Maria Hanl

" The plastic O/100 from the series >interventions< is an assembly of about a hundred painted pink and wedged wooden rods.
The work is conceived as an interactive sculpture. The artist is aimed providing concrete guidance to the public, after which action can be taken in the appearance of the object: according to specification rods can be added, removed or changed.
The appearance of the plastic is thus constantly changing. In that way the very formal spatial arrangement gets something like an organic living and ultimately eludes its "completion"
It raises questions about our need for predictability of future as well as the perception of the individual as part of a subject present in constant motion world."

Az „Intervenciók“ cimü sorozat „O/100“ cimü darabja körül-belül 100 rózsaszínüre festett farúd együtteséböl áll.
A müv interaktív szoborként értelmezhetö. A müvész a közönséget pontos utasításokkal látja el, melyet követve a mü megjelenése befolyásolhatóvá válik: az instrukciók szerint a rudakat kiegészíthetjük, egyes darabokat elvehetünk vagy kicserélhetünk.
Az alkotás megjelenési formája állandóan változik, így a térbeli elrendezés életre kel és kibújik a befejezettség kényszere alól.
Ilyen módon a mü a jövö tervezhetöségének szükségességét kérdöjelezi meg, illetve az individuum szerepét egy állandóan változó világban.





Ewa Kaja

Assimilation is to become like others
it is debatable, wether the concept of assimilation can be seen as the impostion of attitudes and features by the dominant society or if assimilation is merely a pre-requisition for the achievement of equal opportunities in life, not requiring the degradation of a minorities features.

Az asszimiláció azt jelenti, hogy olyanná válunk, mint a többiek.
Vitatható, hogy az asszimiláció mint olyan, a domináns társadalmi csoport sajátosságainak eröszakos terjesztését jelenti-e vagy csupán az esélyegyenlöség elöfeltétele, melynek nincs szüksége a kisebbségi alsóbbrendüség tézisére.  





Karin Maria Pfeifer

“Próbálkozás és tévedés”
Karin Maria Pfeifer a demokrácia kezdeti nehézségeiböl meríti témáját, azokat ironikus módon dolgozza fel videójában.
A mûvész 1956. október 23-át veszi vonatkoztatási pontként.
Ekkoriban születhetett az a nö is, aki a videó szereplöjeként, úszni tanul. Életkora allegórikus szimbólum, az idöt hivatott jelezni, amely a demokratikus értékrend felismeréséhez szükséges minden olyan országban, amely egy totalitárius rendszerböl halad a demokrácia felé.

“trial and error”
The video of Karin Maria Pfeifer deals in an ironic way with the "new" democratic developement. The artist refers to the 23rd of October 1956, which marks the start of the process in Hungary. That time could also be the birthday of the woman, who fights to learn how to swim in that video. Her age is an allegoric symbol for the time it takes to realize
democratic values in any country in transition from a totalitarian to a democratic system.





Sula Zimmerberger

Arany János utca 2.
Bécs Meidling pályaudvar, egy forró nyári napon, 2012 augusztusában. A soproni expresszre szállok, amely hetven perc múlva meg is érkezik. Az állomáson kávét iszom, aztán átszállok a györi gyorsra.
A vonaton narancsvörös ülések fölött gumi-, olaj- és kalandszag úszik. Mint egy régi filmben, tehervonatok húznak el mellettem, régi gyárak és szocialista-realista stílusú állomásépületek az ablak túloldalán.
Csornán újra át kell szállnom. Késéssel gördül be a vonatunk, egy aluljáróban futok, aztán egy véget nem érö peron mentén, ahol már bent áll a személyvonat. Alig szállok fel, máris indulunk. Széles, lapos vidék rohan el mellettem, a következö megálló Beled, ahol egy romantikus, fehér állomásépületnél fékez vonat. Mint a mesében, úgy érzem magam, ahogy elindulok megkeresni a pápoci buszt, amely utam végét jelenti majd. A föutcán találom magam, ahol rögtön egy üres helyi járat jön velem szembe. Szerencsém van, a szimpatikus buszvezetö elvisz Pápocra. Itt a vendéglöböl kell elhoznom a ház kulcsát. Néhány perccel késöbb ott állok a vendéglössel az Arany János utca 2. szám elött, egy zöld kerítésnél. Mi ez? újrakezdés? Boldogságom kezdete? álmom a vidéki létröl, családi házzal, kerti gyümölccsel és zöldséggel, ami szebb és kevésbé vegyszeres, mint a bolti? Ezután önellátó leszek? Lelassult és felszabadult, öntörvényü, beteljesült új életem, mint a teljesítmény- és fogyasztóközpontú urbánus böségi társadalom alternatívája? Ût saját magam felé?





Séra Ildikó

A „bébiszitterházmesterkurva“ sorozat Nyugat-Európába sodródott kelet-európai nök lehetséges sorsát vázolja fel ironikus hangnemben. Saját élmények folynak össze képzelt életekkel,  általános nyugat-európai lesajnálásban úszik minden, a falak össze-vissza dölnek, a harisnya felszaladt, porszívózni kéne már, de egy vécé az élet, más semmi.

The „babysitterjanitressbitch“ series fokuses in an ironic way on possible lives of Eastern European women landed in Western Europe. My own experiences converge with imagined fates, everything is floating in Western European disdain, the walls are tilting, there is a ladder in my tights, I should hoover, but life is a toilet, nothing else.



a kiállítás megvalósítását támogatta az