Oláh Mara kiállítása2010. március 18. – április 15.
megnyitja: Ádám Zoltán
Oláh Mara kevéssé része a kortárs művészeti köztudatnak, pedig képeit már láthattuk a Műcsarnokban (Elhallgatott Holocaust, 2004), a Rijekai Biennálén 2005-ben, a Velencei Biennále Roma Pavilonjában vagy éppen a Gender Check című kiállításon 2009-ben a bécsi MUMOK-ban.
Pedig az Omara által képviselt művészetre, annak radikális hangnemére és tartalmára szüksége van a kortárs közegnek. Ugyanis művészete olyan társadalmi, mediális és gyakran politikai problémákat tematizál, amelyek egyre nagyobb hangsúllyal vannak jelen a kortárs képzőművészeti témaválasztásokban. Cigányként, nőként, anyaként, szegényként átélt megaláztatások, kudarcok általában narratív festmények formájában jelennek meg, kiegészítve, kommentálva, magyarázó szövegekkel. Továbbá művészeti tevékenységének tekinthető televíziós szereplése is, melyben provokatív humorát ugyanúgy tetten lehet érni, mint festészetében.
Oláh Mara élete és művészete a méltóságról, illetve annak visszaszerzéséről szól. Visszaszerezni a nőgyógyásztól, a férj családjától, az újságírótól, a kurátortól vagy a bűnbakkereső politikustól.
Festészete egyszerre terapikus feldolgozása a kisebbségi létből eredő megaláztatásoknak és eszköze egyszemélyes ember-és polgárjogi harcának.
A Liget Galériában Oláh Mara új képei láthatóak.
A kiállítást Sugár János és az Képzőművészeti Egyetem elméleti szakos hallgatói rendezték.http://www.ligetgaleria.c3.hu/376.html
http://www.ikon.hu/esemeny.html?e_id=5298
LIGET GALÉRIA
1146-H BUDAPEST
AJTÓSI DÜRER SOR 5.
NYITVA / OPEN
SZE - H: 14 - 18 h
WE - MO: 2 - 6 PM