Ki teszi halhatatlanná egymást: a szülõ a gyermeket, vagy a gyermek a szülõt? A gyermek általában az élet lehetõségét köszöni a világra hozó édesanyának, akinek aztán személye, em léke csak õbenne él tovább. Vannak viszont a világirodalomban olyan esetek, amikor a halha tatlan gyermek az édesanyját is az örökkévalóság magasába emeli. Ez történt egy felvidéki szlovák parasztlánnyal is, aki élete utolsó percéig nem sejtette, hogy híressé vált fiával együtt, majdan az õ emlékét is márványba vésett betûk örökítik. Hogy õ nem egyszerûen csak Hrúz Mária, nem egyszerûen Petõfi Sándor szülõanyja, hanem egyúttal az Anya is. Az a mitikus személy, aki Messiást lát újszülött gyermekében, világmegváltó nagy embert, de legalábbis a teljes emberi lét boldogság-igézetét ígéri kisded fiának. Petõfi édesanyjának hajdani létét né hány megsárgult dokumentum, egy-két bizonytalan visszaemlékezõ kortársi tanúvallomás idé zi fel, és egy portré, amely lehet hiteles, de lehet szeretettel teli fantázia alkotása is. Maradt vi szont pár darab vers a magyar irodalomtörténetben, a magyar olvasók mindennapi bibliája, Pe tõfi Sándor összes mûveinek lapjain, amelyben ez a szlovák cselédlány a Parnasszus istenei közé magasodott. Pedig hát látszólag nem tett semmi rendkívülit. Megszületett és meghalt, közben robotolt, mint megannyi osztályos társa, férjhez ment, gyermekeket hozott a világra, és eltartotta családját. De azok a versek, azok halhatatlanok.

Petõfi Sándor ma már világirodalom. Nemcsak egyes verseit lehet olvasni az emberiség nyelvein, hanem van olyan nemzet, amelyik már a teljes Petõfi-összest is anyanyelvén nyújtja át polgárainak. A Szabadság, szerelem kis, ámde annál nagyobb hatású remekét több mint száz nyelven lehet olvasni a világon. Petõfirõl könyvtárnyi szakirodalom született az elmúlt másfél száz évben. Petõfit jelentõs ünnepeken idézte fel a mindenkori hatalom, amely egyúttal min denkor arra törekedett, hogy Petõfit és költészetét saját érdekérvényesítõ politikája céljaira használja fel.

Az édesanyát azonban nem lehet kisajátítani. Az édesanya a gyermekéé, az édesanyát csak a földi valóság megélésének gondjai érdeklik. Petõfi Sándor már életében vers-szobrot emelt Hrúz Máriának. Tudjuk, hogy barátainak, pályatársainak, kortársainak hányszor és milyen szeretettel emlegette a necpáli parasztasszonyt. Ki ne ismerné a Jövendölés prófétikus himnu szát? A Füstbement terv felemelõ élet jelenetét? És a legszebb gyermeki érzelmeket, amelye ket mindannyian érzünk, csak nem tudunk így elmondani: " a földön nekem van a legszeretõbb anyám!" Tudjuk, milyen fájdalmasan szép versben búcsúztatta el az oly hirtelen eltávozott édesanyát és férjét, a jó öreg kocsmárost.

Az is közismert, hogy a szülõváros, Kiskörös, a Petõfi-kultuszban mind a mai napig kima gasló helyet biztosít Hrúz Máriának. Nincs egyetlenegy Petõfi-ünnepség, ahol ne hangoznék el a neve, Minden év december 31-én, amikor újjászületik a világ, s amikor megszületik a kiskõrösiek Messiása, felhangzik a necpáli Hrúz Mária neve is. Illõ volt tehát, hogy egy sze rény emlékjel itt a szülõföldön és a kis faluban hirdesse minden szlovák és magyar olvasó elõtt ennek a hajdani áldott emlékû asszonynak örökkévalóságát. Akkoriban nem kellett útlevél Hrúz Máriának, hogy Necpálról eljusson Kiskörösre. Most is útlevél nélkül érkezett vissza a szülõfaluba, mert a versek sem kérnek útlevelet. A halhatatlanság sem kér útiokmányellenõr zést. Itt az evangélikus templom falán, az istentiszteletek felcsendülõ imáiban az áhítat szép pillanataiban Hrúz Mária emlékezete a helybeliek életének mindennapos részévé válik. Vigyázzanak a táblára, vigyázzanak a költõ édesanyjára!

(Elhangzott 2000. augusztus 27-én, a szlovákiai Necpálon, az evangélikus templomban. Hníz Mária szlovák-magyar nyelvû emléktábláját ifj. Szabó István készítette. A magyar írótársadalom nevében Kiss Gy. Csaba beszélt.)