1991-ben gyors egymásutánban kétszer is napvilágot látott a „Hidegen süt a nap…" kezdetû versecske. Elõször Császár Mirella tette közzé, publikálva a Kelemen Józsefnének és Kelemen Ilonának küldött, „Kedves Nagyanya és Nenne!…" megszólítással kezdõdõ, Misike által írt, 1892-bõl való levelet Babits Mihály családi levelezése (1890-1911) címû közleményében (Dunatáj 1991,1.) - kommentár nélkül. Újból megjelent a Dallá ringott bennem kétség és láz. Babits Mihály (és Török Sophie) szekszárdi levelei címû gyûjteményben (Szekszárd, 1991, 6.) - ezúttal méltatással. A kötet bevezetõ tanulmányában ugyanis Vadas Ferenc a következõ szavak kíséretében mutatja be a verset: „Korán kibontakozó irodalmi érdeklõdésének és elsõ szárnypróbálgatásainak jele, hogy szeretteit verses levéllel köszönti".

Ez a kis klapancia valóban köszöntõ, mégpedig azon köszöntõkönyvecskék egyikébõl való, amelyek sokféle kiadásban jelentek meg a múlt század végén és századunk elején. Én egy század eleji, Uj magyar köszöntõ címûben bukkantam rá az eredetijére (szerk. Györffy János, Bp., 1904, A Szent István Társulat kiadása. Lásd a mellékleteket). Ebben a köszöntõ második sora így szól: „A föld fagyos, kopár"; ehhez képest a levélbeli „Hó alatt a határ" szövegvariáns. Legfeljebb tehát ennyibõl áll Misike „szárnypróbálgatása"…