (..) Az a hallatlan belső erő, amellyel a nap minden szakában be tudta magát állítani, nem várva hangulatot, vagy inspirációt, ahogy a lusták szokták exkuzálni, már festett, már minden mögötte volt, teljes figyelemmel és odaadással festett."Persze Kriesch Margittól megtudhatjuk, hogy a munka mellett azért jutott idő a pihenésre is: a tengeri fürdéseken és vitorlázásokon kívül gyalogtúrákat is tettek a környező vidéken, halászfalvakban, sőt a nyaralás része volt egy kétnapos kirándulás Urbinóba.
Napi időbeosztásukra, szórakozásaikra visszatérve: az esti órákban a pihenésen és a könnyű vacsorán kívül vendégeket fogadtak, rokonaik is el-eljöttek látogatóba, jó időben a házak elé kiülve beszélgettek, sportoltak vagy a környező erdőkben sétáltak. Nagy Laura a Belmonte-családról megjegyezte, hogy ők néha esténként autójukba (!) ülve bementek Gödöllőre vagy Budapestre egy-egy koncertre, esetleg áthajtottak Máriabesnyőre vacsorázni,ám ez a többiekre nem volt jellemző. A polgári életmódhoz tartozó szórakozási és társas összejöveteli formák nagy részét - hivatalos vizitek, teák, zsúrok, kaszinó, egyleti élet, bálok (kivéve az évente néhányszor megrendezett jelmezbálokat és szórakoztató műsoros esteket) - nem kultiválták. Színházba általában nem jártak; bár utazó társulatok a Gödöllői Hírlap tanúsága szerint gyakran megfordultak a községben, ezeknek népszínművekre, operettekre és polgári vígjátékokra korlátozott repertoárja nem felelt meg az ízlésüknek, pesti előadásokra vagy koncertekre bejutni pedig többórás utazásba és fáradságba került, ezért ezt ritkán tették. De ez sem állt mindegyikükre: különösen a később csatlakozó fiatalabb nemzedék, vagy akik csak időszakosan tartózkodtak Gödöllőn, esetleg Pesten is lakással rendelkeztek (pl. Zichy, de Fontenay, Undi Mariska, stb.), azok adott esetben ilyen szórakozásokban is részt vehettek.rosszabb időben a házban rekedve a családok felolvasásokat tartottak, közösen, esetleg vendégeikkel együtt zenéltek - gyakori összejövetelek helye volt például Körösfői-Kriesch nagy műterme. Juhász Gyöngyvér így emlékezett: "A művésztelep lakói rádió és tévé nélkül is eleven kultúréletet éltek. A Kriesch-műterem sokat tudott volna mesélni róla. Állandóan tartottak itt fölolvasásokat művészetről, tudományról, irodalomról. Voltak szavalatok, meg vitaestéket rendeztek egymás közt. A műteremben a zongora sose állt némán. Kriesch Aladár maga is szépen zongorázott, és családjának minden tagja értett a zenéhez. (.) Ebben a műteremben gyakran rendeztek valódi hangversenyeket, nemcsak a helybeliek, de más ismert művészek közreműködésével. Ilyenkor a teli széksorok előtt ott szerénykedett egy sor kis szék és zsámoly, a két legkisebb Kriesch-fiú, Nagy Sándorék Pintyőkéje, a két Belmonte- és a két Juhász-gyerek részére. És mi, három-négyévestől fölfelé csendesen és élvezettel végighallgattuk a hangversenyt, és megtanultuk szeretni Beethovent, Mozartot, és a többi mestereket."Ezt - némi mulatságos eltéréssel - Zichy István naplója is megörökítette: "Kriesch nagyon szerette, értette a jó zenét és maga is kellemesen zongorázott. Családjával szerény viszonyok közt élt, de mikor zeneakadémiai freskóiért nagyobb pénzösszeget kapott, annak tekintélyes részét egy Steinway zongorába fektette. A zongora műtermében állt, és ő - ha munkájába belefáradt - zenével frissítette fel magát. Néha, egy vagy más zenész barátja közreműködésével, hangverseny volt műtermében. A zenei élvezetet csak az csökkentette, hogy a művészkolónia gyermekei is a műteremben voltak és a hamar megúnt - szerintük bizonyára monoton - zenét a maguk módjára tették élénkebbé. Egyszer - úgy emlékszem, egy Beethoven zongoraszonátát hallgattunk - a kolónia két legkisebb gyermeke valahonnan két hatalmas ajtókulcshoz jutott, és azok összeütögetésével szórakozott. Sajnos, még ritmusérzékük sem volt és csak találomra csörömpöltek. De a kolónia íratlan törvényei közé tartozott, hogy a gyermeknek mindig igaza van és azt zavarni soha sem szabad. Így végre a zongorista engedett."Baráti összejövetelek keretében rögtönzött hangversenyekről vagy komolyabb, meghívott vendégekkel zajló házikoncertekről egyébként majdnem minden visszaemlékező szót ejtett; e koncerteknek gyakori szereplője volt Juhász Árpád unokaöccse, a Zeneakadémiát frissen elvégzett hegedűművész, Juhász Károly, valamint barátja, Novák László zongoraművész, a Kolozsvári Nemzeti Színház későbbi karmestere - Nagy Laura emlékezete szerint ők ketten tanították zenére a muzikális Kriesch-gyerekeket is.Nagy Sándor leánya azt is megjegyezte, hogy valamivel később az Országh-trió náluk tartotta első hangversenyét. Remsey Jenő szerint a koncerteket az Iparművészeti Iskola Gödöllőn dolgozó növendékei is gyakran meghallgatták.Az egyszerűbb, rögtönzött házikoncerteket Nagy Sándoréknál és Juhász Árpádéknál is harmónium hangja kísérte, mindkét művész felesége kellemesen énekelt és kísérte magát a harmóniumon. Nagy Sándorné emellett gitározott, Nagy Sándor furulyán játszott, néha együtt is zenéltek.
A felolvasások anyaga szintén változatos volt, a klasszikusok mellett az őket szimbolizmusuknál vagy társadalmi mondanivalójuknál fogva különösebben érdeklő kortárs írók, drámaírók szerepeltek, jelentős rész jutott az orosz és a skandináv irodalomnak. Remsey Jenő úgy emlékezett, hogy rendszeresen tartottak felolvasásokat Körösfői-Krieschék ebédlőjében, ahol többek között Maeterlinck "Kék madár" című műve, Strindberg színdarabjai, Tolsztoj népies elbeszélései, Ady Endre és Móricz Zsigmond mellett (mindkettejükkel személyes ismeretségben is voltak), Zempléni Árpád munkái hangzottak el. Kriesch Margit így írta le ezeket az estéket: "Éveken át a kolónia programja volt a heti kétszeri összejövetel a mi lakásunkban, ahol felolvasásokat tartottunk. Részben apám és Nagy Sándor megjelent írásainak, cikkeinek felolvasása, részben klasszikus művek (Szophoklész, Shakespeare) vagy a kor írói (Anatole France, Maeterlinck) akkor megjelent művei felolvasása. Az orosz irodalom is szerepelt: Tolsztoj elbeszélései, Gorkij Csudra Makar és Bulyba Tarasz című regényei. A női résztvevők közben kézimunkáztak; olykor apám le is skiccelte őket. Kedélyes teázás fejezte be ezeket az estéket. Én voltam a legfiatalabb résztvevő, testvéreim már aludtak ilyenkor."Laura különös részletességgel emlékezett azokra a könyvekre, amiket édesapja olvasott fel, csak a saját szűkebb családi körének szórakoztatására. Eközben ők is általában valamiféle kézimunkával foglalkoztak, esetleg egyszerűbb, monoton házimunkát végeztek, mint pl. bab- vagy borsófejtés. Mivel az első ilyen otthoni felolvasás idején Nagy Sándor kislánya nem lehetett több ötesztendősnél, az irodalom kiválogatási szempontjai mások, sokkal szigorúbbak voltak. Emlékezete szerint talán a legelső ilyen könyv Jules Verne "A tizenötéves kapitány"-a volt, néhány évvel később az első "komoly" könyv a "Quo vadis" Sienkiewicz-től.. A német nyelvűeket eredetiben olvasták, az olaszt, franciát és görögöt Nagy Sándor olvasás közben folyamatosan fordította, de emellett nagy örömük telt néhány szép műfordításban is, mint amilyen A.Fogazzaro "Miranda" c. verses regénye volt, Zempléni Árpád tolmácsolásában. A magyar klasszikusok közül Fazekas Mihály, Vörösmarty, Kisfaludy Sándor, Petőfi és Arany neve fordult elő, emellett Vas Gereben, Móricz Zsigmond, Harsányi Kálmán és Zempléni Árpád szerepelt a listán; a világirodalomból Homérosz művei, id. Dumas, Victor Hugo, Rostand, Puskin, természetesen Tolsztoj, Dosztojevszkijből "csak részletek", Manzoni, Byron, Dickens, Thackeray, Conan Doyle.. Könyvtáruk persze ennél lényegesen nagyobb volt, szülei Shakespeare-től és Zolától Ibsenig és művészeti szakkönyvekig sok mindent olvastak, és a legfrissebb irodalomban is próbáltak tájékozódni, meglehetősen vegyes érdeklődéssel. A "Künstlermonographie" sorozat képes, a kor könyvkiadásából kiemelkedő nyomdai színvonalú és ezért nem olcsó művészettörténeti albumai és illusztrált angol és német meséskönyvek (pl. Kate Greenaway, Arthur Rackham) ugyanúgy részei voltak könyvtáruknak, mint Schmitt Jenő Henrik, Boér Jenő, vagy a teozófusok munkái. Nagy Sándorné kedvenc szerzőinek köre Prohászka Ottokártól Rabindranath Tagoréig terjedt, különösen a vallással vagy művészettel kapcsolatos irodalmat szerette, a hindu Bhagavad-gita fordításával maga is próbálkozott. Bátyja, Körösfői-Kriesch Aladár hasonlóan rajongott a görög filozófiai irodalom és a latin klasszikusok iránt, akiket mind eredetiben olvasott. A magyar lapok közül Nagy Sándorék a "Huszadik Század"-ot, az "Élet"-et és az "Érdekes Újság"-ot járatták, az idegennyelvűek közül rendszeresen olvasták a "Studio", a "Sphere", a "Picture Post", a "Little Folks", a "Gartenlaube" és a "Je Sais Tout" című folyóiratokat. Visszaemlékezésében Juhász Gyöngyvér is felidézte a nekik, gyerekeknek szánt otthoni felolvasásokat, amelyek náluk eleinte tündérmesék, később Verne-regények és magyar klasszikusok, különösen Arany és Petőfi munkái voltak.hogy Nagy Laura gyerekfejjel is mennyire másnak látta a kolónia tagjainak szórakozásait, mint a gödöllői polgárságét: "A gödöllőiek úgy szórakoztak, hogy a férfiak kártyáztak, de sem az erdőbe, sem a parkba nem ment senki, az a park olyan volt, mintha a mienk lenne. Az emberek a korzóra mentek szépen fölöltözve, és cigányzenét hallgattak, ittak, kártyáztak és vadásztak. A nők meg összejöttek, pletykáltak, a fiatalok összeismertetésével foglakoztak, házasságkötési ajánlatokat csináltak. Nem sportolt senki, csak a gyerekek jártak korcsolyázni, talán két idősebb ember volt összesen a korcsolyapályán. A sport nem ment, a komolyzene nem ment, a fiatalok csináltak néha egy műkedvelő előadást, ami egész jól sikerült. Abban az időben divat volt az otthoni házimulatság, hogy a fiatalokat összehozza, de egyébként nem utaztak, nem sportoltak, és nem érdekelte őket különösebben a kultúra. A nők olvasták a női lapokat, de azokat a könyveket nemigen, amit az én szüleim."azért a művésztelep tagjai is rendeztek időnként zajosabb mulatságokat. A felnőttek ritkábban, de rendszeresen megrendezett jelmezbáljai és a gyerekek színielőadásai mellett (mindkettőről későbbi fejezetekben szólok bővebben) néha szórakoztató esteket is tartottak, amikben a fentieknél sokkal inkább szóhoz jutott a humor. Ezekre általában "külső" vendégeket is hívtak: rokonokat, ismerősöket, pesti barátokat, a színésznőtől a természettudósig sokféle foglalkozású embert. Megint Nagy Laurát idézem: "Tartottak néha szórakoztató estéket, ahol mindenki valamit előadott, verseket, dalokat és prózát is. A nagynéném férje, aki bíró volt, kijött néha és mulatságos vetítettképes előadást tartott, például arról, hogy apám és Aladár bácsi hogy mentek Görögországba.. (.) Juhász Árpád annyira gyűlölte a kártyát, hogy a gyerekeinek hozzá sem volt szabad nyúlni, mire a történet úgy szólt, hogy elfogták apámat és Aladár bácsit a rablók valahol a görög hegyekben, és ki kellett váltani őket, amihez Juhász Árpád a kártyanyereségét adta oda.. ilyesmik voltak benne, persze végignevettük az egészet. (.) Ez majdnem minden hónapban volt valaki másnál, meghívott vendégekkel. Emlékszem, amikor nálunk volt, akkor apám tilinkózott, anyám és én énekeltünk, Kisfaludy Sándornak egy megzenésített versét: "Szigligetben fogunk élni, szerelmünkben boldogok, kis fészkünkből kirepülni egyhamar majd nem fogok.""Az eddigiek közül még ezek az összejövetelek hasonlítottak leginkább a polgári körökben szokásos teadélutánokra, egyleti műsoros estekre, ahol a legnagyobb szerep a humoros jeleneteknek, verseknek, bennfentes társasági tréfáknak jutott, s az adott közösség műkedvelő színjátszói is felléphettek.
A látogatások, közös programok a művésztelepen sokkal oldottabbak voltak, mint a polgári vendéglátás szabályai ezt előírnák: kötelező vizitek, az asztalnál ültetési rend, a vendégséghez illő öltözék - mindezek úgyszólván ismeretlen fogalmak voltak közöttük. ".. hétköznapi életükben továbbfolytatták addigi tevékenységüket, ami az emberekkel való közvetlen kapcsolattartásban nyilvánult meg, csak éppen nem intézményes formájú, hanem a legegyszerűbb személyes kapcsolatokban."A felolvasások és házikoncertek önnevelésük, továbbképzésük fontos részei voltak, közös olvasmányaikat gyakran megvitatták, míg a szórakoztató és jelmezes estéken szabadjára engedhették tréfálkozó kedvüket, vizuális fantáziájukat. Összefoglalásul azt mondhatnánk, hogy kulturális téren és a szórakozásban szinte önellátók voltak, megkeresték és megtalálták a nekik tetsző formákat és alkalmakat, hogy a számukra fontos könyveket, zenéket és más programokat együtt élvezzék és a közös élmény még jobban összekovácsolja őket. Gyermekeikkel is próbálták minél korábban megismertetni mindazt, ami szerintük a művészetekben, az életben értékes, ezzel segítve őket saját személyiségük felépítésében.
Az év beosztása a telepen a keresztény egyházi év ünnepeihez alkalmazkodott, ezek közül különösen azokat tartották fontosnak, amelyek a gyerekek számára valamilyen örömöt tartogattak: a karácsonyt és a húsvétot. Ilyenkor a családok rendszerint el is mentek a saját felekezetük templomába ünnepelni, de Nagy Laura visszaemlékezése szerint ebben sem gyakoroltak senkire nyomást - ha a fiatalabbaknak nem volt kedvük csatlakozni, vagy valamilyen oknál fogva nem vettek részt az ilyesmiben, attól még ugyanúgy elfogadták őket a többiek. Ő maga édesanyjával a királyi kastély kápolnájába járt, amely Gödöllőn a katolikus plébánia szerepét töltötte be, néha hajnali misékre, körmenetekre is elmentek, de minden családon belül más volt a szokás.
A nagyobb ünnepekhez kapcsolódó polgári vagy népi szokások már egyöntetűbben jelentkeztek mindenütt: többen is felidézték a szépen díszített karácsonyfák, húsvéti locsolkodások emlékét, amelybe a művészek - saját maguk készítette díszekkel, szokatlan ötletekkel - mindig igyekeztek valami egyéni színt vinni. "Mindenki megcsodálta művészien díszített karácsonyfánkat, melyen minden évben más újdonság volt. Egyszer például száz piros papírból ragasztott szerencsetasak is lógott rajta többek közt, és minden egyes zacskóban másféle cukor, édesség volt. A fa alatt édesapám rajzai szerint édesanyám öltöztette művészi babák, korhű jelmezekben, vagy lepkeszárnyú tündérek, mögöttük festett tündérpalota. Máskor a Noé bárkájából kisereglő festett állatok hosszú sora, melyeket végül az asztalon valódi állatok folytattak, házi készítésű fák és virágok között. A kisöcsém összerakható játékokat kapott, melyekből hároméves korában már az első este házakat, bútorokat, kocsikat készített. Hát még az emeletes meseház mézeskalácsból, mákospatkóból, édességekből készítve! A lépcső mellett csokoládé söprű és lapát, a házban cukorbabák, kekszből készült székeken és asztalokon ültek. A kertben cukorkavicsok és virágok között birsalmasajt kutyák ugattak"- írta Juhász Gyöngyvér. Érdekes adalékkal szolgál egy másik története is: "Karácsony táján mi ketten az öcsémmel boldogan vártuk a Jézuskát. Találgattuk, hogy ugyan milyen játékot készítenek részünkre a törpék meg a tündérkék. Pintyőkének [= Nagy Laura] nem hozott meglepetést a karácsony. Ő minden ajándékát maga választotta ki, a karácsonyfáját is maga díszítette föl. De nekünk sose leplezte le a Jézuska-mesét. Egyszer szomorúan mondta a szüleinek: "Milyen jó a Gyöngyinek, Döminek, ők sokkal jobban örülnek, mint én." "Lehet, hogy mi tévedtünk" - mondták a szülei. "Mi nem akartunk hazudni a gyermekünknek, és nem gondoltuk, hogy mennyi édes illúziótól fosztjuk meg őt."De akár volt Jézuska-mese, akár nem, Nagy Laura emlékeiben is szép színfolt a karácsonyfa: "Olyan karácsonyfát csináltak, amin mindenféle rendkívül szép színes dolog volt. Anyám mindig vett mézeskalácsot, mézeskalács huszár, bárány, szív, meg ilyesmik lógtak rajta, aztán voltak a vásárban aprócska kis faedények, nagyon erősen színezettek, a tótok árulták őket, s ilyen edények is voltak a karácsonyfán, meg aranydió."talán Erdélyből hozott elemekkel is gazdagított húsvéti szokásokra így emlékezett Juhász Gyöngyvér: "(Körösfői-Krieschéknél) .. húsvétkor a tojásokat az egész nagy kertben kellett összekeresniük a gyerekeknek. Húsvét hétfőjén Aladár bácsi megjelent nálunk is húsvéti népi mondókákkal, meg egy nagy kosárral a karján, hogy legyen hová tenni a megszolgált tojásokat. Mögötte jött a négy fia szintén kosarakkal fölszerelve, megöntöztek húsvéti versikék kíséretében minden található hölgyet, még a babáimat is. Édesanyám festette gyönyörű tojásokból kiválasztották a legszebbeket, aztán nagy diadallal, tréfás mondókákkal mentek tovább a következő családhoz." születésnapokat, névnapokat is mindig megünnepelték, a gyerekek ilyenkor zsúrokat rendezhettek tortával, süteményekkel. Körösfőiéknél szokás volt például, hogy édesanyjuk névnapján, Ilona-napon a fiúk nővérük, Margit vezetésével valamilyen színdarabot adtak elő, vagy saját tervezésű élőkép-sorozatokat, amihez a díszletektől a jelmezekig mindent ők készítettek.
Mivel Gödöllő, s különösen az Erdő utca akkoriban még elég falusias településrész volt, a művésztelep lakói sokkal közelebb voltak az év természetes ritmusához, az évszakok váltakozásához is, mint a városlakók. Talán ez, és a sok szabadban, sportolással, kirándulással eltöltött idő magyarázza azt (anyagi helyzetükön kívül), hogy a nyaralást, levegőváltozást nem tartották életük elengedhetetlen részének. Az erdélyi, mezőkövesdi utak, a nagyszülőknél, rokonoknál tett látogatások többé-kevésbé ki is elégítették erre irányuló vágyaikat. Ha utaztak, s különösen ha külföldre mentek, mindig az illető hely kultúrája, művészete vonzotta őket, tudásvágyukat próbálták kielégíteni.
Körösfői-Kriesch volt az, aki aránylag a legtöbbet járta Európát, családjával együtt is. Feleségével, aki ekkor első gyermeküket várta, 1896. őszén hosszabb európai útra kelt, melynek végcélja Velencén, Genován, a Riviérán, Spanyol- és Franciaországon át Párizs volt; a hosszú és bizony fárasztó utazás fő programpontja az összes útjukba eső múzeum megtekintése. Karácsony előtt érkeztek Párizsba, ahol az ekkor még ott élő Nagy Sándor fogadta őket. Vélhetőleg 1901-ben, első kisfiuk halála után jártak Firenzében aprócska kislányukkal és az ekkor még hajadon Kriesch Laurával; e hosszabb nyaralás alkalmával gyakran találkoztak a szintén kislányukkal ott tartózkodó Feszty-házaspárral. 1905-ben - ekkor már három gyermekükkel és Boér Lenkével - Olaszországban, az Ancona melletti kis tengerparti településen, Fano-ban töltötték a nyári szezont. 1911 körül Körösfői-Kriesch és Nagy Sándor együtt mentek hosszabb túrára Görögországba, ez az út nagyon sok élménnyel gazdagította őket, mint az Körösfőinek Nagy Sándor által közölt naplórészleteiből is kiderül. Az utazást itt is Körösfői indítványozta, aki régen vágyott arra, hogy megtalálja, élőben is megtapasztalja azt a klasszikus görögség-élményt, amely kedvelt görög auktorain keresztül oly fontos része volt életének.Nagy Sándor és felesége Németországban járt nászúton, és útlevelükbennyoma van annak a cári Oroszországba tett utazásnak is, amelyhez a Tolsztojjal való találkozásuk (bizonytalan valóságalapú) története kötődik. A férfiak egyedül gyakrabban utaztak munkáik miatt, a párizsi, milánói, velencei, londoni kiállítások idején megfordultak ezekben a városokban is. Az ifjabb nemzedék tanulmányútjainak célja München és Párizs mellett Bécs, Berlin, London volt; Nagy Laura szerint Körösfői-Kriesch valamikor a tízes évek elején maga vitte olaszországi útra tanítványait, Leszkovszkyt, Hendét és Diósyt.. 1913-ban a művésztelep Frey Rózsát Svédországba és Norvégiába küldte, hogy ott a textilek természetes növényi festését tanulmányozza. A sok európai utazás mellett pedig legalább ennyi, vagy még több időt töltöttek Magyarország különböző tájain. Erdélyben (főként Kalotaszegen), Mezőkövesden, a Dunántúlon, az Alföldön nemcsak a népművészet veszendőbe menő motívumait gyűjtötték össze, hanem olyan tárgyi emlékeket és szellemi élményeket is, amelyek szerves részeivé váltak mindennapjaiknak, életmódjuknak.
...
A gyermeknevelés és a kultúra továbbadásának eszméi és gyakorlata a gödöllői művésztelepen

"Aki pedig Ember akar lenni így cselekszik.
Reformálja a külső viszonyokat, amennyire erő és alkalom engedik; és reformálja főképpen a szellemet másokban s önmagában (.).
Amíg pedig az emberanyag ily gyalázatos, nem sokra mentek a puszta külső reformokkal.
Alig változtat ez többet a helyzeten, mintha megsavanyodott tésztáját nem zsemle, hanem kifli alakba süti ki a pék.
Csak más forma lesz a nyomor, a szenvedés s lehet, hogy még nagyobb.
És hogyan is akartok jó külső viszonyokat teremteni, míg magatok nem vagytok jobbak.
Hát tud asztalt csinálni az, ki nem asztalos?
És teremthet jót, ki maga nem az?
Belülről kell reformálni a világot. (.) ..a gyökeres javulás érdekében szükséges külső reformok koronájaként: művelődési forradalmat kell teremtenünk szellemben."
A gödöllői művésztelep működésének egyik vezérelve, a tagok életfilozófiájának alapja az a gondolat, amelyet Boér Jenő a fenti formában fogalmazott meg. Nemcsak eszmevilágukban, de mindennapi életükben is rendkívüli szerepet játszott önmaguk, felnőtt embertársaik, és különösen gyermekeik állandó fejlesztésének, "nevelésének" igénye, új emberek kiformálásának vágya, hogy az újfajta világ, az "új, öntudatos paradicsomkert" ezeken az új embereken keresztül valósulhasson majd meg.
Tanulmányom következő fejezetében azt vizsgálom, milyen elméleti alapokról indulva, miféle nézeteket alakítottak ki az "új nevelés" kérdéséről a gödöllői művészek, hogyan jelentkezett mindez művészi alkotásaikban, és - a visszaemlékezések tükrében - miként valósították meg elgondolásaikat a gyakorlatban, családjuk körében, és tágabban értelmezve, a művésztelep közösségén és a társadalmon belül.