Bihari Ármin

Ahogy jövünk vissza Mátyási sírjától a kecskeméti temetõben a Katona-tumba elõtt váró autóbuszhoz, Beke József a jobb kéz felõl sorakozó dísznyugvóhelyek felé mutat: - A nagy kecskeméti növénynemesítõk, gyümölcstermesztõk, Mathiász és a többiek...

Mátyási József is közéjük tartozik a maga autodidakta faültetõ-hobbikertész módján. A Viskói uradalom, vagyis a házam Kecskeméten több szép helye bizonyítja ezt a „kanadai nyárfától" a „fácskák oskolájából való" cseresznyeoltványon át az „eperj" és „földaljai" fáig. A szenvedélyes gyümölcsfanevelõ, faültetõ költõkertésznek vallomása is van programjáról; nem a pillanatra, hanem az idõre mutat: „De ha többen nem is, magam méltán kérdhetem: Miért / ültetek? Holott örömét nem érem s nincs kiért." Midõn 1830-ban e sorokat írta, Mátyási hatvannégy esztendõs volt.

A nagy Mathiász János is, háromezerötszáz szõlõfajta kikísérletezõje, hatvanéves, amikor Kecskemétre költözik. Németh László szavaival: „Igazi munkássága azonban ezután kezdõdik. A Kecskemét és Nagykörös közt fekvõ harminc holdból egyetlen élõ laboratóriumot csinál: híres fajtáit itt állítja elõ." Mathiász a kecskeméti homokon csinál „Kertmagyarországot", Mátyási a Temetõ utcai tágas porta udvarán telepít „Kis Gecsemánét". Mindketten letéteményesei hát a Mathiász-életmûbõl elvont szépen túlzó axiómának: „a kecskeméti szõlõ nemcsak gyümölcs, hanem világnézet s a jövõ ígérete" (Mathiász János, 1941).

Egyik késõbbi írásában Németh László a maga „Kecskemét-mitológiájáról" beszél; a másik díszsírhelyes nagy kecskemétirõl, Tóth Lászlóról mondja: „Kecskemét-mitológiámban a Minõség jelképe lett" (Levél Kecskemétre, 1970). Ennek a Kecskemét-mitológiának az elõkészítõi közé Mátyási József legalább annyira odatartozik a kevéssé ismert Viskói uradalom megelégedett polgáröntudatával, házbirtokló örömével, kertészkedõ hajlamával, mint az ünnepelt Gulyásnóta népies hangulataival és színeivel.

A szerényen leviskózott (pedig a pincétõl padlásig, színtõl szobákig, konyhától kamráig, ostorfás kúttól komfortos fabudiig, kredenctõl köpõcsészéig, falitükörtõl a spalettákig mindennel ellátott-felszerelt) Mátyási-ház szociográfiai hûségû leírása társtalan vállalkozás a magyar költészettörténetben. Talán csak Kazinczy hagyott ránk hasonló dokumentumot, ám korántsem ily részletezõt, a maga széphalmi kúriájáról.

„Viskói Fõ Szolgatõke de Tölgyes in Talfája" névvel illetett hatalmas favágó tölgyfatõkéje különösen akkurátus epizódját már kiemelte Herpai Péter; most csak a Kanadáig ellátó faültetõ Mátyásit reprezentálja huszonnégy sor:

Pártfogói választottam nyárfa, de kanadai,

Hogy Európácskámban is látsszon amerikai,

Mert ma már (új magyar néven) uracshoz illene,

Hogy udvarán és kertjében honi legyen mindene;

S hazaival, külföldivel lévén egyenlõ bajom,

Lehetek nagynál kissebben, felsõbbnél alsóbb majom.

Mód van, mert ahány Újerdõ, mind megannyi Kanada,

Az ígéret pedig egész, s tán nem polyva, garmada.

Oly cseresznyeoltvánnyal is biztatnak, mely ha való,

Hercegi nevendékfácskák oskolájába való,

S termõnek mondják mágnásnyi gyümölcsöket, azonban

Félõ, hogy elbogyósodik szûkebb uradalomban.

Keresztényi személyemnek s birtokomnak pompája

Lesz még egy Krisztus tövises koronájának fája,

Mely hitsorsi ajánlás, földmérõ Kun Istváné,

S helyének majdani neve leend: Kis Gecsemáné.

Szomszéd eperjfát adandván kettõs hasznot hajt vele,

Termése majd tyúkot táplál, selyemhernyót levele;

Többnek kínálatjaiból magas jegenyék nõnek

Ház háta megett, fedelét széltõl, tûztõl mentõnek.

Földaljai fát is hátán örömmel tenyésztetnék,

Ha Columb Újvilágából tövére szert tehetnék:

Hadd nyernõk a kecskeméti negyednapos hidegnek

Olcsóbb szerét, bõvültével helybentermõ kéregnek.

Kecskeméten a Viskói uradalom 546 sorához képest a jóval rövidebb terjedelmû korábbi változat ismert: 1904-1905 fordulóján publikálta egy ismeretlen (talán a szerkesztõ?) a Kecskemét címû lapban. (Az akadémiai irodalomtörténeti bibliográfiából ez az adat sajnálatosan hiányzik.) Mátyási kurtább „viskói" verse ezek szerint századunk eleje óta tekinthetõ a kertész-szõlész „kecskeméti tudat" alkotóelemének. De hát ebbõl a rövidebb változatból éppen a tölgyfatõke-laudáció és a faültetõ részek hiányoznak! Hogy Mátyási többek között éppen ezzel bõvítette A viskói uradalom, vagyis a házam Kecskeméten 1830-ban bevégzett teljesebb formáját, ez arra mutat, milyen erõs volt már a XIX. század elején ez a kecskeméti kertészkedõ eszme.

Feltehetõ, hogy a Viskói uradalom teljes változatának voltak kéziratos másolatai Kecskeméten és környékén, s ezek révén Mátyási szélesebb körben is kifejezõjévé lett a „hercegi nevendékfácska-iskola" és a „földmérõ Kun István" gesztusaitól a Mathiász János fellépéséig oly diadalmas folyamatnak.

Mindez messzibb hagyomány utóéletébe is beletartozik: Magyarország, a magyar föld irodalmi bõségtoposzaival ugyancsak összefügg. Amit a „tejjel-mézzel folyó Kánaán" középkori énekeseitõl Kölcsey Himnusz-áig magyar költõk a „bõség"-bõl lantjukra vettek, azt gazdagítja tovább Mátyási Kecskemét tölgyerdõket zúgató, gyümölcsfaültetvényeket nevelõ áldott földjének dicséretével.