Mirázs. Hortobágyi László mûhelye

A Mirázs Földalatti Mûhely nem egyéb, mint egy zenemûvészeti kifutópálya. Aminek a hullámain el lehet indulni: helybenfelszállással, tüneményes, távoli és mégis jólismert tájakra. A Mirázs a második magyar világban van, egy délibábos tájon, a város és a dolgok közepén. Középütt, a világzene vivõáramán: Kelet és Nyugat, Észak és Dél sûrû semmije között.
A magassági kormány mögött egy egyszemélyes társaság áll: a Gayan Uttayak Society. Másként mondva: Hortobágyi László. És ebben csak elsõ látásra van ellentmondás. Ahogy a magaslatok felé vezetõ hely - a Mûhely - is jól megfér a magyar élet mélységében - a Hõsök tere sarkán a föld alatt, az ausztrál követség és egy mézeskalácsos között -, úgy egy társaság is állhat akár egy emberbõl. Különösen akkor, ha számolhatatlan terület metszéspontján tartózkodik és ezek kicsúcsosodását képezi. A Mirázs magassági kormányosa ugyanis rajta tartja kezét az egyetemes érzések ütõerén. Azaz a világ zenéjének vivõáramán; azon a finom és rejtett rezgéstartományon, ahol minden és mindenki a legmagátólértetõdõbb hangon szólal meg. Olykor akár a fokozhatatlan fájdalom vagy a vészsikoly hangján. Ahol elõször érnek össze az élmények, elõször kristályosodik ki a kor szellemének és lelkének különös kevercse. Ám amennyire egyidejû, olyannyira egyetemes is, hiszen "a hallóérzék - amint azt J. W. Ritter még a múlt század legelején oly találóan megállapította - az Univerzum minden érzéke közül a legfenségesebb, a leghatalmasabb, a legátfogóbb"*
Magától értetõdõen a Mirázs nemcsak számtalan szellemi, zenei és személyes szál találkozási pontja, hanem méginkább a mûködtetõje (azaz a lelke által) élenjáró rezgésforrás, hangköltõhely. Hortobágyi László a futurista archeológusok fajtájából való: leendõ zenei leletek feltárója és rendszerezõje, a lehetséges határvidékeinek felfedezõje és kiterjesztõje. Akinek (küzdelmes körei melléktermékeként egyebek közt számos színház és film zenéje köszönhetõ). 1990-ben megjelent elsõ, ANNALES OF GAYAN UTTEYAK SOCIETY. OP. TRANSREPLICA MECCANO címû lemeze után Amygdala ismeretlen vidékére vitt útja. CD-n világforgalmazásra került TRADITIONAL MUSIC OF AMYGDALA. A Psychomusical Expedition to the Archipelago. In Cooperation with the Computer Departement of Ethnomusicology, Gayan Uttajak Mandal Society címû albuma egy soha nem volt és még kevésbé leendõ, mégis hallatlanul valóságos zenei hagyományt tár fel - a földrengésmítoszok zenéitõl a mantramaterializációkon át, a "halál elõtti ötödik, hímnemû gongütésig".
Phalarisz-típusú zenék ezek; a fájdalomnak olyan átszellemülései, mint amilyenek elõször a görög zsarnok udvarában születtek: ugyanis a máglya fölé állított fémalkotmány, amibe a kivégzendõk zárattak, sípokkal volt ellátva, így az üvöltések hangja zenévé finomult. Persze, egyben s másban a zsoltárokkal is egy húron pendülnek: a szenvedés mélypontját megjárván átfordulnak, a rezgés örömétõl eltelve istendícséretté válnak. Gyönyörû, velõtrázóan szép zenék, amirõl olykor kétségtelen bizonyosságunk adódik: a hallattukra támadó hideglelés.

1991