Heidegger és a "hegyi valóság"

Heidegger Alkotó tájék - miért maradunk vidéken? címet viselõ, 1933-ban keletkezett írása az életmû egyik legkülönösebb szövege. Nemcsak tárgya, a benne érintett témák jó része, hanem személyes vonatkozásai és a megnyilatkozás szenvedélyes hõfoka miatt is egyedülálló. Páratlan a szöveg mûfaji és stiláris kevertség tekintetében is; a filozófiai önreflexió és a "népbarát" zsurnalizmus elemei egyaránt fellehetõk benne.
Heidegger ebben az írásában arra tesz kísérletet, hogy saját - nemcsak képletesen kiemelkedõ - gondolkodói pozícióját, és a filozófiai tevékenység minden mástól különbözõ voltát a "hegyi valóság" hatásainak összefüggésében írja le, és a hallgatag, tevékeny paraszti élet népközösségében helyezze el. A filozófia ûzését a "hegyi valóság" felé megnyíló munkaként mutatja be. Ezt a költõi képekkel jellemzett, az "ott fennt" magasában folytatható tevékenységet az "idelenti" hétköznapok prózájával állítja szembe. A vertikális ellentétpárok mellett egy horizontális uralja a szöveget: a vidék (falu) és a város feszültsége . Ezek a kontrasztok - a kultúrkritikán túl - a filozófia forrásvidékének és a filozófusi pozició körülhatárolására és elkülönítésére irányulnak. A városi világba beágyazódó, közvetlen részvételével rákérdezõ és kétségbe vonó szókratészi magatartással szemben Heidegger egy másik, ugyancsak régi filozófiai hagyományhoz kötõdik: "magasröptû" képviselõire az elkülönülés - olykor, mint Parmenidész esetében, az elragadtatás - és fel(ül)emelkedés jellemzõ. Amíg azonban ennek klasszikusai a teoretikus távolságteremtés szellemi gyakorlatai révén érik el magaslati megfigyelõállásaikat, addig a "hegyi valóság" filozófusa valóságos hegymászás révén tud "leválni a világról". Minden leválás és felemelkedés - s ez az õ esetében geológiai képzõdményekre támaszkodó, és légköri folyamatokkal megtámogatott fizikai folyamat (is)! - magányra vezet. A misztikus azonban magányában az egység és a közösség magasabb fokára törekszik - az Eggyel, Istennel. Heidegger számára ez a hagyomány környezete és teológiai tanulmányai folytán ismert volt, méghozzá nem is mint külsõdleges tárgyi ismeret: "akkoriban - írja visszaemlékezésében Karl Löwith - Heidegger még nem döntött teológiai eredetérõl való leválásáról. Ebbõl a freiburgi idõszakból még nagyon jól emlékszem, hogy íróasztalán Pascal és Dosztojevszkij képeit láttam, és a cellaszerû szoba egyik sarkában egy expresszionista feszület függött."
Ez a visszaemlékezés ugyan hozzávetõleg egy évtizeddel a "hegyi valóság" filozófiájának kifejtése elõtti idõszakra vonatkozik, ám szóba hozza annak kialakulásában döntõen közrejátszó két motivumot, a vallásosságot és az expresszionizmust. Heidegger fiatalkori religiozitása, pályakezdése teológusként ismert. Kevésbé köztudomású, hogy az expresszionizmus nem pusztán egy feszület megformálásmódján keresztül hatott Heideggerre. Ez a "kemény és éles" vonásokat mutató korstílus nemcsak a magas mûvészetben, hanem a korszak nyelvében és a köz kultúrájában is meghatározóan volt jelen. Stílusjegyei nemcsak Kirchner és Nolde festményein, hanem olyan mûvekben is feltûnnek, mint amilyen Martin Buber és Franz Rosenzweig Biblia-fordítása. De megjelentek - mint arra Susan Sontag felfigyelt - olyan sajátos kulturális területen is, mint amit az SS-egyenruhájának vonalvezetése...
Heideggerrõl szólva, Löwith méltán állapítja meg, hogy "jellemének és filozófiájának megértéséhez az expresszionizmusra kell visszaemlékezni, ami már a háború elõtt is harsány színekben és szavakban tükrözte a mi régi európai képzettségünk világának széthullását". Ennek kapcsán a német expresszinista filmezésre érdemes emlékeztetni. A hegy filmben popularizált mítoszát - a német romantikus festészet, fõként az újrafeledezett C.D. Friedrich nyomán - a századforduló újromantikája és filozófiája - az Alpok magaslatait kultiváló Nietzsche - élesztette újjá.
Ugyanakkor az expresszionizmus - romantikus témái ellenére - modern mûvészet; a klasszikus modern valamennyi vonulatával közös jegye, hogy "egyszerûvé és lényegessé kell válnia" (ezt írásában Heidegger saját kérdezésének követelményeként említi). Modern még Heidegger írásában - agrárius-archaikus utalásai ellenére - a munkának azt a kitüntetett méltánylása, ami abban mutatkozik, hogy a filozófiát is a munkák egyikének minõsíti. A modern ("fizikai") munka-kultusz elõször a mûvészeti avantgardban formálódott ki , és csak késõbb vált a szocialista, illetve a nemzetiszocialista mozgalmak hivatalos kultuszává. A munka és a munkás mitológiájának legkidolgozottabb formáját Ernst Jünger Der Arbeiter címû híres könyvében nyerte, mely nem sokkal az írás keletkezése elõtt jelent meg, s amelyrõl feltehetõ, hogy Heidegger is ismerte. Ezen túlmenõen a ("fizikai") munka magasra értékelése nála egy másik, döntõ fontosságú motívumra vezethetõ vissza: filozófusi pozicójának értelmezésére. ("A filozófiai munka nem egy különc félreesõ tevékenységeként zajlik. A földmûvesek munkája közepette van a helye.") A (világról levált) filozófus csak saját (filozófiai) munkájának és a környezetében élõ földmûvesek ("fizikai") munkájának azonosításával ("munkám az övékkel egyazon fajta") vél rátalálni arra a kapcsolatra, mely közösséget és egységet teremt másokkal. ("Ebben gyökerezik a közvetlen odatartozás a parasztemberekhez.")
Ugy tûnik azonban, hogy a filozófus és népének ez a munkán keresztül fennálló - és a hallgatag pipázás együttlétének komplementumával kiegészülõ - közössége Heidegger számára mégsem egészen kétségtelen. A munka-közösség további hangoztatásai során ui. figyelemreméltó hangsúlyáthelyezõdések történnek: a szöveg késõbbi pontján arról ír, hogy (filozófiai) munkájának "bensõ hozzátartozása a Fekete erdõhöz és embereihez" már nem pusztán a munkák közösségén, hanem "egy évszázados, semmivel sem helyettesíthetõ alemán-sváb õshonosságból ered". Ezt követõen pedig már nem a különbözõ munkák végzõi között létrejövõ közösségrõl, hanem egy lokális kollektívummal fennálló mítikus közösségrõl van szó: "egész munkámat ezeknek a hegyeknek és földmûveseinek világa hordozza és vezérli." A filozófus és a közösség kapcsolatának kérdése így rövidre zárul. Az ekként vezéreltség eszméje ugyan még nem azonos a vezér eszméjének való alárendelõdéssel, de közvetlen közelségébe került.