Vegyszermentes gazdálkodás

Frûhwald Ferenccel, a Biokultúra Egyesület alelnökével beszélgettünk a biogazdálkodás helyzetérõl, elõnyérõl, jövõjérõl.

— Milyen helyzetben van a biogazdálkodás Európában és Magyarországon?

— A két helyszín között sarkos ellentmondás van. A világ 95 országában folyik biogazdálkodás. A magyarországi 20-25 ezer hektár terület eltörpül más, összehasonlítható országokhoz képest. Ezt általában a gazdasági helyzettel szokták magyarázni, de ez merõ csúsztatás: valójában a kultúrán és az igényen múlik. A Biokultúra Egyesület már tizenöt éve népszerûsíti a biogazdálkodást, de nagyon nagy az ellenállás. A gazdák között virtus vegyszert használni, és amíg ez nem változik, nehéz lesz komoly eredményeket elérni.

Világviszonylatban a biotermékek termelése és fogyasztása exponenciálisan növekszik. Magyarországon a biogazdálkodást elsõsorban az segítette, hogy Európa egyes országaiban a kereslet sokáig nagyságrenddel meghaladta a kínálatot. Ma már nem így van, de az árszintbeli különbség miatt továbbra is érdemes Magyarországon vásárolni. Ezen áll vagy bukik a hazai biogazdálkodás, ami rendkívül szomorú, hiszen abban a pillanatban, amikor, mondjuk, Albánia 20%-kal olcsóbban fog biotermékeket árulni Németországnak, egy szemrebbenés nélkül fogják visszautasítani a magyar terméket és vásárolni az albánt. A biokolonianizmus mûködik szerte a világban, hiába, hogy a zöld mozgalmak éltetik a biogazdálkodást, azért az üzlet az üzlet.

— Milyen piacuk van a biotermékeknek Magyarországon?

— Nagyon szûk piacuk van, és ennek az oka a tájékozatlanság. Azt tudják az emberek például, hogy a szezámmag egészséges, és ezért szívesen esznek szezámmagos süteményt, de nem ismerik a vegyszeres élelmiszerek veszélyét. Ráadásul összekeverik a biotermékeket, azaz a vegyszermentesen elõállított termékeket a rostgazdag, vegetárius stb. termékekkel.

— Nyilván hasonló rétegnek van igényük mindezekre.

— Igen, de mégsem szabad összekevernünk ezeket, annál is inkább, mert például ha nem vegyszermentes termelésbõl származik a gabona, akkor a korpa százszorta ártalmasabb, mint a hófehér liszt, hiszen a gabona összes nehézfém-tartalma, növényvédõszer-maradéka mind a korpában gyûlik össze. Mindenki keresi a barna kenyeret, és erre az élelmiszeripar úgy reagál, hogy telenyomja a kenyeret vegyszeres korpával, vagy pedig a fehér kenyeret befesti barnára.

— Nyilván megfelelõ tájékoztatással ezen is lehetne változtatni.

— Ez így van, csakhogy ki fizesse a révészt? Az nem várható el egy társadalmi szervezettõl, amely ilyen-olyan elõre nem kalkulálható adományokból él, hogy fölvegye a harcot a monopolcégek reklámkampányával. Fontos lenne, hogy az ország döntéshozói mindenféle módon igyekezzenek gondoskodni az állampolgárok egészségérõl és az egészségmegõrzés lehetõségérõl, és segítsék azokat, akik erre törekszenek. Igazából ehhez nem kellene sok. Az állampolgárok felvilágosítása állami feladat lenne. A Biokultúra Egyesület kõkeményen szokott fellépni ennek érdekében, de hasztalan. Legutóbb például az országgyûlés vastagon leszavazta a génmanipulációs termékek tilalmait, amit mi is követeltünk.

— Miért jó az országnak, ha biotermékeket eszünk?

— Több szempontból jó, részben közvetlenül, részben áttételes módon. Az állampolgárok egészsége egy nyilvánvalóan fontos szempont. A környezet pusztulásával kapcsolatban — ami a lakosság siralmas egészségi állapotának egyik fõ oka — megy az egymásra_mutogatás, de az nem kétséges, hogy a mezõgazdaság a különféle vegyszereivel jócskán kivette ebbõl a részét, annak ellenére, hogy az utóbbi években a gazdasági helyzetbõl és a tulajdonos_váltásokból adódóan egy kicsit megfeledkeztek a növényvédelemrõl. Tehát jobb a helyzet, mint mondjuk tíz évvel ezelõtt. Ugyanakkor a veszély is nõtt, hiszen egy sereg olyan új tulajdonos került földközelbe, akinek semmi tapasztalata sincs, és teljesen rá van utalva a vegyszeres flakonok címkéjére. Mivel nem ért hozzá, esetleg azt mondja, biztos, ami biztos, inkább kétszer annyit használjunk belõle.

— Milyen veszélyei vannak a növénytermesztésben használt vegyszereknek?

— A növényvédõszerek gyakorlatilag mind mérgezõk, még akkor is, ha azt írják a csomagolásra, hogy nem mérgezõ, elbomlik stb. Ha elbomlik, mivé bomlik el? Ezeket a bomlástermékeket senki nem vizsgálja, pedig van egy olyan veszélyes tulajdonságuk, hogy más anyagokkal könnyen reakcióba lépnek. Ha ehhez hozzáadjuk a levegõszennyezést, a dohányzást, a gyógyszereket, egyéb ipari vegyszereket, ebbõl végeláthatatlan dzsungel keletkezik. Ember nincs, aki megmondaná, hogy késõbb egy krónikus vesebetegségben, egy daganat kialakulásában vagy egy immunrendszer-összeomlásban mi az, ami fõszerepet játszott. Ezért az ilyen esetekben nincs is felelõs. Nem található olyan épeszû ember, aki le meri tenni a voksát amellett, hogy ezek a vegyszerek ártalmatlanok, de akik ebbõl élnek, próbálják elkendõzni veszélyességüket. Ezek igenis veszélyesek, és nem igaz, hogy nincs megoldás. Mi már tizenöt évvel ezelõtt felhívtuk a figyelmet rá, hogy mit lehetne csinálni. A biológiai-ökológiai mezõgazdaság nem mesebeszéd, ez mûködik. Az átállási idõszakban esetleg egy 10-20%-os termésvisszaesés lehetséges, de csak nagyon rövid ideig. Ennek az az oka, hogy az intenzív „pumpáláshoz" szokott növények nem kapják meg ezt a dresszírozott anyagot, és ezért egy kicsit visszazökkennek. Nehéz vitatkozni olyan emberekkel, akik ezt nem próbálták, és azt mondják, hogy ez így nem mûködik. Félre kell tenni egy sereg rossz ismeretet. Valószínû, hogy itt a mi tájékoztatásunkba is csúszott hiba, amikor mindenható gyógymódnak állítottunk be egyes alternatív megoldásokat. Egy átfogó rendszerbõl egyes elemeket kiragadni és mindenhatóként kikiáltani súlyos hiba.

— Milyen a biotermelés gazdaságossága?

— Lényegesen jövedelmezõbb, mint a hagyományos gazdálkodás. Egyrészt azért, mert van egy biztos és állandó piaca, másrészt mert a jövedelmezõsége sokkal magasabb. Nagyobb az élõmunkaigénye, de ugyanakkor a vegyszerek kiesése és az egyszerûbb mûkodési technikák miatt kisebb a ráfordítási költség. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy az elérhetõ árbevétel úgy 10-30%-kal magasabb a hagyományosnál, akkor a tényezõk összegébõl kijön durván egy 40-50%-os hatékonysági értéktöbblet, amit pusztán amiatt lehet elkönyvelni, hogy ilyen módszer szerint gazdálkodott valaki.

— Hol érdemes biogazdálkodást folytatni?

— Gyakorlatilag bárhol, hiszen akármilyen szennyezett egy terület, azzal csak javul a helyzet, hogy legalább további növényvédõszerek nem kerülnek a földbe. Természetesen a talaj szennyezettsége befolyásolja a termék minõségét. Épp ezért biotermékekrõl egy-három évig történõ átállási idõ elteltével beszélünk, miután a talaj kitisztult és a gazda is pontosan megtanulta, hogy mit kell tennie.

— Hogyan viszonyul az állam a biogazdálkodáshoz?

— Annyit sikerült kiharcolnunk, hogy a Földmûvelési Minisztérium most második éve támogatja a biogazdálkodásra történõ átállást bizonyos átállási költségek 40-100%-ának a visszatérítésével, úgymint tagdíjak, ellenõrzési-minõsítési díjak, eszközköltségek stb. Mi szerettük volna a hektáronkénti fix támogatást, mert az lett volna korrekt, de kezdetnek ennek is is örülünk.

— Hogyan befolyásolná a biogazdálkodás helyzetét az Európai Unióhoz való csatlakozás?

— Ha ez a csatlakozás létrejön, azt biztos, hogy a magyar mezõgazdaság meg fogja szenvedni, viszont a biogazdálkodás egy lehetõség, hogy csökkentsük a fájdalmakat. Ugyanis figyelve az ottani tendenciákat, rohamléptekben növekszik a biotermékek iránti igény. Attól fog majd függni a siker, hogy a magyar gazda képes lesz-e olyan színvonalon termelni, mint ahogy ez Európában elvárható. Az agyonvegyszerezõ kollégák valószínûleg pórul fognak járni, mert ebbõl már most is túltermelés van egész Európában.

— Mi a garancia a vásárló számára arra, hogy a biotermékként forgalomba hozott áru tényleg az?

— A Biokultúra Egyesület a nála bejegyzett termelõket évente két-három alkalommal szokta ellenõrizni, amelyek között van egyeztetett is és van váratlan is. Sor kerül talajvizsgálatra, felmérésre, betakarításnál figyelik az elkülönített tárolást, és arra is ügyelnek, hogy mennyi lett a termés, nem lehet mondjuk tízszer annyit bemutatni, mint amennyi ott normálisan meg tud teremni. Ha feldolgozott termékrõl van szó, akkor végigmegy az ellenõrzés az egész folyamaton, és igazolni kell, hogy milyen forrásból van az alapanyag. A rendszeresen ellenõrzött termékek minõsítõ tanusítványt kapnak. A nemzetközi rendszerben ezeknek a tanúsítványoknak a honosítása folyik. Ha egy másik országban egy terméket minõsített egy szavahihetõ szervezet, akkor elfogadjuk, hogy a termék bio.

A Biokultúra Egyesület elhatározta, hogy a bioboltok minõsítésére is kidolgoz egy rendszert. Ez azért szükséges, mert rengetegen fogják rá a termékükre, hogy bio, csupán a jobb eladhatóság kedvéért. Szeretnénk egy kicsit rendet csinálni. Nem tudom, hány bolt fog ebbe a rendszerbe bejelentkezni, hány fog megfelelni, de mindenképpen szeretnénk valamiféle ázsiót teremteni ezeknek a boltoknak, hogy kapjanak különleges szolgáltatásokat a Biokultúra Egyesülettõl, csomagolóanyagokat, reklámlehetõségeket, fogyasztói tájékoztatást, tehát egy kicsit a marketingjét fölpörgetni. Azt is meghatározzuk, hogy hány százalékban kell a bioboltoknak bioterméket forgalmazniuk. Kezdetben húsz százalék lesz az alsó határ.

— Mennyire ismerik a biotermék-fogyasztók ezen áruk vásárlásának kedvezõ környezeti hatásait?

— Németországban a bioterméket fogyasztóknak körülbelül a fele azért veszi ilyen árut, mert úgy érzi, hogy ez egy tisztességes dolog, ezt érdemes a vásárlásukkal is támogatni. Sajnos, leginkább az a jellemzõ, hogy aki Magyarországon bioterméket vásárol, azt kizárólag a saját egészsége érdekében teszi — azt is leginkább akkor, amikor már vészesen megromlott az egészsége —, és nem foglalkozik a környezeti összefüggésekkel, az ökológiai ártalmak kiküszöbölésével. Ilyen közegben nem csoda, hogy a fiatalok nemigen éreznek ösztönzést a biotermékek fogyasztásához. A világot látott, nyitottabb fiatalság lehetne egy új piaci szektor, de ez sokkal több felvilágosító munkát igényelne.