PORTFOLIO
Gyetvai Ágnes beszélgetése John P. Jacobbal (1986)

„A Nemzetközi Művészeti Fotó Portfolio: könyvekben és kiállításokban testet öltő folyamatos munka, amely a világ minden részében élő művészek művein keresztül mutatja be a fotó sokféle művészi felhasználási lehetőségét, egy-egy földrajzi területet állítva az érdeklődés középpontjába. Az 1983 óta szerveződő második Portfolio a kelet-európai művészek fotós munkáit gyűjti egybe” – írja John P. Jacob, a gyűjteményéből Budapesten, a Liget galériában és a Galéria 11-ben rendezett kiállítás bevezető szövegében.
 

GYÁ: Kérem mutatkozzon be az olvasónak!

JPJ: New Yorkban élek. Művész vagyok. Elsősorban fotográfiával foglalkozom, és mail-arttal. Új érdeklődési területem a saját készítésű művész-könyv. 1980-ban kezdtem egy olyan műbe, amely a világ minden tájáról kért fotókat. Számos kép érkezett meghatározott példányszámban (minden résztvevőtől 75-75 eredeti kópiát kértem). Ebből saját kezüleg legyártottam 75 könyvpéldányt.

GYÁ: Ennek a kommunikációs formának az a szabálya, hogy minden művész, aki elküldi munkáit, kap egyet a kész anyagból.

JPJ: Igen. Aztán az egész anyagot kiállítottam Amerikában, Európában, és Dél-Koreában. Ez volt az Első Portfolio. Mindez nagyon érdekes volt, mégsem voltam elégedett. Úgy éreztem, hogy csupán megoldottam egy feladatot, s a könyv csupán egy képgyűjtemény. Nem érintette a lényeget. A levelezés ebben az időszakban csak a kapcsolatfelvételt szolgálta. A résztvevők azonosak voltak azokkal a művészekkel, akik a legtöbb nemzetközi mail-art kiadványban és kiállításon általában szerepelnek. Ugyanakkor lengyel, és román művészekkel is leveleztem, mert nagyon érdekelt, hogy ők hogyan oldják meg kommunikációs problémáikat.

GYÁ: Talán nincs minden olvasó tisztában azzal, mi is az a mail-art amit magyarul postai művészetnek, vagy üzenetvivő grafikának nevezünk.

JPJ: Ez a 60-as években kibontakozó nemzetközi művészeti mozgalom olyan kommunikációs lehetőség a művészek számára, amelyben adott a spontán gondolatcsere lehetősége. A mail-art kívűl áll a kereskedelmi érdekeltségű galériák keretein. Ennyiben alternatív forma. Az ok, amiért belekezdtem a mail-artba, az az volt, hogy többet akartam tudni. Úgy láttam, hogy ismereteim a világról igencsak korlátozottak. Ez a munka lehetővé tette, hogy kapcsolatba léphessek a glóbusz  legkülönbözőbb részein élő művészekkel. Jómagam nem érdeklődöm a mail-art, mint művészeti forma iránt. De a levelekből megismerem az embereket és együttműködhetünk. Akik a világ egyik részén élnek, csak ritkán találkozhatnak a világ másik végén élőkkel. Így viszont létrehozhatunk például egy közös könyvet.

Két fotó Milan Knizak Fluggefühl (1983) című sorozatából

GYÁ: Milyen szempontok szerint születnek ezek a kapcsolatok?

JPJ: Az első könyv okozta kiábrándultság mellett kifejezetten kihívást éreztem: ezt a vállalkozást ugyanis – kelet-európai művészekkel dolgozni –, New Yorkban  mindenki lehetetlennek tartotta. Ezek után úgy gondoltam, hogy magam hívok meg embereket, hisz húsz-huszonöt résztvevő már elég egy könyvhöz. Ezúttal viszont nem kópiákat, hanem negatívokat kértem, hogy anyagilag is megpróbáljam megkönnyíteni a részvételt partnereim számára, és minden más munkát és költséget is magamra vállaltam. Húsz helyett több, mint száz ember válaszolt és küldött anyagokat. Volt aki egymaga tíz-tizenöt felvételt. És a fotók nagy része igen jó volt. Beláttam, hogy ezt a munkát így nem folytathatom tovább. A Soros Alapítványtól utazási ösztöndíjat kaptam annak ellenére, hogy ők amerikai állampolgárnak nem adnak támogatást. Engem úgy látszik kivételnek tekintettek, talán mert érdekelhette őket a nemzetközi gyűjtés.
Várnagy Tiborral, a budapesti Liget Galéria vezetőjével szintén leveleztem. A dolgok egymásból következtek. Kiderült, hogy ők ezt a gyűjteményt szívesen bemutatnák, mert ők is szeretnének a szomszédaikról pontosabb képet kapni. A kiállítás a Liget Galériában jó alkalom volt arra, hogy Kelet-Európába jöhessek, és személyesen is találkozhassak levelezőpartnereimmel.

GYÁ: Hogyan találta meg a tehetséges fotósokat?

JPJ: Egyszerű információcsereként indult, és széleskörű tájékozódás alapján több ország fotóművészetének* dokumentációs gyűjteménye lett belőle. Remélem jól válogattam, de ezt a kiállítás alapján lehetett megítélni.

GYÁ: Akkor bizonyosan sikerült képet alkotnia arról, mi jellemző most a kelet-európai fotóművészetre.

JPJ: Nem az a szándékom, hogy ilyen átfogó kérdésben véleményt mondjak. Azt tapasztaltam, itt Kelet-Európában a művészek sokkal kevésbé specializálódtak, és a műtárgynak sincs akkora kultusza, mint nálunk. A Nyugaton élő művészt az anyagi tényezők motíválják. Amit Keleten csinálnak, az részben az ideológiai, részben a nyersanyagbeli lehetőségek függvénye. De bármelyik esetben létrejöhetnek jó, és kreatív megoldások.
Nyugaton a fotó üzlet, és a fotóipar évekkel ezelőtt tetőzött. Mindazok a galériák, amelyek kísérleti fotóval foglalkoztak, tönkrementek. Ez egyébként egybeesett az új festészet iránti érdeklődés kialakulásával.

Krystyna Ziach "Baroque" (1985)

GYÁ: Januárban Bostonban rendez e gyűjteményéből kiállítást, melynek magyar anyagát az elmúlt hetekben láthattuk a Liget Galériában.

JPJ: Mielőtt Budapesten jártam, sokfelé elküldtem témajavaslatomat. A Massachusetts Egyetemnek is írtam egy levelet, hogy szívesen megmutatnám nekik a gyűjteményemet, vagyis a II. Portfolio anyagát. Még azon a héten felhívtak. A tervezett kiállításon szereplő művészek már régóta ismertek, mint a cseh Milan Knízák, vagy a lengyel Jozef Robakowski. De vannak fiatalabbak is, akik nagyon érdekesek, mint Jerzy Caryk, Anna Bohdziewicz Lengyelországból, vagy Gundula Schulze és Th. Florchuetz az NDK-ból, a cseh Milos Sejn. Igyekeztem nem egyes stílusokat előnyben részesíteni, hanem annyi érdekes munkát összegyűjteni, amennyi a kommunikáció természetes határain belül elképzelhető, és még művészileg jó, és színvonalas. Magyarországról Flesch Bálint, Frankl Aljona, Hajas Tibor, Hajtmanszky Zoltán, Halas István, Hegedüs 2 László, Károlyi Zsigmond, Lugo Lugosi László, Novottny Miklós, Schmall Károly, Szilágyi Lenke, Ujj Zsuzsanna, Várnagy Tibor, Vető János, és Zátonyi Tibor munkáit hívták meg a bostoniak a kiállításra.
 

 *a II. Portfolio gyűjteménye - majd az említett M.I.T. kiállítás - elsősorban az un. nemhivatalos kelet-európai művészet bemutatására törekedett a fotó médiumának segítségével, amit persze 1986/87-ben még nem igazán lehetett volna deklarálni a projekt megvalósításának veszélyeztetése nélkül (a szerk.)