Irasok Nagy Sandorrol

Az eddigiekből már láthattuk, hogy a gödöllői művészteleppel kapcsolatban bőségesen áll rendelkezésre a művelődéstörténeti kutatás egyik fontos forrása: az írott vagy szóbeli személyes visszaemlékezés. Mivel a gödöllői művészek nagyobb részének a korszakból napló-jellegű írásai nem maradtak fenn,fontosságban és eredetiségben egyedülálló az az 1995-ben előkerült Nagy Sándor-kézirat, amelyet a bevezetőben már említettem. Dénes Jenő 1939-ben megjelent Körösfői-monográfiájában többször hivatkozott egy általa 1935-re datált, kiadatlan Nagy-emlékiratra, sőt esetenként szó szerint is idézett belőle. A család tulajdonában levő iratok közül került elő váratlanul a már elveszettnek hitt vastag, leragasztott kéziratcsomó, Nagy Sándor "Életrajzunk Kriesch Aladárral" címet viselő memoárja. Rajta Nagy Sándorné kézírásával a 72. szám és a rövidke felirat: "Életrajzunk - de nem az, amely megjelent!" Az utóbbi megjegyzés vélhetőleg Nagy Sándornak egy 1944-ben publikált hoszszabb visszaemlékező írására utal - a "Kriesch Aladárral Itáliában"ugyanis nem más, mint ennek az emlékiratnak egy része: a 16-27. oldal szinte teljes egészében átvéve, két bekezdés kihagyásával és néhány apróbb szövegmódosítással. (S olyannyira szerves része a teljes kéziratnak, hogy néhány "bennfelejtett" utalása igazából csak az egész szöveg ismeretében érthető.) A szám megfejtését pedig egy szintén a család tulajdonában levő egyszerű kockás irka adja meg, amelyben megintcsak Nagy Sándorné kézírásával egy kb. száz egységnyi felsorolás található, az általa megtalált és - amennyire lehet - összerendezett Nagy Sándor-kéziratokról.
Sajnos, a szóban forgó emlékirat még meglehetősen nagy terjedelmében is csak töredék. A sima A4-es méretű lapok piros ceruzás számozása a 14-83. oldalig terjed - a 73. oldalszám kétszer szerepel, így összesen 71 oldalnyiról van szó. Mivel a felhasznált papír minősége, a tinta színe (kék ill. fekete) és Nagy Sándor kézírásának egyes vonásai is változnak, arra következtethetünk, hogy a számozás későbbi keletű, mint maga a kézirat (vagy annak egyes részei), ám minden bizonnyal korábbi, mint az elrendezés időpontja (1950-es évek). A szövegkörnyezetből is nyilvánvaló, hogy a kézirat eleje és vége hiányzik. Annál több a kérdőjel a megírás körülményeivel kapcsolatban. Adatszerű nyoma nincs, hogy felkérésre, egy esetleges publikáció reményében, vagy csak "családi használatra" írta-e; a "nyájas olvasó" időnkénti megszólítása és az átfogó korképre való törekvés az előbbi mellett szól, ugyanakkor terjedelme miatt legfeljebb részletekben közölhette volna egy folyóirat (hacsak nem könyvformában gondolkodott a szerző), és a családra vonatkozó utalások elég sok lábjegyzetet tettek volna szükségessé. A megírás ideje megintcsak bizonytalan. Feltehetően már Körösfői halála után elkezdte írni, de a szövegben található későbbi utalások, a dátumviszonyítások és ezek javításai arra engednek következtetni, hogy többször félretette, majd újra és újra belefogott, átfésülte, kiegészítette, továbbírta még az 1930-as évek közepe táján is, amikor is Nagy Laura visszaemlékezése szerint kölcsönadta Dénes Jenőnek, segítségül könyve elkészítéséhez. Az emlékirat értékét növeli, hogy Nagy Sándor a teljesebb kép kialakításához felhasznált olyan, ma már nem létező forrásokat is, mint sógorának levelezése és útinaplói.visszaemlékezések mellett segítséget jelentettek munkámban a levelezések részletei is, melyeknek egy része napjainkban magyar és külföldi közgyűjteményekben található, más része a művészek leszármazottainak tulajdonában van. 1997. januárjában jött létre Gellér Katalin vezetésével az a kutatócsoport, amelynek e tanulmány szerzője is tagja, s amely céljául tűzte ki a fennmaradt levelek pontos helyének, mennyiségének feltárását, illetve a levelek és a gödöllőiek folyóiratokban megjelent cikkei alapján egy a tudományos közvélemény és a nagyközönség számára is hozzáférhető válogatás közrebocsátását. Jelenlegi munkámban is felhasználtam a gödöllőieknek a korabeli lapokban található írásait, melyekkel főként a "Magyar Iparművészet", a "Művészet" és a "Népművelés" hasábjain találkozhatunk, bár egy-egy cikkük megjelent a "Huszadik Század", "A nő és a társadalom" és az "Élet" című folyóiratokban, valamint a gödöllői helyi újságban is. Emellett Körösfői és Nagy Sándor nevéhez a korszakban egy-egy könyv fűződik.
Legtöbbet közülük Nagy Sándor publikált, és nagyon sok cikkében találhatunk témánk szempontjából hasznosítható információkat. A művésztelep virágzásának időszakában főként elméleti cikkeket írt, iparművészetről, népművészetről, festészetről, gyermeknevelésről, rajzoktatásról, de kifejtette véleményét a női öltözködésről, és jellegzetes allegorizáló írói stílusában a kor társadalmi kérdéseiről is; külön csoportot alkotnak későbbi visszaemlékezései és a pályatársakról, barátokról írott nekrológjai. Sokoldalúságát mutatja, hogy lefordította Tolsztoj "Az életről" című művét és ő maga is írt egy könyvet "Az élet művészetéről".Körösfői-Kriesch Aladár írásait nagyjából három csoportba oszthatjuk: a preraffaelitákkal foglalkozó előadásai könyv formájában jelentek meg,ide kapcsolhatók az iparművészettel és annak jövőjével foglalkozó cikkei is, a fennmaradó írások nagy részének központi témája pedig vagy az erdélyi művészet és paraszti élet, vagy a rajzoktatás és művészképzés. Egy a gödöllői lakossághoz intézett nyílt levele és egy Gödöllőn "A művészet és az élet" címmel tartott előadása a Gödöllői Hírlapban jelent meg.De a telep két vezéralakján kívül az életmód- és művelődéstörténet témájába vágó cikkeket publikált például Undi Mariska és Sidló Ferenc is a "Népművelés"-ben.telep művészettörténész kutatói fontosságának megfelelő súllyal méltatták Tolsztoj, valamint a gnosztikus filozófus Schmitt Jenő Henrik hatását a gödöllőiek gondolkodására, alkotásaira és életmódjára.Ehhez a befolyáshoz kapcsolható az a két forrásértékű dokumentum, amely az ő körükben született, és a gödöllői életfilozófia lényegét foglalja össze, az egyik inkább elméleti módon, a másik kissé gyakorlatibb szemszögből, és egyes területekre összpontosítva. Az előbbi Boér Jenő 1906-ban Kolozsvárott megjelent könyve "Az ember", mely a gnózis szellemében, prófétikus hangvételben és protestáns bibliafordításokat idéző nyelvezettel követi végig az ember belső fejlődését az önmegismerés és az ebből fakadó tökéletesedés útján. Az erdélyi unitárius Boér-család Krieschékkel állt rokonságban, az ő diódi kúriájukban kezdett kiformálódni az 1890-es évek közepétől a művésztelep eszméje. Boérék élete több rokoni és szellemi szálon is összekapcsolódott a Körösfői-Kriesch Aladár körül kikristályosodó művészközösség életével. A fenti könyv szerzőjének, Boér Jenőnek egyik húga, Lenke Gödöllőre költözött, ahol az egyik legtehetségesebb szövőnő vált belőle, és a telepen élő fiatal grafikusművész, Mihály Rezső vette feleségül. Nővére, Boér Vilma az Arad megyei Odvoson gazdálkodott férjével, Konopi Kálmánnal, aki szintén nagyon jó barátságot tartott fenn a gödöllőiekkel. Konopi volt a szerzője a másik gödöllői szellemű könyvnek, amely "Az ember és szerelme" címmel 1907-ben jelent meg Budapesten, Nagy Sándor fejléceivel. A fiatalok számára írott könyv központi témája az, hogyan fogja fel az önmegismerésben megújult és egyre tökéletesedő ember az erkölcs és nemiség viszonyát, hogyan választ párt magának egy életre és készül fel a szülői feladatra. A korszakban meglehetősen rendhagyó téma őszinte, felszabadult hangvétellel társul, és a századfordulóhoz képest igen modern gondolatokat hangoztató szerző a nemi felvilágosítást életvezetési, öltözködési, táplálkozási tanácsokkal és filozófiai gondolatokkal bővíti ki, így a könyv egyedülállóan fontos dokumentumává válik a gödöllőiek és barátaik gondolkodásának.
Az eddig felsoroltakon kívül forrásként használtam még a művésztelephez nem kötődő, de a korszak mindennapjait feltáró visszaemlékezéseket és szépirodalmi műveket is,alapvetően olyanokat, amelyek lehetővé tették a gödöllőiek életmódjának összevetését kortársaikéval. A szépirodalmi művek között akadt egy olyan is, amely azonban szorosabban kapcsolódik a telep tagjaihoz. Harsányi Kálmán kulcsregényének, az 1914-ben megjelent "Kristálynézők"-neklapjain nevük csekély megváltoztatásával és teljesen felismerhetően szerepelteti a művészeket. Harsányi jó barátságban volt velük, különösen Nagy Sándoréknál fordult meg gyakran, könyve - Boér Jenő és Konopi Kálmán említett írásaival ellentétben - azonban mégis inkább kívülről, a regény furcsa, de jellegzetesen századfordulós cselekményébe illesztve mutatja meg a gödöllőieket, a rokonszenvező kortárs szemével, semmint belülről, gondolkodásuk és elveik irányából.
A szépirodalmi művek mellett az összehasonlításhoz segítségemre voltak az élet különféle területeire (háztartás, egészségügy, lakberendezés) vonatkozó tanácsadó könyvek; ezeknek kiválasztásában főként kronológiai szempontok vezettek, tehát megpróbáltam a művésztelep vizsgált korszakához időben legközelebb álló munkákból válogatni, idézni. A korabeli sajtóból a gödöllőiekkel foglalkozó cikkeken kívül - melyek egy része nemcsak művészetüket, de életmódjukat is tárgyalta - áttekintettem a Gödöllői Hírlap 1903-1914 közti évfolyamait is. Egyes területekhez maguk a műalkotások szolgáltak forrásul, továbbá a gödöllői művészekről készült fotók és a csekély mennyiségű fennmaradt tárgyi emlék, valamint az ezekről készült és a korabeli lapokban közölt rajzok, reprodukciók.
Mint azt a források felsorolása is mutatja, munkamódszereimet vizsgálódásom művelődéstörténeti és mikrotörténetírási jellege határozta meg. E módszereknek fő erénye és hibája egy és ugyanaz: vegyesek. Mivel maga a rendelkezésre álló dokumentumanyag is sokféle, mindezek elemzéséhez, összehasonlító vizsgálatához fel kellett használnom a történettudomány, a szociológia, az irodalomtudomány, esetenként a filológia vagy a statisztika módszereit is. Ez azonban - éppen mert egy kiválasztott embercsoport mindennapi életét, szokásait próbáltam bemutatni, megfoghatóvá tenni - reményem szerint nem zavarja össze a képet, hanem inkább kiemeli a mindennapok sokszínűségét, az adott emberi közösségen, tehát a művésztelepen belül a tagoknak és szokásaiknak alakulását, összekapcsolódását, s azokat az életmódbeli és viselkedés-mintákat, amiket a telepen magukénak vallottak.
A tanulmányban vizsgált időszak pontos behatárolása nem könnyű. Még a művészettörténészek sem teljesen bizonyosak abban a tekintetben, mely éveket jelölhetik meg a művésztelep alapításának és feloszlásának dátumaként. Bár Körösfői-Kriesch családjával már 1901-ben Gödöllőre költözött, a szövőműhely munkája csak 1904-ben indult meg, és 1907-1908-tól csatlakoztak nagyobb számban hozzájuk művészek. Ugyanez érvényes a záródátumra is: már 1912-14-ben többen visszaköltöztek Budapestre, soraikat a világháború méginkább megritkította, de a szövőműhely munkája Nagy Sándorék vezetésével még Körösfői halála, 1920 után is folytatódott,és rajtuk kívül a Gödöllőn letelepedett Remsey Jenő-Frey Vilma házaspár is tovább ápolta a telep hagyományait, amely leszármazottaik között ma is elevenen él. Különösen szembetűnő a behatárolás nehézsége művelődéstörténeti szempontból, hiszen a művésztelep létrejöttét elősegítő, életmódját meghatározó gondolatok már a múlt század utolsó évtizedében foglalkoztatták az alapítókat, és e gondolatok hatása is jóval túlélte a művésztelep életrehívóit. Így, bárha az 1905-1914 közötti szűk tíz esztendőt jelölhetjük meg a kutatás fókuszaként, mert ekkor voltak szám szerint legtöbben, s ezért egyes életmódbeli vonások is kézzelfoghatóbban mutatkoztak, a vizsgálódás során legalább az utalás szintjén időnként a megjelölt korszak előtti vagy utáni időkbe kell tekintenünk.
Hasonló problémákat vet fel a vizsgálat körébe vont személyek kérdése. Mint a forrásokból látható, az információk nagy része a telep alapítói köré csoportosul, közülük is különösen Körösfői-Kriesch és Nagy Sándor alakját világítja meg. Ez részben természetes is, hiszen személyük, gondolataik meghatározóak voltak a csoport kialakulása és működése szempontjából, de a teljes kép érdekében a fiatalabb nemzedékkel kapcsolatos adatokat is minden esetben figyelembe vettem. A jelenleg rendelkezésre álló forrásanyag miatt időnként talán kissé egyoldalúnak tűnhet az elemzés, de ez is csak azt támasztja alá, hogy a kutatandó terület még igen nagy, és hogy a művelődéstörténet szempontjából nem tekinthetjük befejezettnek a gödöllői művészekre vonatkozó alapkutatásokat.
Tanulmányomat két nagyobb tematikus fejezetre és ezen belül kisebb egységekre tagoltam. Az elsőn belül külön foglalkozom a telep létrejöttének előzményeivel, annak szerkezetével, és a működő telep belső, személyközi, illetve külső, csoportközi viszonyainak alakulásával, a társas együttélés általuk megvalósított modelljével. Ezután életmódjuk összetevői kerülnek sorra, az időhöz, munkához és pihenéshez való viszonyukat, öltözködésüket, táplálkozásukat, egészségvédelmi és sporttevékenységüket, otthonaik berendezését, szórakozásaikat és háztartási gazdálkodásukat, pénzkezelésüket hasonlítom össze a korban elfogadott polgári normával. Bár az életmódnak ezen elemei a valóságban nem válnak így szét, hanem egyetlen összefüggő szövevényt alkotnak az adott csoport vagy egyén életében, a könnyebb vizsgálhatóság kedvéért szét kellett választanom őket, ami miatt - csakúgy, mint témám időbeli rendezésénél - helyenként előre- és visszautalásokkal kellett élnem. A második nagy fejezet témája életük központi gondolata, a nevelés és nevelődés, a személyiség fejlesztése. Ezen belül először - Nagy Sándor és Körösfői-Kriesch Aladár cikkei nyomán - gyermeknevelési, oktatási és művészképzési elveikkel foglalkozom, majd azzal, hogyan jelent meg a gyermek mint téma és mint közönség műveikben. Ezután a visszaemlékezésekre támaszkodva megvizsgálom, hogyan valósult meg mindez mindennapi életükben. Végül az ember társadalmon belüli kiművelését és kiteljesítését célzó törekvéseiket, a népműveléssel kapcsolatos elképzeléseiket és abban való részvételüket elemzem. Az összefoglalásban megpróbálom felvázolni a gödöllői életmódreform-kísérlet lényegét, és meghatározni a gödöllői gondolat jelentőségét és tanulságait napjaink számára.