1. Bevezetés. — 1996-ban Magyarországon és hat Magyarországgal határos országban egy terepkutatás keretében¹ felmérés készült a magyar nyelv állapotáról egységes szempontrendszer² alapján. Jelen munkában a kutatás azon részeredményeit közöljük, amelyekben ötvennyolc nyelvi változó és három szociológiai változó kapcsolatát elemeztük többségi (egynyelvűségi) és különböző kisebbségi (kétnyelvűségi) helyzetekben. Az utóbbi esetben a magyar beszélőközösségek kétnyelvűek, mivel a legkülönbözőbb nyelvhasználati színtereken a magyar mellett a szlovén, a német, a szlovák, az ukrán és/vagy az orosz, a román, illetve a szerb nyelvet is használják, vagyis mind elsőnyelvi, mind másodnyelvi nyelvváltozataik kontaktusváltozatok.

    2. A kutatás tárgya. — Kutatásunkban azt vizsgáltuk, együtt változik-e a nyelvi változók változatainak használati aránya az adatközlők iskolázottságával, életkorával és nemével többségi és kisebbségi helyzetben, és ha igen, milyen mértékű és irányú e kapcsolat.

A nyelvi változók olyan nyelvi jelenségek, amelyek használata során ugyanazt a jelentést két vagy több nyelvi formában (változatban) fogalmazzuk meg. Ezek nyelvi szempontból egyformán működőképesek, tehát egymással felcserélhetők annak veszélye nélkül, hogy agrammatikus mondatot kapnánk, azonban társadalmi megítélésük különbözik. A változatok egyike ugyanis megfelel a kodifikált nyelvi sztenderdnek, a másik (vagy a többi) ettől eltér. Az eltérés „nyelvhelyességi” szempontból lehet többé vagy kevésbé stigmatizált (megbélyegzett), de semleges is, csak idegenszerűbb, kevésbé „magyaros”. Megbélyegzettnek számít például a suksükölés, amikor a beszélő a kijelentő mód helyett felszólító módban használja a -t végű igét (látja helyett a lássa formát alkalmazza), de lehet idegenszerűbb, például amikor a magyarra jellemzőbb szintetikus változatot (tagdíj) széttagoló alakkal helyettesíti (tagsági díj). Hogy melyik változatot preferálja, azt nyelvi és extralingvisztikai tényezők határozzák meg. Kutatásunkban ötvennyolc, többnyire kéttagú, de esetenként négytagú nyelvi változó változatainak gyakoriságát határoztuk meg. A változók az analitizálódásra, a szórendre, fölösleges névmások és kicsinyítő képzők használatára, helynevek ragjára, a valószínűleg, hogy, a -nók/-nők, a -nál~-tól változók és a többes szám használatára, a „feminizálásra”, a kell, legyen, a -ba~-ban és a -ban~-ba változókra, a -t végű igék kijelentő és felszólító módú alakjaira (suksükölés, szukszükölés, hiperkorrekció), valamint a vonzatok alkalmazására vonatkoztak. [152]

Az adatközlők megítéléses (választásos) és kiegészítéses (produkciós) feladatokat oldottak meg. Példák a vizsgált nyelvi jelenségekre: 1. analitizálódás: a) Befizetted már az idei tagsági díjat? b) Befizetted már az idei tagdíjat? (feladat: bekarikázni a természetesebbnek érzett mondatot); 2. szórend: a) A Péterrel való találkozást jó jelnek tartotta. b) A találkozást Péterrel jó jelnek tartotta. (feladat: bekarikázni a természetesebbnek érzett mondatot); 3. fölösleges névmások: a) Tegnap láttalak a tévében. b) Tegnap láttalak téged a tévében. (feladat: bekarikázni a természetesebbnek érzett mondatot); 4. kicsinyítés: Miért sírsz kis bogaram? Megütötted a ....? a) kezedet? b) kezecskédet? (feladat: kiválasztani a mondatba jobban illő szót); 5. helynevek ragja: a) Koszovóban folytatódnak a tárgyalások az albánok és a szerbek között. b) Koszovón folytatódnak a tárgyalások az albánok és a szerbek között. (feladat: bekarikázni a természetesebbnek érzett mondatot); 6. többes szám: A fiúk még tavaly jelentkeztek... a) tűzoltónak b) tűzoltóknak (feladat kiválasztani a mondatba jobban illő szót); 7. valószínűleg, hogy változó: a) Valószínűleg külföldre fognak utazni. b) Valószínűleg, hogy külföldre fognak utazni. (feladat: bekarikázni a természetesebbnek érzett mondatot); 8. -nók/-nők változó: Mi is megven... azt a malacot, de egy kicsit drágán adják. (feladat: beírni a pontok helyére az odaillő végződést); 9. -nál/-tól változó (hasonlítás): Patrícia magasabb Klaudiá..., pedig egy évvel fiatalabb. (feladat: beírni a pontok helyére az odaillő végződést); 10. „Feminizálás”: Anyám egy középiskolában tanít, ő tehát... (feladat: beírni a foglalkozásnevet); 11. Kell legyen változó: a) Marinak is meg kell oldania a saját problémáit. b) Marinak is meg kell oldani a saját problémáit. c) Mari is meg kell hogy oldja a saját problémáit. d) Mari is meg kell oldja a saját problémáit. (feladat: értékelni a mondatokat a következő skála alapján: a) nagyon jó, b) elfogadható, c) elég rossz, d) nagyon rossz); 12. -ban/-ba változó: Középiskoláink... sok szakképzetlen pedagógus tanít. (feladat: beírni egy odaillő végződést); 13. -ba/-ban változó: Már dél lesz, mire megérkeztünk a szülővárosomban a családomhoz. (feladat: a) a mondat jó, b) a mondat rossz, jobb így: ...); 14. -t végű igék: Ha Péter rosszul váloga... meg barátait, pórul jár. (feladat: beírni egy odaillő végződést); 15. vonzatok: Jó napot kívánok. A főnök... jöttem, panaszt szeretnék tenni. (feladat: beírni egy odaillő végződést).

A nyelvi és szociológiai változók összefüggésének meghatározása természetesen feltételezi a változatok elfogadásának/elutasításának előzetes meghatározását. Az egyes változatok sztenderd, illetve nemsztenderd (vagy kevésbé sztenderd) változatainak használati aránya százalékban kifejezve az egynyelvű és kétnyelvű csoportoknál a következőképpen alakult:

A nyelvi változók sztenderd/nemsztenderd változatainak százalékos megoszlása³

sz = sztenderd; nsz = nemsztenderd [153]

A szociológiainváltozók közül az iskolázottságot alsófok + középfok és felsőfok bontásban, az életkort pedig hármas kategóriába osztva (13—32 évesek, 33—53 évesek és 54—85 évesek) hoztuk kapcsolatba a nyelvi változókkal. Azt vizsgáltuk tehát, hogy a különböző iskolázottságú, életkorú és nemű adatközlők vajon mutatnak-e valamelyik változat preferálásával összefüggést, és ha igen, milyen erősségű és irányú ez a kapcsolat.

    3. Előzetes ismeretek. — A magyar nyelvterületen, az egynyelvű magyarok nyelvhasználatát elemezve, újabban többen foglalkoztak az iskolázottsággal, nemmel és életkorral mint szociolingvisztikai/pszicholingvisztikai tényezőkkel. Kontra Miklós és Váradi Tamás az 1988-ban, magyar felnőttek reprezentatív országos mintáján lefolytatott Magyar Nemzeti Szociolingvisztikai Vizsgálat adatait elemezték, és nem találtak szignifikáns összefüggést az adatközlők neme, életkora és iskolázottsága és a suksükölő, illetve szukszükölő formák elutasítása vagy elfogadása között (Kontra Miklós — Váradi Tamás, Suksükölő értelmiség. Nyelvhasználatunk néhány kérdése az iskolázottság tükrében: Valóság 1991/2: 61—70, Váradi Tamás — Kontra Miklós, A stigmatizált magyar kijelentő mód társadalmi disztribúciójáról. In: Kemény G. — Kardos T. szerk., A magyar nyelvi norma érvényesülése napjaink nyelvhasználatában. MTA Nyelvtud. Int. Bp., 1994. 115—24). A legkevésbé iskolázottak és a legiskolázottabbak azonban más nyelvhasználati jelenségek (pl. az -e kérdőszócska helye, a természetesen, hogy típusú szerkezetkeveredés, a -ban rag használata, ikes ragozás) kodifikált vagy ettől eltérő változatainak használatában sem különültek el egymástól. Bár az adatközlők saját iskolázottsága és a nyelvhasználatuk vizsgált jegyei nem mutattak összefüggést; a szülők végzettsége jelentős tényezőnek bizonyult: azok, akiknek anyja is, apja is egyetemet végzett, sztenderd alakokat használtak, azok pedig, akiknek csak egyik szülője egyetemi végzettségű, megoszlottak a sztenderd és nemsztenderd formákat használók között (Kontra — Váradi i. m. 1991. 70). A saját iskolázottságnak is mutatkozott hatása a magyar felnőttek nyelvhasználatára, mivel egyes esetekben a középiskolát végzettek voltak a „legsztenderdebbek”, máskor az iskolázottabbak. Pléh Csaba a hibajavító (produktív) feladatokra adott válaszok esetében az anya iskolázottságának fontosságára mutatott rá: azok az adatközlők, akiknek anyja iskolázottabb, többen javították ki a stigmatizált ragokat írásban (Pléh, On the dynamics of stigmatization and hipercorrection in a normatively oriented language community: International Journal of the Sociology of Language 111. 1995: 43). P. Lakatos Ilona szerint a különböző iskolázottságú emberek beszédében ugyanazok a jelenségek figyelhetők meg, de az arányok alakulásában értékes tanulságokat szolgáltató eltérések vannak. Így például az idősebbek és az alacsony végzettségűek használják a legkevesebb, a középfokú végzettségűek a legtöbb közhelyet. A közepesen [154] iskolázottak fordítják a legnagyobb gondot a szép beszédre, mert e nyelvi kifejezésmód elhatárolja őket az alacsonyabban iskolázottaktól, és a nyelvi normák fokozott követése számukra státusz- és presztízsértékű. A legiskolázottabbak számára viszont a nyelvi norma használata természetesebb, nem érzik annyira kötelezőnek, mert velük szemben mások a társadalmi elvárások (P. Lakatos, Az iskolai végzettség mint nyelvszociológiai tényező. In: Annus Gábor — Bárdos Jenő — Lengyel Zsolt szerk., II. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia 1992. Veszprémi Egyetem, Veszprém, 1994. 195—6). T. Károlyi Margit a nemek szerinti nyelvhasználatot elemezte a nyelvjárási nyelvhasználat tükrében (T. Károlyi, Adalékok a nemek szerinti nyelvhasználat kérdéséhez. In: Annus G. et alii szerk. 1999. 95—6). Hangsúlyozza, hogy a régebbi nyelvjárási irodalom szerint a nők jobban megtartják a nyelvi régiségeket, a helyi nyelvjárások jelenségeit, mint a férfiak, viszont a hetvenes évek kutatásai a nőknél éppen az új nyelvi jelenségek iránti fogékonyságot hangsúlyozzák, vagy a nemek közötti nyelvhasználatban nem mutatnak ki szignifikáns különbségeket. Kiemeli, hogy a nem hatása a nyelvhasználatra a végzettséggel és az életkorral együttesen érvényesül. Kutatásának egyik érdekes eredménye, hogy a nők gyakrabban használják a köznyelvies kiejtést és a nyelvjárási grammatika elemeit, az elsődleges szocializáció során pedig ezt sajátíttatják el a gyerekeikkel.

    4. Módszerek. — A) Minta. — Az empirikus felmérés adatait 846 adatközlő szolgáltatta, ebből a Felvidéken 108, Kárpátalján 144, Erdélyben 216, a Vajdaságban 144, a Muravidéken 67, Ausztriában 60 és Magyarországon 107 személy. A kétnyelvű magyar beszélőközösségek mindegyikénél a kvótaminták rétegeit településtípus, végzettség, életkor és nem szerinti azonos szempontok alapján állítottuk össze, arra törekedve, hogy a minták alanyainak fele városlakó legyen, fele pedig falusi, fele szórvány- fele pedig tömbhelyzetben éljen,⁴ fele alsó- és középfokú, fele pedig főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkezzen, és a nemek aránya megközelítse az 50%-ot. A magyarországi egynyelvű mintánál a településtípust nem variáltuk, így az egynyelvű „kontrollcsoport” eredményeit Ikrény és Szatymaz (falvak), valamint Veresegyház (nagyközség) lakosai szolgáltatták.

Az egyes régiók mintáinak összetételét az említett sajátosságok (szociológiai változók) szerint a 2. táblázat tartalmazza.

Az azonos mintaválasztási szempontok miatt a csoportok viszonylag jól összehasonlíthatók, bár szociolingvisztikai jellemzőik alapján nem teljesen azonosak. Ami az iskolázottságot illeti, az egész mintára kiszámított c ² = 9,39, _df=6 nem szignifikáns, ami azt jelenti, hogy az alsó- és középfokú, illetve felsőfokú végzettséggel rendelkező csoportokba besorolt adatközlők aránya az egyes régiókban nem különbözik jelentősen. Az életkort (c ² = 25,78, _df=12, P < 0,05) és a nemet (c ² = 13,72, _df=6, P < 0,05) illetően azonban az egyes csoportok között már jelentős különbségek vannak. Életkor szerint a vajdasági csoport az összes többi régió adatközlőinél fiatalabb (a c ²-ek: Vajdaság — Felvidék 12,84, _df=2, P < 0,01; Vajdaság — Kárpátalja 14,48, _df=2, P < 0,01; Vajdaság — Erdély 14,39, _df=2, P < 0,01; Vajdaság — Muravidék 7,71, _df=2, P < 0,05; Vajdaság — Ausztria 17,33, _df=2, P < 0,01; Vajdaság — Magyarország 6,38, _df=2, P < 0,05), míg más csoportok között nincsenek jelentős életkori különbségek. A nemet illetően a vajdasági csoportban [155] több a nő és kevesebb a férfi, mint a felvidékiek, a kárpátaljaiak és az erdélyiek csoportjában (a c ²-ek: 9,08, _df=1, P < 0,01; 6,29, _df=1, P< 0,01; 9,71, _df=1, P < 0,00). Mindezek a különbségek természetesen kérdésessé tehetik vagy legalábbis nehezítik a csoportközi összehasonlításokat. A szerényebb kontroll ellenére, megfelelő óvatossággal, a komparációkat mégis indokoltnak tartjuk, mert, mint látni fogjuk, az életkor és a nem kevésbé korrelálnak a nyelvi viselkedéssel, mint az iskolázottság, az egész Kárpát-medencét illetően és az egyes régiókon belül is. Ugyanakkor az egyes régiókban az átlagos születési évek (Felvidék — 1952,2; Kárpátalja — 1952,6; Erdély — 1952,3; Vajdaság — 1957,8; Muravidék — 1951,0; Ausztria — 1947,9; Magyarország — 1953,0) arra utalnak, hogy a vajdasági minta statisztikailag ugyan szignifikánsan fiatalabb a többi mintánál, a valóságban azonban ez a különbség a 40—50 évesek kategóriáján belül jelentkezik, ami csökkenti a különbség jelentőségét, mivel nem valószínű, hogy ebben az életkorban az életkori variációk fokozottabb hatást gyakorolnának a nyelvhasználatra.

A minták sajátosságai régiók szerint

Megjegyzés: A hiányzó válaszok miatt az egyes változóknál az adatközlők száma kisebb 846-nál. A százalékokat régiók (sorok) szerint tüntettük fel, egész számokra kerekítve, kövérített szedéssel.

A mintákat az értelmiség túlreprezentáltsága jellemzi, kisebbségi helyzetben pedig a kérdőív kitöltését elsősorban azok vállalták, akikhez a magyar nyelv közelebb áll.⁵ [156]

B) Eljárás, kérdőív, az adatok statisztikai feldolgozása. — Az adatfelvételt, régiónként egységes elvek alapján, betanított kérdezőbiztosok végezték. Az alkalmazott „Nyelvhasználati kérdőív” első részében általános adatokat gyűjtöttünk be a beszélőkről (neme, életkora, végzettsége, foglalkozása, felekezeti hovatartozása, családi állapota stb.), a második, nyelvkörnyezettani részben a területi és nemzeti kötődéssel és az anyanyelvvel kapcsolatos attitűdökre kérdeztünk rá, kisebbségi helyzetben pedig az adatközlők nyelvtudására, a nyelvelsajátítás forrásaira, a nyelvek használati színtereire, a magyar és a nem magyar tömegtájékoztatási eszközök fogyasztási mértékére, a nem Magyarországon élők Magyarországgal való kapcsolattartási mintáira is. A kérdőív grammatikai részében a nyelvi változók változatainak előfordulási gyakoriságát rögzítettük.

Az eredmények statisztikai feldolgozása a MiniStat programcsomag (Vargha András, MiniStat. 2.4 verzió. Felhasználói füzet. ELTE, Bp., 1997.) segítségével történt. A statisztikai próbák közül a c²- tesztet, a Cramer-féle korrelációs együtthatót (V), illetve a 2x2-es kontingenciatábla esetében a Phi (F) korrelációs együtthatót használtuk.⁶

    5. Eredmények és diszkusszió. — A részletes eredményeket a Mellékletben közöljük az egész Kárpát-medencére vonatkozóan és az egyes régiókra külön-külön. Ezeknek sokasága lehetőséget ad különböző szempontok alapján elvégzett elemzésükre. Ebben a munkában az eredményeket a következő szempontok alapján elemezzük:

1. A nyelvhasználat és a szociológiai változók jelentős összefüggéseinek száma az egész Kárpát-medencére vonatkozóan, illetve régiónként, külön kisebbségi és többségi helyzetben. A jelentős összefüggés mutatójának azokat a korrelációs együtthatókat vettük, amelyek P < 0,10 (+), P < 0,05 (*), illetve P < 0,01 vagy P < 0,00 (**) szinten szignifikánsak, vagyis legalább 10%-nál kisebb a valószínűsége annak, hogy tévedünk, amikor azt állítjuk, hogy a két változó között a kapott korreláció valóban fennáll és nem a véletlen eredménye.

2. A sztenderd, illetve sztenderdebb (kevésbé „idegenszerű”, „magyarosabb”) nyelvhasználat preferenciája a különböző iskolázottságú, életkorú és nemű csoportoknál.

Az elemzéseket megkönnyítendő, három összesítő táblázatban feltüntettük a nyelvhasználat és az egyes szociológiai változók közötti jelentős korrelációk számát és azt, mely csoportok részesítik előnyben a sztenderd(ebb) nyelvhasználatot. A továbbiakban a már említett szempontok alapján elemezzük a táblázatokat szociológiai változók szerint.

A) Iskolázottság. — A Kárpát-medence egészére kapott eredményeket figyelembe véve az iskolázottság 49-szer befolyásolja jelentősen a nyelvhasználatot, 1-szer a tendencia szintjén (P < 0,10), 4-szer, illetve 44-szer pedig 5%-os, illetve 1%-os szignifikanciaszinten. Mivel a lehetséges korrelációk száma 58, ez azt jelenti, hogy a változók 84,48%-ával a végzettség szignifikáns kapcsolatban van.

Nem minden régióban egyforma az iskolázottság hatása: leginkább a Kárpátalján (45), majd Erdélyben (36), azután a Felvidéken és a Vajdaságban (27), majd Magyarországon (22), végül pedig Ausztriában (14) és legkevésbé a Muravidéken (8) érvényesül. [157] A c² = 36,98, _df=6, p < 0,00 arra utal, hogy az egyes régiókban az iskolázottság hatása jelentősen különbözik. A régiók közötti különbségeket a 6. táblázat tartalmazza.

A táblázat eredményeiből is látszik, hogy az iskolázottság leginkább a Kárpátalján, legkevésbé a Muravidéken változik együtt a kapott válaszokkal. Kárpátalján a hatás szignifikánsan erősebb, mint Magyarországon, Ausztriában, a Muravidéken, a Felvidéken és a Vajdaságban; az erdélyitől azonban nem különbözik jelentősen. Erdélyben kifejezettebb a befolyása, mint Ausztriában és a Muravidéken, a tendencia szintjén erősebb, mint Magyarországon, de ugyanolyan erősségű, mint a Kárpátalján, a Felvidéken és a Vajdaságban. A Felvidéken és a Vajdaságban egyforma az iskolázottság szerepe: valamivel gyengébb, mint a Kárpátalján, hasonló, mint Erdélyben és Magyarországon, és jelentősen erősebb, mint Ausztriában és a Muravidéken. Magyarországon az iskolázottság szerepe gyengébb, mint a Kárpátalján és (egy árnyalattal gyengébb, mint) Erdélyben, akkora, mint a Felvidéken, a Vajdaságban és Ausztriában, de erősebb, mint a Muravidéken. Ausztriában a hatás jelentősen gyengébb, mint a Kárpátalján, Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban, de nem különbözik jelentősen a Magyarországon és a Muravidéken észlelt hatásoktól. Az utóbbinál a hatás akkora, mint Ausztriában, a többi régióhoz képest pedig szignifikánsan kisebb.

Ha csak az 5 és 1%-os szinten jelentős korrelációk számát vesszük figyelembe, vagyis szigorúbb statisztikai kritériumot alkalmazunk, a régiók rangsora igen hasonló marad: Kárpátalja 37, Erdély 34, Vajdaság 20, Felvidék 19, Magyarország 15, Ausztria 9 és Muravidék 4. — Tehát az iskolázottságnak legerősebb hatása a nyelvhasználatra Kárpátalján és Erdélyben van. Egy árnyalattal gyengébben befolyásolja a nyelvhasználatot a Vajdaságban és a Felvidéken, amelyektől a magyarországiak eredményei sem térnek el jelentősen. Magyarország nem különül el jelentősen Ausztriától sem, viszont különbözik a Muravidéktől. Az utóbbi régióban az iskolázottságnak hasonló szerepe van, mint Ausztriában.

A nyelvhasználat és az iskolázottság kapcsolata:
a jelentős korrelációk száma és a sztenderd(ebb) nyelvhasználat preferenciája

4. táblázat

A nyelvhasználat és az életkor kapcsolata:
a jelentős korrelációk száma és sztenderd(ebb) nyelvhasználat preferenciája

F= fiatalabbak K= középkorúak I = idősebbek

A nyelvhasználat és a nem kapcsolata:
a jelentős korrelációk száma és a sztenderd(ebb) nyelvhasználat preferenciája

A régiókat az iskolázottság hatása alapján nem lehet egymástól statisztikailag egyértelműen elkülönülő csoportokba sorolni, mert átfedések vannak, vagyis nem lehet eldönteni, hogy egyes régiók melyik csoportba tartoznak. Ha egy olyan elvet alkalmazunk, mely szerint a két csoportba is beiktatható régiót abba a csoportba soroljuk, amelyhez eredményei közelebb állnak (még ha statisztikailag nem is különül el egyértelműen a [159] másiktól), akkor a kisebbségi beszélőközösségek esetében Kárpátalja és Erdély tartozik az I. csoportba. Ezeknél az iskolázottság hatása a nyelvhasználatra a legkifejezettebb. A II. csoportot a Felvidék és Vajdaság képezik: mindkét régióban az iskolázottságnak igen hasonló és egy árnyalattal gyengébb a hatása, mint Erdélyben és a Kárpátalján. A kisebbségiek III. csoportját Ausztria és a Muravidék képezik, ahol az iskolázottság jelentősen kevésbé befolyásolja a nyelvhasználatot, és a Muravidéken (leszámítva Ausztriát) szignifikánsan gyengébb, mint minden más régióban. A többségi helyzetben lévő, egynyelvű magyarországi magyarok eredményei leginkább a II. csoport (Vajdaság és Felvidék) eredményeihez közelítenek, bár az ausztriai eredményektől sem különböznek jelentősen. Ugyanakkor Magyarországon az iskolázottság hatása kisebb, mint a Kárpátalján és Erdélyben, de nagyobb, mint a Muravidéken.

Különbségek az iskolázottság és a nyelvi változók közötti jelentős korrelációk számában régiók szerint

* = dőlt betűkkel azt a régiót jelöltük, ahol erősebb az iskolázottság hatása

Ami az iskolázottság és a nyelvhasználat kapcsolatának milyenségét illeti, egyértelmű, hogy a magasabb iskolázottságúak „sztenderdebbek” (l. a 3. táblázatot!). Ez az egész Kárpát-medencére, de az egyes régiókra külön-külön is érvényes, ugyanakkor az egynyelvű és a kétnyelvű magyarok nyelvhasználatát is jellemzi: az egynyelvűeknél az esetek mindössze 9,09%-ánál, a kétnyelvűeknél az esetek 5,73%-ánál mutatkozott az alsó- és középfokú végzettséggel rendelkező csoport „sztenderdebbnek” a felsőfokú végzettséggel rendelkező csoportnál. [160]

Különbségek az életkor és a nyelvi változók közötti jelentős korrelációk számában régiók szerint

* = dőlt betűkkel azt a régiót jelöltük, ahol erősebb az életkor hatása

A korrelációk értéke ugyanakkor viszonylag alacsony, és még ha statisztikailag jelentős is, ritkán éri el a +/–0,40—0,60-as, közepes erősségű összefüggésnek számító nagyságot. Ez arra utal, hogy ha van is jelentős hatása a nyelvhasználatra, ez más tényezőkkel együttesen jut kifejezésre.

B) Életkor. — A 4. táblázatból látszik, hogy az életkor és a nyelvhasználat kapcsolata kevésbé egyértelmű, mint az iskolázottság esetében. A Kárpát-medencére összesített eredmények szerint az életkori variációk összesen 24 esetben befolyásolják statisztikailag szignifikánsan a nyelvi változók változatainak preferenciáját, ami a lehetséges korrelációk 41,38%-a. Ez a hatás az egyes régiókban jelentősen különbözik (c² = 20,45, _df=6, P < 0,00): leginkább Erdélyben (21), majd Magyarországon (12), a Kárpátalján (10), utána a Vajdaságban (8-szor), a Muravidéken és Ausztriában (6—6 esetben) és a Felvidéken (4) befolyásolja a kapott eredményeket. A 7. táblázatban összefoglaltuk, jelentősek-e az egyes régiók közötti különbségek.

Az összes többi régiótól, Magyarországot leszámítva, csupán Erdély különbözik jelentősen, és itt messzemenően a legkifejezettebb az életkor hatása. Erdélytől P < 0,05-os szinten a kárpátaljaiak, a vajdaságiak különülnek el, de még inkább (P < 0,00 szinten) a muravidékiek és az ausztriaiak, és leginkább a felvidékiek. Magyarország és Erdély között a különbség nem jelentős, és Magyarország a többi régióhoz viszonyítva sem különbözik szignifikánsan, egyetlen kivétellel: a Felvidéken jelentősen kisebb az életkor hatása.

Ami az életkor és a sztenderdebb nyelvhasználat preferenciáját illeti, az összesített eredmények szintjén a fiatalabbnak vett korcsoport (13—32 évesek) önállóan, vagy a [161] középkorúakkal, illetve az idősebbekkel együtt 13 esetben, a középkorúak (szintén mint külön csoport vagy együtt valamely másik csoporttal) 17-szer, az idősebbek pedig 7-szer részesítik előnyben a normát. A c² = 4,11 _df=2, n. sz. azt jelenti, hogy az életkor és a normakövetőbb viselkedés között nincs szabályszerű kapcsolat. Ugyanezt az elvet követve az egynyelvű magyarországiaknál a fiatalabbak 7, a középkorúak 4, az idősebbek 5 esetben preferálják a sztenderdebb változatot. A kétnyelvűeknél (a kisebbségi régiók eredményeit összevonva) a fiatalabbak 26, a középkorúak 33, az idősebbek 27 esetben részesítik előnyben a sztenderdebb változatot. Az utóbbi esetben kiszámítható a c²-teszt. Ennek értéke 1,00, _df=2, n. sz., ami azt jelenti, hogy az egyes korcsoportok között nincs jelentős különbség. Ha még külön az egyes kisebbségi régiókban is elemezzük az eloszlást (az esetek kis száma miatt a c²-teszt kiszámítása nem indokolt, megfigyelhető, hogy régiónként igen eltérő az egyes korcsoportok hatása; Erdélyben, ahol valamivel kifejezettebb az életkor befolyása, a fiatalabbak tűnnek valamivel „sztenderdebbnek”), megállapítható, hogy az életkor és a nyelvhasználat között alacsony a jelentős kapcsolatok száma, és az összefüggés milyensége sem egyértelmű. — A viszonylag alacsony korrelációs együtthatók az életkornál is arra utalnak, hogy ez a tényező is más tényezőkkel összefonódva fejti ki gyér hatását.

C) Az adatközlő neme. — A nem és a nyelvhasználat kapcsolata az 5. táblázat eredményeiből olvasható le. Az egész Kárpát-medencére kiszámított jelentős korrelációk száma 17, a lehetséges összefüggések 29,31%-a. A korrelációk száma régiónként is alacsony, Magyarországon 13, a Vajdaságban 11, Erdélyben 10, a Kárpátalján 9, a Muravidéken 8, a Felvidéken 6 és Ausztriában 5 esetben mutatkozott az összesen 62 összefüggésből is 31 esetben csak a tendencia szintjén jelentős korreláció. A hatás régiónként nem különbözik, amit a c² = 5,28, _df=6, n. sz. is mutat.

Ami a kapcsolatok milyenségét illeti, az eredmények a Kárpát-medence szintjén egyértelműen arra utalnak, hogy a nők nyelvhasználata „sztenderdebb”, mint a férfiaké: a 17 jelentős korrelációból 15-ször a nőknél, 2-szer a férfiaknál mutatkozott a sztenderdkövetőbb viselkedés. Ez a különbség statisztikailag 0,00%-os szinten jelentős (c² = 9,94, _df=1). A nők „előnye” legkifejezettebb Magyarországon (13 : 0), de a kisebbségiek összesített eredményei is ugyanilyen irányú hatást tükröznek (32 : 17). Kisebbségi régiónként kevésbé egyértelműek az eredmények: a Vajdaságban (9 : 2), a Muravidéken (7 : 1), Erdélyben (7 : 3) és Ausztriában (4 : 1) a fenti tendenciát tükrözik, viszont a Kárpátalján (3 : 6) és a Felvidéken (2 : 4) az ellenkező irányú hatás jut kifejezésre.

A jelentős korrelációk is csak néhány esetben érik el a +/-0,30-as értéket, vagyis alacsonyak.

D) A szociológiai tényezők hatásainak összehasonlítása. — A Kárpát-medence egészére kiszámított 90 jelentős korrelációból 49 (54,44%) az iskolázottságra, 24 (26,67%) az életkorra, 17 (18,89%) a nem hatására vonatkozik. E megoszlás egyenletességét tesztelő eljárás (c² = 18,86, _df=2, P < 0,00) bizonyítja, hogy a három tényező különböző erősséggel befolyásolja a nyelvhasználatot. A különbség az iskola és az életkor (c² = 8,56, _df=1, P < 0,00), valamint az iskola és a nem (c² = 15,52, _df=1, P < 0,00) esetében jelentős, viszont az életkor és a nem esetében statisztikailag nem szignifikáns (c² = 1,20, _df=1). Ez annyit jelent, hogy az iskolázottság hatása a nyelvhasználatra megközelítőleg kétszer erősebb, mint az életkoré, és majdnem háromszor kifejezettebb, mint a nem hatása, viszont a beszélő életkora és neme egyforma hatást gyakorol a nyelvhasználatára.

Ugyanilyen elemzést a kétnyelvű, kisebbségi helyzetű csoportokra is elvégeztünk. Az összesített eredményekre kiszámított c² = 84,69, _df=2, P < 0,00, is arra utal, hogy a szociológiai tényezők jelentős hatásainak számában szignifikáns különbségek vannak. Itt is az iskola és az életkor, valamint az iskola és a nem fejt ki különböző hatást (a c²-ek [162] 49,08 és 56,62, mindkettő df = 2 mellett P < 0,00 szinten jelentős), vagyis az iskolázottság fontosabb tényező a nyelvhasználatban, mint az életkor vagy az adatközlő neme, viszont az életkor és a nem szerepe egyforma (c² = 0,35, _df=2, n. sz.). Régiókra lebontva ugyanilyen hatás mutatkozik a felvidékieknél, a kárpátaljaiaknál és a vajdaságiaknál, hasonló szabályosság figyelhető meg Erdélyben (ahol az életkor és a nem hatása is jelentősen eltér) és Ausztriában (itt a három tényező, valamint az iskola és az életkor hatásában csak a tendencia szintjén mutatkozik különbség, az iskola és a nem hatása jelentősen eltér, viszont az életkor és a nem hatása egyforma), a muravidékieknél pedig a három tényező egyformán (gyengén) befolyásolja a nyelvhasználatot.

Az egynyelvű, magyarországi magyaroknál hasonló irányba mutatnak a különbségek, mint a kétnyelvűeknél (iskola: 22, életkor: 12, nem: 13), de statisztikailag nem jelentősek (c² = 3,87, _df=2, n. sz.). Mindössze az iskola fejt ki egy árnyalattal erősebb hatást, mint az életkor (c² = 2,94, _df=1, P < 0,10).

    6. Mellékletek. — A mellékletek értékelésekor a következő tudnivalókat kell figyelembe venni: 1. Minden táblázatban a kell legyen változónál (négy egységből álló skálán kellett a változatok elfogadhatóságát megítélni), mindhárom szociológiai változónál a Cramer-féle korrelációs együtthatót (V) számoltuk ki. — 2. Az iskolázottságnál azok a korrelációs együtthatók, amelyek után zárójelben az (Af) rövidítés áll, azt jelzik, hogy az alsó + középfokú végzettségűek a sztenderdebb változatot preferálják. Az összes többi együtthatónál a felsőfokú végzettséggel rendelkezők sztenderdebbek, ezt külön nem jelöltük. — 3. Az életkornál az egyes életkori csoportok sztenderdebb viselkedését az (F), (K), (I) rövidítések jelzik (F = fiatalabbak, K = középkorúak, I = idősebbek). — 4. A nemnél (F)-fel illetve (N)-nel jelöltük a korrelációs együttható után, hogy a férfiak vagy a nők preferálják-e a sztenderdebb változatot. — 5. Az analitizálódás vizsgálatára 9, a szórendre 5, a fölösleges névmásokra 3, a kicsinyítésre 4, a helynevek ragjára 2, a többes számra 9, a valószínűleg, hogy változó vizsgálatára 1, a -nók/-nők változóra 2, a -nál~-tól-ra 2, a feminizálásra 4, a kell legyen-re 8, a -ban~-ba-ra 2, a -ba~-ban-ra 2, a -t végű igékre 4, a vonzatok vizsgálatára 1 változót használtunk. Ezeket a számokat a táblázatokban minden változó után feltüntettük. Segítségükkel meghatározható, hogy az egyes nyelvi változók egy meghatározott szociológiai változóval hány esetben mutatnak jelentős összefüggést. Így például az analitizálódás feltérképezésére használt 9 feladattal az iskolázottság 8, az életkor 4 és a nem 4 esetben korrelál, vagyis a lehetséges 27 korrelációból 16 statisztikailag szignifikáns.

A nyelvi változók változatainak használati gyakorisága és a szociológiai változók összefüggése: Kárpát-medence (N = 846)

[163]

A nyelvi változók változatainak használati gyakorisága és a szociológiai változók összefüggése: Felvidék (N = 108)

[164]

A nyelvi változók változatainak használati gyakorisága és a szociológiai változók összefüggése: Kárpátalja (N = 144)

[165]

A nyelvi változók változatainak használati gyakorisága és a szociológiai változók összefüggése: Erdély (N = 216)

[166]

A nyelvi változók változatainak használati gyakorisága és a szociológiai változók összefüggése: Vajdaság (144)

[167]

A nyelvi változók változatainak használati gyakorisága és a szociológiai változók összefüggése: Muravidék (N = 67)

7. melléklet

A nyelvi változók változatainak használati gyakorisága és a szociológiai változók összefüggése: Ausztria (N = 60)

A nyelvi változók változatainak használati gyakorisága és a szociológiai változók összefüggése: Magyarország (N = 107)

[169]

    7. Következtetések. — 1. Az iskolázottság mind a kétnyelvű, kisebbségi helyzetben élő, mind az egynyelvű, többségi helyzetben élő magyarok nyelvhasználatát erősen befolyásoló tényező. Mindkét helyzetben egyértelműen a felsőfokú végzettséggel rendelkező csoportok nyelvhasználata sztenderdebb, mint az alacsonyabb végzettségű (alsó + középfok) csoportoké. Ez kutatásunkban azt jelenti, hogy a magasabb végzettségűek az alacsonyabb végzettségűekhez viszonyítva jelentősen gyakrabban preferálják a nyelvi normával összhangban lévő, mint az attól eltérő nyelvi változatokat. A kevésbé iskolázottak a válaszok mindössze 6—9%-ában részesítik gyakrabban előnyben a sztenderdebb formákat, mint a felsőfokú végzettségűek. A hatás legkifejezettebb Kárpátalján és Erdélyben, valamivel gyengébb a Vajdaságban és a Felvidéken, a leggyengébb pedig Ausztriában és a Muravidéken. A magyarországi adatközlők eredményei a vajdasági és a felvidéki, valamint az ausztriai adatközlők eredményei között helyezkednek el. — 2. Az életkor hatása a nyelvhasználatra mindkét helyzetben kevésbé kifejezett, mint az iskolázottságé. Erdélyben nagyobb az életkor és a nyelvhasználat közötti jelentős kapcsolatok száma (21), mint a többi régióban (4—10). A korcsoportok között nincs különbség a sztenderdebb vagy a kevésbé sztenderd változatok preferálásában sem. — 3. Az adatközlők neme kevésbé befolyásolja a nyelvhasználatot, mint a végzettség, hatása pedig általában nem különbözik szignifikánsan az életkor hatásától. Általános tendencia, hogy a nők nyelvhasználata sztenderdebb, mint a férfiaké, különösen egynyelvűségi helyzetben. — 4. A kapott korrelációs együtthatók, még ha statisztikailag jelentősek is, viszonylag alacsony, esetenként közepes erősségű összefüggésre utalnak. A vizsgált szociológiai változók kapcsolata a nyelvhasználattal más tényezőkkel együtt érvényesül. — 5. Az egynyelvűek és a kétnyelvűek egyik változó esetében sem különülnek el egyértelműen. Általános tendenciaként elmondható, hogy egyes kisebbségi régiókban az iskolázottság szerepe nagyobb, mint egynyelvű környezetben, és mindkét esetben az [170] iskolázottabbak sztenderdebbek. Az életkor egyik környezetben sem befolyásolja a változatok preferálását. A nők sztenderdebbek, mint a férfiak, különösen többségi helyzetben. A kétnyelvű magyaroknál az iskolázottság szignifikánsan fontosabb tényező, mint az életkor vagy a nem, e két utóbbi hatása pedig csak egyetlen esetben különbözik.

¹A felmérés Szlovénia, Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia és Jugoszlávia magyar beszélőközösségeire terjedt ki, kontrollcsoportként pedig magyarországi magyar adatközlők szolgáltattak adatokat. A kutatás céljairól és jellegéről l. bővebben Kontra Miklós sorozatszerkesztői előszavát Csernicskó István könyvében (A magyar nyelv Ukrajnában (Kárpátalján)). Osiris Kiadó és MTA Kisebbségkutató Műhely, Bp., 1998. 13—5). A kutatás a Research Support Scheme of the Higher Education Support Program (ösztöndíjszám: 582/1995) támogatásával folyt. A tanulmányt a Magyar Tudományos Akadémia Domus Hungarica ösztöndíjasaként írtam 1999 szeptemberében. Az egyes országokban a kutatást Vörös Ottó (Szlovénia), Szépfalusi István (Ausztria), Lanstyák István (Szlovákia), Csernicskó István (Ukrajna), Péntek János és Szilágyi N. Sándor (Románia) vezették. Az elemzést a kutatócsoport közös tot 99.mst nevű file-jával végeztem.

²Az elemzéshez Hans Goebl et alii eds.: Contact Linguistics, Volume 2, Berlin and New York, 1997. Mouton de Gruyter európai nyelvi kontaktusokat leíró enciklopédiája szolgáltatta a szempontokat.

³ Az itt közölt adatok az egynyelvűek esetében 2,2%-kal, a kétnyelvűek esetében 0,8%-kal eltérnek a szerző könyvében (Göncz Lajos, A magyar nyelv Jugoszláviában (Vajdaságban). Osiris K., Forum K., MTA Kisebbségkutató Műhely, Bp. — Újvidék, 1999.) megjelentetett százalékoktól. Három nyelvi változó esetében ugyanis (K 504: kenyeret/kenyérkét; K 534: barátokkal/ba­rátaimmal; K 532: bankszámla/banki számla) felcserélve jelent meg a könyvben a sztenderd és nemsztenderd változatok használati aránya, egy esetben pedig (a K 536: kinyithatom/ki tudom nyitni változónál) a sztenderd változat használati aránya helyett a nemsztenderd változat aránya ismétlődik. Emiatt a 198. lapon a 7.21. összesítő táblázat átlaga is az említett százalékokkal módosul. E hibákért kizárólag a szerzőt terheli a felelősség. — Bár nem képezi a jelen kutatás tárgyát, érdekes megfigyelni, hogy a magyarországi egynyelvű magyar beszélőközösség nyelvhasználata közelíti meg inkább a kodifikált sztenderdet. A kétnyelvű magyar adatközlők összesített válaszai ettől 9,5%-kal a kevésbé sztenderd nyelvhasználat irányába térnek el, ami statisztikailag magasan szignifikáns különbség (c² = 155,56, _df=1, P < 0,00). Ehhez a különbséghez minden kétnyelvű régió hozzájárul, de különböző mértékben. Így például a vajdaságiak és a magyarországiak közötti különbség 2,8% (a vajdaságiak 75,9%-ban fogadják el a sztenderdet), és ez szintén statisztikailag jelentős különbség (c² = 13,4, _df=1, P < 0,00).

⁴ A mintaválasztási szempontok alapján a szórványtelepülést olyan településként definiáltuk, amelyben a magyarok részaránya a lakosságban 10—30%, tömbtelepülésen pedig ez az arány meghaladja a 70%-ot. Falunak az 5 000-nél kisebb lélekszámú települések számítottak, városnak pedig a 10 000-nél több lakost számláló helységek. Ezeket a szempontokat azonban — az egyes régiók településszerkezetének és a magyarajkú lakosság eloszlásának megfelelően — igen rugalmasan kezeltük (pl. Ausztriában).

⁵E tényezők lehetséges hatásairól a kapott eredményekre l. Gereben Ferenc, Nyelvhasználati szokások kisebbségi helyzetben. In: Csernicskó István — Váradi Tamás szerk., Kisebbségi magyar iskolai nyelvhasználat. Tinta K., Bp., 1996: 91—2.