A mûvekrõl részletesen írtam szakdolgozatomban, amely 1999-ben készült a Miskolci Egyetem magyar szakán, alább csak összefoglalom a rájuk vonatkozó fontosabb tudnivalókat. A kézirat a Tiszáninneni Református Egyházkerület Nagykönyvtárának (Sárospatak) kézirat katalógusa szerint a 2326. sorszámon, az 565. leltári számon található: "VOLTAIRE, Francois-Marie Arouet »A Nyílt Szivü. Valóságos történet a Páter Zvesnel kéziratából irta ... Frantziából fordittatot Tokajban. 1821. Esztendõben Május Hónapban.« Eredeti kézirat. 242pp. 200X 130 mm. Poss.: Pécsi Sándor, Budapest, 20. sz. pp 1-176. Voltaire: »Nyílt Szivü« pp 183-242. Voltaire: »Saulo. Dráma. Frantziából fordíttatott Tokajban."

A kéziratot - a könyvtárosi bejegyzés szerint - Pécsi Sándor, a kiváló színész és mûgyûjtõ (Bp. II. Cserje u. 6. sz.) ajándékozta a könyvtárnak. Pécsi Sándor a sárospataki kollégium ta nulója volt, és késõbb is tartotta a kapcsolatot az iskolával. A pataki nagykönyvtárban három levél található Pécsi Sándortól (a kollégiummal kapcsolatban), de ezek egyike sem utal az ajándékozásra. Azt, hogy hogyan került a kézirat Pécsi Sándor birtokába, nem tudjuk.

A kézirat bekötött, a kötés gerince bõr, fedõlapjai színes kemény kartonból készültek. A kö tés viszonylag jó állapotban van, de a bõr már töredezik rajta. A kéziratot feltehetõen utólag kö tötték be. Gerincén Voltair felirat és arany díszítés. Jól látható, hogy a Nyilt szívû és a Saul két külön kötet volt korábban, a Saul papírja 2-3 mm-rel kisebb, mint a Nyílt szívûé, és így a kötés során ezt nem is vágták egyenesre. A kézirat papírján vízjel, de csak egy része látszik, négy be tû olvasható ki: BECE. Az írás jobbra dõlõ, egy kéztõl származó. Az én feladatom filológiailag korrekt másolat készítése volt. Ennek igyekeztem eleget tenni. A szerzõ kilétének felderítése, és az eredeti mû azon kiadásának megtalálása, amelybõl a fordító dolgozott, egyelõre nem sike rült. A szövegben a fordító egyértelmûen jelzi, hogy franciából fordította, így fel sem merült más nyelvû példányok keresése. Feltételezhetõ: ha a fordítás Tokajban készült, akkor a környé ken található könyvtárakban kell kezdeni a francia példány keresését. Tokaj, Miskolc, Sárospa tak és Sátoraljaújhely könyvtáraiban azonban nem jutottam nyomára az eredetinek.

A szerzõség kérdésével kapcsolatos vizsgálódásaim sem jártak pozitív eredménnyel, de a lehetõségek kizárása is fontos.

Az elsõ lehetõség, amellyel megpróbálkoztam, egy verses Kazinczy-episztola volt, amely ben egy bizonyos László Pál tokaji kapitányt említ meg Kazinczy. Reméltem, hogy nem vélet len Kazinczy figyelme László Pál iránt. Kazinczy még két levelében utal rá, hogy László Pál fi guráját csupán a szórakoztatás kedvéért mutatta be. Máshol nem leltem nyomát László Pálnak.

Ezután Spech Lajosra terelõdött a figyelmem. Spech jogi végzettségû ember volt, és 1823 ban jelentette meg a Tudományos Gyûjteményben Tokaj rövid története címû cikkét. Ezenkí vül egy egyetemi üdvözlõbeszédét ismerjük (Tisztelet záloga... Kassa, 1822). Megnéztem a gyászjelentését is az OSZK-ban, de az sem nyújtott további fogódzót.

A harmadik "jelölt", Péchi Imre után akkor kezdtem kutatni, amikor neve felbukkant Szi lágyi Sámuel 1789-es fordítása kapcsán; Péchi itt mint társfordító szerepelt. A possessor Pécsi Sándor és a fordító neve közötti hasonlóság keltette fel a figyelmemet. Nem sikerült kideríte nem, hogy volt-e rokoni kapcsolat közöttük. Péchi Imre 1753-ban született; alnádor, a hétsze mélyes tábla bírája és a MTA igazgató-tagja. Bihar megyének volt országgyûlési képviselõje, majd Pest megye képviseletét látta el. 1841-ben halt meg Pesten. 1806-ban jelent meg munká ja: A magyar nyelvrõl a polgári és peres dolgok folytatásában. Ezt a munkát névtelenül adta ki latin és magyar nyelven. Ezért is gondoltam, hogy õ lehetett volna a tokaji fordító, hiszen az évszámok egybeesnek, Bihar megye nincs messze Tokajhoz, Szilágyi Sámuel fordításában se gédkezett, és saját munkáját is névtelenül adta ki. A sárospataki nagykönyvtárban Péchi Imrének több munkája is megtalálható másolatban, de egyik sem magyarul. Így nem tudtam sem a kézírást összevetni a tokaji fordítóéval, sem nyelvüket összehasonlítani. Végezetül ezt a szálat is elvarratlanul kellett hagynom.

Bízom benne, hogy az utókor kideríti, ki is volt a titokzatos tokaji, aki titokban, csendben Voltaire-t fordított 1821-ben.