Ha Nyugat egybehangzik Kelettel: Palestrina mint Mystére des Voix Bulgares

Ebben az egyedülálló összecsendülésben nem a manapság tömegesen vágyott távoli Kelet, hanem a legközelebbi (már-nem-Nyugat) szólal meg. Bár a lemez Párizsban készült, a felvételen Európa egymástól eléggé elszigetelt keleti és nyugati zenekultúrája találkozik. A találkozás létrejötte egy közép-európai közvetítõ, Lantos Iván invenciójának, szervezõi és elõadói munkájának köszönhetõ. Az eredmény elsõ látásra egyszerûnek tûnik: a Missa primi toni de Pier Luigi da Palestrina par les voix Bulgares címet viselõ lemezen bolgár énekesek Palestrina miséjét adják elõ. A lemezt hallgatva azonban az ember elõször nem hisz a fülének, majd idõ múltán megvilágosodik elõtte a Bolgár Hangok Misztériuma - a Mystére des Voix Bulgares nevû énekegyüttes ugyanis a kilencvenes évek kezdete óta már fél Európát meghódította. (Elõször '91-ben Berlinben találkoztam nevükkel, majd hozzájutottam 1993-as, Norvégiában készült felvételükhöz /Melody, Rhythm and Harmony/.)
Elõször hallva éneküket nem könnyû eldönteni, hogy népi mélyrétegen (etno) vagy magaskultúrán (klasszikus kórusmûvek) iskolázták-e hangjukat. A bolgár zenében ugyanis ezek az áramlatok nem válnak el oly élesen egymástól (a török ott-tartózkodás tartósságának köszönhetõen sokáig alkalmuk se volt erre). Szálaik át-meg-átszövik egymást, és olyan színgazdag mintázatokat alkotnak mint keleties kelméik. Kultúrájuk az idõk során ki volt téve néhány hatásnak: benne a magukkal hozott szláv és (bolgár-)török mellett az antik görög és trák korszak éppúgy nyomot hagyott, mint késõbb a bizánci, végül pedig minderre rárakódott (ottomán-)török közvetítéssel szinte a teljes közel s távol kelet.
Saját lemezeiken fõként kétszólamú, változatos díszítésû darabokat adnak elõ. Az asszimetrikus ritmusokkal és játékos megoldásokkal tüzdelt énekek többnyire mentesek a kórusirodalom egy részét jellemzõ üres pátosztól és fenséges unalomtól. Ezért aztán lemezeikre jól hallgatható, néhány esetben hátborzongatóan szép darabok kerültek.
A Palestrina miséjét elõadó bolgár énekesek hangjában mindez ugyan csak áttételesen, de annál különösebb erõvel hangzik fel. A nyugati kereszténység egyik legkifinomultabb, sokszólamú vokális zenéje a keleti tradíció hangszínein keresztül újra elementárissá válik. A Palestrinát éneklõ hangok nyersnek hatnak. (Kétkedõ zenész barátom szerint nem biztos, hogy az elõadók ismerik a kottát!) Ez a nyerseség azonban megszabadítja a mûvet (és a hallgatót) a konvencionális elõadás (és hallgatás) tompító rétegeitõl. Áttetszõbbé teszi a zenemû struktúráját, és átárezhetõbbé zenén túlnyúló tágasságát. A mise így elemi, eredetközeli hangjával hat. (Persze nem a 16. századi Collegium Romanum kórusát halljuk, hanem mintha egy korabeli vidéki misén volnánk. Ami egy mai, mûzenei muzealitással elõadott változathoz képest maga az autentikus hangzás.) Mindebben nem éppen elhanyagolható szerepe van Lantos Ivánnak, akinek nemcsak e lemez koncepciója és rendezése köszönhetõ. Lantos hosszú évek óta foglalkozik Palestrina életmûvével, de nem elsõsorban errõl az oldaláról, hanem mint a Kolinda együttes alapítója ismert. Az utóbbi években Hughes de Courson társaságában az 1993-ban alapított, Spondo nevû együttesükkel dolgozik; régi hangszerek és elõadótechnikák felhasználásával mai zenét játszanak. Lantos ezen a lemezen is tevékeny zenész, énekel, orgonán és kavalon játszik.
Palestrina miséjének elõadása során ez a különbözõ európai zenei kultúrákban és idõkben való jártasság gyümölcsözõnek bizonyult. Nem egyszerûen a keleti és nyugati felére kettéhasadt keresztény hagyomány példátlan találkozására és vibrálóan eleven interferenciáira került sor. Olyan mai zenemû ez, melynek hallatán még arról is sejtelme támadhat egy késõújkori embernek, hogy milyen lehetett kortársként hallgatni ezt a misét.