OROSZLÁNY

Városunk rövid története

A Minisztertanács 1954 január 28-án egy, a XVIII. században telepített községet emelt városi rangra, — az elmúlt négy évtized csak töredéke Oroszlány történetének. Érdemes azonban áttekintenünk azt az utat is, amely ehhez a fontos döntéshez vezetett.
A "város" kifejezést ma inkább közigazgatási fogalomként használjuk és ismerjük, de évszázadokkal ezelőtt ez a szó azokra a településekre illett, amelyek "várasak" voltak, vagyis erősebb kőépület, őrhely (várta), egy birtokközpont környezetében alakultak ki. Oroszlány ilyen szempontból jogosan használja a "város" titulust, hiszen első, 1383-ból ismert neve: Oroszlankew azt igazolja, hogy itt a XV. században kőépület, hegyi vár állt.

Kristó Gyula Csák Mátéról szóló könyvéből tudjuk, hogy a Vértes hegység a X. század végén az egyazon őstől származó Csákok szállásterülete volt. A nemzedékek során sok ágra szakadó Csákok egyik összetartó kötelékét az a vértesszentkereszti monostor jelentette, amely ma Oroszlányhoz tartozik. A hatvanas években végzett ásatások igazolták, hogy a mostani romos templom építését megelőzte egy korábbi, a XII. században már ismert szentegyház.

Ennek pontos épitési idejét nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy a helyére épült, ma is joggal csodált templomot a Csák nemzetségből származó Ugrin épitette. A templom bejáratát a Csákok címerállata, egy kőből faragott oroszlán díszítette, éppen úgy, mint a közeli várét: "Rege szerint nyerte e hely jelenlegi elnevezését az itt magaslaton hajdan álló Oroszlánkő nevű várról" — írta 1864-ben a helynévgyűjtő Pesty Frigyesnek Czabik István helybéli jegyző — "melly várnak kapuja fölött két kőből faragott oroszlán állott". A helyi hagyomány szerint a kis erődítmény a régi falu központjában, az egykori Burga utca közelében emelkedő dombon állt, de a műemléki irodalomban múltja összemosódik a közeli, ma Csáki várként ismert rom történetével.

1701-ben az Eszterházy Antal által aláírt és jóváhagyott telepítési szerződés Oroszlánkő pusztát említi, igazolva a vár és az új telepítésű község azonos helyszínét. A mai település folyamatos története voltaképpen ettől az időponttól számítható.

Az első telepesek közül háromnak a nevét is ismerjük: „Kubicza Mártony, Kubecska Márk és Takács Mártony" ahogy az említett szerződésben szerepel. A telepítés után a falu lassan fejlődött: 1715-ben 19 jobbágyot és 12 zsellért írtak össze, 1724-től már az egyházközség anyakönyvét is vezették.

Oroszlány a XVIII-XIX. századi történetét megismerhetik az érdeklődők Gyüszi László 1988-ban megjelent kiváló könyvéből. A szerző megismertet bennünket az írtásfalu gazdaságával, az itt lakók küzdelmes életével. A hagyományos állattenyésztés és növénytermesztés mellett az oroszlányiak kénytelenek voltak más módon is megélhetést keresni. A kínálkozó lehetőségek közül hármat érdemes kiemelni. A fakitermelés, a famunka nem volt ismeretlen az erdős vidékről idetelepültek számára. Ismeretes, hogy a szlovák vándorárusok kész és félkész fatermékeikkel járták az országot.
A régi oroszlányiak emlékeznek még a Hamuház dűlőre. Ez a név is egy régi kiegészitő iparágra emlékeztet. Főleg a XVIII., de még a XIX. században is jelentős foglalkozás volt a hamuzsírkészités. Ez a növények elégetese után, azok hamujából nyerhető fehér, kristályos, lugos kémhantású anyag fontos szerepet töltött be az üveggyártásnál, szappanfőzésnél, vászonfehérítésnél, gyógyszerek készítésénél, de az oroszlányihoz hasonló savanyú hatású hegyvidéki földek trágyázására is használták. 1756-ban Komárom megyében 4 helyen, köztük Oroszlányban, 16 kazánban 765 mázsa hamuzsírt termeltek.

A harmadik, az oroszlányiakat hiressé tevő foglalkozás a mészégetés és mészfuvarozás volt. Amikor a közeli Császárt az Eszterházy család szerezte meg, az ottani lakosságot "az uradalom rászorította arra is, hogy a négy halastóhoz vezető esatornákat ássa meg […] továbbá a helyben épitendő birkaakolhoz Szákról 30000 téglát, Oroszlányból 6 kemence meszet hozzon". A meszesek messze földre elkényszerültek, hogy árujukért gabonát, élelmiszert cseréljenek.
Mindezek a gazdasági tevékenységek csak annyi hasznot hoztak, amennyi éppen elég volt a megélhetéshez. A nehéz körülmények következtében XIX. század második évtizedétől folyamatosan csökkent a falu lélekszáma. A szegénység a falu társadalmát is megosztotta, ez pedig 1860-ban zendüléssé fajult. A nemzetiségi és vallási ellentétek újabb feszültségeket okoztak, igy nem csoda, hogy a századfordulón sokan keltek át az óceánon, hogy ott új életet kezdjenek. Egy századfordulói adat szerint a tatai járásból 885-en vándoroltak ki, s a legtöbben éppen Oroszlányból.

		1896 után a MÁK Rt, üzemei a közeli Alsógallán ugyan új munkaalkalmat kínáltak, de az oroszlányiak ott csak a kevéssé fizető külszini munkahelyekre tudtak elhelyezkedni. A Tata Tóvárosi Hiradó 1904 májusában hírt adott arról, hogy a vármegyei közgyűlés Oroszlány község kőszénkutatási jog haszonbérbe adása tárgyában hozott határozatot tárgyalt. A később sorsdöntőnek bizonyuló bányászat így kapott egyre nagyobb szerepet a település fejlődésében.
A gazdasági világválság után, a harmincas évek második felében aztán már a termelés is megindult Oroszlány közelében. Ez az új helyzet vezetett el oda, hogy az egykori jobbágyfalu a közigazgatási jog szerint városi rangot kapott.