Légrádi Imre

Fazekas Mihály Egy férje elestén kesergõ özvegy címû versében ezeket írja:

Oda van! örökre oh jaj elvesztettem,

Életemet eddig akiért szerettem […]

Jer lelkem! nyomozzuk a halál völgyein,

S örök nemtudással bévont vidékein.

Ne félj, mert vezérem lévén a szerelem,

A színetlen árnyék között is meglelem.

A végetlen semmi párkányán lebeg bár,

Avvagy a tetõtlen üreg csúcsain jár,

A szakadhatatlan vonszódás kötele

Akármerre lengjen, egy pontra húz vele.1

A kortárs irodalomban nem találni ehhez hasonlót. Azt lehet mondani, hogy túlságosan szakszerûnek hat. Ahogyan Julow Viktor a versrõl szólva meg is állapítja, hogy a szerzõ „nyersen valóságos szemléleti elemeket visz bele a költemény szóképeibe".2

Magát a vonszódás kifejezést, amelyet Fazekas igen gyakran használ, Kazinczynál, Bessenyeinél is megtalálhatjuk a mai vonzódás, vagy tetszésbõl fakadó közeledni vágyás értelemben. Azonban ilyen gondolatot, mint „A szakadhatatlan vonszódás kötele / Akármerre lengjen, egy pontra húz vele" senki más nem írt le.

Minthogy Fazekas Mihály a debreceni kollégiumban attól a híres Hatvani István profeszszortól tanulta a fizikát, aki elõször „illusztrálta elõadásait fizikai kísérletekkel",3 okunk van feltételezni, hogy módja lehetett megismerni Newton gravitáció-elméletét, de legalábbis hallhatott róla. Továbbá, hogy õt a fizika tudománya is érdekelte, arra tréfás bizonyíték Jó a bor címû verse is, melynek közepe táján így beszél: „Elbújhat a világnak / Minden mihaszna bõlcse / Ha néha kótyogóson / A fizikába vágok / Vagy astronomisálok."4

A fenti utolsó négy sor tehát a gravitáció szóképi megjelenítése, mégpedig korántsem a legegyszerûbb megértési szinten. Hiszen benne van, hogy „szakadhatatlan", azaz meg nem szûnõ… kifejezi azt is, hogy a hatás igen nagy távolságban is érvényesül: „a végetlen semmi párkányán lebeg bár, avvagy a tetõtlen üreg csúcsain jár". (Az üreg megfelel mai ûr szavunknak.) S ez utóbbi tény a bizonyíték amellett, hogy a newtoni gravitációs elmélet ismeretérõl van szó. Ugyanis a középkori gravitációs elméletek és a még Fazekas korában is javában élõ Descartes-i gravitációs elmélet nem ismerték a távolba hatás lehetõségét. Newton szerint viszont bármely két test kölcsönösen vonzza egymást, bárhol legyenek is a világtérben. Az „egy pontra húz vele" pedig azt jelenti a newtoni mechanika nyelvén, hogy két egymást vonzó test egy pontba, közös tömegközéppontjukba zuhan bele a kölcsönös vonzás következtében, ha magára van hagyva.

Hogy a költõ kifejezetten a két test között fellépõ kölcsönös és közvetlen tömegvonzásra gondolt, azt a „kötele" bizonyítja. A feszes kötél fejezi ki a két test között közvetlenül, más objektum közbejötte nélkül meglévõ gravitációs kapcsolatot.

Ismereteink szerint Fazekas Mihály az elsõ magyar költõ, aki Newton gravitációs elméletét - egy évszázad késéssel ugyan, de végre mégis - beemelte irodalmunkba.

Hogy örömét lelte szóképének alkalmazásában, arra abból következtethetünk, hogy Éljen a barátság! címû költeményében is elõveszi: „Ez már ami megérdemel / Egy fûzér koszorút: jöszte tehát velem, / Áldjuk mennyei kútfejét / Erkölcsünknek. Az õ tõle szivárgó / Szentség húzza barátomat / Egy központra velem, s kérjük az ég urát, / Hogy bóldog legyen életek / A virtust követõk lelki barátinak."5

Itt ismét megjelenik az „egy pontra húz vele" gondolata: „egy központra" húz alakban. De mit jelent a „szivárgó" kifejezés? Descartes kozmogóniai elmélete szerint a homogén õsanyag a világ fejlõdése során három „alapanyag"-ra bomlott fel, amelyek közül az egyik az igen finom fénylõ anyag, amely a descartes-i örvényekben a középpont felé törekszik. Továbbá Descartes elméletében egyik örvénybõl a másikba anyag áramolhat át… Tehát a „húzza barátomat egy központra velem" szintagma értelmet nyerhet a descartes-i fénylõ anyag középpont felé törekvésével. Csakhogy a „szivárgó" nem illik össze a többivel, mert erkölcsünk, emberi tartásunk mennyei kútfeje felõl jön, „szivárog" az a szentség, amely egy központra húz. Ez bizony nem fér bele a descartes-i elgondolásba. Legfeljebb akkor, ha a „szivárgó"-t a 'sugárzó' értelemben fogjuk fel. Fazekas így most is a gravitációra gondolhat elsõsorban, a központi helyzetû égitestnek, a Napnak vonzó hatására, amely egyúttal erõs fénykisugárzó, s így ez a sugárzás involválja az erõs vonzás képzetét is. A kettõs áttétel ezt a sugárzást azonosíthatja metaforikusan az erkölcs mennyei kútfejébõl sugárzó, s egyúttal vonzó szentséggel. Ezek után érthetõ lesz a „húzza barátomat egy központra velem" kifejezés.

A Fazekas-kritikai kiadás Cs. et F. címû darabjáról a sajtó alá rendezõk öt pontban bizonyítják, hogy Fazekastól származik. Megerõsítésül hozzátesszük e pontokhoz, hogy megvan a szövegben a Fazekasra jellemzõ szókép: „Mi nagy dicsõsség ez, melly ragyog felettem? / Mellynek úgy tetszik hogy egy fényszála lettem. / Mert középpontjára érzem hogy siettet / A fõ esméretre vonszó szent szeretet."6

A „fényszála" kifejezés alátámaszthatja, hogy indokolt volt a „szivárgó" szót „sugárzó -nak érteni. Természetesen a versben másutt elõforduló „fény", „fénytárs" kifejezés egyúttal további metaforikus eszköz a két nagy halott túlvilági megdicsõülésének kifejezésére. Szabad ellenbizonyítékként is felhasználni a szóban forgó trópust. A Cs. et F. címû vers jegyzetében megemlítik a versnek egy ismeretlen kéztõl származó kézirat-változatát, s egészében közlik Csokonai és Földi közt való beszéd címmel. Ebben a következõ olvasható: „Mi nagy dicsõség ez, melly körûltem ragyog? / Mellynek úgy tetszik egy fényszála vagyok; / S érzem, hogy ama nagy pontjára sietett, / A fõesméretre vágyódó szeretet."7 A változat leírója nem értette az általunk vizsgált trópust. Meg is változtatta olyannyira, hogy az teljesen elvesztette a gravitációval kapcsolatos metaforikus jelentését. Valószínûtlen tehát, hogy Fazekas írta volna át ilyen formába Cs. et F. címû versét. (A kritikai kiadás megválaszolatlanul hagyja a kérdést.) Az általam kiemelt sietett vagy félreértés vagy sajtóhiba.

Fazekas eredetije természetesen: siettet, 'gyorsít' értelemben: „Mert középpontjára érzem hogy siettet / A fõ esméretre vonszó szent szeretet." Ami tehát azt jelenti: 'vonzóerõ gyorsít a középpont felé'. A newtoni mechanika ismerete nélkül nem írhatta volna ezeket a költõ.

A fentiekben, a kiemelt szókép vizsgálatával, ehhez az igaz megállapításhoz szerettünk volna egy kis adalékkal hozzájárulni.

(Köszönet: A szerzõ köszönetét fejezi ki a soproni Evangélikus Líceum Muzeális Könyvtárának a régebbi irodalmi anyagért.)