A régi magyar családnevek helyesírásának kérdésével mind ez ideig kevesen foglalkoztak a helyesírással kapcsolatos szakirodalomban. Komolyabb tanulmány mindössze egy készült, a Klaniczay Tiboré (Magyar Nyelv, 1966). A szerzõ azonban nem nyelvész, nem a helyesírás-tudomány vagy a névtan szakembere; ahogy maga is mondja: „megfigyeléseim, javaslataim nem épülnek rendszeres névtudományi vizsgálatokra, hanem csupán a történeti-irodalomtörténeti munkálatok során észlelt nehézségek, ellentmondások s az ezek felett való töprengés eredményei. Remélem, hogy ezeket az inkább rögtönzésszerû észrevételeket követni fogja a régi magyar családnevek alaposabb nyelvtudományi analízise, valamint helyesírásuk megnyugtató szabályozása" (486). A szerzõ várakozása ellenére mindez nem vagy alig történt meg; a kérdés átfogó szabályozása mindmáig várat magára. A magyar helyesírás szabályai 11. kiadásának szójegyzékében azonban található három változás a korábbihoz képest: Bacsányi János helyett Batsányi János, Balassa v. Balassi Bálint helyett Balassi Bálint, Báthori István helyett Báthory István (Szemere 1995).

A fentiek tükrében célszerû elõször idézni Klaniczay téziseit.

„1. Számos történeti nevezetességû család idõk folyamán megváltoztatta, többnyire korszerûsítette nevének írását. Mivel gyakran zavart okoz, ha egyazon család tagjainak a nevét különbözõ formában írjuk, célszerûnek látszik visszamenõleg is az újabb s a mai helyesíráshoz közelebb álló változatot használni. […] Viszont olyan esetekben, amikor a családnévnek nemcsak az írásmódja, hanem a hangalakja is megváltozott, a késõbbi változat egységessé tétele már nem engedhetõ meg. […]

2. Az eredeti írásmód megõrzésénél sokkal lényegesebb […] a régi családnevek hangalakjának a megtartása, illetõleg ez utóbbinak a mai helyesírás által való kifejezésre juttatása. […]

3. Nyelvérzékünk megszokta, hogy a családnevekben gyakran y-t találunk i, cz-t c, gh-t g, th-t t helyett, és senkinek nem okoz nehézséget a Kazinczy, Tóth, Balogh típusú nevek helyes kiejtése. Ezzel szemben a Thewrewk és a Cházár név, sõt iskolázatlan embereknél még az Eötvös is már félreértések, tévedések forrása lehet. Ennek ismeretében az újabbkori családnevekben már szokatlan vagy teljesen ismeretlen hangjelöléseket a régi nevekbõl is ajánlatos kiküszöbölni - amennyiben ez eddig nem történt még meg. […]

4. […] Ha azonban nincs szó sem az érintett család újabb névírási gyakorlatáról, sem az eredeti ejtés biztosításáról, sem pedig az olvasást és érthetõséget zavaró jelölések kiküszöbölésérõl, akkor véleményem szerint nincs ok további modernizálásra. […] kerülendõ modernizálások közé tartozik a humanista módra latinosított nevek magyar ortográfiával való írása. […]

5. A felesleges modernizálással együtt kerülni kellene a régi családnevek archaizálását is. Ugyanis számos esetben a név viselõjének az írásmódja sokkal közelebb áll a mai helyesíráshoz, vagy teljesen meg is egyezik vele, szemben a név ma használatos alakjával. A XVII. század elsõ felében például a c hangot ritkán jelölték cz-vel, minthogy ez utóbbinak a protestáns értelmiség körében többnyire cs volt a hangértéke. […] Megokolt [tehát] a cz megtartása, ha az eredeti írásmóddal egyezik, de minek õrizni, ha ezzel a mai helyesírástól is, és az eredetitõl is egyaránt eltávolodunk, s csupán a XVIII. századi ortográfiát konzerváljuk. […]

6. Van az archaizálásnak egy másik - újabb keletû - tudóskodó esete is, melyre Tótfalusi Kis Miklós és Újfalvi Imre nevének tarka változatossága nyújt jó példát. Mindketten ahhoz a mezõvárosi származású református értelmiséghez tartoztak, amelynek a körében általános volt az eredeti családnévnek a származásra utaló helynévvel való kombinálása. […] Bonyolítja még a kérdést az a körülmény is, hogy mivel ugyanaz a helynév gyakran az ország különbözõ megyéiben egyaránt elõfordult, sor került olykor még egy megkülönböztetõ elõtag használatára is. […] Ezeknek a kiegészítõ névelemeknek azonban csak kisebb jelentõséget tulajdonítottak viselõik, s ezért vagy csupán rövidítve, vagy pedig kötõjellel írva utaltak rájuk, nem tekintve azokat nevük nélkülözhetetlen és elválaszthatatlan részének. […] A tudományos kutatásnak feladata ilyenkor kideríteni az illetõ személy teljes nevét, indokolatlan azonban az így rekonstruált, de sohasem viselt teljes név használatának az erõltetése. […]

7. E többelemû régi neveknél a legfontosabbnak tekintett tag kérdésében azért is állást kell foglalnunk, mert különben ugyanaz a személy a különbözõ lexikonokban, az egyes könyvek névmutatóiban más és más helyre kerülne. […] E kérdés tisztázatlansága fokozott nehézséget okoz idegen nyelvû munkák esetében" (482-486).

Ezen javaslatok rámutatnak arra, mennyire másképp látszik a névírás kérdése a filológia és a helyesírástan szemszögébõl. Mert mi is a filológus alapvetõ célja? Felkutatni, milyen volt a romlott állapotok elõtti eredeti, egyedi forma, s azt helyreál lítva abszolút értelemben a régit visszahozni, relatív értelemben azonban, aktív kutatást felmutatva, újat létrehozni. (Meglepõ ugyanakkor a családnevekkel szembeni betûhûség igénye, mivel régi szövegek kiadásakor számos szövegközlésben, így például még egyes kritikai kiadásokban vagy az ehhez közel álló minõséget megcélzó egyetemi szöveggyûjteményekben sem törekednek erre.)

Ezzel szemben a helyesírás szabályozásakor a következõ szempontok szerint célszerû eljárni. A lehetséges mértékig fenntartani a folytonosságot, még ha ez tudományosan-történetileg hibásnak mondható alak rögzítésével jár is. Ugyanis a rendszerszerûség mellett ez a legfõbb vezérelv, amelyet követni kell. Így viszont elsõsorban nem a régmúlttal kell törõdni, annál inkább a közelmúlttal - mindezt a folytonosság fenntartása érdekében. A helyesírás szabályozója ilyen esetekben akkor cselekszik tehát a legbölcsebben, ha a legkevesebb aktivitást mutatja (persze, tudatosan), s meghagyja a relatív értelemben vett régit, még ha ilyenkor az abszolút értelemben vett új mellett áll is ki. Érvényes elsõsorban mindez, ha szaktudományos körökön kívül is jól ismert személy nevérõl van szó; kevésbé, illetve kisebb körben ismert név írásmódjának megváltoztatása nem ütközik komolyabb nehézségekbe.

Ebbõl következõen a névalakok visszaállítása, azaz megváltoztatása csak akkor hasznos, ha komoly érvek szólnak mellette. Vizsgáljuk meg tehát a kérdést ilyen szempontból.

A névtani kutatások eredményeibõl tudjuk, hogy többelemû nevek a XIII-XIV. század tájékán jelennek meg a magyarban, öröklõdõ névrõl, tehát családnévrõl csupán a XIV-XV. századtól kezdve beszélhetünk (vö. Kálmán 1967, 67-68). „De azért még a XV-XVII. században is nem egy példát tudunk a névcserére. […] A XVI. században [azonban] gyakorlatilag mind az úri osztály, mind a jobbágyság kétnevû, és a megkülönböztetõ nevek - noha a már említett ingadozások továbbra is fennállnak - rendszerint öröklõdnek" (Kálmán 1967, 69-70). A családnevek - jogilag - azonban II. József 1787-ben kiadott rendeletéig szabadon változtathatók voltak (vö. Hajdú 1994, 41).

Vessük össze ezt a képet a magyar hangjelölés történetével. A mai betûrend lényegében 1832-ben, az elsõ akadémiai helyesírási szabályzat megjelenésével alakult ki. Az ezt közvetlenül megelõzõ idõszakban is még jelentõs ingadozásokkal találkozhatunk (lásd Fábián 1967, 38-39. közötti melléklet). Apróbb, de szempontunkból nem jelentéktelen változás a c és a dzs mai írása a korábbi cz, illetve ds helyett, amelyet az 1903. évi Simonyi-féle Iskolai helyesírást követõen az 1922. évi akadémiai szabályzatban kodifikáltak (vö. Szemere 1974, 49).

A levonható tanulságok tehát a következõk.

1. Legegyszerûbb dolgunk az 1787 utáni nevekkel van, mivel II. József rendeletét követõen a neveket akkor már csak külön engedéllyel lehetett megváltoztatni, s az akadémiai helyesírási szabályzat minden kiadásában kiállt a családnevek hagyományos írásmódja mellett; ebbõl következõen ezeket mindig eredeti írásmóddal kell írnunk.

2. Lényegesen nehezebb helyzetben vagyunk az ennél korábbi nevekkel. Akkor ugyanis, ha a név lényegileg nem változott is, mivel a megváltoztathatatlanság nem volt törvényileg szabályozva, s a hangjelölés maga is ingadozott, kisebb-nagyobb eltérések lehettek a névváltozatok között; sõt megeshetett, hogy - ahogy az utónevekkel ma is tesszük - a családneveket a kortársak, illetve utódok kisebb-nagyobb torzítással írták át az általuk használt hangjelölési rendszerre. Éppen ezért anakronisztikusnak minõsíthetõ törekvés az „eredeti" névalak keresése, minthogy ilyen tulajdonképpen nem is volt. A leginkább járhatónak az látszik, ha a névállomány megszilárdulásakor használatos írásmódot követjük, ekkor merült ugyanis fel a családnevek megváltoztathatatlansága olyan mértékben, hogy ez az írásmód részleteire is vonatkozott.

3. Az 1787 elõtti neveken belül jelentõs csoportot alkotnak a nagyon régi nevek (kb. a XVI. századdal bezárólag tartó idõszakból valók). Ezekre általában kétféle viselkedés jellemzõ:
a) A név korabeli adatai aránylag homogén képet mutatnak, így lehetõség mutatkozik a nem túl zavaros, a kiejtést (kiolvasást) egyszerûen lehetõvé tevõ íráskép megõrzésére (természetesen olyan mértékben, hogy ez az írásgyakorlatunk hagyományával ne ellenkezzék); b) A korabeli elõfordulások viszonylag heterogén képet mutatnak, egyenlõ súllyal nagyon különbözõ változatok adatolhatók, ilyenkor nyilván az eredeti ejtés (amennyiben rekonstruálható) tükrözése a meghatározó mozzanat a kívánatos névalak meghatározásakor.

4. Ugyanerre a névcsoportra jellemzõ a magánhangzó-hosszúság jelöletlensége, illetve ennek utólagos jelölése ([a¦] a, illetve aa). Ez a „hamisítás", valamint a [tò értékû cz átírása cs-re nemhogy elfogadható, hanem egyenesen szinte elkerülhetetlen.

5. Minthogy azonban ekkor éppen a cz és ds alakok voltak a legtipikusabbak, ezeket a jelöléseket semmiképp sem tekinthetjük „a régi családnevek archaizálásának", hanem természetes jelenségnek.

6. Más a helyzet az ejtés terén. Az eredeti ejtésváltozatokat látszólag célszerû rekonstruálni. De csak látszólag! Ugyanis a ma élõ nevek esetében is sokszor eltérünk a „helyes" kiejtéstõl, például: Sidó [‰ido¦] helyett [òido¦], Zabó [sƒbo¦] helyett [zƒbo¦], Zenthe [sente] helyett [zente], Zigány [tsiga¦n] helyett [ziga¦n]. Így kisebb-nagyobb eltéréseket elnézhetünk, mindazonáltal csakis helyeselhetõ az eredeti kiejtés követése, így például: Jósika [jo¦‰ikƒ]. (A problémáról lásd Ladó 1964.)

Külön kérdést vet fel a nemesi, illetve az ezzel rokon, a protestáns értelmiség körében divatos volt elõnevek kérdése. Azonkívül, hogy ezek - mint Klaniczay is említette - számos esetben a név meghatározó elemévé léptek elõ (ennek pontos eldöntése minden egyes esetben már nem helyesírási, hanem monográfusi hatáskör), jellemzõ volt, hogy e névelemekben a hagyományõrzés kevésbé volt szigorú, olyannyira, hogy ezeket lefordíthatónak tartották (pl. Szenciensis). Ezen okból felmerülhet esetleg, hogy ezeket a helynévre utaló névelemeket a köznyelvi helyesírás szerint írjuk. Ez azonban két okból sem lenne üdvözítõ: egyrészt nem mindig egyértelmû, hogy az eredetileg elõnévszerû elem nem vált-e a név tényleges részévé; másrészt a hagyomány sem támogatná jelentõsen ezt a megoldást - számos esetben szembe kellene szállni mai vagy korábbi írásgyakorlatunkkal.

Vizsgáljuk most meg a fenti elvek alkalmazását a névanyagon. Korpusznak az ELTE BTK Magyar Irodalomtörténeti Intézetének gondozásában megjelent Tájékoztató, III. régi magyar irodalmi (MR-271, MR-272) vizsgakövetelményeiben elõforduló szerzõk nevét tekintettem, hozzávéve még a felvilágosodás (MR-273) tanegységbõl három szerzõt, kiknek neve valamiféle bizonytalanságot mutat (Batsányi János, Dukai Takács Judit és Földi János - a Tájékoztató III. írásmódja szerint), valamint Alvinci Péter nevét, Felvinczi György-gyel való korrelációja miatt. E nevek különféle forrásokban található elõfordulásait az 1. táblázat mutatja. (A felhasznált modern források: Benedek 1963-1965, Sõtér 1964-1966, Péter 1994, Deme-Fábián 1988; a korabeli adatok - egyéb jelzés hiányában - Kázmér 1993-ból valók.)

Mielõtt rátérnénk a részletekre, röviden a három felvilágosodás kori név problematikájáról. Batsányi nevének leírása nem okoz gondot, de mivel 1954 és 1984 között a kodifikált írásmód a Bacsányi volt, a változtatás talán itt is feltüntetendõ. Dukai Takács Judit neve minden más forrásban Takách-ként szerepel, így a cs-s írásmód feltehetõleg egyszerû tévedés vagy sajtóhiba. A Földi név azonban már komolyabban megvizsgálandó. Noha a megvizsgált, e századi forrásokban - mint a táblázatban látható - neve kivétel nélkül ezt az alakot mutatja, õ maga - tudjuk - nevét hosszú õ-vel írta, s a nyelvészeti szakirodalom máig is így idézi. S mivel Fõldi a XVIII. század második felében élt, helyesnek is látszik már az általa írt alakot követni.

Vegyük tehát sorra betûrendben a problémás névalakokat. (A zárójeles betûk az egyéb, ritkább írásmódú alakra utalnak; a nyíl után álló alak: javasolt íráskép, ha ilyen nincs, további, nem helyesírási jellegû kutatás szükséges, ezek megtörténtéig azonban célszerû megmaradni a most használatos alaknál.)

Alvinczi Péter: Jobbára cz található (tz), illetve y (i); ®Alvinczy

Amade László: Probléma, hogy a családnév végén [e:]-t ejtünk, tehát az íráskép nem követi az ejtést. Ennek ellenére, mivel a szerzõ XVIII. századi, és a korabeli, továbbá a mai íráskép is egységes, nem érdemes zavart kelteni; nem haszontalan azonban a szükséges helyeken felhívni a figyelmet a külön megtanulandó ejtésre. ®Amade

Apácai Csere János: A nagyon sok korabeli írásváltozat (á helyett a; tz/cz/c; i/j/y; Tsere/Csere/Chierj) és a szerzõ ismertsége, valamint nevének hagyományos cz-s írásmódja mind-mind arra vall, hogy nem érdemes eltérni az akadémiai szabályoz= ásban ma is érvényes írásmódtól. ®Apáczai Csere

Balassi Bálint: A korabeli s/ss, illetve a/i/y adatok kavalkádjából választott írásmódnak szerencsésen megteremtõdött kizárólagosságát, amelynek további elõnye, hogy világosan elkülöníti gróf Balassától semmiképp nem érdemes feladni. ®Balassi

Beniczky Péter: A szerzõ kötetének Benedek 1963-1965-ben, illetve Stoll 1987-ben (5. melléklet) látható fakszimiléjén (1670, tehát hat évvel a szerzõ halála után) a Benyeczki írásmód található, a többi Stoll-féle adat a [benitski], illetve [benitski] ejtést támasztja azonban alá. Mivel a szerzõ palóc nyelvterületen született és élt, amelyre erõsen jellemzõ az i palatalizáló hatása, továbbá a Szántó 1974 111. fakszimiléje is a Benyiczki alakot hozza, ez tekinthetõ a legszerencsésebb kompromisszumnak. ®Benyiczki

Bethlen Kata: A szerzõ elõszeretettel publikált Árva Bethlen Kata néven, így felvethetõ ennek a teljesebb névalaknak a használata, ez azonban nem helyesírási kérdés.

Bogáti Fazakas Miklós: Az Erdélyben ma is tipikus Fazakas alakváltozat, amelyet korábbi kutatás is megerõsít, feltétlenül támogatandó. ®Bogáti Fazakas

Ecsedi Báthory István: Az y-os írás egyértelmûen helytálló, a Nyíri-Ecsedi elõnévvita viszont nem helyesírási kérdés.

Gergei Albert: A név olvasatának problémája ismeretes, a megoldás szerencsésnek tekinthetõ. ®Gergei

Geszti László: Az adatok egybehangzóan Gezthy alakúak, ennek kiolvasása nem okoz problémát, így javasolható. ®Gezthy

Gyöngyösi István: A palatális labiálisok hosszúsága jelenthet problémát, de mivel az adatok meglehetõsen heterogén képet mutatnak, ez persze korsajátság, a változatlanság elve a meghatározó. ®Gyöngyösi

Hajnal Mátyás: Az adatok egyértelmûen az y­os írásmódot mutatják, ez nem idegen mai nyelvhasználatunktól sem. ®Haynal

Káldi György: A Deme-Fábián-féle (tehát akadémiailag kodifikált) írásmód mutat egyedül y-t, azon kívül a korabeli és a modern források is egyértelmûen az i-s változatot használják. ®Káldi

Komjáti Benedek: Az akadémiai szabályozás szerinti Komjáthy alak y-ját a korabeli források egyértelmûen igazolják, a th tekintetében meglehetõs heterogenitás mutatkozik. Mindazonáltal a változatlanság elve miatt célszerûbb megtartani a szabályozás szerint érvényben levõ alakot. ®Komjáthy

Laskai Osvát: Nem a családnév jelent itt problémát, hanem az utónév. Ugyanis az utónevet mindig az éppen aktuális írásmód szerint írjuk; ennek a névnek (noha családnévként számos alakban, például Osvát, Osváth, sõt Asbót, Asbóth máig él; vö. Kázmér 1993, 797) a mai változata pedig Oszvald, illetõleg az eredetihez jözelebb álló, annak hangalakját is tükröztetõ Ozsvát. ®Laskai Ozsvát

Lépes Bálint: Noha a szerzõ nevében az [e:] hangot ee-vel jelölték, ezt célszerû átírni a mai é-re. ®Lépes

Listius László:A korban szokásos latinizált neveket magyarul szoktuk idézni, tehát a magyar változatok közül az ejtésre jobban utaló sz-es változatot kellene választani. Problémát csak az i/y jelenthet, de az i-s változat talán inkább védhetõ. (A kellemesen csengõ, dallamos magyar nevet célszerûtlen felváltani olyan latinnal, amely kiolvasási problémát is okoz, minthogy a ti szótag ejtése az általánostól éppen [s] hang után tér el a szokásos [tsi]-tõl: [ti].)
®Liszti

Nyéki Vörös Mátyás: A Vörös írásmód mindenképpen anakronisztikus. Weöres 1977 (171) Klaniczay-Stoll 1962 (408, 410) adataival összhangban a Weres és Weores adatokat említi. Ezek olvasata a helyet és az idõt is szem elõtt tartva [vereò] lehetett. Mindezek tükrében a hiteles és könnyebben kiolvasható alak ajánlható. ®Weres

Pápai Páriz Ferenc:Vitatható a névelemek sorrendje, valamint a Páriz névben az a/á, illetve a cz/s/z betû, a bevett írásmód megtartása azonban helyesnek mutatkozik, figyelve arra, hogy a helyes kiejtés az etimológiát is tükrözõ [pa¦ris]. ®Pápai Páriz

Pécsi Lukács: A korabeli Peechi, Peechy adatokat leginkább a Péchi alak tükrözi. ®Péchi

Pesti Gábor: A korabeli adatokat tükrözõ és az akadémiai szabályozás szerinti alak támogatandó (az [i] hangot jelölõ ij betûkapcsolatot sohasem õrizzük meg, i-vel, y-nal egyaránt visszaadható). A Mizsér névelem felvétele feleslegesnek látszik a korabeli használat alapján is, de ez esetlegesen további irodalomtörténeti kutatásra szorul. ®Pesthi

Rimay János: Bár Deme-Fábián 1988 a Rimai alakot említi, és ennek az alaknak van is némi hagyománya, az eredeti és a Rimai alak mellett mindvégig élõ y-os alak jobbnak látszik. ®Rimay

Rosnyai Dávid: A számos korabeli alakváltozat közül (s/zs, n/ny, i/y) az ny-es szerencsésebb, mert tükrözi a kiejtést, az s bár [‰] ejtésû, mivel jóval gyakoribb, mint a zs-s írásmód, ráadásul nem okoz különösebb kiejtési nehézséget, az i (j) és az y nagyjából egyensúlyban van, így tehát célszerûbb a hagyományost s egyben egyszerûbbet választani. ®Rosnyai

Szabadkai Mihály: Kérdéses lehet a d/t és az i/y írásmódja, de erre a problémára fellelt adatok hiányában pusztán teoretikus megoldási kísérletet adunk. A helynévi eredetû személynév kora, a korabeli helynévi adatok és a helynév etimológiája (szl. Subotka 'Szombathely') alapján a t-s változat látszik védhetõbbnek. Az i/y kérdésében a hagyományra és az egyszerûségre utalva alakul ki a végsõ kép. ®Szabatkai

Szenci Molnár Albert: A korabeli (és meglehetõsen bizonytalan) írásmód ellenére a hagyományos írásmódtól való eltérés, minthogy nagyon ismert szerzõrõl van szó, semmiképp sem ajánlatos. (Ezt erõsíti meg a névelemnek elõnévbõl fõelemmé vált státusza is.) ®Szenczi

Szepsi Csombor Márton: Noha a korabeli írásmód szerint Czombor a második névelem, ez kiolvasási nehézségeket okoz, el is tér a megszokottól, tehát kerülendõ. ®Csombor

Szkhárosi Horvát András: A hírása elleni érvek: a korabeli adatok nem támasztják alá, az akadémiai szabályozásnak ellentmond, esetlegesen kiolvasási nehézséget is okoz. ® Szkárosi

Sztárai Mihály:A felmerült egyéb alakváltozatok mindegyike azonos ejtésû, de kiejtési nehézségekkel bíró változat. Megtartandó tehát a hagyományos alak. ®Sztárai

Telegdi Kata: Az i-s és y-os alakváltozatok viszonylagos egyensúlya miatt a hagyományos és egyszerûbb alak választása ajánlatos. ®Telegdi

Temesvári Pelbárt: Mivel a név latinból való visszafordítás, a mai helyesírás szerinti változat ajánlható. ®Temesvári

Valkai András: A korabeli adatokban a v (w) és az y (i) túlsúlya a jellemzõ. ®Valkay

Wathay Ferenc: A névben - noha sok nehézség adódhatnék, melyeket a korabeli adatok viszonylagos bõsége kivéd - egyedül a t/tt írása okoz problémát, ezt viszont a feltehetõ korabeli ejtés és a szerzõ autográfja egyértelmûsíti. ®Wathay

Zrínyi Miklós: Noha a költõ neve életében így soha nem írattatott le, az auktor nagysága és a töretlen hagyomány miatt az írásképet megzavarni semmiképp sem ajánlatos. ®Zrínyi

Zsámboky János:A korabeli adatokat a szó elején S (Zs), a szó végén y (i) uralja, az elõbbi azonban kiolvasási nehézséget okozhat a mai ember számára, így ajánlatosabb megtartani a hagyományos formát. ® Zsámboky

A - Tájékoztató, III.-hoz képest tett - változtatási javaslatokat összefoglalóan a 2. táblázat tartalmazza.

Végezetül még egy megjegyzés. Ha végigtekintünk a változtatási javaslatokon, markánsan kirajzolódik, hogy eddig egy nagyon erõsen neologizáló írásmód érvényesült, fõleg a nagyon régi neveknél. Ezt azonban számos alkalommal, mondhatni: általában felül kellene bírálnia a családnevek (s rajtuk keresztül a személyek, szerzõk) tiszteletben tartásának.

Név Élt Benedek Sõtér Péter Deme Benedek

(Tájékoztató, III.) (Péter 1994) 1963-1965 1964-1966 1994 -Fábián 1963-1965,

1988 faksz.

Alvinci Péter 1570-1634 =20 Alvinczi, Alvinci

Amade László 1703-1764

Apácai Csere János 1625-1659 Apáczai Apáczai (Apatzai

Tsere)

Apáti Ferenc 16. sz. 1. fele

Apor Péter 1676-1752 =20

Balassa Bálint 1626?-1684

Balassi Bálint 1554-1594 Balassa= Balassa

Bél Mátyás 1684-1749 Bel

Beniczky Péter 1606?-1664 posztumusz

(Benyeczki)

Bethlen Kata 1700-1759 Árva ~ + (Arva)

Bethlen Miklós 1642-1716=20

Bod Péter 1712-1769 +

Bogáti Fazakas Miklós 1548-1598u. …Fazekas… …Fazekas…

Bornemisza Péter 1535-1584 +

Czvittinger Dávid 1675-1743 +

Csáti Demeter ? -1542u. =20

Cserei Mihály 1667/68-1756 +

Darholcz Kristóf, ifj. 1610-1640

Ecsedi Báthory István 1555-1605 Báthory, ~

Esterházy Pál 1635-1713 Eszterházy

Faludi Ferenc 1704-1779 +

Felvinczi György 1645k.-1716

Forgách Simon 1669-1730 =20

Gergei Albert 16. sz.

Geszti László ?-1548/60

Gyöngyösi István 1629-1704

Hajnal Mátyás 1578-1644

Név Élt Benedek Sõtér Péter Deme Benedek

(Tájékoztató, III.) (Péter 1994) 1963-1965 1964-1966 1994 -Fábián 1963-1965,

1988 faksz.

Haller János 1626-1697 =20 +

Heltai Gáspár 1510-1574 +

Hermányi Dienes József 1699-1763 +

Illei János 1725-1794 (Illei) Szabó +

Ilosvai Selymes Péter 1520k.-1580k.= Sereicus Petrus

Ilosvanus

Káldi György 1573-1634 Káldy

Kecskeméti Vég Mihály= 16. sz.

Kemény János 1607-1662

Kiss István 1733-1798 =20

Koháry István 1649-1731 ~, gr.

Komjáti Benedek ?-1533u.=20 Komjáthy

Kõszeghy Pál 1665k.-1703u.

Laskai Osvát 1450k.-1511=20 Osvaldus de

Lasko

Lépes Bálint 1570-1623

Listius László 1628?-1662 Listi, Listy, ~ Liszti Listi, Liszti,

Liszty

Magyari István ?-1605 =20 +

Mikes Kelemen 1690-1761 Zágoni ~ +

Nyéki Vörös Máty&a= acute;s 1575-1654

Pápai Páriz Ferenc 1649-1716 (Pa/ápai

Pariz)

Pázmány Péter 1570-1637

Pécsi Lukács 1550k.-1603u. Péchi

Pesti Gábor 16. sz. Pesti Mizsér, Pesthi, Pesti,

Mizsér Pesti Mizsér

Pesthi Pesthij

Petki János 1572-1612 Dersi Petki

Petrõczi Kata Szidónia 1662-1708 Petróczi Petrõczy

Prágai András 1590k.-1636 Nemeskéri

Prágai

Rákóczi Ferenc, II. 1676-1735 Rakoczi

Rimay János 1570k.-1631 =20 Rimai

Rosnyai Dávid 1641-1718 Rozsnyai Rozsnyai,

Rosnyai

Sylvester János 1504-1552 Erdõs?

Szabadkai Mihály 16. sz. eleje Szabadkay,

Szabatkai Szabatkai

Szegedi Gergely 1537-1566

Szenci Molnár Albert 1574-1634 Szenczi Szenczi Szenci

Molna/ár

Szepsi Csombor Márton 1595k.-1622 Szepsi

Czombor

Szkhárosi Horvát Andrá= ;s ?-1549u. Szkárosi

Sztárai Mihály ?-1575 Starai Starai

Telegdi Kata 1550u.-1599u. Telegdy

Temesvári Pelbárt 1435k.-150= 4

Név Élt Benedek Sõtér Péter Deme Benedek

(Tájékoztató, III.) (Péter 1994) 1963-1965 1964-1966 1994 -Fábián 1963-1965,

1988 faksz.

Thordai János 1597?-1636=20

Tinódi Sebestyén 1505e.-1556= Tinodi

Tótfalusi Kis Miklós 1650-1702 Misztótfalusi Misztótfalusi (M.) Tótfalusi

K(is)

Valkai András 1540?-1586?

Veresmarti Mihály 1572-1645 Vörösmarti

Wathay Ferenc 1568-1609k.

Zrínyi Miklós 1620-1664 Zrini

Zsámboky János 1531-1584 Zsámboki, ~,

Sámbokij,

Sámboky,

SambucusZsámboki Sambucus

Batsányi János 1763-1845 Batsányi

Dukai Takács Judit 1795-1836 …Takách… …Takách… …Takách…,

Takács

Földi János 1755-1801 Fõldi

Tájékoztató, III. Javaslat

Alvinczi Péter Alvinczy Péter

Apácai Csere János Apáczai Csere János

Beniczky Péter Benyiczki Péter

Bethlen Kata ?(Árva) Bethlen Kata

Ecsedi Báthory István ?Ecsedi/Nyíri Báthory István

Geszti László Gezthy László

Hajnal Mátyás Haynal Mátyás

Komjáti Benedek Komjáthy Benedek

Laskai Osvát Laskai Ozsvát

Listius László Liszti László

Nyéki Vörös Mátyás Nyéki Weres Mátyás

Pécsi Lukács Péchi Lukács

Pesti Gábor Pesthi Gábor

Szabadkai Mihály Szabatkai Mihály

Szenci Molnár Albert Szenczi Molnár Albert

Szkhárosi Horvát András Szkárosi Horvát András

Valkai András Valkay András

A Szöveggyûjtemény a régi magyar irodalomból, I. rész, Késõ-reneszánsz manierizmus és kora-barokk (Osiris Tankönyvek, 1998) Alvinczi, Apáczai, Szenczi alakokat használ, s hivatkozik Mártonfi Attilának korábban nyelvészek, irodalomtörténet-írók körében megvitatott dolgozatára. (Bán Imrét is követjük ezzel, akinek neve alatt csak „a spenót" munkatársaként vannak c-s névalakok: könyveiben, kézirataiban haláláig Alvinczyt, Apáczait, Szenczit írt.)

A Szöveggyûjtemény készülõ II. kötetében még konzekvensebbek szeretnénk lenni. Az Iris addig is vitatémaként kezeli a kérdést.

M. A. alábbi irodalomjegyzékét nem alakítottuk át folyóiratunk szabványa szerint. (A szerk.)

Benedek Marcell (szerk.) 1963-1965. Magyar irodalmi lexikon. I-III. Akadémiai Kiadó, Budapest; Deme László-Fábián Pál (szerk.) 1988. Helyesírási kéziszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest; Fábián Pál 1967. Az akadémiai helyesírás elõzményei. Helyesírásunk alakítására irányuló tudatos törekvések 1772 és 1832 között. Nyelvészeti Tanulmányok 9. Akadémiai Kiadó, Budapest; Hajdú Mihály 1994. Magyar tulajdonnevek. Szende Aladár: A magyar nyelv tankönyve középiskolásoknak tematikus füzetei 3. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest; Kálmán Béla 1967. A nevek világa. Gondolat Kiadó, Budapest; Kázmér Miklós 1993. Régi magyar családnevek szótára. XIV-XVII. század. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest; Klaniczay Tibor 1966. A régi magyar családnevek helyesírása. MNy. 62, 480-6.; Klaniczay Tibor-Stoll Béla (szerk.) 1962. Régi Magyar Költõk Tára. XVII. század. 2. Akadémiai Kiadó, Budapest; Ladó János 1964. Családneveink kiejtési nehézségei. Nyr. 88, 382-92.; Péter László (szerk.) 1994. Új magyar irodalmi lexikon I-III. Akadémiai Kiadó, Budapest; Sõtér István (szerk.) 1964-1966. A magyar irodalom története I-VI. Akadémiai Kiadó, Budapest. (A felhasznált kötetek: I-III.); Stoll Béla (szerk.) 1987. Régi Magyar Költõk Tára. XVII. század. 12. Akadémiai Kiadó, Budapest; Szántó Tibor 1974. A szép magyar könyv 1473/1973. Akadémiai Kiadó, Budapest; Szemere Gyula 1974. Az akadémiai helyesírás története (1832-1954). Nyelvészeti Tanulmányok 17. Akadémiai Kiadó, Budapest; Szemere Gyula 1995. A megváltozott írásmódú szavak és szókapcsolatok jegyzéke. In: Fercsik Erzsébet 1995. Helyesírási kalauz. Gyakorlatok, olvasmányok, feladatok a helyesírási szabályzat legújabb kiadásához. Korona Kiadó, Budapest. 168-73.; Tájékoztató, III. ELTE BTK Magyar Irodalomtörténeti Intézet, Budapest, 1997.; Weöres Sándor 1977. Három veréb hat szemmel. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest.