Mátyási József

1 Egy korcsmát megvettem háznak a Temetõ utcában,

Halljuk! Milyen uradalmat formál s foglal magában.

Éjszakról és napnyugotról szegletes két utcával,

Délrõl, keletrõl határos két jó szomszéd házával.

5 Nevek szerént az említett becsületes emberek:

Garatzi András, Gál János, szárazmalom-mesterek,

Kik miatt nem kell Mómusként azt a hibát találni,

Hogy a házat kerekekre jobb lett volna csinálni.

Még kívül, az enyészeti vége felõl és hátul,

10 Egy-egy akácfácska védi tûz belekapásátul.

S Vulkanus, Eolus ellen majd még több is mentené,

Ha fákról tett ígéretét egy úr teljesítené.

Ablakokat és éjjeli titkot fatáblák fednek,

Békukucskálást korcsoknak, kémeknek nem engednek.

15 Menjünk be már: külsõ végrõl áll egy tágas szobából,

Ebédlõ, háló, sõt vendéghely is telik magából.

Épülvén fiók- és mestergerendákra padlása,

Itt Hégást se rettegtetné bolthajtásnak omlása.

Fecskefészek módra sárból rakott banya-kemence,

20 Oly bájoló látvány benne, mint mezõn a petrence.

S nem fojt füsttel, gõzzel, mint a százdarabú csinálmány

Kályha, mely csak gõgnek való csecsebohó találmány.

Akárki volt, ki legelébb kigondolta ártani,

Kezét forró aranyba kár nem lett volna mártani.

25 Esztendõnként a padolat egyszer-egyszer mosatik,

Azért itt köpõládákra költség nem fordíttatik.

S mely édes szabadságul kell látogatónak esni,

Hogy nincs ok köp útját-módját tölt pofával keresni,

Vagy a cselédjét elõre futtatni más csizmával,

30 Hogy a sárost a pitvarban cserélhesse tisztával.

Vendég rendszerént jó volna, s öt-hatával elférne,

Csak mód lepedõje, tetszés nyújtózásáig érne.

De bár a gondolom - s mondják - locsogókat fecsegtet,

Se posztós, se szûrös zsiványt pénz ide nem kecsegtet,

35 Tudódván, hogy oláh-görög sikkasztott el ezremet,

S viskói jószágba öltem hasonló másfelemet.

Azért, mint kan a tökitõl, az eszétõl megválna,

Ki nálam éjjel kutatná, mit nappal se találna.

Mint mikor bérlett lakás helyt tulajdont vesz a görög,

40 Ott gazda, piarcon pedig üres butban nyöszörög.

Jobb tehetségû zsellérbõl, úgy lett bennem is az úr

Házbirtokossá, s amiatt lapult erszényû mazúr.

Pompátlan holmim, gazdagot tudom nem botránkoztat,

Hasonlót nem vetekedtet, szegényt nem vágyakoztat,

45 Mivel itt az elsõ szemlél merevén közönségest,

Másik csupán alkalmatost, harmadik csak szükségest.

Gárderób, toalett, kredenc, luszter, s efféle módik

Lételére költség és hely, ha telne sem adódik.

Nincsen mibe szép ezerszer, míg rút egyszer tekintsen,

50 Értelme mesémnek könnyû, hogy falitükör nincsen.

Korcsok az itt volt korcsmáról soká nem felejtkeznek,

Olykor-olykor még máig is bort, sert, curhót kérdeznek.

S a nincs feleletet hallván konyult füllel és farkkal

Egyik hajszra, másik csára, búsult bikaként sarkal.

55 Emlékezetben rémletik Sirenek buja dalját,

S a fegyverre kelt fajtalan test kettõs-viadalját.

Fáj, hogy már Apollói lant, nem cigány bõgõ zendül,

Zsodoma almája helyett erkölcs gyümölcse zsendül.

Lássuk már a konyhát, kívül imént írt gála-szobán!

60 Simitskó mívének látszik, mégis se készült ostobán;

Egyik igen nevezetes és ritka dicsérete,

Hogy négy szél közt egyiktõl sincs itt füstölés esete.

Midõn sok szintén megvakít és fojt asszonyt, cselédet,

Mintegy megvertek, könnyezve kotyvasztják az ebédet.

65 Máshogy bõven is, szûkön is alkalmas sütni-fõzni,

Ahhoz képest, amint mikor van, vagy nincs mibõl gyõzni.

De félõ tûzhely lángjának sûrûn lobogni fennyen,

Nehogy a ház is füst útján a kéményen kimenjem.

Asztaltartás több módjától több neve van konyhának,

70 Különböztetik olasznak, németnek, franciának.

E csak magyar - amazokhoz kasztrolokat cínzenek,

Százféle fánk s fagylalt-formák, arabs dudvák kellenek:

Óraként keréken forgó pecsenyesütõ malom…

Vajmi kevesebb eszközzel jár együgyûbb asztalom:

75 Cserép, fazék, bögre, lábas, bogrács, rántó-serpenyõ,

Vaskanál, nyárs, tepszi; s tûzre, ha keményfa nincs, fenyõ.

Amazokért szótárt tanulj, ezek rövid summával

Elõszámláltattak néhány aprószerek híjával.

Leves, utána marhahús, osztán töltött káposzta,

80 Derelye, pecsenye, melyet metszõ szépen feloszta,

Példának okáért, egyszer minek több étek ennél?

Béles, rétes, bábafoga, jobb süteményt mit ennél?

Só, paprika; legfõbb fûszer; sajt és gyümölcs, csemege;

No, de legyen a konyháról elég ekkora rege.

85 Következne kisebb szobám, hova bé se tekintsünk,

Itt se lenne, mint amott volt, szebb látványunk, több kincsünk.

Másikénál keskenyebb is, rövidebb is termete,

Melyért Ürgelik közöttünk enyelgõs nevezete.

Ez ugyan most csak szójáték, de míg bírta korcsmáros,

90 Valósággal is volt Ürge- nem csak Lik, hanem Város,

Miolta pedig a cégér és bordély eltisztultak,

Likaikkal egyetemben ürgék is kipusztultak…

Jaj! Egyszerre bánat ötlött játszi gondolatomba,

Kis-bírám fedd, hogy szenthelyet gúnyoltam és goromba.

95 Dicsõült ! Ím Mea culpát vétkes mejjemre verek,

S bûnt valló-, bánóként tõled tán bocsánatot nyerek.

Sõt érzem, mintha gyónt hibám már elengedve volna,

Nyílj meg hát elõttünk, elébb kisszoba, most - Kápolna!

Hadd lépjünk beléd nemzeti szent buzgósággal telve,

100 S egy nagy Lélek árnyékának rajzolatját tisztelve,

Lássuk néhai Fekete Gróf s Fõvezér mejjképét!

Képzeljük egyrõl az egész magyarság javát, szépét,

Mert egy híja sincs itt jeles lelki-testi vonásnak,

Úgyhogy minden derék honi nézheti magamásnak.

105 Félistenült! Isten, ember és képed elõtt vallom,

Hogy velem tett kegyelmidet érdemkémért sokallom.

De másként, keseregve kell panaszolnom Lelkednek,

Hogy azt, amit nekem szánni tetszett nemes szívednek,

Bírák számtól nagyobb részint, törvényszínnel megvonták,

110 Magad s fiad szent kötésit a fiadért elbonták.

Hagyján! Ne kérj ott fenn bosszút, mint én sem itt, ellenek,

Esmervén, hogy a földiek gyarló ember-istenek.

Zenit ponthoz nem messzire mutat már az az óra,

Melyben dolgom fordulni fog úgy, mint a Tied, jóra.

115 Addig Sokrátként magamat gyõzöm így vígasztalni,

Hogy ítélõim se soká következnek meghalni.

Sok fosztóim se vihették, már nem is viszik véghez,

Hogy nyállal éljek, mert bíztam, bízok is Istenséghez,

Kitõl Salamonként soha többet magam se kértem,

120 Mint amennyivel elégig s illendõig megértem.

Ami holtomat illeti, (Jób mondja, kinek hiszek)

„Hogy mezítelen születtem, és semmit el nem viszek",

De míg élek, ezen mintegy rólad maradt hajlékom,

Néked templomocskád lészen, magamnak csak szárnyékom.

125 Képed itt függ, mint jóltévõm bálványának oltárja,

Hol tömjénem füstöl, és zeng háladásom zsoltárja.

Földi Atya! Mesterembõl lettél és vagy Apollóm,

Néked szentek írótollam s papirost nyírõ ollóm.

Most el- s kimegyek elõled magam meghajlásával

130 Oda, hol még hátra vagyok viskóm láttatásával.

Elõtte nyúlik, hosszában tízlépésnyi folyosó,

Örvend alatta sétáló, ácsorgó, varró, mosó.

Menten nézvén bolthajtásos két faloszlopom belõl,

Hogy szomszéd ázva takarít holmit bé zápor elõl.

135 Tavasz, nyár, õsz, tél, istennék festéseivel kényes,

Két függõ lámpástól esti társalkodásra fényes.

Ha hivatal volna hozzá, melynek kezek kinyúlnak,

Jutna lógóhely foglyoknak, borjúfertálynak, nyúlnak.

Itt tiszt, mely rabot eséskor az ég alól vallatna,

140 Hosszú szárból dohányozva szárazról attázhatna.

Vagy ispány, mely a napszámost ázással sanyargatná,

Azt zúgolódásért, mint eb, szín alól ugathatná.

Én pedig inkább alatta kamrámba jövök-megyek,

Hol leghevesebb nyárban se bogárzanak a legyek.

145 Még pedig tárva-nyitva sem, ami csudák csudája,

Holott megannyi szárnyanõtt ördögöcske mindnyája:

Ránk haragított természet ostorinak egyike,

Egyiptom tíz csapásinak rajtunk a negyedike.

S talám bogárnemzetek közt cigány nép, mert szemtelen,

150 Német-dudás dongásával fület bosszont szüntelen,

Jó hát szalmanyoszolyámnak helye, de nem használom,

Minthogy nem jár belém délrõl, csak napnyugotról álom.

Huszonnégy órák folytában, hatig szoktam csak lenni,

A többiben élni, s ésszel, kézzel dolgomat tenni.

155 Patkány, egér se hallat itt futkosást és cincogást,

Mintha tudná, hogy Nichtsbródba jön, s majd szenved kifogást;

Oly formán mint szûk hazájú svábnak, tótnak szokása,

Minap két egérnek történt ide bévándorlása.

Hihetõleg valamelyik szomszéd tartományából,

160 Hol tán szükséget érzettek az élelem dolgából.

Azok is Szcillánál vesztek Karibdis helyt szegények,

Jobb is, mert meg csalatkozott Gózsen felõl remények,

Halált, nem életet adó József gazdájok lettem.

Policáji kelepcémet vesztekre megvetettem,

165 Mely holtig való foglyommá tévén asszonyt urastól,

Viskóm már egértõl oly ment, mint Anglia farkastól.

Ugatás, bagzás, ebetlen, macskátlan jószágomban

Nem háborgat se napközi, sem éji nyugalomban.

Kinek hát alvással lopni tetszik életidejét,

170 Bízvást lehajthatja nálam a déli álmos fejét.

Én pedig utánunk reácsukván kamraajtómat,

Küszöbjérõl a pincébe léptetem olvasómat,

Hol másfélszáz akónyi bor, ha volna, tán megférne,

Sõt bizonnyal, csak valaki fogadásból ígérne!

175 Benne csak öt hordó néma, kétannyian konganak,

Mint ahol öt eszes hallgat, s tíz ostobák hangzanak.

Levegõjöket örömest kitolnánk szedett borral,

Mert az üreg szélessége bevenné három sorral.

Pál lelkeként kész is az ész, de a mód erõtelen,

180 Ez idén hát torok s erszény fösvénykedni kéntelen.

Mint hajdan Patakról a nép mondotta, mert úgy hitte,

Viskóról én is azt vallom, hogy pénzemet elvitte.

Jövendõre, ha szõlõ is, pénz is bõvebben terem,

Talám majd vissza nem hangzik ürestõl e borverem.

185 Ezt, ha volt korcsmáros ura valót beszélt, felverték,

S kétszáz forintjait ötön (ujjat értsünk) elnyerték.

De most bizonyossá teszem az egész város zsiványát,

Hogy itt balgatagul hinne s vájna Nekeresd bányát.

Isten ne is úgy segélje, s tudom elébb megszakad,

190 Mint, sem élin, se lapján Nincs, Nem-is-lesz kincsre akad.

Hanem én gyakorlok benne spanyol kegyetlenséget,

Mert gyújtott gyertyám estvénként eretnekeket éget,

Tudniillik, úgy nevezett százlábú bogarakat,

Melyek népes szállítványként lakják a fallyukakat.

195 Setétségben nedvességet legelni széjjelmásznak,

S akkor sültjeivé lesznek kétlábú bogarásznak.

Legyekhez hasonló csapás az utálatos féreg,

Óhajtom tudni, mi lenne mindnyáját vesztõ méreg.

Tán a bort s vértparáznító bordélybarlangi bûnnek

200 Ostori voltak, s utána majd magok is eltûnnek?

Most is bûzõl egynéhánynak tegnap megperzselt bõre;

Nosza, vigyük hát orrunkat fel a jobb levegõre!

Ismét a folyosón lévén most tudatom már róla,

Hogy körüllátszik az egész uradalom alóla.

205 Mely festésre méltó látás! Huszonnégy lépésnyire

Szemlélni Kõrõsfásomat! - Ritkaság az ennyire.

Mondatik: szálfa nem erdõ, de rám nézve nem való,

Másként hívõ képzelésnek a példabeszéd csaló.

Kedvelés és úgytetszés tesz csekélyt sokat érõvé,

210 A nevez hasábfát híddá, szálmadzagot gyeplõvé,

A tulajdonít nagyítócsõn kevésnek sokságot,

Kicsinynek temérdekséget, törpének magasságot.

Sõt emberrõl is úgy tartják, hogy olyan a milyenné

Teszik, s lám hány Senkisemmi lesz tétetve Mindenné.

215 Ezek szerént ne véljük hát szó- vagy pennahibámnak,

Hogy többetjelentõ nevet adék egyetlen Fámnak,

Mert egyedül is erdõnek bír tulajdonságival,

Közelségért nem cserélném haramjás Bakonyival.

Tavasztól õszig zöldséggel legelteti szememet,

220 Hévségben Jónás Tõkeként árnyékozza fejemet.

Pulyka, lúd, kácsa sétálgat körüle mintegy vadja,

Mely magát erdeieknél mind könnyebben megadja.

Vadász nem járván, vagyon még tilalomfa híjával,

De, ha hozza, vagy vigyázat, vagy úriság magával,

225 Öt-hat nyulat a piarcon bankó-fojtással lövök,

Ma felviszem, holnap osztom, holnapután lejövök.

Ily Nimródokat rettentõ szabadítással vissza:

„Itt vadászó vagy fegyvert veszt, vagy vérét a föld issza",

Ni! Tövénél fél öl vacsi, mintegy ideji vágat,

230 Pirtlinek is szeltem minap derekáról egy ágat.

Maga pedig él és fenn áll, lévén ahhoz ész-fontom,

Hogy egész erdõségemet tarlóra le nem ontom.

Mert fejébe pénzt nem szedtem kupecektõl, zsidóktól,

E fa-tréfa tán nem héjig üres minden valóktól.

235 Jobbra nézõ szembe tûnik ostorfán szökõkutam,

Ahhoz is csak annyi lépés, mit szálerdõmhöz utam.

Elõtte megy a vízfolyás, úribb nevén kanális,

Melyben zátonyra vetõdne máskor egy fakanál is.

De bezzeg mikor Jupiter a felhõjét szakasztja,

240 Szomszéd elõtt az utcának Fertõ-tavát árasztja,

Hol kétölnyi helyen gyakran kocsi, szekér elakad,

S a mérgült bajos iszonyú káromlásokra fakad.

Barmainak, városának mívelvén teremtését,

Hogy nem bírják, ama pedig nem ügyeli töltését.

245 Lám! Hát csak szerecsen-mosás, átkot, szitkot tiltani,

Míg nincs gond, szándék, munkásság okát elhárítani.

Ni! Balfelõl az ürülõ Bél-bálvány épülete,

Bûzénél tûrhetõbb szóval, árnyékszék nevezete;

Hova, mint elmések mondják, király is gyalog mégyen,

250 Oly nagy vendégû rekeszt hát említenem nem szégyen.

S ha hangnak nem csúf e három: konyha, ebéd, vacsora,

Ama se, mert emezeknek az a negyedik sora.

Az oly lakhelyt alkotó rész, hogy ahol új épület

Kezdõdik, legelébb ahhoz tétetik a készület.

255 S természetéért, félannyira szorgos is annak léte

Minden tisztességes háznép számára, mint az éte.

Annak híjával az udvar csak állat-ember akol,

Hol állásbeli gulyaként ez szerteszét salakol.

A gazda abrakol inkább, mintsem eszik és etet,

260 S nála szemérmetesebbel ízibe búcsút vetet.

Itt hát házinak, vendégnek lehet kedve jóllakni,

A gyomor és hólyag terhét lévén hol félrerakni.

Pedig nem leguggolásért idestova bujkálva,

Hanem a reteszes ajtón ülõre bésétálva.

265 (Akinek majmolni tetszik nagy és tudós világot,

Vihet olvasni hashajtó románt, verset, újságot,

Csakhogy Epiktétus szerént ostobaságnak jele,

Tojásán elalvó tyúkként hosszasan bánni vele!)

Midõn tehát a házvevõ vizsgálódik szerteszét,

270 Erre is figyelmeztesse, mint én, szemét és eszét.

S mint Ciceró gyöngyöt szedett Ennius ganéjából,

Szemeljen tiszta tudományt pennám szennyes tárgyából!

A helyhez úgy kívántatott az iménti rajzolat,

Most már csinosabbra fordul szem után a gondolat.

275 Halljuk Viskóm három öles színbeli gazdaságát:

Déli végében az ölfa magazin tágasságát,

Hol bár teres helyet foglalt fél ölnek bérakása,

Mégis egy pár hízó lúdnak jut alkalmas lakása.

Errébb kádak, sutú, s néhány üres hordók állanak,

280 Hogyha benn bortól józanok, kinn vizet sem igyanak.

Mellettek az egykerekû szekér, az is heverõ,

Toláshoz se kívántatván, nemhogy vonáshoz erõ.

Ugyan ott volna baromfi reggetésre kalitka,

Csakhogy az - kappan, tyúk, csirke - benne ritka,

285 Mert nem bújtatgat se jobbágy, sem ügyesbajos bele,

Mely uraság és hivatal híjával létel jele.

Piszkafa, szénvonó, pemét, ha kemence poklából,

Mint hajdani három zsidók a hétszer fûlt kályhából,

Békével szabadulhatnak megszûntével a télnek,

290 Jövendõig a hívesben gerendáin henyélnek.

Korcsolyával együtt, melynek szolgálatja nem kellõ,

Görbülésitõl lehetvén hordónk idétlent ellõ.

Nyugoti sarkán kõszálként mered egy bálvány Tõke,

Színe, héjától s fürésztõl barnával tarkás szõke.

295 Négy szövetséges favevõk ajándékából bírom,

Kiknek fertályikért fontos köszönetimet írom;

Tõsgyökeres tölgyfanembõl származott, és hazája

A város egyik erdeje, melynek neve Talfája.

Õsei magasztaltatnak ó történetkönyvekben,

300 Sokról csudák olvashatók régi pogány versekben,

Mekkora lehetett élve s álltában a termete,

Képzeltetheti hét lábbal körülmért övedzete.

Jól nevezõdhetett volna tövén Varjúfalvának,

Conscriptio kívántatván ági fészkek sokának.

305 Mint rögös héjáról látszik, századnál több élõdött,

Miolta marha, birke dög róla jövendölõdött.

Ha Pálmafa polgármester Klimius világában

Volt (ami való, mert írja Földalatti útjában),

Ennek se közfa-voltáról tanúság tisztes moha.

310 Gyaníttatja föld s levegõ zsírján hízott potroha,

Hogy Elölálló lehetett az erdei gyûlésben,

Mert nyomós e belõle szelt darab is az ülésben.

Midõn minden mozog, zörög, meg se moccanva hallgat,

Csak úgy kopog, ha valamit baltás rajta vagdalgat.

315 De minthogy a természettõl élve sem bírt értelmet,

Fel se veszi fejszefoktól, bárdéltõl a sérelmet.

Alig kétheti terhével helyét úgy lenyomatta,

Hogy zsibbad, görnyed, s tán utóbb el is jajdul alatta.

Tizedik december elõtt lehetvén enyim, talán

320 Nem terjedett volna Judit-éjji földrengés alám!

Tréfát szólván, magamnak is már kétségessé tette,

Melyik ingatlanabb javam, földem, vagy õ felette.

De való, hogy most is volna rácsõdített cselekvõ

Erõk ingatása nélkül a kapun kívül fekvõ,

325 Udvarba béiktatása pint áldomásba tele,

Négy hengergetõk küszködvén szintannyi rúddal vele.

Mártírjává lett, mint egész nemzetsége, fejszének,

Úgy kell, mért ajándékoztak elei fát nyelének.

Már most hát ez a tag nálam Tõke, de fõ-fõ rangú,

330 Mert több annak, mint lelkesnek holmi csak üreshangú.

Be sok emberforma tuskót halad valóbbságával!

Hány semmirevalót-kellõt, használhatóbbságával!

Háromlábnyi magasságán, hajlás nélkül vághatunk

Fát, húst, ha van; vagy mozgásért álltunkban faraghatunk.

335 Rátámaszkodók vagy ülõk állhatatosságához

Inkább bízhatnak, mint legtöbb barát vélt barátjához.

Ha Máró most írná könyvét, talán ezt verselné be

Vulkánusnak mennyköveket koholó mûhelyébe,

S jól is, mert négy adói közt hárman kovácsmesterek,

340 Tõkén ülõhöz is értõ magyar Ciclops-emberek.

De vele, mikor hever is büszkélkedni van okom,

Látják, hogy Udvari Tõke híjával nincs birtokom.

S képzelik, ámbár csalódnak, hogy hús és fa bõvével

Dúzs, aki pompáz ilyetén óriási Tõkével.

345 Égi tûzjátékról írók állítják, ha nem mese,

Hogy a mennykõnek a tölgyfa különös szerelmese,

S alávonultakat, midõn felhõ záport árasztott,

Vagy ott ütött, vagy alóla félholtan elriasztott.

Azért most és mindenkorra kérem a kegyes Égtõl

350 Hogy ezt ójja meg olyatén kegyetlen kedvességtõl.

Jupiter cser, nem tölgyfába szeretett hajdan bele,

S e nem vágyik dicsõségét szemlélni, mint Szemele.

Vagy, ha itt villám fényénél úgy pillantná, mint övét,

Inkább tapintsa e már holt faderék élõ tövét.

355 Ti! Kiknek nemes Tõkémhez történik szerencsétek,

Több tuskók és darabfák közt megkülönböztessétek,

S ily udvarló nevezettel járuljatok hozzája:

Viskói Fõ Szolgatõke de Tölgyes in Talfája!

Az udvar kisebbnél nagyobb, tehát eléggé tágas,

360 S nem aggatván az utcáról betett kútgém és -ágas,

A kétlovú kocsi könnyen megfordul farát vetve,

Sõt a hatlovas hintó is öt keréken pergetve.

Mind széle, mind hossza fertályszáz lépésnyire terjed,

Akinek hát étel után mozogni kedve gerjed,

365 Ebben az ezres-mozgásnak itthon módját ejtheti,

Ha húszszor fel, húszszor alá végig-végig ügeti.

Én is hát folyosóm alól kivezetlek udvarra

Olvasóm! Tán még szem- s fül-tárgy lesz erre, vagy amarra.

Ni! Háztetõn avultak közt csillognak új zsindelek

370 Mesézõ Fáyként én is leckét adok velek,

Ezt: hogy addig kell elõzni, míg csekély, végpusztulást,

Másként még nagyobb követi az egészen újulást.

Bár borjú nem bámulhat új kerítésre, kapura,

Ily takarost s épet nem tart sok cserepes ház ura.

375 Egyért mégis ez alkotmányt szemem nem szenvedheti,

Valameddig régi bõrét kígyóként le nem veti.

Mint századi havak hegyen, a meszelések talán

Épülésétõl fogva mind táskásodnak a falán.

Ilyen csúfot tesz a módimajom-asszonyállati

380 Mázolás, mely esztendõnként ötvenkét-két szombati.

De bezzeg! Ház belsõ végén majd nagyot elfelejtek:

Korcsmai külsõ-setétség volt, most vágottfa-rejtek.

A bánandó gyönyörûség portékája itt állott,

Melyet a lapos erszényû Demosthenes drágálott.

385 Ebben olyan nyári-téli melegágy készíttetett,

Hova nemes is, mint paraszt, magot pénzért vethetett.

Vénus színjátékosai itt játszották a Habot,

Õtet nemzett le is, fel is egyvonású darabot;

Mai világi fajtalan Deucalionok s Pirrhák

390 Kiken tüzes L-tõl, K-tól sülhetnének az irhák.

Itten parittyáztak szemközt, hátmeg helyett köveket,

Bár víz és tûz élve hagyta nem csupán kettejeket.

S e más kára nélkül akkor égni méltó kabinét,

Hit nélkül Valakinévé tett számtalan Senkinét.

395 Én védistenül a Vacsi Silvánust hivtam bele,

Hogy e bûntõl ürült helyet majd fával tartsa tele.

Gondolatom a lajtorján másszon még a padlásra,

Hátha majd hoz le valami jelest a tudatásra.

Alájött már és sugallja: Hogy az szörnyû kiesség,

400 Mellyel látást gyönyörködtet az ottani üresség.

Miolta róla letisztult egy kocsi varga-szemét,

Nincs, ami botránkoztatná fennjáró lábát, szemét;

Nem terheli gerendáit se mag- se szalmarakás,

Azért egérnek se tetszik rajta Felházi-lakás.

405 Akasztott ember formáján nem lóganak szalonnák,

Melyek két- s négylábú macskák figyelmét odavonnák.

Ott kocsis, béres, võlegény menyasszonyt elhálhatna,

Moccanás miatt akármit békével hetne-hatna.

Már ezt mondom (végezõdvén minden különösségek)

410 Átaljában: Hogy mentek itt az öt érzékenységek.

Nálam az ízlésnek semmi nincs undorítására,

Mint ahol dög fészer alatt függ a munkás számára.

Gulyás, ökör, juhász, szamár azt hord haza gazdának,

S kinn bojtár pörköli húsát az eleven javának.

415 Nem lakhatván itt embernél egyéb állati nemet,

Nem ütközteti ganéjdomb a körüljáró szemet.

Bõgés, röfögés, kárálás, nincs terhére hallásnak,

Istálló, kalicka, tyúkól nem büdösít szaglásnak.

A motozó setétben is bízhatik kinn-hez, benn-hez,

420 Hogy keze, lába rusnyulás nélkül érhet mindenhez.

Három hát itt a házi-szent: Rend, Tisztaság, Csendesség;

Az igazi vagyon pedig egyetlen: a Békesség.

De van egy házikereszt is, mely miatt a bosszú sok,

Hogy járnak nálunk izmosabb s tán pénzesebb koldusok.

425 Akik ide kétség kívül úgy szoktak, mint korcsmába,

Csalt alamizsnáknak borért lerakó-barlangjába.

Kik azon Isten nevében, melyben szem elõtt kérnek,

Hát megül hamar elcsenik, amihez könnyen férnek.

Bizonnyal állítnak lenni köztök szõlõvel bírót,

430 S nem egyet, ki hallgatásra csitt-eget Alolírót.

Velem is szánatta sorsát délelõtti condrában

Egy, kit délután irigyül szemléltem új subában.

Magam ítélõi hangon mondom ezt: Hogy lelketlen

Gazdag, mely valódi Lázár iránt könyörületlen.

435 De kár, hogy Gibeónita formáknak lágyan hisznek,

Holott fillért-kéregetõk váltságsummát nem visznek.

Megaggott, régi hív szolgát, kié volt, az táplálja,

Boáz, hajdani Rúthjának ön-szérüjét kínálja.

Másféle nyomorult elõl nem rejtem el orcámat,

440 Néki kenyeremet szegem, vagy felnyitom ládámat.

Balkezem tudása nélkül, jobbal, mint telik adok,

Ádámban atyámfiának tartván, vért nem tagadok.

Beszélik, hogy sok naplopók, kik csak munkát kerülnek,

Rongyban nagy botra görbedve közibekbe vegyülnek.

445 Olyakra, ha való, szemes legyen a közvigyázat,

Hátha kémlelnek gyújtásra vagy felverésre házat.

Van, ki bosszontva hazudja, hogy nem hívják dolgozni,

Bár, ha más nincs, hát toronyba járhatna harangozni.

Itt, hol az az éjet, napot egyé tévõ szent robot,

450 Csaknem mind siketülésig koptatja a füldobot.

Nagypénteki hallgatása visszatetszõ üresség

A hallásnak, s lármájánál még unatóbb csendesség.

Bár inkább épülne koldus-, mint katona-kaszárnya!

S szent adóval váltatna fel a kéregetõ lárma!

455 Illyés ebédhordójaként örömestebb helyekbe

Summát vinnénk, mint házunknál fillérezünk kezekbe.

Késõ lévén már plántálni, csak jövendõül írom,

Hogy ha megérem a tavaszt, s Kálebformán megbírom, Jós. 14,2

Ültetendõ fákkal prémzem belõl az udvart körül,

460 Melyeknek hit szemén nézõ reményem máris örül.

Hol a csizmadia volt úr sáfrányt virágoztatott,

Seprõt nevelt: századközép majd erdõn bámulhat ott.

Nálam Diánának berek, Flórának kert nem telik,

Adjanak kik a virágot, s vadászatot kedvelik.

465 Én, nagyvilág elõl búvó rejtekemet sûrítem,

S hatvanötödik évemet emlékezetesítem.

Pártfogói választottam nyárfa, de kanadai,

Hogy Európácskámban is látsszon amerikai,

Mert ma már (új magyar néven) uracshoz sem illene,

470 Hogy udvarán és kertjében honi legyen mindene.

S hazaival, külföldivel, lévén egyenlõ bajom,

Lehetek nagynál kissebben, felsõbbnél alsóbb majom.

Mód van, mert a hány Újerdõ, mind megannyi Kanada,

Az ígéret pedig egész, s tán nem polyva, garmada.

475 Oly cseresznyeoltvánnyal is bíztatnak, mely, ha való,

Hercegi nevendékfácskák oskolájából való.

S termõnek mondják mágnásnyi gyümölcsöket, azonban

Félõ, hogy elbogyósodik szûkebb uradalomban.

Keresztényi személyemnek s birtokomnak pompája

480 Lesz még egy Krisztus tövises Koronájának fája,

Mely hitsorsosi ajánlás Földmérõ Kun Istváné,

S helyének majdani neve lejend: Kis Gecsemáné.

Szomszéd eperjfát adandván, kettõs hasznot hajt vele,

Termése majd tyúkot táplál, selyemhernyót levele.

485 Többnek kínáltjaiból magas jegenyék nõnek

Ház háta megett, fedelét széltõl, tûztõl mentõnek.

Földallyai fát is hátán örömest tenyésztetnék,

Ha Columb Újvilágából tövére szert tehetnék.

Hadd nyernõk a kecskeméti negyednapos hidegnek

490 Olcsóbb szerét, bõvültével helybentermõ kéregnek.

Tán majd Buttinger is inkább írná: Viskóianus

Cortex, bár nyereségesebb most a Peruvianus;

Vajha, mint ismét óhajtom, módot ejthetnék benne!

Oly emlékem, mint a dohány Nicót Jánosnak lenne,

495 S vajha fásomban lehetnék öregnél vénebb legény!

Hadd nézném, bár szemüvegen s görbedve, hogy a szegény

Miként szedeget és tördel benne száradt ágakat,

Áldva kívánván egy-egy helyt ezer-ezer újakat,

Amit most lop, vagy italon vált a részeges csõsztõl.

500 Majd vinné szabad ingyenül egy emberbarát Õsztõl,

Kiben Boázra legifjabb és szebb Rúth se találna,

Bár bõvebb gyûjtemény végett az erdejében hálna.

De, ha többen nem is, magam méltán kérdhetem: Miért

Ültetek? Holott örömét nem érem, és nincs kiért.

505 Fáknál elébb nem oltódván, s már utóbb se, maradék,

Minekutánna hatvannégy évekig úgy maradék.

Bár volna Sárám, mit érnék menyecskés vénségével?

Ha már nem bírok Ábrahám virgonc öregségével!

Úgy se következtethetnék, egy majd Hazám (Izsák) nevére

510 Kereszteltetendõ fiat, fáim örökségére,

Ki valamelyik héjába vésné nevezetemet,

Hogy kiforrott nagy M. J.-ben viselje bélyegemet.

Azonban, bár szorgalmamnak nincs se tárgya, sem oka,

Nem lévén atyai magzat, s nagyatyai unoka,

515 Mégis e gazdálkodáshoz látok teljes erõmbõl,

Hadd teljen legalább fejfám költség nélkül erdõmbõl.

Gyermektelenségem pedig annyiban vigasztalás,

Hogy nem történhetvén fáról esésbõl törés, halás,

Kedvesem vesztése sírva koporsóba nem szállít,

520 Se böjtöléssel és földön fetrengéssel nem pállít,

Mint hajdan Ókúti József, pátriárka Jákobot,

S poszátafészken orozva költ kakukkfi Dávidot.

Ha ily zugja s állapotja lett volna Szenekának,

A szegénység bölcs, de másként dúzs magasztalójának,

525 Aligha most olvashatnánk csudálatos munkáját,

S tudnánk Krézusnál boldogabb Irust festõ pennáját.

Gúnyolás rakott asztaltól éhültet vigasztalni

Olyformán, hogy jóllakott is, mint õ, csak meg fog halni.

Hozzá mostani nem éppen lisztláng-bölcsek is tudnak,

530 Sokféle herék méheknek mézekért úgy hazudnak.

Én azonban kis sajáttal meg vagyok elégedve

Jobban, mint görög fényesebb portánál zsellérkedve.

Itt roppant Város derekán létem mintegy falusi,

Itt ízlésem, mint mindenben természetes, ánglusi.

535 Ezt, ha Évás Ádám volnék Paradicsomkertemnek,

Ha benne Voltér lehetnék, nevezném Ferneyemnek.

De bezzeg, amit fájlalok, hordómnak se mondhatom,

Mert magamat Diógenés másának nem tarthatom.

Jól van! Ezért nem sajnálok belõle majd kihalni,

540 Másként angyalnak is sokba kerülne feljebb csalni.

Isten! Míg itt laknom s lennem engedsz, adj egészséget,

Mellé sorsomhoz illendõ ruhát és eleséget.

Kevés Barátim! Tegyétek Szókratesi kis házzá

Viskómat, s benne talám még egyszer egy esztendõmet százzá.

545 Ha pedig majd temetõhöz lejendek elõbbkelõ,

Itt eljárat eszetekbe jusson az ezt Verselõ.

A Viskói uradalom-nak két kéziratos példányát ismerjük, egyik az MTA Kézirattárában, a Kalászkaparék címû gyûjteményben található (RUI 4r 44), ez a hosszabb, teljes szöveg; a másik a kecskeméti Megyei Levéltárban (BKML, XIV, 26. Mátyási József iratai, 10). Az utóbbihoz Pintérné Kemény Ilona levéltáros jóvoltából jutottunk hozzá, aki levélmásolatokat is rendelkezésünkre bocsátott a kézírás azonosításához. Ez a rövidebb változat több helyen eltér a Kalászkaparék-beli hosszabb szövegtõl. A teljes vers 546 sor, a kecskeméti pedig 390 sor terjedelmû. Két nagyobb hiányzó rész: az „udvari Tõké"-t bemutató sorok (287-358), és a jövendõre vonatkozó terveket ismertetõk (457-522), ezenkívül még 4-6 soros részek hiányoznak a kecskeméti kéziratból (39-42, 265-268, 429-432, 447-452).

A kecskeméti változat nagy részét (pontosan 253 sorát) közli a Kecskemét címû lap 1904. dec. 25-i és 1905. jan. 1-i száma. A közlésbõl a pikáns és szabadszájú sorok maradtak ki, nyilván úgy gondolta a közlõ, hogy ezek nem illenek bele egy versbe. A szöveg pontosan követi a kéziratot, csak néhány félreolvasás akad. Ilyen hiba a 364. sorban van: „Akinek étel után sétálni kedve gerjed" helyett a kéziratban járkálni olvasható. A változat nem származhat egy harmadik kéziratból, mert a kecskeméti közlõ halványan bejelölte a nyomtatásból kihagyandó részeket, tehát biztosan ebbõl a rövidebb kéziratból dolgozott.

Az akadémiai kézirat autográf, a kecskeméti nagy valószínûséggel hasonlóképpen az; a gyakorlott levéltáros szem feltétlenül annak látja. A versek keletkezési sorrendje nem egyértelmû, mert a kecskeméti változat után nem szerepel évszám. Kézenfekvõnek látszik a feltételezés: a rövidebb a korábbi, Mátyási kezének akkori vonásaival.

Néhány jellemzõ különbség is a szerzõre vall (elõbb a kecskeméti, azután az akadémiai változat): 80: „Száraztészta, sült"; „Derelye, pecsenye"; 118: „Hogy szûkölködjek"; „Hogy nyállal éljek"; 126: „Ha tömjénem"; „Hol tömjénem"; 220: „Hévségben Napernyõként árnyékozza fejemet"; „Hévségben Jónás Tõkeként árnyékozza fejemet"; 247: „Ni! Balról a mindennapi tisztulás épülete"; „Ni! Balfelõl az ürülõ Bél-bálvány épülete". És még hosszan lehetne folytatni. A kecskeméti változat szinte minden esetben tompább, kevésbé bizarr. A szerzõ ennyire átírta saját sorait.

A mostani közlés az akadémiai Viskói uradalom-kézirat teljes szövegét adja. A nehezen olvasható részek pontosításában sokat segített a Kecskemét címû lapban megjelent szövegközlés (amelynek fénymásolatát ugyancsak Pintér Ilonának köszönhetjük). Az eredeti interpunkciót a helyesírási, értelmi tagolás szerint modernizáltuk, de természetesen megtartottuk a szavak régies sajátosságait. A kéziratban sok szó nagybetûvel kezdõdött, amelyek közül csak a szimbolikus jelentésûek és a tulajdonnevek maradtak eredeti alakban írva, ugyanezt tettük az idegen nevekkel. Az aláhúzásokat nevek és szavak esetében (Izsák kivételével) nem követtük, csupán a házrészek kiemelései kaptak kurzív formát.

(A szöveget HERPAI PÉTER rendezte sajtó alá; az új interpunkcionálás KERNER ANNA munkája.)