Dolgozatom lényegét a versidézetek adják, elsõsorban a még kiadatlan gyûjteményekbõl; a már kiadott kötetekbõl csak a témával összefüggõ részleteket idézem. A Kecskemét - Kiskunhalas - Izsák közötti kapcsolatot a versekben a folyamatosan visszatérõ önimitációk laza hálója hozza létre, mivel egy-egy városhoz kapcsolódó versben rendszerint utalások vannak a többire. Ezenkívül a mitológiai és bibliai példák sokasága szövi át szinte az egész Mátyási-életmûvet.

A két kéziratos verseskönyv közül a Mátyási József Nyomtatatlan verseinek gyûjteménye (Oct. Hung. 58) az OSZK, a másik, a Kalászkaparék (RUI 4r 44) az MTA Könyvtára kézirattárában található. Az utóbbinak egy rövidebb változata hozzáférhetõ a kecskeméti Református Könyvtárban. Mészöly Gedeon két részre osztja a Kalászkaparék-ot: az elsõ az 1787-1817, a második az 1819-1831 között született verseket foglalja magába.1 A kecskeméti példány nem tartalmazza a második részt, ami azzal magyarázható, hogy ezt Mátyási saját kezûleg írta le, és nyilván nem bíbelõdött azzal, hogy mindegyik kötetbe belemásolja új verseit. A néhány vers után feltüntetett évszámból kiderül, hogy nagyjából keletkezésük sorrendjében kerültek az akadémiai Kalászkaparék-ba. A Nyomtatatlan versek közül két hosszabb mû híján minden darab átkerült a Kalászkaparék-ba. A kivételek: a Szükséges-é a papoknak az ország dolgába szólni?, amelyet az 1790-91. évi országgyûlés ihletett, és a Frankfurti utazás. A versek sorrendje nem egyezik, úgy látszik a Kalászkaparék idõrendi sorban közli a verseket és rendezettebb. A Nyomtatatlan versek-ben ugyanis még külön szerepelt az Álom és a Hamvazószerdai gyónás, és csak egy megjegyzés utal arra, hogy az utóbbit az elõbbi elé kell olvasni, a Kalászkaparék azonban már egymás után tartalmazza a két verset.

A Nyomtatatlan versek kézirata 1819-ig írt Mátyási-verseket õriz. A címlapon ez olvasható: „Leírogatta és a szerzõnek szavai után megigazgatta Gyárfás Pál 1808-1819-ig" Gyárfásról annyit lehet tudni, hogy Kiskunhalason volt lelkész, és õ az apja az akadémikus Gyárfás Istvánnak, aki a jászkunokról írt monográfiát. Vorák József szerint Gyárfás Pál nem volt költõ.2 Örsi Júlia, a túrkevei Finta Múzeum igazgatónõje azonban úgy tájékoztatott bennünket, hogy Gyárfásnak teljes kéziratos verseskönyve található a budapesti Ráday-levéltárban.
A Mátyási-versek Gyárfás-másolata 1808 elõtti verseket is tartalmaz, így az „1808-1819-ig" idõpont a lejegyzés kezdetét és végét jelezheti. Röviden ennyit tartottam fontosnak megemlíteni a kéziratokról.

A szín nem irodalomtörténeti kategória, de hasznos költészetjellemzõ kellék, ha arról is szólni akarunk, ami nem a legfontosabb jellemzõje egy költészetnek, hanem csak kiegészítés, adalék, színesítés a teljesebb összképhez. Használja egy újabb Mátyási-tanulmány már elsõ bekezdésében: Mátyási a XIX. század közepéig élt, „amikor már Petõfi és Arany szabott irányt az új költészetnek. Mátyási át is köti a maga mûvét az övékéhez a »gulyásnóta« népdalváltozatával, vagy más versei Alföld-színeivel".3

Ezekrõl a színekrõl lesz szó, amelyek közül a legtöbb természetesen a Kecskemét körüli tájat, a Petõfi elhíresítette Alföldet illeti, de mert Mészöly Gedeon ezeket érvényesen leírta már a Gulyásnótá-ról szólva, Mátyási Kecskemét-motívumai közül csak kecskeméti házát leíró különleges versét veszem vizsgálat alá, és fõként a kiadatlan kéziratokra figyelve a Kecskeméthez közeli Izsákot és Kiskunhalast tûntetem ki gyarló figyelmemmel.

Mátyási 1824-ben költözött a tanulmányai során megszeretett Kecskemétre,4 miután szülei és felesége meghaltak, és természetesen a „roppant város"-ban sem felejtette el Iszákot, hiszen kecskeméti „léte" is „mintegy falusi" volt. A Szily Antal fõstrázsamestert névnapját köszöntõ Ó muzsikán új nóta egyik jegyzetében a következõképpen emlékezik meg Izsákról, és a falutól délre fekvõ, Páhiig húzódó Kolon-tóról: „Vizérõl az a közmondás, hogy aki egyszer megkóstolja, nem könnyen változtatja meg az izsáki lakást."5 A Földrajzi nevek etimológiai szótárá-ban a következõket olvashatjuk a tóról: „'itt-ott nyílt vízfelületû mocsár Soltszentimre és Izsák között'; A mai Izsák helyén az Árpádkorban egy Kolon nevû birtok (prédium) feküdt. Feltehetõ, hogy e birtokról vette nevét a tó, s nem a tó a birtokról". Az ótörök qulum 'csikó' szóból származik a személynév, tehát szoros kapcsolatban van a török eredetû kunokkal.6 1827 májusában Mátyási köszönõlevelet írt Kecskemét város tanácsához polgárrá nyilvánítása alkalmából, és szeretettel emlékezik benne az izsákiakra: „Áldott atyámnak, e földön legigazibb lelkem felének halála, s a testvéreimnek széttelepedések után, Izsák az én születésemnek nemrégiben mezõvárásodott faluja - jóllehet annak se közbirtokosaiban egyen kívül, se községe színében, becsülés vagy kedvelésbeli nap- és holdfogyatkozást éppen nem tapasztaltam; sõt irántam tõlök mindenkor megérdemleni kívánt szeretettel és bizodalommal viseltettek - elõttem mégis egyedülmaradásnak s özvegymadári száraz ágnak tetszett, és néminemû magából kikívánkoztató kietlenné változott - ámbár több helyekbéli közösségek és házak […] kebleiket állandó lakásul, szíveiket rendes vendégfogadóul, barátságosan kínálták."7

Kecskeméten a Temetõ utcában vett magának házat 1828-ban, amelyet az 1830-ban véglegesen kidolgozott Viskói uradalom-ban8 hosszan és részletesen bemutat. A hosszú verset átszövik életének korábbi eseményeire, a falusi szülõvidék szeretetére utaló rejtett és nyilván-
való utalások, mint például a dolgozatom címét adó idézetben: „Itt roppant város" [ez Kecskemét] „derekán létem mintegy falusi" [ez meg Izsák]. Ez úgy értendõ, hogy Kecskemét nagyvárosában is megmaradt izsákinak. Emellett a korábbi szerzeményeiben használt kifejezései, képei is visszaköszönnek.

A kezdõ sorokból megtudjuk, hogy a ház korábban kocsma volt: „Egy korcsmát megvettem háznak a Temetõ utcában, / Halljuk! milyen uradalmat formál s foglal magában". Ezután végigvezeti az olvasót a szobákon, a konyhán, pincén, padláson, és ahol lehet, felidézi, hogy korábban mire használták azt a helyiséget; néha pikáns, sõt kifejezetten durvának ható utalásokkal élve, amit jól példáz a padlásról szóló eme rész: „Ott kocsis, béres, võlegény, menyaszszonyt elhálhatna, / Moccanás miatt akármit békével hetne-hatna." (Így oldhatnánk fel: ketytyenthetne, kamatyolhatna; s ez a hetne-hatna Mátyási kiemelése.)

Korábbi verseiben is találhatók hasonló részek, de némi álszenteskedés mindig kiérezhetõ a sorokból, ugyanis gyakran szégyenkezve elítéli magát sorai miatt. Egyik ilyen verse az Álom, másik a Mátyást köszöntõ quodlibet-ajándék Halason, 1819: „De Kuj- vagy Hun-Halasiak / Be meg vesztegettek; / Fél szentbõl, ti világfiak! / Belõlem mit tettetek? / Egy pajkos vén Anakreont, / S Ég majd bosszút fejemre ont; / Róma Rómaivá tett."9 Lám, milyen nagy Kuj-onföld híre volt akkor Kis-Hun-Halasnak! Tudniillik azt akarja mondani, hogy a halasi barátai léha erkölcsét vette magára. Egy mulatozó társaságban gyakoriak a vaskos tréfák, amit jelen esetben egy rejtvény foglal magában. Az enigmatikus versbõl megtudjuk, hogy Mátyás-nap éjjelén „öt mágus és három grácia" [értsd: fekete bõrû muzsikus és alighanem ugyanabból a nembõl való hölgy] állít be a házhoz, és a Mátyásokat köszöntik, pedig a társaságban egyetlen Mátyás nevezetû ember sincs. Mátyási pedig nem hagyja megkurtítani a nevét még egy i betûnyivel sem (így lenne ugyanis Mátyásiból Mátyás), ezért elhatározza, hogy megfejti a feladványt. A vers egésze és a megoldás erotikus célzásokat takar: „Hogy tetszik-é magyarázat? / Gyónánk csak valót s külön, / Kisülne, hogy a példázat / Kit farkon ért, kit fülön - / Szépek! elébb harc kéne ám, / Majd nem értenétek reám / Insurrectio után." Jegyzetében így magyarázza meg Mátyási az insurrectiót: „E szó jelent fegyverre kelést, már az akár hadi, akár házi légyen; s akár Márs akár Vénus tábori ágyán történjen."

A két verset összekapcsolja Mátyási gasztronómiai ízlése is, mivel egyik mûben sincs megelégedve az olasz, német, francia mintákat követõ konyhamûvészettel: míg ugyanis a magyar konyha eszközeit „rövid summával" elõ lehet sorolni, addig „amazokért szótárt" kell tanulni. Viskói uradalmá-nak konyhai seregszemléjében a magyar konyhára jellemzõ ilyen ételeket, fûszereket sorakoztat fel: leves, marhahús, töltött káposzta, derelye, pecsenye, béles, rétes, só, paprika. Ez a szemlélet összefügg a felvilágosodás nemzeti külsõségekre törekvõ eszméivel, de Mátyási a szülõi házból is hozhatta magával, mert apja halálára írt Szeretetnek fundamentomán álló fiúi tiszteletnek oszlopá-ban ez olvasható: „Pap volt, de csak mikor állott katedrába, / Egyébkor hazafi a maga házába. / Ki fordúlt kedvéért a tapasztalásnak, / De nem vált majmává a külsõ szokásnak."10

A nyugatmajmolás mellett a keletrõl jött népeket sem állhatja, néha már nacionalizmusba átcsapó gúnnyal szól, amint azt a Farsangfarki tanítás mottójából is kiérezni: „Akár zsidó, akár görög, / Akár cigány - mind egy ördög."11 A versike a Nyomtatatlan versek között még így szerepel, a Kalászkaparék-ban annyival tompítja az élét, hogy zárójelben hozzáteszi: „a rossza". Az idézett példán kívül számtalan helyen elõfordulnak verseiben hasonló, rosszízû megjegyzések és hasonlatok.

A halasi kitekintõ után térjünk vissza a Viskói uradalom-hoz és kövessük Mátyásit, aki tovább kalauzolva bennünket, a tornácról kilép a kertbe. Itt elsõsorban fáira büszke, ezeknek szenteli a legtöbb sort versében, kezdve „kõrösfásá"-val: „Ezek szerént ne véljük hát szó- vagy pennahibámnak, / Hogy többetjelentõ nevet adék egyetlen Fámnak; / Mert egyedül is erdõnek bír tulajdonságival, / Közelségért nem cserélném haramjás Bakonyival, / Tavasztól õszig zöldséggel legelteti szememet, / Hévségben Jónás Tõkeként árnyékozza fejemet".

Lám, az alföldi tájat jelképezõ egyetlen fa is nagyobb súlyt nyom a szülõföldszeretet mérlegén, mint az egész bakonyi erdõrengeteg. A „kõrös" utalhat a közeli Nagykörösre is.

A hatalmas favágó tõkérõl szóló következõ részlettel is beilleszti versébe a Kecskemét környéki tájat, nevezetesen a Talfája erdõt: „Nyúgoti sarkán, kõszálként mered egy bálvány Tõke, / Színe, héjjától s fûrésztõl barnával tarkás szõke; […] / Tõsgyökeres tölgyfanembõl származott, és hazája / A város egyik erdeje, melynek neve Talfája; / Õsei magasztaltatnak ó történetkönyvekben, / Sokról csudák olvashatók régi pogány versekben; […] / Ha Pálmafa polgármester Klimius világában / Volt (ami való, mert írja Földalatti útjában) / Ennek se közfa-voltáról tanúság tisztes moha; / Gyaníttatja föld s levegõ zsírján hízott potroha, […] / Ti! Kiknek nemes Tõkémhez történik szerencsétek, / Több tuskók és darabfák közt megkülönböztessétek, / S ily udvarló nevezettel járuljatok hozzája: / Viskói Fõ Szolgatõke de Tölgyes in Talfája!"

Valóban öreg lehet ez a favágótõke, hiszen a Talfája erdõrõl már a Nagy Lajos király korabeli oklevelek említést tesznek, amit egy Kecskemét-bédekker a következõképpen ír le: „A határjárás Kappanhalma közelében, attól délre említ egy tölgyerdõt, melyet Cegléd, Kõrös és Kecskemét közösen használ. Ez az erdõ Talfája néven ma is megvan, természetesen sokkal kisebb kiterjedésben, hiszen a középkorban a három település közt hatalmas, egységes tömböt alkothatott."12 Szellemes párhuzamot von Mátyási a Klimius Miklós föld alatti utazásáról mesélõ fantasztikus regény Pálmafa polgármester-e és a maga Tõkéje között, mert mennyivel inkább lehet elöljáró egy hatalmas, tekintélyes tölgyfatõke, mint egy pálmafa. Ludwig Holberg regényét, amelyben fák az ország lakosai, Gyõrfi József fordította le Klimius Miklósnak föld alatt való útja, melyben a földnek új tudománya és az ötödik birodalomnak históriája adatik elõ címmel (Pozsony, 1783). Érdemes lenne keresni Mátyási fennmaradt könyveit, hátha elõkerülne ez is. Mátyási favágótõkéjének másik jelentését is kamatoztatja: szójátékot farag belõle, tehát 'anyagi javak' jelentésére is céloz.

A jövõre vonatkozó terveit a vers utolsó soraiban képzeli el: „Ültetendõ fákkal prémzem belõl az udvart körül, / Melyeknek hit szemén nézõ reményem máris örül; […] / Pártfogói választottam nyárfa, de kanadai, / Hogy Európácskámban is látsszon amerikai, […] / Oly cseresznyeolvánnyal is bíztatnak, mely, ha való, / Hercegi nevendékfácskák oskolájából való […] / Szomszéd eperjfát adandván, kettõs hasznot hajt vele, / Termése majd tyúkot táplál, selyemhernyót levele; / Többnek kínáltjaiból magas jegenyék nõnek / Ház háta megett, fedelét széltõl, tûztõl mentõnek; / Földallyai fát is, hátánn örömest tenyésztetnék, / Ha Columb Újvilágából tövére szert tehetnék, / Hadd nyernõk a kecskeméti negyednapos hidegnek / Olcsóbb szerét, bõvültével helybentermõ kéregnek; […] / Ültetek? Holott örömét nem érem, és nincs kiért; / Minekutánna hatvannégy évekig úgy maradék: / Bár volna Sárám, mit érnél menyecskék vénségével? / Ha már nem bírok Ábrahám virgonc öregségével; / Úgy se következtethetnék, egy majd Hazám (Izsák) nevére / Kereszteltetendõ fiat, fáim örökségére, […] / Mégis e gazdálkodáshoz látok teljes erõmbõl, / Hadd teljen legalább fejfám költség nélkül erdõmbõl."

Mátyási számára talán a legfontosabb rész az Iszákot említõ pár sor. Sok hasonlatában feltûnik ez a bibliai Izsák-történet; kései verseiben fájdalommal említi, hogy õt már nem érheti az a szerencse, ami Ábrahámot; neki nem születhet fia.

66. születésnapjára írt versében is így kíván minden jót barátainak: „Emberek - Jóakaró - s Atyafi - Barátaim! / Mennél ritkább, annál becsesebb Sajátim! / Amit én így (66) értem ma meg Öreg Legénységben, / érjétek így (99) Ábrahámi Legényes Öregségben; / Sõt adjon az Ég ráadásul I-t két O elibe, / S Izsákkákat 90-es Sáráitok ölébe."13

Hasonló gondolatokkal köszönti a Katalin napjára szerzett versében az ünnepeltet.14

S hadd idézzek végül egy szintén idevágó szellemes darabot, ez az Ajándék Árpát háláló Kakasomnak Anna napi Idvezlete; írta 1830-ban:

Izsák Kakas, (*) kedves négy kakasnéjával,

József gazdájoknak szívével, szájával,

Kívánják: hogy Éljen! Leányostól ANNA,

Kitõl Árpában hull nékiek a Manna,

Mellyet Tizennégy Hét olta méltán ettek,

Mert érte százharminc Tojással fizettek -

Ezzel tiszteli meg, kegyes patrónája

Névestvélyén - Tollas kétlábú Szolgája,

fenn is irt Izsák Kakas, a Kecskeméti Tyúk-

Háremek egyik Fényesének Szultánja

A kedves epigrammához ez a csillagos lábjegyzet tartozik: „Martius 21-iki hatvanhatodik születésem napjára kaptam ajándékul pecsenyének, de más nyársra valóval váltván fel, életben meg tartottam, s az Ábrahám pátriárka fiáéhoz hasonló történetéért Izsáknak neveztem."15

JEGYZETEK