KISEBB KÖZLEMÉNYEK

 

Oldalak: 200 201 202 203 204 205 206

 

Az aktuális tagolás szövegszervező lehetőségeiről*

   1. A kérdés felvetése. — A Magyar Tudomány 1998/3. számában Kiefer Ferenc „A nyelvtudomány távlatai: helyzetkép és előrejelzés” című cikkében hangsúlyozza, hogy „az erősen formalizált nyelvi leírások ellenhatásaként egyre inkább nő az igény a természetes nyelvi kommunikáció stratégiáinak a jobb megismerésére” (i. h. 306). A kognitív nyelvészet hívei szintén kiemelik, hogy nemcsak a szavakat és mondatokat generáló mechanizmusokat kell vizsgálnunk, hanem mindazt, ami az adott kultúrközösségben elfogadott kommunikációs modellel összefüggésben meghatározza, hogy milyen módon használja az ember a nyelvet (vö. Langacker, R. W., Foundations of Cognitive Grammar. Vol. 1. Theoretical Prerequisites. Stanford University Press, Stanford, 1987.). — A szövegszerkesztési stratégiákat az általános közlési stratégiák, illetőleg tágabb értelemben a viselkedési stratégiák részeként értelmezem. Minden nyelvi közösség ugyanis sajátos kommunikációs viselkedési modellt hoz létre. E tág körből jelen dolgozatomban elsősorban [200] az aktuális tagolás és a szövegszerkesztés viszonyát vizsgálom. Az aktuális tagolást a közlésfolyamatban a kontextus és a szituáció hatására egymással kapcsolatba lépő közlésegységek egyik fő szerveződéseként, stratégiájaként fogom fel.

    2. Aktuális tagolás és szövegszerkezet. — Az aktuális tagolás vizsgálatában három fő irányzatot különíthetünk el: a szintaktikai, a szemantikai és a pragmatikai vizsgálatot. A tisztán szintaktikai vizsgálat csak az ADOTT—ÚJ szerkezetnek az egyes elszigetelt mondatok felépítésében játszott szerepét elemzi, a szemantikai megközelítés az ADOTT—ÚJ szerkezetnek a mondatok jelentésében játszott szerepét kutatja, a pragmatikai megközelítés pedig az ADOTT—ÚJ struktúra kontextuális, szövegkörnyezeti összefüggéseit, valamint e szerkezet kommunikatív funkcióit vizsgálja. Elemzéseimben mindhárom megközelítési mód fontos szerepet játszik.

Az aktuális tagolás vagy funkcionális mondatperspektíva megnevezés arra utal, hogy a mondatok lexikális, grammatikai összetevői egy adott kommunikációs helyzetben a beszélő szándékainak megfelelően sajátos perspektívába kerülnek. Tehát a közlő úgy szervezi a mondatot, hogy általában a befogadó számára legkevésbé váratlanul ható, a befogadó memóriájában is a leginkább felszínen levő fogalmat vagy fogalmakat jelölő résszel indít, és ehhez kapcsolja az új információt. Az adott információt a befogadó tudatában általában a szövegkörnyezet vagy a konkrét közléshelyzet hozza felszínre.

A mondatok többnyire nem elszigeteltek, hanem a közlésfolyamatban a kontextus és a szituáció hatására egymással szoros kapcsolatba lépnek. Tehát a közlő a szöveget meghatározott elvek, célok szerint rendezi, válogat a külső tényezőknek megfelelően a közléstechnikák lehetőségeiből. Az ADOTT—ÚJ információnak megfelelő elemzés tehát megadja a mondat kommunikációs perspektíváját, s ennek alapján azt, hogyan építsük tovább gondolatainkat. „Az által — írja Pléh Csaba —, hogy nyelvi szerkesztettsége révén a mondat bizonyos dolgokat ismertként mutat be, emlékezeti kereséseket indít el, s az új információkat a megtalált csomópontokhoz köti” (Pléh, A mondatmegértés a magyar nyelvben. Osiris Kiadó, Bp., 1998. 49). Az ADOTT—ÚJ információ természetesen pragmatikai kategória. Az ADOTT információ hallgatóorientált, ugyanis arra alapoz, hogy mi aktív a befogadó emlékezetében. Ennek forrásai lehetnek általános ismeretek, amelyek világtudásunk részei, de lehetnek az illető szövegből ismert előzmények is. Minden szövegnek megvan tehát a funkcionális mondatperspektíva szerinti szerkezete. Ezek a szerkezeti típusok modelleknek, Békési Imre terminusával élve absztrakt konstrukcióknak foghatók fel (vö. Békési, A gondolkodás grammatikája. Tankönyvkiadó, Bp., 1986.), amelyek alapján tipizálhatók a szövegszerkesztési stratégiák. A konkrét szövegvizsgálatok mellett, természetesen, foglalkoznunk kell a nyelvi kompetencia által meghatározott szövegépítő lehetőségekkel is.

    3. Sajátos szórenden alapuló szövegszerkesztési stratégiák. — A nyelv típusának, szerkezetének megfelelően alakulnak ki a sajátos szórenden alapuló szövegszerkesztési stratégiák. Minthogy a magyarban a nyelvi és kommunikációs kompetencia szintjén az aktuális mondattagolás szövegépítő szerepét rendszerszerűen eddig kevéssé kutatták, vizsgálódásaim céljául a magyar mondatszerkezeti sajátosságokból következő szövegépítési lehetőségek feltérképezését tűztem ki. Természetesen a kérdésnek jelen dolgozatomban csak egy részletével kívánok foglalkozni, mégpedig egy egyszerű mondat aktuális tagolási változatainak a szövegépítő lehetőségeivel. Hipotézisem az, hogy a mondat aktuális tagolása meghatározza a szöveg továbbépülését.

A továbbiakban azt vizsgálom, hogy a magyarban a nyelv mondatszerkesztési sajátosságaiból adódóan milyen a szövegszerkesztésben a mondatvezető ADOTT—ÚJ, TOPIK—PREDIKÁTUM viszonya, helyesebben a mondat és a következő szövegrész feldolgozásához perspektívát adó topik, illetőleg predikátum hogyan építi tovább a szöveget. Vizsgálataim tehát túlmutatnak a mondatokon, és a szövegszerveződést célozzák. [201]

É. Kiss Katalin szerint egy mondat alapszerkezetét a magyarban az ige és a fő kategóriák rendezetlen halmaza adja. Mozgatási szabályok teszik lehetővé, hogy az egyik kategória közvetlenül az ige elé kerüljön fókuszként, egy további mozgatási szabály egy másik kategóriát vagy kategóriákat helyez a fókusz elé topikpozícióba. De a fókusz- és topikpozíció kitöltése a magyarban nem kötelező. É. Kissnél a mozgatási transzformációk előtti szerkezetben minden főnévi csoport az ige után áll, és az igével kezdődő mondatok a legsemlegesebbek (vö. É. Kiss, Az egyszerű mondat szerkezete. In: Strukturális magyar nyelvtan. 1. Mondattan. Szerk. Kiefer Ferenc. Akadémiai Kiadó, Bp., 1992. 79—179, uő., Mondattan. In: É. Kiss K. — Kiefer F. — Siptár P., Új magyar nyelvtan. Osiris Kiadó, Bp., 1998. 17—127).

A továbbiakban É. Kiss Katalinnak „Az egyszerű mondat szerkezete” című tanulmányához kapcsolódva a magyar mondatszerkezeti sajátosságokról írtakat próbálom a szövegépítés szempontjából megvizsgálni. Véleményem szerint attól függően, hogy egy mondatban van-e topik, illetőleg fókusz, és ha van, a mondat melyik része tölti be ezt a szerepet, továbbá hogyan épül fel az igei csoport, alakul az azt követő mondat(ok) szerkezete is, mindez megszabja a szövegszerkesztés stratégiáját. A szövegszerkesztés során ugyanis sajátos perspektívát választunk stratégiaként, amely az ADOTT és az ÚJ információ alakulásában ölt testet. Itt természetesen nem vizsgálom a „felszínibb” szerkezetben megvalósuló egyéb tartalmi-logikai, illetőleg grammatikai kapcsolatok szerepét.

Előbb az egyszerű kijelentő mondat, majd az egyszerű kérdő, felszólító, felkiáltó és óhajtó mondat tagolási típusait és az ezekből következő szövegépítési lehetőségeket tekintem át.

Ugyanazon kiinduló mondatszerkezetből különböző tagolású mondatokat generálhatunk. Természetesen azt, hogy éppen melyik változatot generáljuk, elsődlegesen a kommunikációs helyzet, a közlő szándéka, a kommunikáció célja dönti el.

A) Az egyszerű kijelentő mondat tagolásából következő szövegépítési lehetőségek. — A következő mondatnak összesen tíz tagolási és ebből adódó szövegépítési lehetősége van: Beszélget Pista Lacival.

Ha a mondatszerkezetben csak szűkebb igei csoport (V’) található, tehát különböző mozgatási szabályokkal nem emelünk ki sem fókuszt, sem pedig topikot, mondatunk a következő lesz:

(1) Beszélget Pista Lacival.

Illetőleg:

Beszélget Lacival Pista.

Ebben az esetben a szűk igei csoport bármelyik eleme kerülhet a rákövetkező mondatban vagy mondatokban topikfunkcióba. Természetesen ez nemcsak teljes szóismétlés, hanem utalás formájában is megvalósulhat. Például:

(1a) Beszélget Pista Lacival. [T Ez] senkit sem zavar.

(2a) Beszélget Lacival Pista. [T Mindketten] jó sportolók. [T Laci] a legjobb teniszező.
[T Pista] a legjobb úszó.

A mondatszerkezet valamelyik igei bővítményét fókuszként emelhetjük ki:

(3) [F PISTA] beszélget Lacival

(4) [F LACIVAL] beszélget Pista. [202]

Ekkor a mondat úgy folytatható, hogy a fókuszpozícióban található szó vagy a rá utaló elem kerül a következő mondatban is fókuszhelyzetbe, tehát nem lesz a mondatnak topikja:

(3a) PISTA beszélget Lacival. [F Ő] a csapat szószólója.

(4a) LACIVAL beszélget Pista. [F Ő] a csapat kapitánya.

Egyetlen elem topikká emelésével újabb két mondatszerkezet hozható létre:

(5) [T Pista] beszélget Lacival.

(6) [T Lacival] beszélget Pista.

Mindkét esetben a kezdő mondat topikja, de az igei csoport bármelyik eleme is szóismétlés vagy utalóelem révén topikká válhat a következő mondatban, illetőleg mondatokban:

(5a) [T Pista] beszélget Lacival. [T (Ő)] sokat szeret mesélni.

(6a) [T Lacival] beszélget Pista. [T Beszélgetésük] mindig hosszúra nyúlik.

Minthogy a magyarban egy mondatban több elem is része lehet a topiknak, további két mondatszerkezet is generálható:

(7) [T Pista Lacival] beszélget.

(8) [T Lacival Pista] beszélget.

Ilyenkor a kiinduló mondat topikjai általában együtt válnak névmási utalóelem révén a következő mondatokban topikká, de az igei rész is szófajváltással topikpozícióba kerülhet:

(7a) [T Pista Lacival] beszélget. [T Ők] igen jó csevegők. [T (Ők)] gyakran vannak együtt.

(8a) [T Lacival Pista] beszélget. [T Beszélgetésük] senkit sem zavar. Sokat szoktak mesélni.

Végül mind fókuszképzést, mind pedig topikpozícióba emelést végrehajthatunk a kiinduló mondatszerkezetben:

(9) [T Pista] LACIVAL beszélget.

(10) [T Lacival] PISTA beszélget.

Ekkor a legtermészetesebben úgy épülhet tovább a szöveg, ha a mondat fókusza névmási utalóelem révén a következő mondatokban is fókuszként ismétlődik.

(9a) Pista LACIVAL beszélget. [F Ő] a legjobb barátja.

(10a) Lacival PISTA beszélget. [F Ő] tud leginkább hatni rá.

A továbbiakban azt próbálom szemügyre venni, hogyan variálódnak a szövegszerkesztési perspektívák, stratégiák abban az esetben, ha az egyszerű kijelentő mondat tagadó operátort is tartalmaz. Ekkor az előbbi példamondatunknak a következő szövegépítő lehetőségei lesznek:

Ha a mondatban tagadószó van, a tagadószó és a tagadott elem kerül fókuszpozícióba, ha nincs a mondatban a fókusz szerepre való alkalmasság sorrendjében előrébb álló. Ha a tagadószó közvetlenül az ige előtt áll, kétféle tagolási lehetőség is van: [203]

a) A hangsúly a tagadószóra esik:

(11) [T Pista] [V’ NEM beszélget Lacival].

A tagadószó hatóköre a V’ egészére kiterjed, és a mondattagadó nem egy fonológiai egységet alkot az igével. A következő mondatok mind a topik megismétlésével, mind pedig valamilyen utalóelemmel történő visszautalással kapcsolódhatnak:

(11a) [T Pista] [V’ NEM beszélget Lacival]. [T Ő] HARAGSZIK rá. Mással társalog.

A mondattagadó NEM hatókörén kívül esik a fókusz, a kérdő operátor vagy a VP-hez csatolt kvantor. A tagadószó természetesen ilyenkor hangsúlytalanná válik:

(12) [F PISTA] nem beszélget Lacival.

A hozzá kapcsolódó mondat szintén fókusszal indít:

(12a) [F PISTA] nem beszélget Lacival. [F Ő] haragszik rá.

b) A hangsúly az igén van:

(13) Pista nem BESZÉLGET Lacival.

A legtermészetesebben úgy kapcsolható hozzá a következő mondat, ha a topik valamilyen utalóelem révén megismétlődik, és valamilyen más jelentésű ige kerül hangsúlyos szerepbe.

(13a) Pista nem BESZÉLGET Lacival. [T Ő] KIOKTATJA őt.

Más esetben a mondatrésztagadó szó fókuszba emeli az utána álló mondatrészt, és fonológiailag egybeolvad a fókusszal. Ha a tagadószó a Pista elé kerül, akkor a Pista lesz a mondat fókusza:

(14) [F NEM PISTA] beszélget Lacival.

A következő mondat szintén fókusszal indul, így a jelentésbeli különbség hangsúlyossá válik:

(14a) NEM PISTA beszélget Lacival. [F JANCSI] a beszélgetőtársa.

A tagadószó az ige másik bővítményét is fókuszpozícióba emelheti:

(15) Pista [F NEM LACIVAL] beszélget.

Ekkor a topikra utaló névmás topikként való szereplése és más szemantikai töltetű fókusz biztosítja a mondatok kapcsolatát:

(15a) Pista NEM LACIVAL beszélget. [T Ő] [F JÁNOSSAL] társalog.

Ha a mondatban negatív univerzális kvantor található, az igét külön is tagadjuk:

(16) Pista SENKIVEL sem beszélget. [204]

A következő mondatban szintén az ige, természetesen más szemantikai töltetű ige kerül hangsúlyos helyzetbe:

(16a) Pista SENKIVEL sem beszélget. Ő éppen DOLGOZIK.

B) Az egyszerű kérdő, felszólító, felkiáltó és óhajtó mondat tagolási és szövegszerkesztési lehetőségei. — A kérdő mondatban a kérdő névmással helyettesített mondatrész a fókusz szerepre való alkalmasság sorrendjének megfelelően kötelezően fókusz helyzetbe kerül:

(17) [F KI] beszélget Lacival?

A következő mondatban a kérdésre válaszoló elem kerül mindig fókuszpozícióba, vagy úgy, hogy a válasz fókusszal indít, és nem tartalmaz topikot, vagy a topik után következik a fókusz:

(17a) KI beszélget Lacival?

(17a) [F PISTA] beszélget vele.

(17a) [T Lacival] [F PISTA] beszélget.

Hasonlóan építhető tovább a következő mondat is:

(18) MIKOR beszélget Pista Lacival?

(18a) DÉLUTÁN beszélget vele.

(18a) Pista DÉLUTÁN beszélget vele.

A felszólító módban álló ige megelőzi az igekötőt és az egyéb igemódosítókat a fókusz szerepre való alkalmasság tekintetében. Tehát a kijelentő mondatokhoz képest a felszólító mondatokban fordított az ige és az igemódosítók sorrendje:

(19) Pista BESZÉLGESSEN el Lacival!

(20) BESZÉLGESSEN Pista Lacival!

A következő mondat ilyenkor a teljes mondatra visszautaló, fókusz szerepű anaforikus névmással kapcsolódik:

(19a) Pista BESZÉLGESSEN el Lacival! [F EZ] a tanár óhaja. [F Ezt] kéri naponta.

Felkiáltó mondatban a felkiáltó operátort magában foglaló bővítmény kerül fókuszhelyzetbe:

(21) Hogy MIRŐL beszélget Pista Lacival!

A fókuszpozícióban levő felkiáltó operátorra a következő mondat topikja utal vissza:

(21a) Hogy MIRŐL beszélget Pista Lacival! [T Azt] jobb el sem mondani.

Az óhajtó mondatok operátora a felszínen a fókusz előtt álló bár, csak, bárcsak formában jelenik meg. Tehát a mondatnak ebben az esetben mindig az az eleme kerül fókuszpozícióba, amelyik előtt az óhajtó operátor áll. [205]

(22) Bár BESZÉLGETNE Pista Lacival!

(23) Bár PISTA beszélgetne Lacival!

(24) Bár LACIVAL beszélgetne Pista!

Ha a mondatban az ige a hangsúlyos, akkor a következő mondat is hangsúlyos igével kezdődik:

(22a) Bár BESZÉLGETNE Pista Lacival! Ne csak OKTATGATNÁ őt.

Ha az ige valamelyik bővítménye válik a mondat fókuszává, a következő mondat az illető bővítményre utaló fókusszal indít:

(23a) Bár PISTA beszélgetne Lacival! [F Ő] tud a kérdésről legtöbbet.

(24a) Bár LACIVAL beszélgetne Pista! [F Ő] a csapat kapitánya. [F Tőle] tud meg részleteket.

    4. Összefoglalás. — Egyetlen egyszerű mondat aktuális tagolását vizsgáltam abból a szempontból, hogy milyen következménnyel van a szöveg további alakulására. Csak a kiinduló mondatnak a következő mondat, illetőleg mondatok aktuális tagolására gyakorolt hatását vizsgáltam, nem foglalkoztam egyéb tartalmi, logikai, illetőleg grammatikai kapcsolatokkal. Ha a mondat csak V’-ból, azaz szűk igei csoportból áll, a V’ bármelyik eleme kerülhet topikpozícióba a következő mondatban. Ha a mondat fókusszal kezdődik, a fókuszpozícióban található szó ismétlődik a következő mondatban fókuszként. Ha a mondat topikkal indul, a helyzet bonyolultabb. Amikor egy szó kerül topikpozícióba, és nincs a mondatnak fókusza, akkor a kezdő mondat topikja, illetőleg az igei csoport bármelyik eleme szerepelhet a következő mondatban topikként. Természetesen, ha nem történik funkcióváltás, tehát a topik ismétlődik topikként, mind teljes szóismétlés, mind pedig utalás megvalósíthatja. Ha pedig az igei csoport valamelyik eleme válik a következő mondat topikjává, ez általában szófajváltással valósul meg. Ha a mondatban két szó kerül topikhelyzetbe, a két szó általában együtt válik a következő mondat topikjává. Ha pedig topik és fókusz is van a kiinduló mondatban, akkor a következő mondat a legtermészetesebben fókusszal indít, mégpedig úgy, hogy a kezdő mondat fókusza kerül a következő mondatban is fókuszpozícióba, és ezt szóismétlés és utalás is megvalósíthatja.

Ha a mondatban tagadószó is található, a következők a lehetőségek: ha a tagadószó az ige előtt áll, a következő mondatban is az ige kerül hangsúlyos helyzetbe; ha a tagadószó valamelyik igei bővítményt emeli ki fókuszként, a következő mondat is fókusszal indít. A kérdő, felszólító, felkiáltó, óhajtó mondatban pedig a kérdő, felszólító, felkiáltó és óhajtó operátorok mindig azt a mondatrészt emelik ki fókuszpozícióba, amelyik előtt állnak. Ilyenkor a következő mondat is fókusszal indít.

Az aktuális tagolás szövegépítő lehetőségei tovább variálódnak akkor, ha a mondat igemódosítót és/vagy kvantort is tartalmaz, illetőleg ha a kiinduló mondat összetett vagy többszörösen összetett. Ezekkel a lehetőségekkel másutt foglalkozom.

 

* Készült az OTKA T 29254 sz. pályázata támogatásával.

Kabán Annamária

 

Vissza a Tartalomhoz

 

  nyitólap