-Miközben a világ mint hely egyre kisebbé válik, a személyes élettér egyre növekszik. A világ ugy válik az egyes ember személyes tapasztalatává, hogy közben képtelen a megfigyelõ tekintet elõl elhuzódni. Big brother is watching you! - ezt akarja Ön velünk közölni? -Ez nem a totális megfigyelés, hanem a totális fény. Ez a valódi oka annak, hogy a fényt már nem lehet elválasztani a sebességtõl. És ez az igazi kérdés. Az uj megfigyelõeszközök, például a video, a tv, stb. lehetõvé teszik a távolság felszámolását azáltal, hogy a közbensõ tereket, a térbeli távolságokat interface-ekkel helyettesitik. Itt az a fontos,hogy egy világ és egy képernyõ áll szemtõl szembe egymással. Az a tény, hogy köztük ezer kilométeres távolságok vannak, már nem számit. A valós idõ helyettesiti az igazi teret. És ez nem a topológiában, hanem a teletopológiában történik. Az interface a köztes terek utódja; a világ össze van préselve, képekké van összeszoritva. Ez igy van az autó kifejlesztése óta. A Concorde három óra alatt szeli át az óceánt; errõl mondja a reklámszöveg, hogy a Concorde eltörölte az óceánt. A távolbalátó, a tv, valamint a képek elektronikus továbbitása mondhatni minden távolságot eltörölt. Ma mindenki ott van, ahol a másik. Mindenki szembenáll a másikkal egyazon pillanatban, mintha egy erõ a testeket más testek ellen forditotta volna. Egyszer egy barátom megkérdezte, hogy a háboru ellen vagyok-e. Azt feleltem: nem, a háboru van énellenem - és ez nem filozófiailag, hanem fizikailag értendõ. McArthur tábornok - a koreai háboru idején Japán katonai kormányzója - esténként levetittette magának a különbözõ filmhiradókat, mivel akkoriban még nem volt tv-közvetités, hogy elsõ kézbõl tájékozódjon a harcokról, és fõként, hogy egyáltalán lássa, mi a helyzet a frontokon. Ma egy amerikai fõparancsnok megnyom egy gombot, és rögtön látja az összes harcteret. A modern hadvezetés velejét a c3i, a command, communication, controll, intelligence alkotja. Ez egy óriási vetitõterem, akárcsak egy mozi, valahol a Pentagon mélyén vagy máshol egy bunkerben, ahová a világ valamennyi képe befut. Nemcsak a hadszintereken dolgozó operatõröké, hanem a felderitõ- és megfigyelõmûholdak képei is. Ebben a vetitõteremben valóban lehivható a világ valamennyi képe. Ez azt jelenti, hogy a legfõbb hadur mindenütt jelenvaló; a képek révén automatikusan mindenütt jelen van. Nagy gondok csak a technikai zavarok során támadnak. Ha nincsenek képek, akkor a hadvezetés hirtelen megvakul. -Ezek figurativ képek, vagy jelek, alfanumerikus adatok? -Minden kép figurativ, a videoképek csakugy mint a többi. -Ebben nem egészen értek egyet Önnel, hiszen a befutó képek nem figurativak, hanem jelekbõl, koordinátákból állnak, s ezek látását elõször meg kell tanulni ahhoz, hogy egyáltalán meg lehessen érteni õket. Nyilvánvaló tehát az eltérés a kétfajta kép között, ami feltételezi annak felismerését, hogy mi a való és igaz, mi a hamis és valótlan. -Természetesen van ilyen különbség. Ezzel megint eljutottunk a valóság és virtualitás, látás vagy nem-látás, hit vagy el-nem-hivés kérdéséhez. Valójában ez a döntõ kérdés, a valóságos és a lehetséges konfliktusa. Ez a valóság problémájának a veleje; a kérdés, hogy valójában mi valóságos. Amit a szemünkkel látunk, az a psziché virtuális, látszólagos képessége. Ha például Önt látom, akkor ez elõször az optikai rendszeremen, a szememen keresztül történik, de pszichikusan is látom. Kétféleképpen vakulhatok meg: a szem betegsége vagy sérülése folytán vagy pszichikusan. Pszichém elutasitja a képeket. -Ez intellektuális vagy fiziológiai természetû? Tulajdonképpen a látóidegrõl van szó. A látóideg elemzi a szemen keresztülzuduló információzuhatagot. Igy a képlátást korlátozni tudja például pszichikus okokból. Ismert példa Aldous Huxley esete, aki pszichikus vakságban szenvedett és ujra megtanult pszichikusan látni. Ezt A látás mûvészete cimü könyvében irja le, amit mindig szivesen olvasok ujra. A látás tehát nem akárki képessége; nem mindenki képes a valódi látásra. Az embernek elõször is a szó fizikai értelmében kell megtanulnia látni. Pszichikailag is kell tudni látni, nem elég, ha az embernek jó a szeme. Vannak süketek, akiknek a süketsége pszichikai természetü. A valóság látása tehát megkettõzött: optikus-mechanikus - miként az okuláris rendszer - és pszichikus. Ebbõl következõen a látás éppannyira reális, mint amennyire virtuális. Ennek ellenére a szememet lehunyva akár varázslatos tengeri tájat is tudok látni.Egyszerüen le is hunyhatom a szemem (megteszi!) és láthatom önt (rámnéz és mondja:). E pillanatban kétségtelenül másként, de mégiscsak látom önt. Ebben egy fontos ellentmondás rejlik az optikus--technikai látás egyszerüségéhez képest. Ugyanis nem éppen egyszerü dolog látni. A látás olyan összetett folyamat, amely két dimenziót feltételez: egy aktuálisat ( látok, ha kinyitom a szemem ) és egy virtuálisat ( ez az értelem látása ), a vizuális gondolkodásmód, miként azt Rudolf Arnheim a könyvében leirja. Az ember egyszerre lát és gondolkodik is intellektuálisan. De nem volna képes a látásra, ha nem létezne ez a két dimenzió: a konceptiv látás, ami pszichikai és spirituális, valamint a közvetlen objektiv látás, azaz a szem okuláris rendszerének objektivitása. Ez tulmegy a materializmuson és a behaviorizmuson. Látni annyi mint hinni azt, hogy látok. Ha nem hiszem, hogy látok, akkor nem is látok; akkor vak vagyok. -Nem valamiféle rejtett miszticizmus ez? -Egyáltalán nem. A legobjektivebb szem is hisz. A szem hiszi hogy lát. Ha baleset vagy stressz folytán történik valami, ami miatt e hit nem hajlik a látásra, akkor a tekintet vak. Zavar támadt a látóképességben. -Ez merõ feltevés, avagy van valamiféle tudományos alapja is? -Amit elmondtam, az nem valamiféle ködös elmélet. E kérdéshez Rudolf Arnheim könyvét, A vizuális gondolkodásmódot, valamint a látógépekrõl szóló könyvek sokaságát tanácsos elolvasni. A kuatatás egyik ága olyan filmfelvevõgépek elõállitásán fáradozik, melyek képesek arra, hogy saját maguk számára lássanak. A jövõ látógépezetei képesek lesznek arra, hogy a maguk számára lássanak -- ahol a "maguk számára" a komputert jelenti. Jelenleg a formák felismerésénél tartanak. Természetesen a katonaság már sokkal elõbbre jár. A cirkálórakétákat például olyan felvevõgéprendszerrel látták el, mely önállóan képes látni. Ezt tekintet nélküli látásnak nevezik, mivel a látás folyamata megszakad. A látás automatikusan és egyuttal autonom módon történik. Ez nyilvánvalóvá teszi, hogy a látás stratégiája mennyire meg tudja változtatni a valóság ábrázatát. Ezzel egyszersmind természetesen az objektivitás fogalma is megváltozott. Einsteinnek igaza van, amikor azt mondja, hogy nincsen tudományos igazság. Nagy kár, hogy Marxnak és Freudnak sokkal nagyobb a hatása az életünkre mint Einsteinnek. Einstein világtörténelmi jelentõségû, miként Kopernikusz vagy Galilei, vagyis ezerszer fontosabb mint Freud vagy Marx. Sajnálatos, hogy Einsteinnek egyáltalán nincs hatása az emberek gondolkodására. Mindenki Freudról és Marxról beszél, és ha történetesen Einsteinrõl ejtek szót, mind azt mondják: no és! Beszéljen bár mindenki Marxról és Freudról, én Einsteinrõl beszélek. -Ön A háboru és a film cimü könyvében arról ir, hogy " cselekvéseink már nem ragadhatók meg a megszokott vonatkoztatási rendszerekkel". Ezek szerint a valóság viszonylagossá válása történik és valóságérzékelésünk átalakulóban van egy filmszerü érzékelés felé. Vajon a valóság relativizálódása az objektivitás fogalmának módosulását vagy annál többet jelent? -Álláspontom az, hogy a valós idõ váltja fel a valós teret. Ahol is a pillanat valós idejérõl, mondhatni a képernyõ valós idejérõl van szó. Ez az a kép, ami pótolja a dolgokat, méghozzá az emberek fizikai jelenlétét is. A tévén megjelenõ képem engem személyesen helyettesit - például egy telefonkonferencia esetében. Ezt tévé-tárgyalásnak nevezik. Ma már nincsenek tévé-nézõk, csak tévé-szereplõk vannak. Tehát itt ülhetek Párizsban és amennyiben részt veszek egy telefon-konferencián, akkor döntéseim abban a pillanatban akár Amerikában is érvényesek. Ma éppugy cselekedhetek fizikai valómban mint vizuális jelenlétemmel. Ha tehát azt állitják, hogy a kép éppugy helyettesiti a dolgokat, mint a személyes emberi jelenlétet, akkor ez természetesen zürzavarhoz vezet. Korántsem oly egyszerû, sõt nagy jelentõségû tény, hogy a kép helyettesitheti az embert és a dolgokat. Erre használatos a teleprezencia (tévéjelenlét) fogalma. Ebben az összefüggésben beszélnek tévé-valóságról. Ezért létezik immár a teletopológia. Vegyük például a geometriát. Az un. smart-building-ekben mindenüt kamerák és monitorok vannnak felszerelve, amelyeken keresztül a ház minden egyes részét látni lehet. Ha például kisérletet tennék ennek topológiai leirására, hogy nézne ki ennek a topológiája? Hogy fest ennek a geometriának a formája, ahol minden önmagába hajtogatott és összecsomósodott, szinte egyetlen pontba huzódik össze? Ebben az épületben minden egyes hely az összes többinek a terepe. Ez az, amit teletopológiának nevezek. Ez már nem a klasszikus topológia a maga métereivel és sikméreteivel, ez egy elektronikus topológia. -Ez egyfajta mozgó topológia? -Igen. Ez egy zárt rendszer; olyan mintha egy filmszalag vagy egy kibernetikus szalag csomózódott volna össze, miközben maguk a csomók is egymás közti kapcsolatokat jelenitenek meg. Ez egy olyan valóság, mely mintha önmagába vonult volna vissza. Ebben az összefüggésben integrált tévérendszerrõl beszélnek, mely az épületet felügyelõ rendszerként mintegy összetartja azt és az egyes helyeket egymással összecsomózza. De nemcsak eféle smart buildingek vannak igy összecsatolva, a katonai rendszerben az egész világ ily módon csomósodik össze a c3i-ben, amirõl az imént beszéltünk. Mindez zürzavart jelent. Azért is nevezem ezt zürzavarnak, mert eredetileg a katonaság épitette be a terepet várakkal, olyan védvonalakkal mint amilyen a limes, az Atlanti fal, a Kinai fal, a birodalmi autópályák: tehát a katonaság alakitotta ki és szervezte meg a terepet. Mára a képek szervezésének kedvéért felhagytak a territorium alakitásával. A c3, ez az összecsomózódott és lecsatolt rendszer vált az ujfajta képerõditménnyé. Az egész világ benne van ebben az összecsomózottságban. Amiként az urak világát, a feudalizmus jelképét a torony jelentette, ugy az uj feudalizmus magukban a képekben rejlik, tehát maguk a képek alkotják az uj feudalizmust. A modern feudalizmus pontosan ebben a c3i-ben rejlik, hisz ez az elektronika és a médiumok feudalizmusa, amit természetes kapcsolat köt a magánteleviziókhoz. Itt is ugyanarról van szó: az adók megsokszorozása megfelel a mindennek mindennel való összecsomózását müködtetõ logikának. -Akkor tulajdonképpen mi tekinthetõ még valóságosnak, és mi tünteti ki a valóságot? -Szerintem a valóság ma a kutatásban rejlik. A valóság keresése pontosan megfelel a titokzatos Grál keresésének. A Grál magában a keresésben áll. Ebbõl a magatartásból ered a valóság utáni hajsza jelentõsége és fontossága, a valóság keresése. A közmondás szerint a hit hegyeket képes elmozditani. A neolitikum embere a szent hegy képében istent látta, akiben hitt. Ezzel szemben mi alig látjuk egy hegy és egy domb különbségét. Cézanne festészetének tárgyaként nézett egy hegyre. Mi a hegyet ma elektromagnetikus mezõnek tekintjük. A hegy valósága abban a megközelitésmódban áll, amiben keressük, illetve kutatjuk. A nézés a szemmel való keresést jelenti, miként a kutatás fürkészést, nézést jelent. Emlékezzünk a szürrealista festõ, Marcel Duchamp mondására, aki szerint a látnokok festenek képeket, nem pedig a festõk. A világot képként ábrázolni annyit jelent mint látni a világot. A valóságot elõállitani annyit jelent mint látni a valóságot. A valóság a fürkészésben, a kutatásban, a pillantásban, a keresésben rejlik. A valóság nem jelenvaló, de örökérvényüen megformált. A valóság Isten, a szent számára jelenvaló; annak, aki van: a zsidó Isten, JAHVE számára, mert õ az, aki van. Mi a magunk módján látjuk a valóságot. Ám ha azt gondoljuk, hogy a valóság olyan amilyen, akkor nem látjuk. Számunkra a valóság éppenhogy valami más. A látás tulajdonképpen vakon-létet jelent. Az, hogy magát látom, abból adódik, hogy nem látok maga mögé. Semmit sem látok sem lent, sem fent, sem jobbra és balra, és semmit sem látok maga mögött. Csak magát látom, mivelhogy magába belelátni sem vagyok képes. Ha mindent látnék, ha átfogó totális tekintetem lenne, akkor a szónak nem az emberi értelmében látnék. Azért látok, mert maszkolt, azaz behatárolt a látómezõm. Egyszerüen képtelen vagyok azon kivül látni. Vannak olyan tulajdonságok, amelyek megakadályoznak abban, hogy többet lássak - többet a még többet látás értelmében. A látómezõnk meglehetõsen kicsiny. Igy aztán, relativ tekintetben, a látás egyfajta vakon-létet jelent. Azt mondhatnám, hogy bizonyos határok között látok, és a behatároltság nem rossz, sõt egyenesen jó. Sajnos a katonaság istennek tartja magát és mindent látni akar. Isten a bálvány az ö számukra. -A fikció fogalmának van-e még az ön számára bármiféle jelentése? -Ez a fogalom már nem létezik, nincs jelentése. Maga a valóság az, ami fiktiv; ami egy fikció. Éppen pár napja vitatkoztam errõl a fogalomról a dokumentumfilmek állitólagos valódisága kapcsán. A magam részérõl kedvelem az olyan dokumentaristákat mint Frederik Wiseman és Michael Klier. Szeretem Vertovot és az olasz neorealistákat, mert mindnyájan azt mondják, hogy a valóság egy fikció. A barátom, akivel a Centre Georges Pompidou-ban tartott elõadásom után vitatkoztam (a közvetlen és a totális fényt tárgyaltam), azt állitotta, hogy mindez sci-fi. Azt feleltem neki, hogy egyszerüen nevetséges amit mond, mert mindaz, amirõl beszéltem, már több mint tiz éve létezik. Magam is olvasok sci-fi-regényeket és meg kell állapitanom, hogy ezekben a könyvekben nem merülnek fel olyan uj gondolatok, amelyeket idõközben ne valósitottak volna meg. Mindig ugyanazok a példák, ugyanazok a strukturák, ugyanazok a témák kerülnek elõ. Már minden megvalósult, kivéve az idõutazást; tehát még nem tudunk kirándulni a kõkorszakba. Egyébként mindezt nem én találtam ki, elõttem Einstein már elmondta. Ez az általános relativitáselmélet trükkje. Vajon miért mondja azt, hogy nem létezik tudományos igazság? Einstein azt kérdezi, hogy miben áll az igaz és a hamis elmélet különbsége? Az elmélet érvényességének tartósságában. Egy hamis elmélet talán két percig vagy akár két hónapig, sõt akár két évig is érvényes lehet. Ezzel szemben egy igaz elmélet érvényessége rendszerint tiz és husz év között mozog, és aztán válik idejétmulttá. Ha a tudományelmélet egészét sorba raknánk és összeragasztanánk mint egy filmet, akkor egy adott pillanatban - mintegy 10 millió év mulva - azt mondhatnánk, hogy az összes elmélet hamis. De azt is lehet mondani, hogy valamennyi relativ, ami végülis ugyanaz. A tudományos relativitás kérdése ezért döntõ jelentõségû. Ami alatt nem etikai, hanem csakis tudományos relativitást értek. -Könyvében Coppola kapcsán a filmkészités elkerülhetetlen technikai fejlõdésérõl beszél. -Nem szeretem Coppola filmjeit, például az Apokalipszist. A legjobb film, amit csinált, és ezt szeretem is, a Magánbeszélgetés. Valójában nem hiszek abban, hogy az uj technológiák a film fejlõdésével jártak volna. A minõséget illetõen pedig végképp nem. Kétségtelenül megvan ennek a lehetõsége és magam is ezért küzdök, mivel ugy vélem, hogy sokkal jobban ki kellene használni az un. bloc-image-t. Bloc-image alatt film, a foto, a video és az infográfia ( a digitalizált kép ) egymástól való elválaszthatatlanságát értem. Az infográfia egyébként az informatikának a képekre történõ átvitelét jelenti, ezért digitális. Mindezt egybe kell látni, mert minden technológia az elõzõtõl inspirálódik, illetve abból ered. Igy elmondható, hogy a mozit a szinház inspirálta vagy befolyásolta, de az még nem mondható meg pontosan, hogy mi a video forrása - noha a film nyilván beletartozik. A video - ami alatt a legfejlettebb technológiát, nem pedig az átlagterméket értem - és az infográfia, még nem eléggé fejlett ahhoz ,hogy velük kielégitõ müveket állitsanak elõ. Kissé ugy áll a dolog mint a mozizás kezdetén, ahol ügyetlenül próbálkoztak mindenfélével. Azt hiszem, hogy a videográfia nagy jelentõségû. A filmet egy kissé tulontul a jelenetekre, a vágásra és a montázsra korlátozták. Egy elemet pedig teljesen elfelejtettek, nevezetesen a film forgatási és vetitési helyét. A forgatási hely az a hely, ahol a kép készült. A forgatási hely és a vetitési hely jelenti a látás és a megmutatás viszonyának végpontjait, vagyis hogy a képet megfelelõen fogadjuk be -- az utcáról, egy parkból, egy lakásból. Ezt a képet aztán másik helyszinen vetitik - mozikban avagy következetesen egy lakásban. Nem lehet a film jövõjén munkálkodni anélkül, hogy ne gondolnánk a vetitési helyszinre. Ez a viszony drámai elemet jelent, mivel a képek minõségérõl van szó, amit gyakran elfelejtenek. Ez az oka annak is, amiért elemezni érdemes a mûholdon keresztül történõ teleprojekciót, akárcsak a Géode-ot. A Géode egy kisérleti mozihelyiség La Villette-ben, a Musée de sciences et techniques -ben. Meg kell tanulnunk megérteni az uj képfajtákat, mint amilyen a Géode és a Jumbotron, hogy egyáltalán megérthessük a mozit, a nyilvános mozit. ( A Jumbotron egy olyan óriás képfelület, amin fényes nappal is lehet képeket látni. ). Meg kell érteni az olyan technológiákat is, mint amilyen a Douglas Trombole által használt Showscan, ami másodpercenként 6o képet vetit. Ez már az érzékelhetõség határán van. Párizsban van egy mozi, Max Linder a neve, mely az ilyen filmek vetitésére alkalmas vászonnal van ellátva. Douglas Trombole egyébként a A film állandón vonatkozásban van az idõvel és a tartammal. Különben nem 24 képbõl állna másodpercenként egy fotogramm. Jelenleg az "idõ-film"-tõl a sebesség-film felé vivõ filmtörténeti folyamat zajlik. Az elsõ filmtekercsek csak néhány másodpercre rugtak, a késõbbiekben már nagyon hosszu, órákig tartó tekercsek készültek. A film igy tendenciáját tekintve egyre hosszabbá vált. Az idõbeli kiterjedésben, az extenzitásban helyezkedett el. A 6o-as évek óta vannak törekvések a sebesség-film, mondhatni az intenziv film megteremtésére. Közeledünk a kliphez. Korábban másodpercenként 12 vagy 24 képet használtak, ma ez 3o és 6o között van. A film egyre rövidebb lesz. Trombole filmje például 45 perces. A 9o-perces szabvány-hossz 45-re rövidül. Minél gyorsabb a film, minél erõsebbek a vágások és minél nyersebben csapódnak egymásra a beállitások, annál fölöslegesebbé válik a film tartamának elnyujtása. A film (video) klippé válik. Douglas Trombole sebesség-filmeket készit, vagyis intenziv filmeket. Ezek ugy hatnak mint a drogok, amelyek nem tarthatnak tul soká, különben belebetegszik az ember. -Ez a sebességváltás a vágásra, a film imaginárius terére is vonatkozik? -A sebesség ugy határozható meg mint a képek másodpercenkénti számossága. Ez pedig éppugy érinti a vágást mint a vetitést. Mint ismeretes,a gyors vetítéshez a felvételt kell lelassitani, tehát nem 24, hanem másodpercenként 6o képet kell szekvenciánként felvenni. És ez természetesen nagyon gyors. Ugyanez érvényes a vágásra. Régebben hosszu beállitásokkal dolgoztak, mint például Orson Welles, ma pedig ugy vágnak mint egy metélõgép.Ez a fejlõdés fõként a videónak köszönhetõ. Igaz, hogy volt már korábban egy Eizenstein és egy Vertov, de végtére a video tette lehetõvé ezt az intenzitást. Erre talán jó példa a Géode. Ez egy hemiszférikus (félgömb-forma) vetitõterem, ahol az ember maga is benne van a képben. A Géode-ban a kép a padlónál kezdõdik és a mennyezeten ér véget. Valóban a képen belül érzi magát az ember, sõt attól tart, hogy kiesik belõle. Egyszerüen lehetetlen a filmrõl a mozi, a filmvetités helyszine nélkül beszélni. A külsõ felvételekrõl vagy a studióról, a diszletekrõl szóló vitáknak vége. Ma vagy a képekrõl vagy a film narrativitásáról beszélnek. Ez az alternativa azonban hamis. A kép vagy arról a helyrõl mond el valamit, ahol keletkezett, vagy ahol látható. Ez nemcsak a mozitulajdonosok problémája, ez a filmkészitõk problémája is kellene legyen. Természetesen ez éppugy kérdés az épitészek számára, hisz semmi sem érthetõ a középkorból a chartres-i katedrális, a tepmlomablakok nélkül, amelyeken keresztülvetül a fény. A rozettás katedrálisok egyszersmind az elsõ vetitõtermek. Hallgatóimtól elvárom, hogy egyszerre dolgozzanak a Géod és a Notre Dame rozettáinak kérdésein. -Hisz ön a technikában? Mit jelent az ön számára a technológiai fejlõdés? -Gyakran foglalkozom olyasmivel, amit gyûlölök. Kritikai iró vagyok, tehát ritkán irok olyan dolgokról, amelyek a tetszésemre vannak, és amelyeket szeretek. Ezért érdekel a háború, noha a háború ellen vagyok. Ezért érdeklõdöm a technika iránt, noha a technológiai fejlõdés nyugtalanit. Tehát nem olyan tárgyakkal foglalkozom, amiket méltányolok, hanem elsõsorban olyanokkal, amelyek inkább elriasztanak. Munkámban van egy kritikai mozzanat. A valóság ugyanis számomra nem valami adott, hanem kutatandó és keresendõ. A technikában, ami nyugtalanit és amit elvetek, szintén a valóságot keresem. Ugyanigy keresem a háboru valóságát a békében, vagy legalábbis abban, ami háborura vezet. Nincs béke az egyik oldalon és háboru a másikon. Ahogy nem a jók állnak itt , amott pedig a gonoszok. Nem vagyok manicheus. - Az ön meghatározása szerint látni annyi mint hinni. Hisz ön a technikában? -Erre egy metafizikai választ kell adnom: csak Istenben hiszek. Ebbõl fakad a keresésem is. Egy ember, aki a keresés utját járja, hitét nem aggathatja olyan tárgyakra, amelyek viszonylagosak. Ezt nehéz elmagyarázni, mivel végül a metafizikába vezet. Mégis mondanék ehhez valamit: a metafizikai dimenzió nem belõlem, hanem a jelenlegi technológiai fejlõdésbõl következik. Egy olyan "isteni" technológia, mint amilyen az elektronika, a lézersugár, mint minden technológia - elkerülhetetlenül metafizikai kérdéseket vet fel. Ezeket Einstein is felvetette. A tudomány és a technika fejlõdése ujra napvilágra hozta a metafizikai kérdéseket. A technológia olyan metafizikai kérdésekhez vezet vissza, melyek nem engedik meg, hogy különbséget tegyünk materialisták és spiritualisták között. A metafizika igy a technika segitségével tér vissza. Heidegger erre már rámutatott, és ebben áll érdeme. Más dolgokban, mint az ismeretes, nem volt igaza. Én nem vagyok heideggeriánus. Feltétlen érdeme azonban, hogy elmondta: a technika közvetett módon a metafizikát csempészi vissza. Ez ma arra kényszerit bennünket,hogy ha valaki a fény sebességérõl vagy a sebesség fényérõl beszél, akkor felvessük az istenire irányuló kérdésünket. Mi az õsrobbanás? Aligha állitható, hogy a fizikusok nem metafizikát müvelnek, ha ezzel foglalkoznak. Kifejlesztettek egy mûholdat, aminek a Challanger ûrhajóról kellett volna startolnia és ami a világ teremtésének, az õsrobbanásnak a megfigyelésére lett volna hivatva. Ez azért már jelez valamit, vagy nem? Itt valami isteni dolog mûködik. Ennyiben tehát létezik a fizikusok közt egy vita, ami metafizikai kérdésekre vezet vissza. Én keresztény vagyok, de ennek itt nincs jelentõsége. Az Istenre irányuló kérdésrõl, az isteninek a tudomány és a technika kérdésén, a tiszta háborun keresztül történõ visszatérésérõl van szó. Ez esetben is a mindenüt jelenvaló látásmódról, vagyis Isten égi szemérõl van szó. Politikai téren ennek drámai következményei vannak. Ugyanis a csillagok háboruja a hadüzenet-gépezet kifejlesztésére vezet. Az alapelv ismert: a csillagok háboruját fénysebességgel vivják intelligens mûholdak és lézerfegyverek. A tüzelés, melynek során a lézerek a mûholdak tekintetével vannak összekapcsolva, komputerrel történik. Ez azt jelenti, hogy a csillagok háboruja olyan háboru, mely magától szünik meg. A háboru már nem egy ember szabad politikai döntésén, hanem egy automatikus gépezeten, bizonyos fokig deus ex machinán mulik. Azon a napon, amikor egy olyan mûhold kering a Föld körûl, amelyik a világháborúról dönt, az ember bizonyos tekintetben ujra vallásossá válik. Mostanság errõl folynak a viták. Csak meg kell nézni a Salon de Bourget. Én már husz éve foglalkozom katonai technológiával, eléggé kiismerem ott magam. - Öszintén szólva én már arra gyanakszom, hogy ön katonai titkok tudója és "titkos munkahelye" van. - Nem, éppen ellenkezõleg. A katonák ismernek. Gyakran szememre hányják, hogy antimilitarista vagyok. A válaszom az, hogy ennél sokkal rosszabb. Ugyanis valami olyannal fordulok szembe, ami sokkal rosszabb mint a hadsereg: a tiszta háborúval, ami a tudomány és a kutatás révén gyorsan terjeszkedik. Ez sokkal komolyabban veendõ mint az összes atomrakéta együttvéve. Ez az az intelligencia, ami szennyezetté teszi a tudományt. -A háboru egy mitosz vagy csupán csak szimulációja egy elképzelhetetlen eseménynek? -A háboru preventiv. A háboruban nem az a félelmetes, hogy megvivják, hanem az hogy feltételezik és elõkészitik. A borzalmas nem az, hogy volt egy Verdun, egy Sztálingrád, egy Hiroshima (ami természetesen borzalmas), sokkal borzalmasabb az, hogy készülnek a háborura, állandóan feltételezik, hogy már tul is ment konkrét hadicselekményeken: a háboru jelenleg a feltevésében áll. A háboru a vég intelligenciája. Egy olyan emberre hasonlit, aki állandón azon töri a fejét, hogy végezzen magával. - Az ön teóriájában van-e hely másfajta intelligencia számára? Vajon valóban intelligens a vég? -Aldous Huxley szerint az értelemnek három formája van: az állati, az emberi és a katonai intelligencia. Ez humorosan hangzik, számomra azonban nem az. Ugyanis az emberi értelmen belül létezik egy intelligencia-fajta, amelyik önállósult. A politika körében létezik egy értelemfajta, mely külpolitikaivá vált és már nem tekinthetõ politikusnak. Már nem Clausewitz háboruját éljük. A háboru már nem a politikának más eszközökkel történõ folytatása. Már nem arról van szó, hogy pajzzsal fölfegyverzett katonák támadnak egymásra. Ma már egyáltalán nincs szükség az emberre. Ma már el lehet tekinteni tõlünk. A háboru autonómmá vált: AZ néz, AZ cselekszik, AZ dönt. Önnel szemben vagy velem szemben. És ezt nem a politika viszi végbe, hanem öntörvényûen és automatikusan történik. Valóban létezik hadiintelligencia és én ezt keresem. Megkisérlem felmutatni és körülhatárolni. Ez nem a Pentagon , az oroszok, a franciák vagy a németek intelligenciája. Egyáltalán nem a gonosz németeké vagy a jó szövetségeseké. Nem. Ez az értelem olyan jelenség, mely éppugy párhuzamosan fejlõdött ki kulturánkkal és gondolkodásunkkal, mint egy virus. Ezt a virust ki kell kutatni. -Ezek szerint a hadiintelligencia egy virtuális értelem? -Igen. Ez a vég intelligenciája. A hadiértelem a halál intelligenciája. -Meddig terjed a háború és a mozi ön által megvont párhuzamának érvényessége? Hadba vonulunk vagy moziba megyünk ma este? -Ne siessük el a párhuzamokat. Ma a nézõ természetesen sokkal több háboru és fegyver képét látja mint korábban. És a legtöbb háborus konfliktust látni lehet a tévében. De maguk a katonák is - az uj technológiáknak köszönhetõn - olyannyira egymástól távol kûzdenek, hogy szinte már nincs is érintkezés az ellenfelek között. A csatákat egyre inkább a távolból vivják. Az ókorban közelharcot vivtak pajzzsal és dárdával, aztán jöttek a lövedékek, amelyeknek körülbelül 6o méter volt a lõtávolságuk, aztán jött a nehéztüzérség, ágyukkal és 7ooo méteres lõtávollal, miközben szuronyt használtak. Ezzel szemben ma tiz-és százezerkilométeres távolságokról van szó. Ezzel a háboru mediatizálódása és távolságteremtése megy végbe. Ennek hatására az ember saját cselekedeteinek nézõjévé válik és olyan fegyverek ölik meg, melyeknek nem is látta az érkezését. Hasonló távolságteremtés történik a szexualitás terén. Nemcsak a háboruban, hanem a szerelemben is a távolság megteremtésére törekszenek. Komikus, hogy ezt egyáltalán nem teszik szóvá. 5o év alatt a szerelmespárok egyre távolabb kerültek egymástól. Vegyük a l9. századot, Maupassant például: Nála vannak prostituáltak és bordélyok. Az ember bemegy, kiválasztja a többi közül a magáét, és "elintézi vele a dolgát", ahogy mondják. Most gyorsitva: a lányok az amszterdami kirakatokban; következik a striptease, érintés nélkül, kizárólag a szemnek; utána peep-show; amire a video következik és most a minitel: az emberek felhivják egymást és kölcsönösen disznóságokat gépelnek a tasztaturán keresztül. Franciaországban ezt mindenütt hirdetik. Már minden csak szemmel történik. Nincs már mit megfogni - mintha a közelség valamiféle mediatizáltság, nem pedig testi dolog lenne. Akárcsak a háborúban: a testi jelenlét mediatizálódik és a teleprezencia váltja fel. Ez sokkal kellemesebb mint a testi jelenlét. Mert noha felizgat, egycsapásra ki is fáraszt, hogy aztán tartósan unalmassá váljék. A film nélkül nincsen striptease. A striptease a filmnek köszönhetõen alakult ki, elég csak Greta Garbora gondolni. A fiatal lányok látták õt és elkezdték utánozni. Ez is a távolságteremtés perverz logikája; nemcsak a háboruban van jelen. Ez a logika úgy terjeszkedik mint egy virus, mint az AIDS, és áthatja a szexuális kapccsolatokat. Ez az, amit én tiszta háborúnak nevezek: valami, ami mindig is fertõzõ, ragályos, mérgezõ, és ami folyvást tagadja a testeket és a valóságot. Személy szerint én jobban szeretem a testi jelenlétet. Keresztény vagyok, aki szereti a testeket.(nevet) - Ezek szerint a videokép az ipari-katonai összeesküvés terméke avagy a a kép vége, a végtelen kép? -Természetesen vannak laboratóriumok, ahol módszeresen dolgoznak rémlátomásokon. Persze nem ez az igazán súlyos. Ezt közös megegyezéssel be lehetne szüntetni. Még egyszer idézném Einsteint: a tudományban az a szörnyû, hogy a felfedezéseket nem lehet eltörölni. Az emlékezet mindenkor jelen van és mûködik. Ez nem az egyes ember, de nem is a politika problémája. Ez az emberi természet, az emberi faj problémája. Az emberi emlékezet tárolta az atomfegyvereket. A l9. századi ipari forradalom az ismétlés forradalma volt: a szerszámok mellé gépeket találtak fel, melyek korlátlanul képesek ugyannak a megismétlésére. Ez érvényes minden ipari termékre. Elõször elõállitanak egy mintadarabot, egy szabványt, amit aztán a sorozatgyártásban százszor, ezerszer, milliószor megismételnek. A film is ismétlésekkel elõállitott kép, a megismételt kép. Ugyanaz a logika. Az ismétlésnek ez a mozzanata statikus világnézetre vezetett. Churchill ebben az összefüggésben joggal mondja: a régi társadalmakban az epizódok fontosabbak voltak mint a tendenciák, vagyis minden egyes pillanat többet számitott mint az általános irány. Ma ez forditva van. A tendencia gyõzedelmeskedik a számtalan kicsiny esemény felett. Pontosan ezt jelenti a tömegtársadalom. Teljesen mindegy, hogy valaki zseni vagy kurva, hogy szent vagy ördög - kizárólag a tendencia számit. Ez a nézõpont a l9. századból, a termelés ideológiájából és az ismétlés fogalmából következik. Ez alól a film sem kivétel. (Filmfaust 87/3) |