| VISSZA A LISTÁHOZ (BACK TO THE LIST) | IN ENGLISH |
BENKŐ IMRE MEGNYITÓ BESZÉDE

Lix Péter: Belső idő

Ránéztem az órára, és öt perccel kevesebbet mutatott, mint az előbb.

Ganz-MÁVAG, Budapest, 2002 ©Lix Péter Számomra az idő a legdöbbenetesebb jelenség, amit a létezésben csak megtapasztalhatunk. Rés a valóságérzeten; mindenütt, mindenben jelenlévő, nyugtalanító kérdőjel.
Egyszer, éjjeli őrségben, álltam a csillagos eget nézve, és a zsigereimben éreztem, ahogy zuhanok át az időn és lehetetlen megkapaszkodnom. Álomból hirtelen felriadva bárki érezheti egy pillanatig, hogy minden időkön kívül, öröktől fogva létezik.

Kétségbeesetten kapaszkodunk egy konszenzuális valóságképbe és nagyon akarunk hinni abban, hogy az idővel minden rendben van. De a megbizonyosodást maga az időérzékelés teszi lehetetlenné. Antropomorf fogalmaink kényszerű alkalmazása miatt reménytelenül összekeveredik minden. Semmiben sem lehetünk igazán biztosak. Azzal a meghasonlottsággal kell élnünk, hogy létezésünknek épp a legelemibb aspektusát nem érthetjük meg.
 
 

Ózdi Kohászati Üzemek, 2003 ©Lix PéterA sorsukra hagyott, pusztuló ipartelepek másnak eldózerolni való romhalmazok – számomra kincsesbányák; kimeríthetetlen forrásai a vizuális változatosságnak. Emberkéz-tervezte, de már az anyag természete szerint erodáló felületek és kontúrok, káprázatos „rend” szerint kitört ablaküvegek. Árnyjátékok és kataton mozgássorok, melyek csendes szemlélődésre hívnak; szavakban megfogalmazhatatlan alapkérdésekre nem-verbális válaszokat adnak - én pedig a fényképezőgéppel jegyzetelek.

Ganz-MÁVAG, Budapest, 2002 ©Lix Péter

Peter Lix: The Time Within

I looked at the clock, and it was 5 minutes earlier than before.

Ózdi Kohászati Üzemek, 2003 ©Lix PéterÓzdi Kohászati Üzemek, 2002 ©Lix PéterTo me, Time is the most incredible phenomena that we can ever experience in the 'existence'. A gap in one's sense of reality; the agitating question mark that is found everywhere, in everything.
One time, being on a patrol at night, I was staring at the starry sky and felt, in my veins, as though I'm tumbling through Time and there is no way to grab on to anything. Awaking suddenly, anyone can feel for a moment, that he or she exists outside of Time, and has always 'existed'.

We desperately hang on to a consensual reality and try hard to believe that everything is all right about Time. But it's our sensation of time that makes it impossible to be assured.
Because of the unavoidable use of our anthropomorphic terms, the whole thing definitely gets confused... hopelessly. We can not be really sure of anything. We have to live with the disintegrative world that we are unable to bridge the most elemental aspect of our being.

The abandoned, decaying factories are debris for other people to demolish, but treasure troves for me; inexhaustible sources of the visual variety. Surfaces and outlines that were engineered by man, but are eroding by the inner nature of their material; windows broken by a wonderful 'order'. Shadowplays and catatonic motion that invite for a silent introspection; with my unverbalizeable fundamental questions they give non-verbal answers - and I'm taking notes with my camera.
 
 

Ózdi Kohászati Üzemek, 2002 ©Lix Péter

Benkő Imre megnyitó beszéde

„Egy műalkotás sohasem válik tolmácsolása révén személyes élményünkké, a leírások és elemzések legjobb esetben is csak cerebrális útmutatók; bátorságot adhatnak ahhoz a kísérlethez, hogy önállóan hódítsuk meg ezeket a műalkotásokat a maguk időbeli és biológiai valóságában.”
- elsőként Moholy-Nagy László gondolatait ajánlanám.

Lix Péterrel egy évvel ezelőtt találkoztam először, közös élményeinkről a gyárakról, az ózdi kohászat múltjáról, jelenéről és a fotográfiáról beszélgettünk.
A fényképezéssel öt éve kezdett ismerkedni, a magányosok útját járva, nem kereste a kapcsolatot fotográfiai csoportokkal.

Ez a kiállítás egy tanulmányút első állomása. Tudom, az alkotói pályáján még bármi megtörténhet – máris egy jó hír: szeptembertől a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Szakának hallgatója.

Néhány éve Péter a megszűnt, elhagyott gyárak, a pusztuló ipartelepek különös tájain szemlélődik, vizuális jegyzeteket készít, a tér-idő összefüggéseit értelmezi.
Témaválasztásához bizonyára hozzájárultak a Csepeli Vasmű közelében eltöltött gyermekévek is.

Megszállottságát, alkotókedvét jó jelnek láttam – talán most ezért küszködöm itt a szavakkal.
Előfordult, hogy egy budapesti óriás üzemcsarnok darufülkéjében éjszakázott. A hajnali ébredés síri csendjében a vasszerkezeteken változó fény-árnyék hatásokat fényképezte.
Az abszurdba hajló történetet a rohanó városi emberek meditációs gyakorlatának ajánlanám – mint amikor a távoli hegyekben a buddhista szerzetes egy kiugró sziklán elmélkedik.

Medítatív állapotban vagy az álom és az ébredés határán sok minden megtörténhet, az időérzékelésünk változhat, a valóságérzetünk torzulhat, a gondolataink szárnyalhatnak…
Lix Péter fotói mégis a való világ töredékei, a fényképezőgép objektivitását nem módosítják számítógépes programok.

Hogy mit rejtenek ezek a képkonstrukciók, kérem járják be a szemükkel a térszerkezeteket, s legyenek medítatívak.
Lix Péter első kiállítását megnyitom.