1. Ez az értelmi igény kultúránként különböző mértékű, a legszembeöltőbb és - különös ellentmondásként - a legtürelmetlenebb formában az európai szellem bizonyos történeti fázisaiban jelentkezett. Ennek oka abban rejlik, hogy az értelmesség és "valódi" valóság azonosítását az európai filozófia állítja a legerőteljesebben.
2. Kierkegaard: A keresztény hit iskolája. Ford. Hidas Zoltán, Budapest, 1998, 155. o. passim.
3. Ami csak egyetlen konkrét értelem számára valóságos, az az őrület; ha pedig valaki nem reflektált módon, azaz más potenciális megismerő alany számára világosan megadható módszer révén jutott hozzá valamely ismerethez, akkor az nem "tudományos".
4. Még pontosabban: arra, hogy a szóban forgó igazságot Istentől mint "abszolút ismerőtől" származó "hit"-igazságként, nem pedig véges, emberi megismerőtől származó, és ezért szükségképpen bizonytalan valóságvonatkozással bíró "tudományos" igazságként fogadja el.
5. …amelyet persze megelőzött valamiféle keresés, de sem a "találás" nem a keresés eredménye, sem a "megtalált" nem olyasmi, amit valójában keresett (elvégre nem filozófiáról van szó, hanem kinyilatkoztatásról).
6. I. m. 238. o.
7. "Hogy egy gonosztevő számára valamely matematikai igazság könnyedén elmagyarázható, egy istenbizonyítás viszont nem, az semmiképpen sem az előbbi erejének, s az utóbbi gyöngeségének a jele, hanem arra figyelmeztet, hogy a különböző »bizonyítások« más és más mértékben követelik meg magának az embernek a személyes belső erőkifejtését." Karl Rahner: Az Ige hallgatója. Ford. Gáspár Csaba László, Budapest, 1991, 117. o.
8. Estin dé pistis élpizoménon üpostaszis, pragmatón elegxos ou blepomenón - Zsid. 11,1. (A hit a remélt dolgok realitása [üposztasis], a nem látott dolgok bizonysága [elegxos]).
9. A preszkriptív jelleg vallásonként különböző, a görög vallásban minimális, a kereszténységben határozott formát ölt. A gondolatmenet vallással kapcsolatos kijelentései inkább ez utóbbira érvényesek.
10. "Mert megfenyíti az Úr, akit szeret, s megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. Maradjatok állhatatosak a fenyítéskor: az Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Hol van olyan fiú, akit az apja nem fenyít? Ha nem részesültök a fenyítésben, ami mindenkinek kijár, akkor fattyak vagytok, nem fiak." (Zsid. 12, 6-8.)
11. "Wer nicht mehr Antwort gibt, vernimmt das Wort nicht mehr." Die Frage an den Einzelnen, in M. Buber: Das dialogische Prinzip. Heidelberg, 1984, 207. o.
12. S. Kierkegaard: i. m. 30. o.
13. B. Pascal: Gondolatok. Ford. Pődör László, Budapest, 1978, No. 441.
14. Vö. az úgynevezett peccatum philosophicum problémájával, valamint annak teológiai megítélésével (DS 2291).
15. Vö. K. Rahner: Schuld und Schuldvergebung als Grenzgebiet zwischen Theologie und Psychotherapie. In uő: Schriften zur Theologie. Band II. Einsiedeln, 1958, 279-297. o.
16. Amennyiben ez utóbbi tevékenységet "tudománynak" nevezzük, úgy nyilvánvaló, hogy - egyrészt - a hagyománynak is megvan a maga "objektív"-rendszerező tudománya, miként - másrészt - a modern, "objektív" tudományt is megelőzi egy szellemi állás- foglalás, amely maga nem tudományos vizsgálódás eredménye, hanem előzetes, többnyire reflektálatlan feltétele.
17. Az én cellám - az én váram. Ford. Halasi Zoltán, Budapest, 1989, 14. o. - A hívő egzisztencia ugyanúgy viszonyul Istenhez, mint a filozófus a lét és megismerés végső princípiumaihoz: nem azokat látja, hanem azok erejében lát. Míg azonban a filozófustól elvárható, hogy igyekezzék szemügyre venni a látást vezérlő elveket is - hiszen ez a filozófus dolga -, addig ez a reflexió nem lényegi elem a hívő egzisztencia számára. Csak zavar esetén válik szükségessé, és az egzisztencia nem-hívő bizonytalanságának a jele. Ilyen értelemben a teológia is a concupiscentia következménye.
18. … ám annál inkább istentudatát! Az Istenre vonatkozó tudás és az istentudat bonyolult különbségére ezúttal nincs mód kitérni. A különbség meglétére és lényegére rávilágít a következő, bárki által megfigyelhető jelenség: egy teológiailag képzetlen "átlagos hívő" Istenről való tudása többnyire a naiv biblikus fundamentalizmusnak, a még naivabb természettudományos világmagyarázatnak és a naivitásban felülmúlhatatlan iskolás katekézisnek a köznapi reflexió laza szálaival egyben tartott, az örök pogányság és a szívós babona színes elemeivel tarkított elegye - miközben az illető istentudata, azaz erkölcsi bizonyossága (röviden: hite) rendíthetetlenebb lehet, mint sok képzett keresztényé, akik Istenre vonatkozó metafizikai tételekkel ékesített teológiai ismerettel dicsekedhetnek (- és sokszor dicsekednek is…). (Vö. B. Pascal: i. m. No. 256.)
19. A hermeneutikus filozófia éppen ennek az apóriának a tudata, s ennélfogva az a filozófiai reflexió, amely a hagyomány igazság-igényét nem metafizikai rekonstrukciónak veti alá, hanem egy nem-metafizikai diskurzusban kifejti, illetve érvényesülni engedi.
20. "Ha már a gondolat megjelent - tárd ki a kaput. Mert ha becsukod előtte a legális bejáratot, behatol erőszakkal, vagy … titokban mászik be…". L. Sesztov: Az alaptalan apoteózisa. Ford. Haffner Rita, Pécs, 1997, 22. o.
21. "A tisztán filozófiai hagyomány úgy tartja, hogy a filozófus elérhető »eredményei«, a végkövetkeztetésekben fölbukkanó gondolati tárgyak valamiképpen … eleve megvannak, ott ragyognak a gondolkodó diszkurzív útjának végállomásaként, s a feladat az odavezető út, a módszer szigorú megtartása, a tévutak elkerülése. Az igazság nemcsak létezik, fennáll, de valamilyen, már azt megelőzően is, hogy a filozófus a tudás odavezető útjára rálépne, s akkor is megmarad annak, ami, ha az igazság kutatója végképp tévútra tévedne. … Filozófus az, aki a tudás szabályainak szigorú betartásával a tudás megállapítható hatókörén belül elvben minden igazságot ki tud szabadítani, napvilágra képes hozni." Tatár György: Az öröklét gyűrűje. Budapest, 1989, 21-22. o.
22. Hogy valamely perspektíva szemlélője a maga perspektíváját "öröknek", "objektívnek" és "egyedül érvényesnek" tekinti, az úgyszólván a perspektíva mint perspektíva sajátosságából következik: ebből a fixációból fakadó immunitással szavatolja hosszabb távon a benne és általa szerzett ismeretek stabilitását, amit egyszersmind objektivitásnak tart - és igaza van, hiszen az ismeret a nézőponthoz képest valóban "objektív"…
23. Jóllehet ez az állítás manapság nem tartozik sem a teológia sem a filozófia magától értődő toposzai közé - éppen az elmúlt, fölöttébb kontroverz szellemtörténeti korszak miatt -, ezúttal nincs mód sem argumentatív alátámasztására, sem bővebb kifejtésére.