1. Erről lásd részletesebben dolgozatomat: A befogadó a Poétikában. In Literatura, 1998/1.
2. Nikomakhoszi etika 1153b 9-15. Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Szabó Miklós fordítása. Bp., 1997. Aristotelis ethica Nicomachea. Ed. I. Bywater. Oxford, 1894, repr. 1962.
3. 1153a 20-23. A fordítást megváltoztattam. Az intellektuális aktivitás gyönyörkeltő voltában megegyeznek Arisztotelésznek a gyönyörről adott - már definíciójukban is eltérő - részletes számadásai: lásd Nikomakhoszi etika VII. 12-15., X. 1-5., Rétorika I. 11.
4. Poétika 1450a 38. sk. Arisztotelész: Poétika. Ritoók Zsigmond fordítása; szerk., jegyz.: Bolonyai Gábor. H. n., 1997. (A továbbiakban: RB; a fordításban megadott görög kifejezések latin betűs átiratait elhagyom, vagy a görög alakot hozom.) A görög szöveg Rudolf Kassel kiadása alapján. (Aristotelis de arte poetica liber. Ed. R. Kassel. Oxford, 1965, repr. 1968.) A Poétikia-hivatkozások a továbbiakban a Bekker-féle kiadás lapszámainak csak két utolsó számjegyét tüntetik fel.
5. Vö. Metafizika V. 1., A lélek II. 1., Az állatok részei 645b 14-20, és 641a 18-21.
6. 50a 22. sk., 30. sk. Vö. RB 36., 38.
7. 50a 33-35. A "gyönyörködtet" szóval fordított pszükhagógei a kommentárok szerint mind Arisztotelész előtt, mind az ő tevékenysége után gyakori kifejezés a költői művek "ámulatba ejtő", "lebilincselő", "csábító hatású" voltára; így Iszokratésznál, Platónnál, Pszeudo-Platónnál, Timoklésznél, Szophoklész- és Euripidész-szkholionokban, Porphüriosznál, Szextosz Empeirikosznál; a kései hellenizmus idején a szót már a terpszisz vagy a hédoné szinonimájaként használták. (Vö. RB 38., helyekkel: Aristoteles: Poetik. Einl. usw. Alfred Gudeman. Berlin-Leipzig, 1934, 182. sk.)
8. 60b 23-29.
9. 55a 17-19. A példákra lásd RB 68., vö. 52a 24, 33, és 54b 31- 34.
10. 54a 2-4. Visszataszítónak azt tartja Arisztotelész, amikor valaki a helyzet ismeretében készülődik, de nem cselekszik; ez nem tragikus, mert hiányzik maga a szenvedést okozó tett (53b 38. sk.).
11. Lásd 52a 22-26.
12. Vö. 51a 37-38.
13. Topika 126b 17. Aristotelis topica et sophistici elenchi. Ed. W. D. Ross. Oxford, 1958, repr. 1970.
14. 104. Vö. 52a 1-5.
15. Gudeman: i. m. 424.; Aristotle: Poetics. Intr. etc. by D. W. Lucas. Oxford, 1968, 236.
16. Gudeman: i. m. 424., 217.
17. 52a 1-11.
18. Rétorika 1383a 8-12. Arisztotelész: Rétorika. Adamik Tamás fordítása, Budapest, 1982, Kiem. S. A. Aristotelis ars rhetorica. Ed. W. D. Ross, Oxford, 1959, repr. 1964.
19. 1382b 25. sk.: "félelmes az, ami ha másokkal esik meg, vagy fog megesni, részvétet kelt" és 1386a 28. sk.: "az indít részvétre, ha másokkal történik meg az, amitől magunkat féltjük". A terminológiát megváltoztattam.
20. Eilabeth S. Belfiore: Tragic Pleasures. Aristotle on Plot and Emotion. Princeton (New Jersey) 1992, 134.
21. Gudeman (i. m. 219. sk.) számos antik és modern példát hoz a tragédiában előforduló, a fenti meghatározást kielégítő véletlenre; a Mitüsz-esetről, s hozzá hasonlókról (melyek közül, Plutarkhosz nyomán, Caesar és a Pompeius-szobor esete a leghíresebb): 218. sk.
22. Aristoteles: Poetik. Übersetzt und herausgegeben von Manfred Fuhrmann. Stuttgart, 1994, 115.
23. Vö. Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer. Bonyhai Gábor fordítása. Budapest, 1984, 105.
24. RB 48.
25. 56a 24. sk. Vö. Rétorika 1402a 11. sk.: "Talán épp azt mondhatná az ember valószínűnek, hogy a halandókkal sok valószínűtlen dolog történik meg." (RB 76.) Utóbbi helyen szofisztikus látszatérvnek tartja Arisztotelész.
26. 56a 19-25.
27. RB 74.
28. 60a 11-18. A példa az Iliasz XX. énekéből való. A görögök azért nem üldözik Hektórt, mert Akhilleusz visszaparancsolja őket: másvalaki "el ne rabolja a hírt és második ő nem maradjon." (207.) (Homérosz: Iliász. Odüsszeia. Homéroszi költemények. Devecseri Gábor fordítása. Bp., 1993.) A tragédiában elkövetett ilyen típusú hibára lásd 55a 22-28.
29. Aristotle: Poetics. Translated with notes by Richard Janko. Indianapolis, 1987, 142., Lucas: i. m. 227.
30. Vö. Rétorika 1404 b 8-12.: "Ahogy másképpen hat ránk az idegen, mint a hazánkfia, úgy van ez a stílussal is. Ezért nyelvezetünknek különös jelleget kell kölcsönöznünk. Az emberek ugyanis csodálják azt, ami távoli, s ami csodálatos, az kellemes." 1415b 1-15: "A hallgatóság figyelmét a nagy, a különleges, a csodálatos, a kellemes dolgok keltik fel, ezért a szónoknak azt a látszatot kell keltenie, hogy ilyen dolgokról fog beszélni. […] Ezért a megfelelő alkalommal mondjunk ilyesmiket: […] »Olyan dolgot fogok most mondani nektek, amilyet még sohasem hallottatok, annyira döbbenetes és csodálatos«." Adamik fordításán változtattam.
31. 60a 26-b 2, 60b 24-26, 61b 14. sk. Vö. Gudeman: i. m. 410.
32. Vö. Jacques Derrida: A fehér mitológia. A metafora a filozófiai szövegben. In Thomka Beáta (szerk.): Az irodalom elméletei V. Pécs, 1997, 48.
33. Nikomakhoszi etika 1098 a 7. sk., 1098a 13. sk.; vö. 1097b 22-28.
34. 1371a 31-34.
35. 980a 21. Aristotle's Metaphysics. 2 vols. Ed. W. D. Ross, Oxford, 1924, repr. 1970.
36. 414b 2. Arisztotelész: Lélekfilozófiai írások. Steiger Kornél fordítása, Budapest, 1988. Aristotle: De anima. Ed. W. D. Ross, Oxford, 1961, repr. 1967.
37. 414b 4-6: "Amiben jelen van az érzékelés, abban a gyönyör- és fájdalomérzet, a gyönyör és fájdalom megkülönböztetése is megtalálható, amikben pedig ezek megvannak, azokban vágy is van: ez ugyanis a kellemesre irányuló törekvés."
38. 432b 3-7.
39. 433a 21-26.
40. 155D. Platonis opera. Vol. 1. Ed. J. Burnet, Oxford, 1900, repr. 1967.
41. 155D-E.
42. 982a 8-10.
43. 982a 14-17.
44. 982a 21-25.
45. 982a 30-b 4.
46. 982b 22-29.
47. 982b 4-10.
48. 983a 5-10.
49. 982b 11-21.
50. E haszontalanság persze a közvélekedés számára lenézés, sőt egyenesen gúny forrása is lehet (gondoljunk Thalész eseteire). Nikomakhoszi etika 1141b 6-8: a bölcsekről az a közvélekedés, hogy "nagyszerű, csodálatos (thaumaszta), nehezen felfogható és emberfeletti dolgokat tudnak ugyan, de ezek mind haszontalanok ([akhrészta]), mert nem az emberi javakra (anthrópina agatha) irányulnak." Vö. 1177b 2-4: az elmélkedő szemlélődés isteni voltának jegye, hogy "belőle semmi más nem származik, mint éppen csak az, hogy elmélkedtünk (to theórészai), míg a gyakorlati tevékenységekből magán a tevékenységen kívül több-kevesebb hasznot is húzunk."
51. 983a 11-21.
52. 847a 10-14. Aristotelis opera. Vol. 2. Ed. I. Bekker, Berlin, 1831, repr. 1960.
53. 51a 36-b 7.
54. 1371b 4-12.
55. 48b 4-24.
56. Hogy a Poétikában melyik ez a két ok, "az ember veleszületett hajlama vagy ösztöne, hogy (1) utánzást végezzen és (2) örömét lelje a kész utánzatokban; vagy pedig (1) általában az ember utánzásra való hajlama és (2) dallam- és ritmusérzéke", az szempontunkból ezúttal lényegtelen (RB 26.). Vö. Lucas: i. m. 74., Gudeman: i. m. 116. sk. Gudeman szerint a természeti ok kifejezés elsősorban az inspirációelmélet, így leginkább Platón ellen irányul. (I. m. 115.) A Természettudományos kérdések egy helyén a "leginkább mimetikus" s ezáltal tanuló sajátosság olyan másféle lényegmeghatározásokkal kerül egy szintre, mint a - Platón által is képviselten - matematikai képességre, vagy a vallási (nem szükségképpen teológiai, de az istenekre vonatkozó) elképzelések megalkotásának képességére alapuló. (956a 11-14.) A dallam- és ritmusérzék természettől adott, a többi élőtől előnyösen megkülönböztető voltára lásd Természettudományos kérdések 920b 29-32. Vö. Platón: Törvények 653E. A Poétikában e helyütt az emberi természetről van szó; más helyen a tekhné "természetfilozófiai" elhelyezése kapcsán azt tudjuk meg, hogy az emberi mesterség, a tekhné a természetet utánozza, kiteljesítvén annak működését: Fizika 199a 8-20, vö. 194a 21. sk., 199a 15-17; Meteorológia 381b 6; Protreptikosz 13. 2. sk., 14. 3. sk., 23. 3.; lásd erről: Hans Blumenberg: "A természet utánzása". A teremtő ember eszméjének előtörténetéhez. In Kép Fenomén Valóság. Szerk. Bacsó Béla. Budapest, 1997, 191-219.
57. A gyermekekére lásd Politika 1336a 28-b 35, a felnőttekére mint a barátok (philoi) egymást utánzására: Nikomakhoszi etika 1172a 11- 13.
58. Belfiore: i. m. 47.
59. I. m. 73. A régi festők képein ábrázolt alakok nehéz - címzés nélkül lehetetlen - felismerhetőségére vö. Topika 140a 21. sk.
60. Belfiore: i. m. 62. sk.
61. RB 44. Vö. 51b 5-7.
62. Az állatok testrészei 645a 7-15. (RB 27.) Aristote: Les parties des animaux. Ed. P. Louis, Paris, 1956.
63. Werner Söffing: Deskpriptive und normative bestimmungen in der Poetik des Aristoteles. Amsterdam, 1981. (Beihefte zu Poetica) 102. Vö. Lucas: i. m. 113.; Manfred Fuhrmann: Einführung in die antike Dichtungstheorie. Darmstadt, 1973. 21.; Ernesto Grassi: A szépség ókori elmélete. Pongrácz Tibor fordítása, Pécs, 1997, 113. sk.
64. Söffing: i. m. 104. Lásd 52b 30-53a 7 és RB 52.
65. Vö. Grassi: i. m. 103.
66. Rétorika 1385b 13-18. Adamik fordítását terminológiailag módosítottam.
67. 48a 1-5. Kiem.: S. A. Vö. RB 22. és 48 a 16-18: "Ebben különbözik egymástól a tragédia és a komédia is, mert az egyik rosszabbakat utánoz, mint mostaniak, a másik jobbakat."
68. 53a 2-7.; 54a 24. sk. Utóbbi helyen akár arról van szó, hogy a hasonlóság "1. azt a határt jelöli ki, amelyen belül az átlagos néző még azonosulni képes a hozzá képest esetleg jobb tragikus hőssel", akár arról, hogy "2. a hős hasonlítson a hagyományos mítoszokban rögzült »eredeti« alakjához" (RB 62.), az önvonatkoztatást mindenképpen előfeltételezi a megfogalmazás, hiszen a korábban idézett 48a 1-5-ben és 48a 16-18-ban a műfajmeghatározás a mítoszok esetében is a "mostaniakra" vonatkoztatva történt meg.
69. 55a 30-32. Az "azonos természet" itt vagy a költőre s közönségére, vagy két, azonos tehetségű, de az alkotás során az "átélés" erősségében különböző költőre vonatkozik. (RB 68.)
70. Kurt von Fritz: Entstehung und Inhalt des neunten Kapitels von Aristoteles' Poetik. In uő.: Antike und moderne Tragödie. Berlin, 1962, 449.
71. 1371b 12-15.
72. Herméneutika 16a 5-8. Aristotelis categoriae et liber de interpretatione. Ed. L. Minio-Paluello, Oxford, 1949, repr. 1966.
73. 108a 14, 108b 7-9. Vö. Erläuterungen zur Topik des Aristoteles. Von J. H. von Kirchmann, Leipzig, 1883, 18. skk.
74. 1412a 11-13. Mint például, ahogyan Arkhütasz észrevette, majd pedig azt állította, hogy a bíró oltár. E kettő ugyanaz. Mert ha sérelem ér minket, hozzájuk menekülünk. (13-15.)
75. 59a 4-8. A metafora-hasonlóság-megismerés konfigurációja mögé Arisztotelész különböző műveiből épp úgy fölépíthető volna egy antropológiai háttér, mint a csodálatos kapcsán. A stíluselmélet ismeret-, nyelv- és lételméleti hátterére lásd Adamik Tamás: Aristotelés stíluselmélete. Antik Tanulmányok XXX. (1983) 1-17. A Rétorika metaforaelméletének modern szerzőket is (például Wittgenstein) bevonó filozófiai kommentárja: Larry Arnhart: Aristotle on Political Reasoning. A Commentary on the "Rhetoric". DeKalb (Ilinois), 1981, 172-175. A metafora megismerésteljesítményéről: Dieter Bremer: Aristoteles, Empedokles und die Erkenntnisleistung der Metapher. Poetica (Amsterdam) 12. (1980) 350-376. o. Metafora, mimészisz, hasonlóság, "humanizmus" és "metafizika" összefüggései mentén (elsősorban) Arisztotelész-szövegek nagyszabású dekonstruktív olvasata: Derrida: i. m.
76. Rudolf Bultmann: A hermeneutika problémája. In Csikós Ella-Lakatos László (szerk.): Filozófiai hermeneutika. Bp., 1990, 101., 105.
77. 50a 16. sk. Kassellel szemben megtartja RB, Fuhrmann, Gudeman, Janko.
78. Nikomakhoszi etika 1139a 6-14, 1139b 19-24, 1140a 30-b 7, 1140b 26-28, 1141a 1. Vö. Metafizika 993b 20-23. Az alábbiakra is vö. Gadamer: i. m. 221-228. o.
79. Nikomakhoszi etika 1141a 11-22, 1141b 2. sk., 1143b 33. sk.
80. 1140a 25-28, 1140b 20. sk.
81. 1143a 6-18. Vö. 1143a 19-24, mindkettőt: 1143a 25-32.
82. Lásd 1103a 14-18, 1141b 14-18, 1142a 14. sk., 1143b 11-14. Vö. 1142a 23-30.
83. Vö. 1094b 11-22, 1104b 34-a 10, 1098a 26-29.